A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-07 / 14. szám

Lammermoori Lucia szomorú és igaz történetét beszéli el Erdődy János a Gondolat Könyvkiadó gondozásában megjelent izgalmas könyvében. A szer* ző párhuzamos szerelmi és politikai történetet irt: Lucia és Edgar szerelmét összekapcsolja a jakobita restaurációs kísérletekkel és Skócia klánjainak az angol fennhatóság - s méginkább egymás - ellen folytatott harcával. Könyve a tárgyilagos történelemszemlélet józanságával mutatja be a 18. század elejének feszült és bonyolult európai marakodásait, harcait és intrikáit, a pénzügyi és politikai erők tarkaságát, a szenvedélyeket és a higgadt cselszövéseket, a lovagi donkihóték és a számító üzletember-politikusok küzdelmeit.

A Szépirodalmi Könyvkiadó Olcsó Könyvtár sorozatában látott napvilágot a 14. századi Képes Krónika magyar fordítása. A Krónika bibliai történetekig vezeti vissza o magyarok eredetét, foglalkozik a hun Attila életével és utódaival, beszámol a honfoglalásról és az Árpád-házi királyok sorsáról, a magyarok harcairól, a trónvillongósokról, a pogány hiedelmekről, majd o keresztény hit elterjedéséről. A Krónika kiemelkedő alakja László király személye. A Szent Lószló-legendák a középkori magyar történelem középpontjába kerülnek. A Képes Krónika Károly Róbert uralkodásáig és haláláig követi a magyar történelmet. Hogy ki volt a Krónika összeállítója? Kálti Márk vagy egy ismeretlen minorita szerzetes? Mai napig tisztázatlan kérdés. Annyi azonbon bizonyos, hogy művével a 11-12. századi legszebb legendákat őrizte meg az utókornak.

Beecher tiszteletes úr lánya, Stowe tiszteletes úr felesége, Harriet Beecher- Stowe azok közé tartozott, akik meg voltak győződve arról, hogy tisztességes embernek fel kell emelnie szavát a rabszolgaság ellen. A Tamás bátya kunyhója című regény tehát a maga idejében vitairat is volt: azok ellen, akik nagy hangon hirdették, hogy a néger alacsonyabb rendű fajta. A regény minden néger szereplője rácáfol erre. Elsősorban George Harris, aki családjával megszökik, és Északon művelt ember, a társadalom kiváló tagja lesz. De Beecher-Stowe főként azokat rajzolja meg nagy szeretettel, akik az elnyomatásban is jóakaratú, erkölcsös embernek maradnak. Ilyen mindenekelőtt Tamás bátya, a regény főhőse, akinek alakja halhatatlanságot biztosít ennek a regénynek.

Az ifjúsági regények kedvelőinek ezúttal Vlagyiszlav Krapivin A párbajtáros Hú című izgalmas regényét ajánljuk. A regény hőse, Szerjozsa, semmiben sem különbözik társaitól. Nem erősebb, nem is bátrabb, nem is okosabb náluk. Mégis hőssé válik, mert úgy igyekszik élni, viselkedni, mint eszményképei, a tőrrel-karddal viaskodó hajdani lovagok. A gyengék védelme, az igazság keresése, a bátorság és a helytállás - mind-mind lovagi erények, amelyek nemcsak a csatatereken, hanem az iskola folyosóin is gyakorolhatók. A mi Szerjozsánk hőstettei azonban nem rekednek meg az iskola falain belül - az izgalmas eseményekbe a rendőrség is bekapcsolódik.

Annak az előadássorozatnak, amelyet az egyetemi tanárrá kinevezett Babits Mihály 1919. április 4-től június végéig „Az irodalom elmélete" címen tartott, az eredeti fogalmazványát nem ismerjük, de néhány hallgató jegyzetei alapján megközelítő képet tudunk róla kialakítani. A legterjedelmesebb jegyzetet a mi Fábry Zoltánunk készítette, aki a frontról hazatérve a budapesti egyetem hallgatója lett, és az irodalomelméleti előadás mellett részt vett a Babits által vezetett Ady-szemináriumon is.

Addig, míg az eredeti előadásanyag elő nem kerül (és ez lehet, hogy sohasem történik meg), elsősorban Fábry jegyzete fogja őrizni Babits irodalomelméleti nézeteit és koncepcióját. És ezekkel a gondolatokkal és koncepcióval most már a közönség is megismerkedhetik, mert Fábry jegyzetelése két kiadósban is megjelent; először 1967- ben a Mindenki újakra készül című szöveggyűjtemény IV. kötetében, másodszor pedig egy 1978-ban kiadott önálló kötetecskében (Babits Mihály:

Turczel Lajos:

korát éltük"). A IV. rész az irodalom művészi eszközeit (szó, kép, karakter, eseménymotívum, kompozíció) tárgyalja. Az V., VI. és VII. rész mór rendkívül rövid, összesen hét lapot foglal el. Itt az irodalmi hagyomány és hatás, valamint az irodalom és társadalom viszonyának kérdései vetődnek fel.

