A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 16. szám
>4 népi építészét jelenkori problémái NÉPI HAGYOMÁNYAINK JELENTŐSÉGE Gyorsuló és változó időket élünk. Míg vola mi kor évtizedek teltek el egy-egy jelentősebb változás között, oddig mo pór év elég ohhoz, hogy oz ember gyökeresen megváltoztassa környezetét. Átalakulnak a természettel oly csodálatos összhangban felépült falucskák is. Eltűnnek a nyugodtságot sugárzó házikók, átadva helyüket a korszerű igényeket kielégítő családi házaknak. Az emberek testét és lelkét a korunk diktálta ütem, az állandó rohanás gyötrl meg. S ha olykor-olykor alkalmunk jut egy kis pihenőre és elgondolkodunk életünk felett, úgy érezzük, valami hiányzik. Hiányzik oz, ami volamikor ott volt minden kis eldugott faluban, minden házikóban, ami áthatotta a parasztember egész életét, formálta jellemét és irányította cselekedeteit - a hagyomány. Az ötvenes években végrehajtott szövetkezetesítés, rövid megtorpanás utón, a szlovákiai magyar földműves lakosság életében is rohamos gazdasági és szociális jovulást hozott Megváltozott gondolatviláguk, új értékrendszer alakult ki bennük. A hirtelen jólét mintha feledtetni okorná az évszázadokon át csiszolódott népi hagyományokat, mindazt ami a régi világra emlékeztet. Az atomkorszakban valóban nem lenne szükségünk hagyományainkra? Hogy választ adhassunk, röviden járjuk végig hétköznapjainkat. Térjünk be a skotulyohózakba, lakótelepeinkre, vagy falvaink hivalkodó emeletes kockaházaiba, és nézzük meg az ízléstelen giccsekkel vagy éppen korszerűnek tartott, de semmitmondó alkotásokkal agyondíszített lakásokat. Nem hiányzik véletlenül hétköznapjainkból a harmóniát sugárzó népi díszítőművészet, a tisztán csengő népdal hatása? De, igen. .Ma hagyomány nélkül élni gyökértelenséget jelent, elsodródást, megfutást és beolvadást’ — figyelmeztet Fábry Zoltán hagyományaink megtagadásának veszélyességére. A NÉPI ÉPÍTÉSZET SOROZATRŐL Felismerve népi hagyományaink óriási jelentőségét kulturális életünkben, nem egy haladó szellemű, kultúrát szerető ember fogott hozzá, sokszor a maga erejéből, elődeink féltett kincseinek megmentéséhez. Az önkéntes gyűjtök áldozatkész munkájának nem maradt el a gyümölcse. Több helyen néprajzi kiállítás formájában mutatják be az összegyűjtött értékesebbnél értékesebb tárgyakat. Népi kultúránk kincseinek felkutatásában, rögzítésében és népszerűsítésében nagy szerepet vállalt a CSEMADOK KB hetilapja, a Hét. A szerkesztőség 1977-ben feladatul tűzte ki népi hagyományaink rendszeres népszerűsítését. Ezzel mintegy állandó fóruma lett a néprajzi tematikájú írásoknak is. Még ugyanabban oz évben megindította, Szlovákiai magyor népviseletek címen, első nagyobb lélegzetű néprajzi sorozatát, amely külföldön is nagy visszhangra talált. Utána következett a népi építészetet bemutató, majd ezt követi a Zenei anyanyelvűnk című sorozat. Ezekben a sorozatokban a szlovákiai magyarság népi kultúráját, népművészeti hagyományait ismerteti a szerkesztőség. Tehát lényegében önismereti folyamatról van szó: jobban megismerjük önmagunkat és megtanuljuk értékelni azt, ami a miénk, a sajátunk. A szlovákiai magyar tájegység népi építészetéről szóló sorozat fő célja volt népszerű formában megismertetni az olvasókat népi építészetünk rohamosan pusztuló emlékeivel. A közlésre érdemes anyag összegyűjtése előtt és közben több nehézséggel is szembe kellett nézni. Kezdhetnénk azzal a ténnyel, hogy az építészetben nem jártas olvasónak természetesen az öreg házok nem olyan látványosak, mint például a színpompás népviseletek. Annak, hogy az átlagos olvasó talán nem talál semmi szépet a népi építészet egy-egy remekében, nem ő maga az oka, hanem elsősorban az építészeknek és általában a tömegtájékoztatási eszközöknek csak a .modernért" való túlzott lelkesedése. Mivel falvaink életében oz elmúlt évtizedekben gyökeres változások mentek végbe, napjainkban már alig találhatók épen megmaradt értékesebb népi építészeti emlékek. A düledező romokról készült felvételek is inkább csak a néprajzosoknak jelentenek értéket, mintsem oz olvasónak. Sajnos nagyon későn, .