A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
ELŐ KAPCSOLATOT A KÖZÖNSÉGGEL KONRAD JÓZSEF, a Magyar Területi Színház művészeti vezetője hosszabb idő után, május derekán újra jelentkezett egy hangulatában és látványosságában egyaránt nagyszerű rendezéssel. Színházunk MIKSZÁTH KALMAN: A BESZÉLŐ KONTOS című zenés játékát játssza nagy sikerrel az ő betanításában. A gondolat, az érzés, a tett jelképeit felvillantó rendezéseit kereken egy esztendeig nélkülöztük a színpadon, s a közönség számára csupán — Először pörgessük vissza az idő kerekét: hogyan került a színházhoz, mi volt az a meghatározó élmény, ami figyelmét ebbe az irányba fordította? — A szó legszorosabb értelmében vett meghatározó élményem men volt, bár eléggé későn, huszonkilenc éves fejjel kerültem a színházhoz. Inkább valami olyasmit éreztem, hogy magyarul ebben a műfajban tudnám magam a leginkább kiélni. Korábban sohasem gondoltam komolyan arra, hogy színháznál kössek ki. Természetesen, amatőrként szerepeltem különböző előadásokon, de épp ezért túlságosan tiszteltem a színházat. Még a felvételire is inkább csak kíváncsiságból mentem el, hogy lássam mi van ott, hogy néz ki egy ilyen vizsga ... Saját magam lepődtem meg a legjobban, amikor azt mondták: hangban, termetben megfelelek, megvannak a színészi adottságaim ahhoz, hogy hivatásszerűen űzzem ezt a mesterséget. így kerültem ide a színházhoz. Persze, nem egyedül, hiszen a MATESZ társulatának zömét az alakuláskor korábbi amatőrök képezték. Ez sokáig meghatározta a színház belső életét, működésének színvonalát, művészi célkitűzéseit s talán még ma is vannak kihatásai. Ezt úgy értem, hogy többen bizonyos beidegződésekkel kerültek a . színházhoz, azaz fiatalon sem iskola, sem pedig hivatásos gyakorlat nem fejlesztette bennük a komédiás vénát, a színészet belső adottságait. — Színészként szerződött a MATESZ- hez. Emlékszik még első szerepére? — Hogyne! Urbán Ernő: Tűzkeresztség című darabjában Ható Ignácot, egy ingadozó középparasztot kellett eljátszanom. Óriási élmény volt! Már önmagában az a tény, hogy színházat avattunk evvel az előadással. Azután az is, hogy a felszabadulás után alakult hivatásos magyar hazai színtársulat első színészei lettünk! Ez a bemutató rendkívüli eseményt jelentett valamennyiünk, így hát az életemben is. — Eszébe jutottak ezek az emlékek, amikor az SZSZK kulturális miniszterének kezéből átvette az érdemes művészi címet? — Hogy őszinte legyek: nemigen; egyszerűen nem vagyok visszapillantó ember. Ráadásul, amikor a kitüntetést kaptam, akkor éppen nyakig voltam a Beszélő köntös rendezésében és ez annyira lekötött, hogy csak kevéssé tudtam magam átadni ennek az örömnek. Most, a bemutató után többet foglalkozom e gondolattal s mindennel, ami ezzel összefügg. — Most mégis egy visszapillantást kérek: melyek voltak legkedvesebb szerepei és egyben azt a gondolatot is érlelték Konrád Józsefben, hogy egyszer rendezővé váljon? — Alakomnál, adottságaimnál fogva soványka vigasz volt, hogy időközben a MATESZ megbízott igazgatójának felelősségteljes munkakörét látta el . . . Persze, minden „rosszban" akad valami jó is: most, hogy Konrád József újra bekerült a színház legutóbbi premierjének műsorfüzetébe, már a május elsején kapott ÉRDEMES MŰVÉSZI cím is ott olvasható a neve mellett! Ez pedig jó alkalom arra, hogy egy kissé eltársalogjunk vele. a fölvételi bizottság úgy tartotta, hogy a drámai hős szerepének betöltésére vagyok alkalmas s ilyen