Ebből a vázlatos bemutatásból is látni lehet, hogy Babits irodalomelméleti alapvetése, szintézis-kísérlete nem áll marxista alapokon. És ezt nemcsak az ő egyénisége, hanem a tanácsköztársaság szellemi viszonyai alapján is természetesnek kell tekinteni. Abban

te, „hogy nem szabad elmulasztani, hogy ... meg ne hajtsuk o tudomány komoly zászlóját az új szellem vörös lobogója előtt", o II. részben viszont - Baldensperger nyomán - mereven hangsúlyozza, hogy az irodalmat e társadalmi és politikai változások nem mozgatják, „a legnagyobb társadalmi változások alig vannak hatással ró". Barta János szerint Babits nem ragaszkodna annyira ehhez az állásponthoz és az azt alátámasztani igyekvő baldenspergeri érvekhez, „ha nem nyomasztaná Beöthy és az akademistók csaknem hivotalos álláspontja, amely az irodalmat erősen a politikai küzdelmektől való függésben fogta fel, és mintegy a politikai tudat orgánumát látta benne".

A már másodszor idézett Barto János Babits irodalomelméleti előadásairól, azok eszmerendszerérői, az előadó forróshasználatáról és egyéni erudíciójáról még 1961-ben nagyszabású elemző tanulmányt írt (Babits Mihály egyetemi előadásai. Irodalomtörténet, 1961. évf. 1. sz.). Minthogy akkor o Fábry-BABITS IRODALOMELMÉLETI!

szintézis-kísérlete

Az irodalom elmélete), melynek alcíme a következő: Babits Mihály egyetemi előadásai 1919-ben Fábry Zoltán lejegyzésében.

Hogy a fiatal (36 éves) Babits oz irodalomelmélet egyetemi előadására is vállalkozott és annak keretében érdekes szintézist alakított ki, azon nincs sok csodálni való. Már egyetemista korában tudományos cikkeket irt, az azután eltelt másfél évtizedben pedig nemcsak a világköltészet birodalmában szerzett bámulatosan gazdag ismereteket, hanem az esztétikában és az irodalomtudomány különböző ágazataiban is. Sokoldalú, alapos és a legújabb eredményekre is kiterjedő elméleti tájékozottságát fényesen bizonyította az Irodalmi problémák című kötete, mely 1917-ben jelent meg.

Egyetemi irodalomelméleti előadásai — az általános tudományelméleti bevezetés után — hét részre tagolódnok. Az I. részben az irodalom egészének osztályozását tárgyalja. Itt az irodalom nemzeti és világirodalmi felosztásáról esik szó, továbbá a hagyományos műfaji felosztásról, melyet az előadó már meghaladottnak tart, és azt o nézetet is megkockáztatja, hogy „az irodalom . . . végső gyökerében mindig líra". A II. rész az irodalom mozgatóerőit tárgyalja, s fő mozgatóerőknek nem az egyéni és kollektív élményt, hanem a korhangulatként felfogott világnézetet tekinti, melyet a zsenik képesek kifejezni. Taine miliőelméletét itt Babits teljesen elveti (Barta János szerint nem utolsósorban azért, mert ezt az elméletet a hazai konzervatív teoretikusok nacionalista módon alkalmazták). E rész központjában Babits zseni-elmélete áll. A III. részben oz eszményítésről, azaz az élmények kiválasztásáról, kristallizációjáról és objektivizációjáról esik szó. Az előadó Flaubert ábrázolási módszerének vizsgálata alapján kitekint a naturalizmus és realizmus stílusirányzatokra. A tipizálásról - melyet magyar viszonylatban Arany János a Vojtina ars poetikájá-bon vetett fel és az ő nyomán Gyulai Pál dolgozott ki - szkeptikusan nyilatkozik („Gyulai minden műben azt vizsgálta, valószínű-e. Más szóval: másolt-e a költő típusokat. Miután azonban a költő célja nem másolás, úgy ez a megítélés nem helyes, mert e szerint sok remekmű válna értéktelen holmivá ... Gyulai kemény, egyoldalú ember volt. Álláspontjának ... a maga korában megvolt a létjogosultsága, hisz a Petőfi-utánzók

az időben a marxista esztétika és irodalomelmélet még csekély eredményekkel dicsekedhetett, és azok magyar átvételére a tanácsköztársaság rövid ideje (133 napja) alatt nem volt mód. A helyzetet Lukács György példájával lehet a legjobban jellemezni: ő, aki a politikai életben rendkívül exponált szerepet töltött be, népbiztos is volt, o marxista tudományos szemléletet és módszert csak később sajátította el.

