A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-31 / 13. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK SZÍNHÁZ Két Druce-dráma Sajnos nemcsak hazai magyar vagy szlovákiai, de érzésem szerint középeurópai viszonylatban is a kelleténél kevésbé ismerjük Ion Druce, moldvai író munkásságát. Sajnos, mert a ma emberének problémáit tükröző eredeti témaválasztása, sodró erejű stílusa és művészi eszközeinek költöisége sorra a Szovjetunió nemzeteinek egyik legjelesebb kortárs szerzőjévé avatják. írói érdeklődésének homlokterében a természet ősi erejének és a civilizáció korának egyre élesebb „párharca“ áll. A legszentebb kötelesség című drámájában az ember és a természet, d természet és a társadalom, illetve a társadalom és a mindennapi élet sokféle problémáinak háromszögében vizsgálódik. Találó írói és színpadi eszközökkel tárja elénk a mai ember lelki világának átalakulását, ami többnyire bizony épp azzal kezdődik, hogy valaki elszaggatja azokat a szálakat, amelyek ősidők óta a természethez és a szülőföldhöz fűzik. Druce mintegy lélektani bonckéssel villantja elénk az igazságot: társadalmilag bármilyen magasra is törjön valaki, a régi gyökerek nélkül lényegében félemberré korcsosul. A bratislavai Stúdiószínpad előadásának rendezője: V. Strnisko pontosan ráérzett a költőiséggel teli epikai dráma lényegére. Ebben a felfogásban, precíz, egyszerűségükben hatásos eszközökkel és jó szereposztásban állította színre ezt az. erősen elkötelezett s mégis annyira közvetlennek ható, szívhez szóló kortárs szovjet drámát. Hasonló ihletforrásból fogant I. Drucenek Az érett birsalmák illata című darabja is, amelyet a Kisszinpad tűzött műsorára S. Párnický átgondolt és ambiciózus rendezésében. Ebben a drámában is újra szinte visszatérő rímként cseng a szerző kedvenc témája: a természet és a szülőföld harmóniája, az egyszerű moldvai ember őszintesége és lelkének feltárása, illetve a mindennapi munka becsülete. Mindaz, ami az élet értelmét jelenti, ami teljessé teszi azt. A jelen mindenben csak egy metaforisztikus mozzanat, amely a múltba pillant és a jövőbe vezet... A rendező érdeme a gondos színészvezetés, valamint az is, hogy félreérthetetlenül elénk tárul a darab megszívlelendő, mondanivalója. Az, hogy a múlt hagyományainak ápolása fontos kötelességünk, de épp így, egytől-egyig mindannyian a holnapért is felelősek vagyunk. Miklósi Péter Operett Witold Gombrowicz lengyel író darabjainak előadását jó színházba szánja, mely elég nagy és jó az akusztikája. Rendkívül fontos szerepet játszanak műveiben a díszletek, a hangeffektusok és a világítás. „Engem mindig elbűvölt az operett, véleményem szerint a legtökéletesebb formák egyike, amit színházban teremtettek. Az operett monumentális idiotizmusa összeházasítva az emberiség történelmének monumentális pátoszával - operett maszk, amely mögött felbukkan az emberiség fájdalmasan nevetséges, véráztatta ábrázata" — vallja Gombrowicz a műfajról. A Vígszínházban bemutatott darab műfaját azonban nehéz meghatározni, mivel' nem lehet sem operettnek, sem zenés darabnak nevezni. Több műfajú darab ez, negyven szereplővel. Valló Péter rendező a főbb alakításokat Tahi Tóth Lászlóra, Bárdy Györgyre, Halász Juditra, Szombathy Gyulára, Balázs Péterre és Módi Szabó Gáborra bízta. Az Operett-et német rokokó stílus hatotta át, melyben meg-megtalálható a beethoveni romantika. A cselekmény egyszerű: A léha gróf a kétszázötvennyolcadik lány elcsábítását tervezi. Felbérel egy tolvajt, aki az alvó lánytól elcsen valamit. A lány álmában megérezte a tolvaj kezét és ettől kezdve újra meg újra álomba merül, hogy beleálmodja magát a „meztelenség" csodás állapotába, a nézőt „színes" látványoknak kitéve. Az Operett bemutatása merész vállalkozás a Vígszínház részéről. Nem mntha a társulat tagjai alkalmatlanok lennének megbirkózni a rájuk háruló feladatokkal, de érzésem szerint a közönség hangulatával is fel kell venniük a harcot. Mert bár a cselekmény egyszerű, a darab nyelvezete rendkívül igényes és színvonalas, s nagyon oda kell figyelni a nézőnek, hogy gondolatmenete állandóan összhangban legyen Gombrowicz-csal. Abel Gábor KÖNYV Magyar Szinonimaszótár Beszéd közben, a gondolatainkhoz leginkább illő szót vagy kifejezést keresve, gyakran tesszük fel magunknak a kérdést: „hát... hogy is mondjam?"; s a kínálkozó szavak garmadájából hoszszabb-rövidebb töprengés után végül is azt a nyelvi jelet választjuk ki, amelyet az adott beszédhelyzethez, a beszédünkben megnyilvánuló (stilisztikai természetű) értékítélethez vagy minősítéshez, egyszóval: a kifejezendő gondolathoz