A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 2. szám
pusztulásán túlmenően a természet rendjét megzavarták ugyan, de gyökeres, planetáris méretű változást nem eredményeztek. A regionálisan jelentkező természeti katasztrófák sebeit előbb-utóbb maga a természet gyógyította be. A mai kor emberének természetbe való beavatkozása azonban totális változásokat eredményezhet - ha idejében nem figyel, készül fel erre —, mert a levegő, a folyó-, és állóvizek, a talaj folyamatos szennyeződése, szennyezése megbontja a környezet harmóniáját; a különböző élőlények ugyanis kölcsönös függőségi láncban vannak. Ha e függőségi láncban a szennyezés megzavarja a természet rendjét, a károsodás végiggyűrűzhet az pék, a közlekedési eszközök és a háztartások légnemű (széndioxid, kéndioxid, szemcsés — korom és pernye — anyagok stb.), cseppfolyós (szerves hulladékok, biológiailag le nem bontható ipari szennyvizek, detergensek, ásvány- és olajszármazékok, különböző mérgező vegyi anyagok) és szilárd (háztartási szemét, ipari-építőipari hulladékok, roncsok, égéstermékek, meddőanyagok stb.) szennyező anyagok millió tonnával, továbbá a már-már elviselhetetlen zajszinttel terhelik, rombolják a környezetet. Ezek a hatások kimutathatóan emberi betegségeknek és egészség-károsodásoknak is forrásai. A korábbi erdők, mezők, szántóföldek helyét elfoglaló mesterséges ipari, bányászati és városi térségek károsodása inkább a világméretű összefogások, nemzetközi kutatási programok váltják fel. Ezek közül kiemelkedő az Ember és bioszféra UNESCO program meghirdetése (1971), a stockholmi „Környezetvédelmi Világkonferencia" (1972), a KGST Környezetvédelmi Tanácsának megalakulása (1973), ezt követően programok kidolgozása és a közös kutatások megindítása. E sorok írója a KGST I. 3. téma keretében foglalkozik a környezetvédelem problémakörével. A jelzett együttműködési témában hét szocialista ország (Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Szovjetunió) az ember környezetre gyakorolt hatásának gazdasági és nem-gazdasági értékelésével foglalko-AZ EMBER ÉS KÖRNYEZETÉNEK KONFLIKTUSA „De azért ne kérkedjünk túlságosan a természeten aratott győzelmeinkkel. A természet minden ilyen győzelemért bosszút áll rajtunk." (Engels: A természet dialektikája) A „To be or not to be" hamleti kérdés örök. Időről időre más-más köntösben jelentkezik. A civilizáció előtti korokban járványok, természeti katasztrófák, éhínségek, majd osztályok, népek, testvérek közötti háborúk formájában. A mai kor embere eszköztárában egyidejűleg van jelen a tömeges halál, sőt a totális önpusztitást előidéző hagyományos, ill. nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek sokasága, a túlnépesedés lidérce; a demográfiai robbanás. Ugyanakkor a népek békevágya, a szocialista világrendszer ereje és elvhű politikája gátat vethet a háborúknak. A tudomány eredményei — a pusztító fegyverek ellenében — lehetőséget teremtenek milliárdok felemelkedéséhez, az éhezés, a betegségek, a túlnépesedés rémétől való szabaduláshoz, továbbá a társadalmi antagonizmus felszámolásához. Napjainkban a világméretű ipari forradalom következményeként egy újabb, de annál alattomosabb ellenség fenyegeti az emberiséget: a környezeti krízis. Mit is jelent ez tulajdonképpen? A múltban bekövetkezett természeti katasztrófák - mint pl. a vulkáni kitörések, a hatalmas tengerárak, az árvizek, az erdőtüzek - az emberek egész táplálkozási láncon. Ha pl. túlzott mennyiségű szerves anyag jut az élővízbe, annak lebontása felemészti a vízben oldott összes oxigént, s így a vizek élővilága - oxigén hiányában — elpusztul. A folyók, a tengerek, a talajok olajjal, vegyi anyagokkal való szennyezése az utóbbi időkben már túlontúl sok példát szolgáltatott arra, hogy megijedjünk. De arra is, hogy a levegő, a víz mérgező anyagokkal való fertőzése miatt nemcsak a növény- és állatvilág károsodik, hanem tömeges megbetegedések, sőt emberi halálozások si bekövetkeznek, esetenként a szennyeződés miatt falvak, városrészek lakóit kell azonnal kitelepíteni. A meg nem újuló természeti erőforrások (ásványi nyersanyagok) kinyerésével az évmilliók fejlődése