A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-14 / 15. szám
#« TUDOMÁNYTECHNIKA NIELS HENRIK ABEL Ezt a nevel egy norvég fiatalember viselte, a múlt század első évtizedeiben, de sajnos csak igen rövid ideig - mindössze 27 évig - nagy kárára a matematikának. Oslóban (akkoriban Christianiának hívták) látta meg a napvilágot, egy falusi lelkipásztor családjában, s eleinte az apjától tanulta a matematikát, amely iránti vonzalma csakhamar megmutatkozott Tanulmányait később a norvég főváros egyik iskolájában folytatja, ahol azonban kis híján meggyűlöli a matematikát, egy részeges és brutális tanár „jóvoltából" Szerencsére az iskolaügyi hivatalban is felfedezik a tanár alkalmatlanságát és egy új, fiatal matematikus Bernt Michael Holmboe-1 neveznek ki matematikatanárnak. Az Ábelnál mindössze 7 esztendővel idősebb Holmboe felismeri a diók rendkívüli képességeit, és mindent elkövet érvényesülése érdekében. Adélnak nagy szükséges van a baráti támogatásra, mivel opja időközben meghal, a család szinte fillér nélkül marad. Holmboe jóvoltából azonban befejezheti egyetemi tanulmányait. Mintha csak sejtette volna, hogy nem adatott számára hosszú élet, már egyetemi évei alatt igyekezett kihasználni minden szabad percét arra, hogy matematikai problémákat oldjon meg. Ekkor bukkant rá az ötödfokú algebrai egyenletek megoldhatóságának kérdésére is, amely már több évszázada foglalkoztatta a matematikusok fantáziáját, ám egyértelmű eredmény Abel színrelépéséig nem született. Abel kezdetben maga is az elődök nyomát követte, s egy rövid ideig úgy hitte: létezik megoldása az általános ötödfokú algebrai egyenleteknek. Csakhamar megbizonyosodott azonbon, hogy ilyen megoldás nincs, s ezt az állítását egy szellemes bizonyítási eljárással olá is tómosztotta. A dolgozatot saját költségén egy kis füzetben volt kénytelen közreadni (képzelhetjük milyen problémát jelenthetett ez a nincstelen fiatalembernek), mivel matematikai folyóirat csupán Franciaországban jelent meg abban az időben, s ott cikket megjelentetni - hogy egy mai kifejezéssel éljek - szinte csak protekcióval volt lehetséges. Ezért az általános ötödfokú egyenlet megoldhatatlansága bizonyításának első változata mindössze hat oldalt tett ki (a nyomdaköltségeket megtakarítandó), végleges formájában - amely egy frissen létrehozott német matematikai lapban jelent meg 1826-ban — ennek körülbelül a négyszeresét. Crelle mérnöknek köszönhetően (ő volt a ma is létező lap elindítója) Ábelnak összesen hét dolgozata jelent meg, s szinte valamennyi alapvető fontosságú a matematika fejlődésének történetében. (Crelle azt is keresztülviszi, hogy a norvég fiatalembert a berlini egyetem matematika professzorává nevezzék ki, sajnos Abel addigra tüdővészben meghal.) Nemcsak jóakarói és pártfogói voltak azonban. Párizsban ró kellett döbbennie arra, hogy nem elegendő a tehetség, összeköttetésekre van szükség, ha fel akarja kelteni az érdeklődést. Cauchy, a neves matematikus például, még csak annyi fáradságot sem vett magának, hogy elolvassa Abel talán legfontosabb matematikai dolgozatát, amelyben az algebrai függvények integráljainak általános elméletét fogalmazta meg. A matematikusok fejedelmével, Gaussal is volt egy nevezetes incidense. Az úgynevezett elliptikus integrálok problémájával az idő tájt többen is foglalkoztak, elsőként azonban Ábelnak sikerült komoly eredményre jutnia. Nagy meglepetésére Gauss kijelentette, hogy nem Ábelt illeti a dicsőség, mivel ő ezeket az eredményeket már régóta ismeri, csak éppen nem odta közre őket. Vitathatatlan, hogy Gauss is fontos összefüggésekre jött rá, óm a közre nem adott felfedezésekre úgy is tekinthetünk, mintha nem léteznének, legalábbis olyan esetekben, amikor az elsőség kérdését kell eldönteni. Mi, akik mór ismerjük Bolyai János esetét a nagy matematikussal, persze nem lepődünk meg túlságosan a dolgon: elvégre a nagy emberek, a lángelmék is csak emberek, ugyanolyan hibákkal és gyarlóságokkal, mint más halandók. A súlyos beteg Abel 1828 karácsonyán meglátogatja menyasszonyát, aki eg dél-norvégiai városkában nevelőnő. A fiatal férfi eredetileg úgy tervezte, hogy összeházasodnak, óm egy tüdővérzés végleg ágynak dönti, s a gondos ápolás ellenére a következő év tavaszán - 150 évvel ezelőtt — 1829. április 6-.