szerepeket is kaptam. A Tűzkeresztség után eljátszottam az Aranyember címszerepét, Csehov „Ványa bácsi"-jában az Asztrov doktort vagy Remarque: Utolsó felvonás című darabjában is én kaptam a főszerepet. Színészkoromban talán ezek voltak a legjelentősebb színpadi figuráim, persze, játszottam kisebb szerepeket is, hiszen színházunknál mindenkinek mindent el kell játszania. Már a társulat összetételénél fogva is inkább közösségi színház vagyunk, ahol egyszer ilyen, másszor olyan szerep jut. A hatvanas évek legelején bízott meg először rendezéssel a színház akkori igazgatója, Fellegi István. Azt vette bennem észre, hogy nem mélyülök el kellőképpen a szerepeimben, hanem sokat figyelek kifelé. Hogy valami belső szükségletből eredően sokat figyelem a partnert, a színfalakat, a kelléket, a rendezőt; hogy vitázom a rendezővel. Ö úgy tartotta, hogy dekoncentrált vagyok, én viszont azt állítottam, hogy a dolgok egésze érdekel .. . Természetesen, az csak kívánatos, ha egy színészt a színpad egésze érdekli, elvégre ebből sarjadnak a jó alakítások; de nálam ez túlnőhetett a megengedett határon. Fellegi István ezért egyengetni kezdte utamat a rendezői pálya felé. Megvallom nyíltan, a kezdet ebben a tekintetben is nehéz volt, hiszen csak alig vagy egyáltalában nem volt'kitől tanulni. — Ma, a megélt művészi tapasztalatok tudatában vajon mit tart a legfontosabb rendezői erénynek? — Elsősorban a színes képzeletvilágot. Meggyőződésem, hogy fantázia nélkül senki se fogjon rendezéshez, ezt az egyet hetvenhét diplomával sem tudja pótolni. Persze, a gyakorlatban ez sok mindenből tevődik össze. Egy rendezőnek konyítania kell a művészet valamennyi ágához, mert az előfeltétele egy jó színházi előadásnak. Főleg akkor, ha az írott szöveg életre keltésén kívül valami többet is akarunk nyújtani a színészeknek és a közönségnek egyaránt. — Miben látja saját rendezései sikereinek titkát? — Talán abban, hogy nem vagyok túlságosan lírai alkat, nem zárkózom önmagába. Munka közben mindig kíváncsi vagyok mások véleményére is. És nagyra becsülöm a közönséget is, amellyel mindig valamiféle élő kapcsolat megteremtésére törekszem. Egyszerűen nem tudok és nem is akarok elszakadni attól a közegtől, amelyben dolgozom. A Magyar Területi Színház működési közegének fogalma alatt azt értem, hogy adott színészanyaggal, adott műszaki feltételek és estéről estére változó körülmények között játszunk. A másik dolog pedig amit valóban nagyra becsülök, az a játékosság. Ügy érzem, az írói gondolat és a mondanivaló kisugárzása mellett épp a játékosság teremt kapcsolatot a színpad és a közönség között. — Úgy tűnik: a drámai műfajok közül a komédia és a vígjáték vonzzák a leginkább? . . . — Nem mondhatnám. Inkább csak így jött ki a lépés. Vígjátéki rendezéseim már pályafutásom kezdetén is sikeresek voltak, ezért valahogy rám ragadt, hogy a MATESZ-nál nekem kell a komédiás darabokat színpadra állítanom. Pedig legalább ilyen mértékben vonzódom a súlyosabb fajsúlyú drámai műfajok iránt is, hiszen a gondolat és a játékosság ott is jelen van. Ebben a színpadi stílusban szívesen emlékszem vissza például „A szálemi boszorkányokéra vagy Illyés Gyula: Dupla vagy semmi című darabjára. Nem volt könynyű sikerre vinni őket, mert mindkét dráma nehezen inszcenálható alkotás. — Kik voltak rendezői példaképei? — A hagyományos értelemben nem volt példaképem, inkább hatottak rám rendezések. így nagy élményben volt részem, amikor Peter Brook rendezésében a