öt perccel tizenkettő előtt" kezdtük a mentést. Ráadásul a népi építészeti emlékek a megőrzés terén is nagy hátrányban vannak például a népviselettel vagy a folklóranyaggal szemben. Míg egy ingváll a szekrényben éltévé bármikor elővehető, a népdalokból, szokásokból szájról szájra szállva sok tovább él, addig a rendeltetését elvesztett, esetleg a mai igényeket kielégíteni nem képes parasztháznak, bármilyen kulturális értéket képvisel is, át kell adni a helyét a korszerűbbnek. A sorozat alapját képező anyag nagyobb részét a nehézségek ellenére .tiszta forrásból" falvairtkbon gyűjtöttük. Kis részét különböző publikációkból és levéltári anyagokból vettük. A Csallóköztől a Bodrogközig 11 tájegység mintegy 70 települését jártuk be. hogy összegyűljön a szükséges és közölhető képanyag. A szóbeli ismeretanyagot több mint 130 adatközlőtől rögzítettük a tudományos igényeket is kielégítő formában. A gyűjtést a Csallóközben és Ipoly mentén Nagy Kornélia, a Dunamenti Múzeum dolgozója végezte. A többi tájegységet a CSEMADOK járási bizottságai dolgozóinak és a helyi gyűjtőknek a kíséretében magom jártam be. Segítőtársaink áldozatkészségéért ezúton mondunk köszönetét. A gyűjtés tárgyát a népi építészettel összefüggő emlékek képezték. Anyagot gyűjtöttünk a település- és telekformákról, a kerítésekről, a falazatokról, a tetőszerkezetekről és tetőfedő anyagokról, a házak belső beosztásáról, a bútorokról, a díszítésekről és tűzhelyekről, a világítóeszközökről, a gazdasági épületekről és a népi építészeti szokásokról. A SZLOVÁKIAI MAGYAR TÁJEGYSÉGEK NÉPI ÉPÍTÉSZETÉNEK ÁLTALÁNOS ÉS SAJÁTOS JEGYEI A szlovákiai mogyar tájegységek népi építészetében két sajátságos területet különböztethetünk meg: az egyik az alföldi típusú építkezési mód — földből, vályogból épített falak (fecskefal. vertfal, sövényfal és ezek változatai) és az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet — jellemző. A falvak nagy része szabálytalanul települt, de találkozhatunk ún. orsós típusú településekkel is. Ide sorolhatjuk a Csallóközt, a Mátyusföldet (északi részének kivételével), a Cserehát kis részét, a Felső- Bodrogköz folyók menti területeit és az Ung vidékét. A másik területre a hegyvidéki építkezés a jellemző. Itt túlnyomórészt fából és kőből építették a házakat. Ilyen volt Gömör nagyobb része, a Cserehát északi pereme, a Bodrogköz középső része és néhány falu a Zoboraljón. A két terület érintkezésén a két típus keveredik, vályogból és fából is építkeztek. A kutatott tájegységek népi építészetében találkozhatunk olyan jegyekkel, melyek előfordulnak az egész területen, és olyakkal, amelyek csak egyes tájegységekre jellemzők. Az egész vizsgált területen ismertek például a sövényfalak, csak megnevezésükben különböznek (sövény, káva, lészko, patics, pacsit, tics). A jellemző vonások közül érdemes megemlítenünk az ágasfát a csallóközi és mátyusföldi házak oromzatán, a pitvarajtó fölötti ívelést és a boronafalú pincéket a Zoboraljón, a díszes oromfalakat Gömörben, a boronafalú csűröket a barkóknál, o kőpincéket a Felső-Bodrögközben stb. A népi építészet fejlődését több tényező befolyásolta. Az elsők között kell megemlítenünk a természeti tényezőket, aztán az adott kor műszaki ismereteit, az igényeket és az ízlést. Nagyban befolyásolták alakulását a katasztrófák (árvizek, tűzvészek, háborús pusztítások) és nem