án meghal. Személyében a modern algebra egyik megalapozóját veszítette ei idejekorán a tudományos világ. —lacza — „VADAKAT TERELŐ JUHÁSZ... (Bökönyi Sándor könyvéről) Bökönyi Sándor a történeti állattan világhírű képviselője az állattartás történetét vázolja elénk, azzal a céllal, hogy megismertesse az olvasót a háziasítás kérdéseivel, az első háziállatokkal, kihangsúlyozva a 'háziasítás társadalomtörténeti vonatkozásait. Mai környezetünk kedvenc háziállatai nem léteztek örök idők óta - hangsúlyozza Bökönyi. Az ember tudatos munkával, háziasítással (domes^jikációval) alkotta meg az egyes háziállat-fajokat. A háziasítás is közrejátszott abban, hogy az őskor embere lassan áttért a gyűjtögető, vadász-halász életmódról az élelemtermelésre. Az emberiségnek ezt a korszakalkotó gazdasági-társadalmi fejlődési formáját nevezzük neolitikus forrada'kamnok. A legkorábbi háziasítás célja nyilvánvalóan a hús tartalékolása volt, tehát a bizonytalan vadászatok kimenetelekor is az ember biztos élelemforrásra támaszkodhatott. Tehát ha húsra volt szüksége, leöh egyet a befogott állatokból. A továbbiakban a szerző megismertet bennünket a háziasítás, az állattartás és az állattenyésztés minőségi fokozataival Az óHattenyésztés alapja a tudatos tenyészkiválasztás. A legkorábbi háziasítás a Közel-Keleten történt. A háziasításhoz vezető egyik legfontosabb út a specializált vadászat kialakulása volt, amikor az őskori vadászok követtek egy-egy csordát és védték őket a ragadozóktól és más vadászcsoportoktól. A legelső háziállatok a világon a kutyák (őse a farkas) voltak. A legkorábbi leletek az északkelet-iráni Polegawra-bartangból szármáznák az i. e. 12 000 körüli időkből. Időrendben az ember következő két háziállata a juh (őse a vadjuh) és a kecske (őse a bezoáfkecske) volt, i. e. 8900 iHetve I. e. 7500 táján. Az újkőkor két legkésőbb (i. e. 7. évezredben) háziasított állata a szarvasmarha (őse az őstulok és a sertés (őse a vaddisznó) volt. Ez a neolitikus civilizáció a Balkánon keresztül került át Közép-Európóba és hozta magával az új állatfajait is. Ekkor jelentek meg nálunk az újkőkor folyamán az említett háziállatok. Egyik legkedvesebb háziállatunknak, a lónak háziasítása az i. e. 4. évezredben történt. Dél-Ukrajnában, Dereivka korarézkori települése az első, amelynek régészeti ásatásánál ez megfigyelhető volt. A lónál nem a húsnyerés volt az elsődleges cél. hanem az utazás és a szállítás meggyorsítása. A könyv további fejezeteiből megtudjuk, hogy a tenyészkivólasztáson alapuló állattenyésztés csíráit a szkíták hozták magukkal. Ök vették át a görögöktől az új háztóftatolfat: o szamarat és a macskát, a perzsáktól pedig a tyúkot. A gazdag ismereteket nyújtó könyv utolsó fejezeteiben a római császárkor fejlett, tudományos megalapozottságú állatttenyésztéséről, majd az egyes korok állattartásának fejlettségéről olvashatunk. A honfoglalás koráról így ír a szerző: „A honfoglalás kori sírok állatmellékleteinek vizsgálatából tudjuk, hogy őseink szarvasmarhát, juhot, kecskét, sertést és kutyát tartottak... az Árpád-kori települések legfontosabb háziállatfajának a szarvasmarha bizonyult, ezt a ló követi, majd a kis kérődzők, a sertés és végül a kutya zárja le a sort". Magyarországon a tudományos állattenyésztés a lótenyésztéssel indult, ekkor írta meg Széchenyi István Lovakrul című híres könyvét. A könyv zárófejezetében az állattartás és a háziállatok jövőjéről olvashatunk. Megtudjuk, hogy újabb három emlősfajjal folynak sikeres háziasítási kísérletek: a jávorantiloppal, a jávorszarvassal és a pézsmatulokkal. A jövőbeli állattartás egyik vezető faja lesz a sertés, továbbá a szárnyasok és a halak. A közeljövőben a szarvasmarha húsának ára előreláthatóan jelentős mértékben emelkedni fog a világpiacon. TRUGRLY SÁNDOR, régész HEGYFALAS JÚ ÉTVÁGGYAL A barnaszén külszíni fejtésére Lengyelországban átadták a Krupp Művek második óriás kotrógépét. A hegyfaló óriás naponta 127 ezer köbméter földet fejt ki, szállítószalagja pedig óránként 15 400 tonna szenet továbbít. JÉGHEGYEK A MÉLYBEN A Jakutföldön kutatófúrásokat végző szovjet geológusok bizonyságot szereztek róla, hogy az örökké fagyott talajrétegek alatt forró tenger húzódik a mélyben. Az egyik, két és fél kilométer mély kutatófúrásból 50 fokos meleg víz tör a felszínre. A föld alatti hő segíti elő a felszín alatti óriás jéghegyek képződését. A kőzetek repedéseiben a felszínre törő meleg áramlatok elárasztják a völgyeket és megfagyva, természetes gátakat hoznak létre. Az örökké fagyott talajrétegek alól feljutó nedvesség folyamatosan „hizlalja" a gátakat, mert a napfény képtelen megolvasztani ezeket a jéghegyeket. Jakutföldön több száz ilyen föld alatti óriás jéghegyet ismernek. 18
