A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-16 / 24. szám
laKsony (Matúškovo) Énekelte: Kubovics Lajosné Flaskár Mária (73) Gyűjtő: Ág Tibor, 1976 A MÁTYUSFŰLD NÉPZENÉJE n. Kodály Zoltán édesapját, aki a Magyar Államvasutak tisztviselője volt, 1885-ben helyezték Galántára. Itt töltötte Kodály Zoltán gyermekkora legszebb hét esztendejét, s itt jár elemi iskolába is. Kecskemétről - ahol született r valamint Szobrát — édesapja előző állomáshelyéről — semmi emléke sem maradt. Galántához viszont erős szálak fűzték. Erre a tájra vezetett első népdalgyűjtő útja; ennek a vidéknek verbunkos zenéjét örökítette meg világhírű zenekari művében a Galántai táncokban, itteni volt iskolás pajtásaira gondolva írta meg a Bicinia Hungarica-t. A gyermek Kodályra Galántán nemcsak a családi kamaramuzsikálás volt nagy hatással, de a falu rom- Idtlan ősi éneke is. A galántai népiskolában mezítlábas pajtásaitól, s a családnál szolgáló cselédektől számos népdalt hallhatott. Ö maga erről 1943 májusában Galántán - díszpolgárrá avatása alkalmából rendezett dalosünnepélyen, amelyen közel ezer gyermek dalolt — így vallott: „Eljöttem Galántára, hogy részt vegyek egy szerény, kedves falusi, dalos ünnepségen. És íme — úgy jártam, mint a bibliai Bálám. Az is elindult, hogy megkeresse elveszett szamarát, és — egy egész országot talált helyette. Én is egy egész országot, egy egész birodalmat találtam Galántán. Ez az ezer éneklő fiú és leány a mi szebb jövendőnk. Őértük vagyok itt, őértük emelem fel mindenütt és mindenkor szavam. Ám a hang nemcsak az enyém, a hangotok immár a mj közös hangunk. Daloljatok, daloljatok! De tudjátok-e, hogy ez a hang, ez a dal honnan jött, kitől való? Kinek adjunk hálát, hogy százan, ezren, millióan együtt dalolhatunk ezen a hangon? — Rozi! Ágnes! hol vagytok? És ti többiek: vágai, vízkeleti, taksonyi derék daloskedvű lányok, apámék tovatűnt drága cselédei, első igazi felejthetetlen zenetanáraim! Neveteket kiáltom. Merre vagytok? Eljöttem Galántára, hogy itt mindenki előtt megköszönjem nektek ti kedves mosolygós, dolgos parasztlányok, örök, leróhatatlan hálára kötelező, múltba veszett professzoraim, hogy tőletek tanulhattam meg az első magyar dallamot, hogy titőletek tanulhattam meg magyarul dalolni és magyarul hallani. Rozi! Ágnes! Talán még éltek. Talán itt is vagytok valahol, akiknek én egész pályámat és hírnevemet köszönhetem. Dalaitok örökké élni fognak! Dalaitokban örökké élni fogtok!" (Szőke Péter, a volt galántai „Hanza" dalárda karnagyának feljegyzése.) Közel kilencven éve annak, hogy Kodály Zoltán a galántai népiskola padját koptatta, Rozi és Ágnes népdalait hallgatta, s az állomás melletti c gánypéró gyerekeivel együtt muzsikált. Azok, akik mint gyermeket ismerték, már rég meghaltak. Ennyi év után lehet-e még találni valakit, aki tud valamit Roziról és Ágnesről? A Galánta melleti Taksony községben, megtaláltam Kodályék volt cselédjének egyik leszármazottját Kubovics Lajosné született Flaskár Máriát. Édesanyja és nagynénje Rozi néni, Kodólyéknál szolgáltak. Az itt közölt gyermekdal, feltehetően azok közé a dalok közé tartozik, amelyet a gyermek Kodály is ismerhetett. ÁG TIBOR