utolsósorban o társadalmi változások (újabban a szövetkezetesítés). A népi építészet szépsége abban rejlik, hogy a természetből indul ki és szerves része annak. Nem törekszik a természetből és az utcasorokból való kitűnésre. Méretei a természetes igényekhez igazodnak, a természetben talált anyagok és a műszaki ismeretek felhasználását az egyszerűség jellemzi. Az egészet áthatja az arányosság, a harmónia és a szerénység. Hasonlítsuk csak össze az évszázadokon át csiszolódott népi építészetet napjaink architektúrájával. Maradjunk falvainkban és kezdjük az új utcasorokkal, ahol szinte minden ház o másik fölé akar emelkedni, és még csak véletlenül sem hasonló formájúak. Méreteik egyáltalán nem követik a természetes igényeket. Nehéz elképzelni, hogy egy négytagú család valóban kellőképpen kihasználja a hat-hétszobás lakást. „A fő az, hogy nekünk több van, mint a szomszédnak" - tartják sokan, és közben a pincében laknak. A kerítések, kapuk és oromfalak díszítése nem az arányosságot, a harmóniát és a szerénységet követi, hanem éppen ellenkezőleg az aránytalanságot, a diszharmóniát — mindezt hiúságból. Építészeinknek ugyancsak lenne mit tenni a szépérzék fejlesztése terén. NÉPI ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEINK MEGMENTÉSE Nézzük először az országos helyzetet. A népi építészeti emlékek megmentésének eddig két lehetősége jöhetett számba: oz egyik amikor egy-egy jobb állapotban levő épületet tájháznak nyilvánítanak és mint ilyet saját természetes környezetében tartják fenn. A másik, amikor a megmentésre érdemes épületet egy kijelölt helyre, a szabadtéri falumúzeumba (skanzenbe) telepítik át Mindkettő mellett és ellen is szólnak vélemények. Az első a legtermészetesebb, de ez a módszer a nehezebb. A másik esetben egy helyen található minden, de az áttelepítés anyagilag és szakmailag nagyon igényes. Sokan a népi építészet temetőjét látják oz ilyen falumúzeumban. A hatvanas évek végétől kezd tért hódítani a megmentés hormadik módja, az tudniillik, hogy a mór nem lakott parasztházakat hétvégi házakként hasznosítják. Sajnos itt is sok a hiányosság, főleg ami a barkácsolni vágyó tulajdonosok szépérzékét illeti. Mi a helyzet a szlovákiai magyar tájegységek népi építészetének megmentése körül? Sajnos nogyon szomorú. Még most is, »öt perccel tizenkettő előtt" minden tájegységen akadna legolább egy olyan paraszthoz, amelyet tájháznak lehetne nyilvánítani és így átmenteni, de mégsem történik semmi. Ha továbbra is ölbe tett kézzel nézzük, hogy fújja el az utolsó zsupfedeles házok tetejét a szél, és hogy mossa szét falait oz eső, akkor néhány év múlva már késő lesz észbe kapni. Pedig egy-egy tájház messzemenően meghaladja puszta építészeti jelentőségét. Helyet kaphatnának benne legféltettebb néprajzi kincseink. A néprajzi gyűjtőmunkának ezen s minden más területén érezhetjük, hogy ha előbbre akarunk lépni, okkor nem elégedhetünk meg néhány — többnyire amatőr - gyűjtő lelkesedésével. Szükség van a gyűjtőhálózat kiszélesítésére, a szakmai tudós elmélyítésére, pályázatok meghirdetésére, a felgyújtott anyag rendszeres népszerűsítésére. A CSEMADOK KB a XII. közgyűlés óta sokot foglalkozik ezzel a kérdéssel és így már rengeteg anyagot sikerült felgyűjteni, így most már talán szükség lenne az ezeket az onyagokat összpontosító önálló néprajzi múzeumra, amelynek dolgozói egyszersmind a néprajzi gyűjtőmunkát is irányítanák a magyarlakta vidékeken. Mert nem elég népi kultúránk legszebb, legértékesebb kincseit felkutatni, ezeket rendszerezni, konzerválni is kell, közkinccsé téve őket. És ezt senki se végzi el helyettünk. Tőlünk függ, hogy őseink fejlett népi kultúrájából mennyit mentünk meg és odúnk át az utánunk következő nemzedékeknek. BUDAY ENDRE
