A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-07 / 14. szám
BUDAY ENDRE . \ ■ III. LAKÓHAZAK ÉS GAZDASÁGI ÉPÜLETEK A felső-bőd ragközi házak általában háromhelyiségűek voltak. A helyiségek egymás után sorakozva követték a telek irányát. A középső helyiségen, a pitvaron keresztül juthattunk az utca felől elhelyezkedő „elsőházba" és a kert felé pedig a „hátsóházba“. A pitvarban építették meg, a régi időkben a ház egyetlen tűzhelyét, a „falasmasinát". A falasmasina nagy részét a kemence képezte. Erre épült rá a „masinaplat“, melyen főztek. Mögötte volt a „sut". A tűzhelyből kiáramló füst a „pacsitból" majd vályogból megépített szabadkéményen távozott a szabadba. A pitarban a sütéshez, főzéshez szükséges eszközökön kívül helyet kapott a „vizeslóka" a dézsával és a „padrajáró" alatt a „fali szekrényke" is. A ház helyiségei közül leggazdagabban az „elsőház“ volt berendezve. Az utca felőli szögletekben egy-egy ágy volt. A többgyermekes családoknál az ágyak alól nem hiányzott a nagyobb fiókhoz hasonlító ki és be tologatható pótágy a „tologó". A két utcai ablak között kapott helyet a poharakkal, csészékkel megrakott háromfiókos „komót". A fennmaradt két szögletben volt a ruhának való kétajtós magas „sifon", a menyecske „móringjával" (hozománnyal) megrakott „tulipánosláda" és a „karosláda" vagy egy „lóka“ (lóca). Az elsőház bútoraiban nagy különbség volt • a módosabbak és a szegényebbek között. Míg az előbbieknél nem volt ritka a kárpitozott bútor sem, addig az utóbbiaknál gyakori volt a földbe vert karókra kötött „lészkából" álló „cövekágy”. A helyiségek talaja föld volt. Amikor egy ház elkészült, a helyiségek talaját feltöltötték, elegyenesitették, majd kisebb bált rendeztek, hogy jó alaposan legyúrják a talajt. A gazdasági épületek közül érdemes megismerkednünk a sík területek csűrjeivel és a dombvidék kőpincéivel. A takarmánytárolásra és dohányszárításra használt csűröket a telkek kerti részén építették fel. Elkészültük után hasonlóan mint a házaknál itt is bált szoktak rendezni. E bálok legkedveltebb tánca volt a „csűrdöngölő", melynek küldetése a csűr alapjának alapos ledöngölése volt. A csűrök általában három részre oszlottak: a nagy kapukkal ellátott középső rész volt a „csűrpiac", két oldalt a „csűrfiókok". Gyakori volt, hogy a csűrben helyet kaptak az istállók is. A csűröket takarmánytárolásra és dohányszárításra egyaránt használták. A dohányt a csűr oszlopain lévő vájatokba beillesztett „szerdiának" (máskor „szedriának" nevezett rudakon szárították. Szénatároláskor ezeket könnyen eltávolították. A kőpincék Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec) és közvetlen környékén a Köves hegy oldalában a legelterjedtebbek. A népi építészet szempontjából különösen említésre méltók a Kisgéresi (Malý Horeš) borospincék. Az idegen hiába is keresné a messzi földön híres kisgéresi borospincéket a legérthetóbb helyen a szőlőhegyen, de még bent a faluban sem találná, ahová behordják a szőlőt feldolgozni. Ugyanis a falu melletti kis akácos alatt, a föld gyomrában húzódnak meg. A felszínen csak az előző részben már említett laposra hasadó kövekből kirakott boltíves bejáratok láthatók. A bejárat mögött meredeken lejt a föld mélyébe a kővel kirakott 10—15 méter hosszú, sötét lejárat a „torok". A legtöbb „torok" olyan szűk, hogy csak egymás utón guggolva vagy négykézláb lehet benne közlekedni. A borral teli hordókat szánnal húzzák le. A közös „torok" végén a szélrózsa minden irányában nem egy esetben 10—12 lyukpince ágazik szét. Minden lyukpincében más-más gazda torija a borát. A kisgéresiek hogyományszeretetére vall, hogy az utóbbi években több pince épült korszerű gépekkel, építkezési anyagokkbl és eljárásokkal, mégis a régi pincék beosztását követik. Tehát nem hiányzik az újakból sem a közös hosszú „torok" és a belőle szétágazó pincék. A Felső-Bodrogköz népi építészete /4' -5 - ^ r'-'t’;