a legalkalmasabbnak, mert a legpontosabbnak, legszabatosabbnak, legárnyaltabbnak érezzük. Válogatunk a rokon értelmű szók: a szinonimasorok tagjai között; ettől lesz stílusunk. (nyelvünk, nyelvhasználatunk, nyelvezetünk; beszéd-, előadás- és kifejezésmódunk) változatos. A szó művészei, az írók még arra is ügyelnek, hogy hőseiket a megfelelő stílusban (hangnemben) beszéltessék; ettől is függ, hogy a műalkotás stílusa (tormanyelve) a művésziség erejével hat-e az olvasóra. A stílus a legtágabb értelemben: szóválasztás; szándékunk szabja meg, hogy a fogalmilag azonos vagy rokon kifejezések közül melyiket építjük be a beszédbe; hogy pl. kit (és miért) illetünk az érdesebb-szúrósabb agyalágyult, hütyü, őrült, szenilis, bárgyú, buta, ostoba, süket, nehézfejű, tökfejü, tökkelütött, vizeszü, vízfejű, hígvelejű, hóvizeszű, érteden, fafejű, tyúkeszű, esztelen, idétlen jelzőkkel vagy a velük rokon, de mégis mennyire enyhébbkedveskedőbb butácska, butuska, butuli, bolondikus, szamirka szósorokkal. Máskor nem ennyire tág a választási lehetőség; noha a szavak fogalmi tartalmukat tekintve fedik egymást, mint pl. az eb és a kutya, stílusértékük azonban eltérő, s helyzeti (stílusbeli. mondat- és szókapcsolatbeli) kötöttségeik is nagyobbak, mint az iménti szinonimasor esetében. Ebek harmincadjára jutna hát nyelvünk, ha nem kötnénk az ebet a karóhoz, vagyis ha nem ragaszkodnánk ahhoz, hogy a kutyába se vesz, a kutya baja, az olyan, mintha a kutya szájából húzták volna ki féle kifejezésekben bizony csak a kutya szó fordulhat elő; az adóztatás hivatalos nyelve viszont meg ebadóról tud, és nem fordítva. Szavaink között válogatva, nem mondhatjuk tehát, hogy egyik kutya,másik eb. A fogalmi tartalmukban rokon kifejezések stilisztikai érték és árnyalat tekintetében eltérnek egymástól. A szavak használati szabályának elsajátításában nagy segítségünkre lehet az O. Nagy Gábor és Ruzsiczky Éva szerkesztésében megjelent Magyar Szinonimaszótár, amely tizenkét és fél ezernyi címszó köré csoportosítva mintegy harmincezer lexikai egységet dolgoz föl, jelezve, hogy az egyes szinonimák mennyiben térnek el a címszótól jelentésük, fogalmi tartalmuk, használati körük és stiláris értékük tekintetében. A szótár aránylag sok idegen szót tartalmaz, felsorolva magyar megfelelőiket is. Helyzetünkben, amikor anyanyelvűnkre „minden nyelv hat, kivéve a magyart", remélem, sokan merítenek majd a Magyar Szinonimaszótár tiszta forrásából I (zalabai) HANGLEMEZ Az opolei vajdasági Pakoslavice faluban (Lengyelország) élő Jan DARAK földműves egyben ismert amatőr szobrász is. Fából készült szobrait már számos kiáliitáson bemutatták. Konsza Samu: Népmesék Erdélyből kapott ajándék ez a 38 percig játszó lemez. A bukaresti Elektrokord vállalat kiadványa. Többszínnyomással készített tasakjónak képe, több mesejelenet egységbe kerekedő montázsa is érdeklődést keltő. Gyönyörködve nézem, mielőtt kivenném belőle a lemezt és feltenném a lemezjátszóra. Kicsiség, de észreveszem, hogy a lemezre ragasztott, köralakú címkéjének NÉPMESÉK feliratáról lemaradtak az ékezetek. Azután kíváncsian hallgatom a mikrobarázdákba „vetett" hangokat Hét magyar népmesét olvas Nemes Levente. Leghosszabb, 17 percig tartó a Palkó című. Két rövid mesécske következik utána, a Nagyapó répája meg a Csupacsepp királyfi című. A mindent felfaló kis gombóc végighallgatása gyermekkori emlékeket ébreszt. A Pista és a medve című is jól ismert, de nem ebben a változatban. Számomra szintén ismeretlen változatban hallható a Többet ésszel, mint erővel című, de nem zavar, tömörebb és így fordulatosabb, mint az eddig ismert változatok. Az utolsó, a Babszem Jankó című történetét is ismerem, de elragadó mesesrövésű, az olvasó hangja is lebilincselő. Szinte sajnálom, hogy véget ér a mesehallgatás, halk kattanással kikapcsol a lemezjátszó. Mindvégig gyönyörködtető az ízes erdélyi magyar beszéd. Nem ismerem az ottani nyelvjárásokat, nem tudom, hogy melyiken mondta el a mesélő ezeket a meséket, elevenítette elém előadási módjának dramatizáló erejével a szebbnél szebb mesejeleneteket, de így is művészi élményt jelentett a lemez végighallgatása. Hajdú András Szinte hihetetlen, de igaz: a csodálatos Katherine Hepburn 70 éves. Első filmjét 1932-ben forgatta George Cukor magyor származású rendezővel. Képünkön Katherine Hepburn és George Cukor Eszak-Walesben. Elektronikát építettek be a nürnbergi Szent Lőrinc templom orgonájába. Ezáltal az eddigi négy regiszterkombinációval szemben, negyvenet tudnak a hangszerbe beprogramozni, s így páratlanul gazdag hangszín-variációk érhetők el. 8
