A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-31 / 13. szám
KORTÁRSAINK Várnai Zseni Várnai Zseni ez év májusában kilencvenedik évébe lép. Fáradt mór, ám az ajka körül ott ül a mosoly, amellyel minden látogatóját fogadja. Élete három élettel is felér, hiszen — nő létére — az a harcos, aki már 1912- ben, huszonkét éves korában bátran kiállt a barikádokra.- Versem, a Katonofiamnak, nagy felzúdulást okozott a hivatalos Magyarországon ... — emlékezik. — A Népszava aznapi számát, ahol a versem, vezércikk helyett, az első oldalon jelent meg, elkobozták. A lapot mégis kézrőlkézre adták a munkásemberek, mivel az előfizetőknek már kora hajnalban kihordták az újságot. Fáradt hangon, mégis erővel tör föl belőle a történelmi pillanat, az első világháború előtti, „boldog békéidők" felhőtlen egének vers-villámlása. Első verseskönyve is Katoaaliamnak címmel jelent meg. Bíró Mihály művészi grafikájával. Az első világháború előtti irodalom éveit a Nyugat folyóirat fémjelezte. Valóságos irodalmi Göncölszekér száguldott végig a korabeli társadalom égboltozatán, melynek táltosa Ady Endre volt, a szekér négy kerekét a négy költőcsillag Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Juhász Gyula jelképezte, a rudat pedig a két megbízható, erős sodrú prózaíró, Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula tartották. S éppen a bűvös, hetes-létszámú csapatból Kosztolányi Dezső az, aki felfigyelt Várnai Zsenire, kijelölve helyét a századelő magyar költészetében. — Kosztolányi a Nyugatban irt rólam - mondja csöndesen —, 1916-ban, amikor az Anyaszív című második verseskötetem megjelent. Ada Negriéhez hasonlította költészetemet. S elmondja, lassú, révedező szavakkal, hogyan lett költő. Amikor első gyermeke megszületett, az anyai szeretet érzése annyira áthatotta, hogy Anyaság címmel megírta első versét. Huszonegy éves volt és férje Peterdi Andor, a hírneves költő. Peterdi Andor fogta, és bevitte a verset a Népszava szerkesztőségébe. Révész Béla volt az irodalmi rovat szerkesztője: elolvasta a verset, s mindjárt a következő vasárnapi számra fogadta el. Megkérdezte a férjtől: mi a felesége leánykori neve? Mivel a vers alatt, szerzőként, Peterdi Andorné szerepelt. Révész Béla áthúzta ezt, hiszen a „né" csupán a férj személyét jelöli, nem pedig a feleségét. . . — Aláírta, a maga betűivel: Várnai Zseni — fejezi be a költőnő az elbeszélést —, miután a férjem büszkén diktálta be a családi nevemet. Révész Béla írta a Katonafiamnak című verseskönyv előszavát is: „Ezeket a verseket egy asszony írta. A művészerejükön kívül ez a jelleg érdekel most leginkább...“ A látogatás láthatóan kifárasztja az idős asszonyt, akinek viharos nem mindennapi élete önéletrajzából is nyomon követhető. A hármas-könyv mindhárom címe programadó jelszó lehetne: Egy asszony a milliók közül — Fényben, viharban — Nem volt hiába. Körülnézek a lakásban, amely a Rózsadomb lábához simuló utcában van, távol a zajos várostól. S mégis közeliek a mindennapi élet lüktetésének megtestesítői: a Keleti Károly utcai iskola, a Marcibónyi tér árnyat adó fái, a Statisztika-kert meg a Fény utcai piac. Egyedül él, miután férjét, Peterdi Andort eltemette. Megindultan kavarom a feketekávét, a költői műhely csendjéhez méltóan. A lakásban nem a megszokott elrendezésű tárgyak, hanem a művészasszony könyvei, a könyvtár ezernyi kincse, s értékes műtárgyak köröskörül. Jólesőn mondom, hogy verseit milyen örömmel fogadják a közeli és távoli világ asszonyai: — A múltkoriban a Magyar Nők Országos Tanácsán jártam, ahol latinamerikai nőküldöttség érdeklődött az egészsége felől... Elmosolyodik, s ez a mosoly szinte új erőre támasztja.