londoni Royal Shakespeare Company előadásában Prágában láthattam a Rómeó és Júliát meg a Lear királyt. Aztán láttam Jean Vilar, a Théatre National Populaire, azaz a párizsi Népszínház igazgatójának rendezéseit, megnéztem Tovsztonogov színpadi munkáit. Megcsodáltam rendezéseiket, tanultam tőlük, de nem úgy hatottak rám, hogy nekem ezt feltétlenül követnem kell. Én mindig úgy éreztem és érzem ma is, hogy nekem a mi sajátos közegünkkel szemben vannak kötelezettségeim; hogy nekem itt, ilyen körülmények között kell jó színházat csinálnom. — Milyen egyéni rendezői tapasztalatokat szűrt le az eddig eltelt évek során? — Elsődleges tapasztalatom, hogy egy rendező legfőképpen a színészen keresztül fejezheti ki önmagát. A jó és hiteles színészi játékot még a legötletesebb színpadi hókusz-pókusz sem tudja pótolni. Színházunk sajátos körülményei között sok múlik az együttes csapatmunka feltételeinek kialakításán is. Ennek a szereposztásban és a színészvezetésben is tükröződnie kell. Igaz, a rendező komponálja meg az előadás hangulatát, de közben módot kell nyújtania arra is, hogy teljes mértékben kibontakozhassék színészeinek belső énje és jellegzetes egyénisége. — Az utóbbi évek műsortervén végigpillantva kitűnik, hogy több klasszikus darabot rendezett. Van ebben valami művészi célzatosság? — Említettem már, hogy a közönséggel való élő kapcsolatot szívügyemnek tekintem. Nos, minden klasszikus műben megtalálhatóak azok az elemek, amelyek a közönséget mindig is vonzották és vonzani fogják. Észrevettem már, hogy különösen a klasszikus magyar darabok esetében kapcsolódik élénken a közönség az előadás áramkörébe. Persze, egy-egy klasszikus mű bemutatása attól válik jóvá, vagy ellenkezőleg, csapnivalóvá, hogy a darabban rejlő gondolatok kifejezéséhez mit tud hozzáadni a színház a saját eszközeivel; hogy a rendező mennyiben tudja aktualizálni s napjaink jelenségeihez igazítani a cselekményt. — A MATESZ-ban a rendező milyen szerepet kap a színházi profil és a saját művészi fejlődését szolgáló dramaturgiai terv kialakításában? — Színházunk eddig mindig respektálta a rendezők ambícióit. Természetesen, az ember nem rendezhet meg mindent amit szeretne, mert sok olyan szempont van, aminek egy évad során eleget kell tenni. De azért megvan a módja annak, hogy az ember már a távolabbi célkitűzések szem előtt tartásával vállalkozzon egy-egy darab megrendezésére. — Milyen darabot látunk a legközelebb Konrád József rendezésében? — Most a Revizorra készülök. Azért érdekel engem, mert aktuálisnak tartom Gogol darabját és úgy érzem, megtaláltam a kulcsot ahhoz, hogy a MATESZ színpadán és adott közegében megvalósítsam ezzel kapcsolatos mondanivalómat. — Kérem, befejezésül határozza meg egyéni rendezői hitvallását?! — Biztos, hogy a gondolatról sohasem fogok lemondani; bár arról, hogy milyenek lesznek rendezéseim színpadi megvalósításának formái, arról egyelőre még csak megközelítően sem mondhatok biztosat. Mindenesetre azt szeretném, hogy a színház sajátos világának eszközeivel azok a gondolataim fogalmazódjanak meg a színpadon, amelyeket az életből szerzek, amelyek a mindennapok során hatnak rám. Most és a jövőben egyaránt úgy érzem csak teljesnek munkámat, ha minden rendezésemmel valami olyat tudok elmondani, amit előttem még nem mondtak el. Vagy legalábbis az általam választott formában nem. Egy rendezőnek ezért kell a legkeservesebben megküzdenie. Ez mindennél fontosabb. MIKLÓSI PÉTER Foto: Prandl Sándor 4
