A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-19 / 20. szám
Jeff Stockard: SÁRGA AUTÓ Earl habozott, szeme ide meg oda rebbent. Most aztán gyorsan járjon az ész! Vajon mit kell tenni ilyenkor? Az a féleszű, az a bolond Lou mindent elrontott. A marha! A szökésre szánt Mercedest bepréselte két tehergépkocsi közé, se előre, se hátra! S a félnótás Lou most hidegvérrel slattyog a dohánybolt irányába. Mintha nem is a földön, hanem az égen lebegne, mint valami léggömb. Neki mindehhez semmi köze? Micsoda hülye, istenem, ez az alak a marhák marhája. Egy libalegelő ! — Lépj olajra. — Ez Walter! Cinkosa a háta mögé surrant és figyelmeztette, tehát baj van. Walter gyorsan eltűnt a tömegben, de olyan fürgén, mint a vidra, aki megneszelte, hogy vadásznak rá. Earl körülnézett, majd behúzódott az árkádok alá. Egy ideig a kirakatokat nézegette. Végül elvegyült az emberek között a gyalogjárdán. Hóna alatt ott lapult a zsákmány. Habár meglehet, hogy az a bitang Walter az utolsó pillanatban kiemelt a táskából egy értékes aranyórát. Mindegy, a dolog mégis megy. A riasztóberendezés szirénái még mindig vinnyogtak, de még mennyire, hogy vinnyogtak! Earl behúnyta a szemét, és maga előtt látta a képet: Walter teljes erőből ráhúz a bolt őrének a kobakjára és munkához lát. A rendőrségi autó elsuhant mellette. A helyszínre igyekeztek a tisztelt zsaruk, oda, ahonnan Earl menekült. Olyan egyenesen és peckesen sietett előre, mint egy világfi, de a térdei cudarul remegtek s kis híján nekivágódott a falnak. Csurgott róla a verejték. A 46. utca egyik sarkán „lefékezett”, a szemafor előtt. Várta a „szabad” jelzést. S ekkor — talán az isten vagy az ördög küldte — lefékezett, de ez, amolyan szabályos fékezés volt, mellette a sárga kocsi. A sárga kocsiban egy csodaszép szőkeség foglalt helyet. Egyedül. A szignál éppen abban a pillanatban váltott színt, amikor a zebráig értek a kocsi első kerekei. Earl nem sokat teketóriázott. Egyszerűen leült a nő mellé. A kocsi ajtaját ugyanis nyitva találta. — Mire vársz? — sziszegte Earl. — Hajts! Nyomás, szivi! A kocsi megrándult. Vagy inkább — előreugrott. Még nem kapott szabad jelzést, de a lány ijedtében mégis behajtott a „tilosba”. Kezét ijedten szívére helyezte. — Lassan, te! Mit csinálsz? Mi ez? Tűzoltókocsi? — Bo ... bocsásson meg. Gondoltam ... nagyon siet valahova az úr ... gondolom, mert olyan váratlanul zuhant be a kocsimba ... bocsánat. Bocsánat, uram. A lány beszélt, egyre csak beszélt, de nem csökkentette a sebességet. — Élve szeretnék megérkezni — mondta Earl lassan, de nyomatékkai. — Hová? A lány olyan sápadt volt, mint a halál fehér lepedője. — Csak te hajts, angyalom. Merre lakói? — Hát... itt... egy kicsivel feljebb. Ha ezen az úton megyünk tovább, akkor... Három kilométer. Igen ... mindössze három kilométer. Elhallgatott és mereven előre bámult. — Térj magadhoz. Lazíts, kicsikém. Van valaki nálad ilyenkor? Gondolom ... a házban? — Az én lakásomban? Ezt akarja megtudni? A lány ijedtében majdnem „elhagyta” a kormányt. — Ne engem bámulj, habár szép fiú vagyok, hanem az útra. Jól hallottad. Szépen feltettem a kérdést, hogy hol lakói? Azt is megkérdeztem, hogy van-e valaki ilyenkor nálad? Nem érted ezeket az egyszerű kérdéseket, szivi? — Nincs senki. Gondolom .. . amikor hazaérek ... nincs senki. — Jól van, szivi — mondta Earl elégedetten. — Ez nagyon jó válasz. Az egyik útkereszteződésnél a lány lassított. A jelzőberendezés alatt egy farmernadrágos fiatalember álldogállt. Széles mosollyal üdvözölte őket és integetett a karjával. Valószínűleg arra kérte őket, hogy álljanak meg. Autóstopper, semmi kétség. — Ne