Babits irodalomelméleti nézeteit, koncepcióit — a Nyugat-mozgalom szellemiművészeti programjához hasonlóan - elsősorban az a kérlelhetetlen szembenállás teszi haladóvá, amellyel a konzervatív tudomány- és irodalompolitikához, az elavult népnemzeti esztétikai koncepcióhoz viszonyul. Abban a törekvésében, melyet Gál István találóan „a Gyulai Pál- és Beöthy Zsoltféle irodalomfelfogás megsemmisítésének" nevez, még olyan túlzásokra is elragadtatja magát, mint az irodalom nemzeti szerepének és jelentőségének lebecsülése, az emberiség fogalmának a nemzetivel való merev szembeállítása. („Az irodalom teljes expresszió, az egyéni lelki állapot expressziója. és az az egyéniség emberi, melyben a nemzeti vonások csekély mázt szolgáltatnak, lévén átlátszó dolgok ahhoz az emberiséghez képest, mely mindnyájunkban él“.)

Babits irodalomelméleti nézeteit az általa ismert hatalmas elméleti irodalom jelentékeny mértékben befolyásolta. Legtöbbször egy francia tudósra, Fernand Baldenspergerre hivatkozott, akinek La litterature című könyve a haladó szakkörökben népszerű volt. Baldensperger mellett gyakran idézi Toine, Dilthey, Brunetiére. Bergson, Gaston Paris, Michelet, R. M. Meyer, Möbius, Simmel és mások nézeteit. A babitsi szintézis azonban a sok hivatkozás és átvétel ellenére sem tekinthető kompilációnak, mert a forrásait kritikusan kezeli, sok nézetet elvet, csak részben fogad el, vagy a maga szemléletéhez igazit. Meg kell jegyezni azt is, hogy Babitsnak nem volt ideje egy hangsúlyosabban önálló alapvetés kialakítására, és a külföldi forrósok közül főképp azokra támaszkodott, melyeket élesen szembe lehetett állítani a hazai elavult elméleti koncepciókkal.

Ilyen elgondolásból nemegyszer túlhangsúlyoz olyan tételeket is, amelyek az adott időpontban és személyes helyzetében furcsán, meghökkentően hatnak. Előadásai bevezetőjében úgy érezjegyzetről o nyilvánosság még nem tudott, Barta egy másik terjedelmes jegyzetre, a Nagy Sándor Kálmán által készítettre támaszkodott. Tanulmányában Babits egyetemi előadásainak tudománytörténeti jelentőségét és helyét a következőképpen summázta: „Amikor Babitsot új hivatása az elé a feladat elé állította, hogy rendszeres irodalomelméletet dolgozzon ki, ha talán nem is tudatosan és programszerűen s nem is teljesen harmonikus összefüggésben, de mégiscsak azt viszi véghez, hogy szintetizálja az irodalomelmélet terén ezeket az addig is megvolt, modern lázodó irányzatokat. Erre a szerepre is különösen alkalmas volt az ő egyénisége. Kultúrák, művek és eszmék iránti mohó érdeklődése és fogékonysága ... eleve ellenségeivé teszik minden merevségnek és dogmotizmusnak, s képesítik arra, hogy egy ilyen rugalmas szintézist megalkotva, harci eszközül felhasználjon mindent, amit modernnek és radikálisnak érez ... Irodalomelméleti alapvetése nemcsak a tanácsköztársoság korának, hanem alkotója személyiségének is dokumentuma ... Babits tette meg az első s máig egyetlen kísérletet a Nyugat-mozgalom tagjai közül az irodalomelmélet kérdéseinek rendszeres összefoglalására. Szintézise még így, vázlatos formában is megbecsülésre tarthat számot, még az ő gazdag életművében is ... Keletkezésének idejébe beállítva úgy hat ránk, mintha alkotója egy magaslatról tekintené át a hazai és az európai irodalmat és irodalomtudományt. A tanácsköztársaság adott rá Babitsnak módot, hogy erre a magaslatra felléphessen“.

Szóljunk még arról, hogy a Babits előadásait, illetve a róluk készített Fábry-jegyzetet másodszor nyilvánosság elé hozó miniatűr formájú kötetecske nyomdaipari szempontból középiskolai végzős diákok vizsgamunkája. Annak az intézetnek, a budapesti Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskolának a növendékeiről van szó, amelynek jogelődjében, az egykori X. kerületi tisztviseíőtelepi állami főgimnáziumban a fiatal Babits is tanított. A nyomdaipari szakközépiskolai végzős diákok 1976-tól már három vizsgamunkát készítettek el, s a visszaemlékezéseket tartalmazó első kötet is Babits emlékét szolgálta (Babits tanár úr).

A kötet előszavát és magyarázó jegyzeteit az a Gál István írta, akinek a Babits-hagyaték ápolásában és gyarapításában nagy érdemei vannak.

Köszönet neki és a Vajtho László diákjaira emlékeztető nyomdaipari ta nulóknak is.

14