A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-19 / 20. szám
írás. Anyjo kiszabadult a börtönből, apja nem részegeskedik már, mehet haza a lányka. Haza is utazott, s az otthonban el is felejtették már, de fél év múlva, egy zord téli estén újból kopogtatott az otthon ajtaján. Szennyes ruhában jött, a feje tetves volt, és sírva panaszolta el, hogy megszökött hazulról.- Apám becsapta a hatóságokat - zokogta kétségbeesetten, - részeg volt mindennap, s anyámmal együtt azért csalt haza, hogy megtakarítsák a tartásdíjat. Az igazgatónő közbejárására az illetékes nemzeti bizottság rövidesen hatálytalanította is Terka hazatérésének engedélyezését, s három éve már, hogy a kislány újra boldogan él társai körében. BÁCSI, TE LESZEL AZ ÚJ APUKÁM? Olyan jólétben, olyan gondoskodásban élnek a tornaijai gyermekotthon védencei, amilyenről a családi körben sem álmodtak soha. És mégis más az, ha együtt élhetnek egy szerető apukával, anyukával, testvérkékkel. Talán ez az oka annak, hogy akkor a legboldogabb a gyermekotthonban élő emberpalánta, ha valamelyik gyermektelen házaspár, élve a vonatkozó jogszabályok nyújtotta lehetőséggel, egy-egy nagyobb ünnep alkalmával egy két hétre vendégül látja a neki legszimpatikusabb gyermeket. Olykor egy hónapig is vendégeskedik valamelyik kisfiú vagy kislány ilyen házaspárnál, és van ám dicsekedés, van ám mesélni való a visszatérés után. És talán ezek a boldog dicsekedések okozzák, hogy nem akad e gyermekotthonban olyan kisebb vagy nagyobb bentlakó, aki ne álmodna arról, hogy egyszer ő érte is eljön egy szeretetet kínáló bácsi vagy néni. Soha nem felejtem el a következő epizódot. Amíg fényképész kollégám a kertben fotózott, leültem az egyik padra és süttettem magamat a nappal. Egyszerre csak négy-öt csöppség totyogott oda hozzám. Az egyik cirógatott, a másik fésülgetni kezdte a hajamat, egy kis bogárszemű fiúcska pedig arcomhoz szorítva az arcát, vágyóan kérdezte: „Mondd, bácsi, ugye te leszel az én jó, új apukám?" EPILÓGUS Sokan kérdezhetnék, hogy hát ha egy-két hétre ötszáz millió gyermek éhezik! Hihetetlent mondok? Nos az ENSZ-közgyűlés XXXI. ülésszakának határozatából idéztem a fenti számadatot. Abból a határozatból, amely nemzetközi gyermekévnek nyilvánította az 1979-es esztendőt. és hogy mi e határozat célja? Semmi esetre sem az, hogy szónoklatokkal rázzuk le magunkról a gyermekek iránti teendőket. Hanem hogy valóban , segítő kezet nyújtsunk az arra rászoruló emberpalántáknak. Rázzuk fel a kicsinyekkel nem törődő tőkés- és fejlődő országok kormányainak lelkiismeretét, és nézzünk körül magunk is, nincs-e seperni való a saját házunk táján. Ilyen gondolatokkal látogattam el a tornaijai (Šafárikovo) gyermekotthonba. VALÓBAN TUNDÉRKERT Gömörországnak egyik legcsendesebb kisvárosa Tornaija. Talán ez az oka, hogy ebben a városban létesítette az állam sok tucatnyi gyermekotthonainak egyikét. Egy kis udvarházban, a Tornalyai család egykori kúriájában akadtam rá arra a tündérkertre, amelyben leírhatatlan jólétben élnek az itt gondozott gyermekek. Hadd mondja el azonban maga Katarina Augustínová, az intézet izazgatónője, és Fürjes Lenke gazdasági vezető, hogy hogyan kerülnek ezek a gyermekek ide az otthonba. — Nincs itt egyetlen olyan apróság sem -, kezdte a két „főmama" — aki át ne esett volna a megpróbáltatásokon. Az egyik gyermeknek mindkét szülője meghalt, a másikat fizikai és erkölcsi nyomorban „nevelte" apja vagy az anyja, de az olyan gyermek sem ritka, aki verésektől elgyötört testtel került ide hozzánk. Az ilyen gyermekeket irányítják otthonunkba a gyermekvédelmi hatóságok, s mi háromtól 18 éves korukig neveljük őket. A kicsinyeket saját óvodánkban készítjük fel az iskolalátogatásra, a nagyobbak a város iskoláiban végzik tanulmányaikat. Azok pedig, akik elvégezték a kilencedik — vagy újabban a nyolcadik - osztályt, szakmunkásképző intézetben vagy középiskolában tanulhatnak tovább. Gyermekeinket 18 éves korukban bocsátjuk csak szárnyra, de életútjukat továbbra is éberen figyeljük, s ha szükségük van reánk, mindig melléjük állunk. És hogy miként élnek nálunk? Jöjjön, nézzünk körül! Ezek itt a hálószobák. Úgy vélem, magunk sem feküdtünk g yermekkorunkban puhább vánkosokon. És amint láthatja, a zsúfoltság miatt sem panaszkodhatik senki. Nincs olyan játék, amelyet a gyermekek meg ne találnának. Nem is beszélve hatalmas kertünkről, amely kedvenc helye kicsinynek és nagynak. S azt kérdi, pótolja-e mindez a családi légkört? Nos, hét nevelőnőnk és két óvónőnk, mondhatni, szívvel-lélekkel igyekeznek pótolni az anyukát. A SZÖKEVÉNY Természetesen a gyermekekkel is beszélgettem látogatásom során. S hogy valóban jól érzik itt magukat, azt a 16 esztendős Terka története is bizonyítja. Előzőleg ismertetnem kell azonban a gyermekvédelmi hatóságok egyik rendelkezését. Éspedig azt, hogy 18 esztendős koruknál hamarabb csak akkor térhet a gyermek vissza — engedéllyel - a szüleihez, ha kellőképpen megjavult a szülői ház légköre. így történt ez Terka esetében is. Tizenhárom éves volt akkor, három esztendeje lakott a gyermekotthonban már, amikor megjött a hivatalos vendégül látják gyermektelen házaspárok az otthon védenceit, ugyan miért nem fogadják őket örökbe? Nos, ez bizony kényes kérdés. Az érvényben levő rendelkezés szerint ugyanis csak akkor lehet állami gondozott gyermeket örökbe fogadni, ha szülei évekig nem érdeklődnek iránta, vagy pedig beleegyeznek az örökbefogadásba. Hát bizony nem ártana enyhíteni a törvény szigorát. A kis Hanka például évek óta vendégeskedik egy jómódú gyermektelen házaspárnál, híaba szeretnék azonban örökbe fogadni, a részeges apa és züllött életet élő felesége nem egyezik ebbe bele. Bár a hatóságok is tudják, hogy kutyából nem lesz szalonna, kénytelenek szigorúan betartani a családvédelmi törvénynek ezt a rendelkezését. Nem lehetne ezen segíteni? NEUMANN JÁNOS (ZOLCZER LÁSZLÓ FELVÉTELEI) 4 BÁCSI, TE LESZEL AZ ÚJ APUKÁM ?