során kialakult természetes felszín új alakzatot ölt. A milliárd tonnákban mérhető bányászati meddőanyag és az elhagyott bányagödrök sokasága holdbéli tájra emlékeztető csúf, tájidegen geomorfológiai alakzatot hoz létre. A városiasodás, az iparosodás, a közlekedésszállítás a környezet szennyezése mellett hektármilliókat rabol el visszavonhatatlanul a termőföldekből. A felgyorsult emberi tevékenységformák együttesét környezetkárosító hatásuk miatt szokták nevezni buldózerdenudációnak is. Hogy a riasztó jelenségeket tovább, de kimerítően soroljuk, nagy iparvárosokban és környezetükben a levegőt, a vizet, a felszínt az ipartelenéha katasztrófafilmek készítésére inspirálják a védekezésnek még csak a lehetőségeit is tagadó - vagy abból 'S pénzt csináló? — alkotókat. A krízist, a katasztrófákat előrejelző prognózisok persze nem véletlenül születnek. A szennyeződés növekedése szemmel látható, és a kedvezőtlen hatások enyhítése, kiküszöbölése nem olyan látványos. A védekezési módok alkalmazása, bevezetése pedig óriási pénzeszközöket igényel, új létesítmények tervezése, megvalósítása esetén is. A környezet szennyezése tehát világjelenség. És mivel a környezet valójában oszthatatlan — nincs tekintettel országhatárokra, felségvizekre —, a világméretű szennyezés, a természet pusztításának megállítása csakis nemzetközi összefogással lehetséges. Jól tudják ezt az emberiség sorsáért felelősséget érző politikusok, tudósok, gondolkodók. Idejében felhívták a figyelmet arra, hogy a „civilizált világ" természetes környezetének aggasztó leromlása, károsodása döntően századunk döbbenetes ténye. Megnyilvánulásaikban nem fatalisták, mert a szigorú figyelemfelhívás mellett a kivezető utat is látják, láttatják. A további környezeti károsodás megakadályozása, illetőleg a célszerű, embert szolgáló környezetátalakítás a jelenkor feladata, nem odázható el a jövő századra. A korábbi - nagyrészj nemzeti - szórványos környezetvédelmi intézkedések helyét a hatvanas évektől egyre zik, különböző tematikus munkacsoportok (pl. Ipar- és környezet, Mezőgazdaság és környezet, Település és környezet) keretében. A közös kutatások módszertanának kimunkálása a Prágai Koordinációs Központ irányításával az Ostravai modellterületen, 1974-ben indult meg. Valamennyi résztvevő ország egy a környezeti károsodás által erősen veszélyeztetett térségen nemzeti mintaterületet határolt el, ahol a környezeti kutatások, ill. a védekezési módok kialakítása kutató intézmények és gyakorlati szervek közös feladata. A nemzeti mintaterületeken elért eredmények és az alkalmazott módszerek megvitatását, kontrollját a résztvevő országok közössége végzi plenáris, ill. munkabizottsági ülések keretében és közös terepbejárásokon. Közismert, hogy a bányászat és az ehhez kapcsolódó energia-, valamint különböző alapanyagtermelés a legsúlyosabban és legösszetettebben károsítja, szennyezi a környezetet. Éppen emiatt nem véletlen, hogy az együttműködő országok többsége környezetvédelmi mintaterületét bányászatinehézipari térségben alakította ki (NDK: Leipzig-Bitterfeld; CSSZSZK: Ostrava-Karviná: SZU: Kurszk; MNK: Tatabánya). Dr. RÉTVÁRI LÁSZLÓ kandidátus tudományos fömunkatárs AZ ESTHA JNALCSILLAG OSTROMA A Szovjetunió is, az Egyesült Államok is két-két bolygókutató űrszondát indított el a Vénusz felé. Az egyik amerikai Pioneer három kisebb és egy nagyobb szondáját a Vénusz felszínére ejti, a szovjet Venyera-11 és —12, valamint a másik Pioneer pedig a Vénusz mesterséges holdja lesz. Ezek rendszeres méréseket végeznek a Vénusz atmoszférájában, lokátoraikkal pedig a bolygó domborzatát térképezik fel. A mérési eredmények 1978 decemberétől folyamatosan érkeznek a Vénusz térségéből. A PIONEER-12 erősen elnyújtott pályán kering majd a Vénusz körül. Tetején rádióösszeköttetést biztosító parabola-antenna, testén körben a napelemek. Feladata: a Vénusz atmoszférájának tanulmányozása és a bolygó felszínének radar-térképezése. Az „ÜR-BUSZ" - a Pioneer 13 - négy,„kamikáze”szondáját belövi a Vénusz atmoszférájába, maga pedig később elég a bolygó sűrű légkörében. Tetején a három kis és nagy szonda hővédő pajzsai fénylenek. ► 18