törődj vele — parancsolta Earl. — Harmadikra nincs szükségünk. — Ne beszéljen többes számban — mondta a lány most már határozottan és ingerülten. Earl csak mosolygott és kezdte magát kellemesen érezni. Hanem abban a pillanatban, amikor elhagytak egy kombit, a pillantása megint a sebességmérőre esett. — Úgy nyomod ezt a kocsit, szivi, mint a Formula 1 bajnoka. Nem szeretném ha gyorshajtás miatt a nyomunkba szegődnének a rendőrök. Nem láttad? Egy rendőrségi kocsit előztünk. Earl hátra dőlt az ülésen. A kombi követte őket. A lány ekkor balra nézett és lassított. Szorosan a járda mellé „vonszolta” a sárga kocsit. Tehát nincs ok az izgalomra — megérkeztek. A gengszter szemügyre vette útitársát. A szeme kék, a haja szőke, pimasz kis orra volt, igazi USA-girl. Egy Olivia Newton-John? Nem szabvány-baba, nem bizony. Extra-holmi, gondolta Earl. — A sarkon kiszállhat, uram. — Eszem ágában sincs kiszállni szivi! Miért szálljak ki? Betérek a lakásodba egy itókára. Martinid van, szivi? Szeretem a martinit. A lány nem válaszolt. Éles kanyart vett és egy rendes ház előtt lefékezett. Earl a járdára lépett, elkapta a lány karját és szinte beráncigálta a házba. A lány nyugodtan leszedte magáról a könnyű kis kabátot, elhelyezte egy széken. Earl pedig felkapaszkodott a lépcsőkön. Hirtelen észbe kapott. Hiszen a girl egyszerűen elpárologhat a hátsó ajtón keresztül, gondolta és visszarohant a szalonba. Magával rántotta a lányt, bejárták az első emeletet, a földszintet. Aha ... francia ablakok, amelyek a kertre néznek. Ezeken át kiugorhat a parkba s az utcára. Igen ám, de felfigyelt még egy „apróságra” s ez az „apróság” nem nyerte meg a tetszését. Az utcán ugyanis felfedezte a hekusok kocsiját! Nagy szerencse. A kocsiban nem ült senki, tehát nem őt figyelik. Talán a kutyaadót szedik be a szomszédban, hahaha. Mégis ... nem árt egy kis óvatosság. Earl magában mérlegelt. Mit tegyen? Ha olajra lép...? Vigye magával a lányt is? Ez a kocsi... hm ... ezzel a sárga csodával meszszire elfurikázhatna. A lány nem egy hisztérika, talán a segítségére sietne. Ez nem kockáztat semmit, mert félti az a szép bőrét. Igen, az lesz a legjobb, ha vele folytatja az utat. A gengszter megrezzent. Sok időt elpocsékolt a szalonban. A hátsó ajtó hirtelen kicsapódott és — sajnos, sajnos Earlnak be kellett látnia, hogy csapdába esett. Az a ronda kék egyenruha! Nem a kutyaadót szedték be, nem. Earl kétségbeesetten a kijárat felé rohant, de hasztalanul igyekezett. Az ajtóban egy hadnagy várta. Az ajkán türelmes mosollyal. Nyugodtan leszedte Earl karjáról a táskát és megjegyezte: — Nem jó kocsiba ültél, öregem. Megérkezett a harmadik rendőr is. Körülvették a gengsztert és hangosan kacagtak, mint valami jó filmtrükkön. Mi ez? Mutatványos bódé? Az egyik rendőr megismételte a hadnagy szövegét: — Nem jó kocsiba ültél, öregem. A pokolba is! Honnan tudták, hogy ... Ebben a pillanatban megindult az agyában a „film”. És mit mutattak az első kockák? A zöld pázsiton egy fiatalember közeledett. Valahonnan ismeri. Egy farmernadrágos fiatalember. — Ez biztosan a lány férje? — kérdezte Earl a rendőröktől. A fiatalember válaszolt. Méghozzá egy mozdulattal. Mosolyogva mutatta, hogy „álljon meg a kocsi”. Hát így hadonászott az útkereszteződésnél is a jelzőberendezés alatt, nem? — Nem akartak bevenni a saját kocsimba — mondta a fiatalember kuncogva. — A saját feleségem méghozzá. Hát ez furcsa, nem? A hadnagy előzékenyen bemutatta a fiatalembert. — A főnökünk. A 43. rendőrállomás feje. Mondtam neked, öregem, hogy nem jó kocsiba ültél. Kerüld a sárga kocsikat. Gyerünk ... Vár rád egy rácsos jármű ... 22