- Engem mindig a forradalmak idején fedeznek fel, mondhatom, hogy újra és újra. Sokan keresnek fel, fiatalok és idősebbek is, hogy tőlem, szemtanútól halljanak a történelmi időkről. Amíg jobban bírtam magam, erővel, egészséggel, sok iskolába ellátogattam. Kedvenc témám volt Ady Endre, az 1918— 1919-es forradalom, meg az emigráció sokszínű tarkasága, az emberek jellemének próbája. Amikor Várnai Zsenitől búcsúzom, mintha magától az élő történelemtől vennék búcsút: attól a szinte időtlen asszonytól, aki nemcsak 1912-ben vagy 1918—19-ben, hanem 1944-ben is helytállt, az ellenállási mozgalomban. Tóbiás áron VÁRNAI ZSENI versei: KATONAFIAMNAK MŰVÉSZPARCELLA EKG Én magzatom, szép katonafiam, Szíve vérével ír neked anyád, Mióta a császár kenyerét eszed, Vörösbe fordult itthon a világ! Most készülünk a döntő, nagy csatára, S ti lesztek ellenünk -majd a sereg, Ha ráuszítnak önnön véreidre, Ne lőj fiam, mert én is off leszek! Az anyaföldnek most zsendül a méhe, Már lesi az ásás, kapás hadat, Hogy szűz ölébe termő magot hintsen, Várja az erőt, mely életet ad, Most megmérjük irdatlan, nagy erőnket, S nem ringatnak majd kalászt a szelek, A termő föld lesz a mi lázadásunk: Ne lőj fiam, mert én is ott leszek! Fiam, ez öreg, reszkető sorokban Én sírok, ki méhemben hordtalak, Ki eggyé tettem éjét, napot, órát. Hogy etesselek, hogy dajkáljalak. Hús a húsomból, vér a véremből, Hogy emelhetnél te akkor kezet, Ha én zokogom, sikoltom feléd: Ne lőj fiam, mert én is ott leszek! A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk, A reménységünk, mindenünk: az élet! Te döntőd el most a mi nagy sorsunk, A Te felzúdult, bús rakszolgavéred. Borítson el a forradalmi mámor. Ha hömpölyög a lázadó sereg, Mint fölkorbácsolt, zúgó tengerár, Ne lőj fiam, mert én is ott leszek! Most még csak báborog az óceán, S a kevély hajót már tépi, dobálja, Mi lesz, ha ős medréből kitör, Ha úrrá lesz a tenger akarása. Mi lesz, ha minden katonafiú Szülőanyjától kap egy levelet, Mely lázit, gyújt, vérbeborít: Ne lőj fiam, mert én is ott leszek! 1912 Ha sírod fölé hajlok, nem hallok semmi hangot lentről, de fönt a szél az életről zenél. A lombok közt madárhad örök kórusa árad föntről, s míg hallgatom, elzsongul bánatom. Körötted fényes elmék élik a nemlét csendjét ott lent: szobrász, zenész ... Csak annyi az egész? E furcsa gép most pihenésre int, leírta szivem pihegéseit, fáradt e szív, mert sokat dolgozott, billentyűje, rugója elkopott. A hegy-völgyeket jelző vonalak az orvosnak mindent elmondanak szívemről, mert ő érti, mit beszél a gépi nyelv, — még nincs nagyobb veszély! 1966. január Bár sokszor érzem: elfúl a szavam, ha szótanom kell fennen, magasan . .. ilyenkor, mint egy nyugtalan madár, rebben szivem, felröppen, majd leszáll. Pihenni kéne! Mi a pihenés? számomra meddő, üres tespedés, időm repül s én nem tudom magam elengedni könnyedén, gondtalan. Most szüntelen csak arra gondolok: le kell írnom, amit e szív dobog, ne múljon el egy hang se nyomtalan . .. szegény fejemnek mennyi gondja van! Dobogj, szivem, s lámpám, ne hunyj ki még, oly szörnyű, ha a vezeték kiég, ha ránkborul az éjfél hirtelen . .. feküdni vakon, némán, hidegen. Csak azt ne még, úgy félek tőle én, ha dalolok, átjár a hő, a fény, érzem, hogy élek, érzek és vagyok, s az éjben csöppnyi csillag is ragyog. Dalolj hát, szív, légy bátor és szabad, ha fájsz is olykor, el ne hagyd magad. .. hogy mit mutat a furcsa gép, ne bánd, te a zenédet tovább muzsikáld. S ha nem bírod, ha már alig pihegsz, majd akkor, akkor végre elpihensz . .. de vidd a dalt, míg erődből telik, dobogd a végső lélegzetvételig! 1958 11
