A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-24 / 12. szám

A Felső-Bodrogköz népi építészete I. FEKVÉSE, TERMÉSZETI VISZONYAI, TELEPULÉS­ÉS TELEKFORMAI A Csereháttól keletre a Bodrog és a Tisza folyók között terül el következő tájegységünk, a Bodrogköz. Bodrogköz északon a Latorca (Latorica) folyó külö­níti el az Ung vidéktől. A közrefogott tokaji dombok és a folyók menti mocsaras vidék a honfoglalás kora óta lakott. Ter­mészeti viszonyai miatt hosszú ideig megőrizte ere­deti népi kultúráját. Szlovákiához tartozó északi része Felsö-Bodrogköz néven ismeretes, melyhez mintegy 35 helységet so­rolhatunk. Lakossága főleg gabona- és dohányter­mesztéssel, halászattal és szőlészettel foglalkozott. Felső-Bodrogköz természeti tényezői közül meg kell említenünk azokat, amelyek jelentősen befolyásolták népi építészetének alakulását. Egyik a Királyhelmec (Kráľovský Chlmec) környéki kitűnő épületkővel ren­delkező dombok, a másik az emlitett dombokat három oldalról körülvevő, a Tisza, a Latorca és a Bodrog mentén húzódó lápok és mocsarak. Az építkezések anyagát tekintve a kő- és földépítkezés a természeti lehetőségeket követi. A Felső-bodrogközi helységek nagy része halmaz­­település. Belterületükön az utcák össze-vissza ka­nyarodva kerülgetik a szabálytalan telkeket. Az utcák irányát és a telkek formáját a lápok határozták meg. A telkeken belül a házak és a többi épület ugyancsak hagyományos rend nélkül állnak. A dom­bos részek közelében azonban gyakoriak a soros települések. Az egy-két egyenes út mentén jobb és bal oldalról a szalagalakú telkek szabályosan, szo­rosan egymás mellett zárkóznak fel. A Felsö-Bodrogköz gazdálkodására inkább az egy beltelkes gazdálkodás a jellemző. A Tisza-menti falvakban azonban gyakori volt a két beltelkes gazdálkodás, főleg a jobbmódúak körében. Az egyik telken lakott a gazda a családjával, a másik volt a gazdasági telek. Itt tartották az állatokat, és itt laktak az állatokat gondozó zsellérek is. Ugyancsak ezen a tájon a Tisza árvizterületén majdnem minden családnak volt „tiszakertje“. A ti­­szakertekben főleg gyümölcstermesztéssel foglalkoz­tak. Gyümölcséréskor, úgy mint a szőlőtermő vidéke­ken, szőlőcsöszöket, itt „kertpásztorokat“ választot­tak. A kertpásztoroknak az volt a feladata, hogy a gyümölcsösöket megvédjék a tolvajoktól. Minden tiszakerthez tartozott egy gyümölcsaszaló is. Az asza­lók egy földbe épített kemencéhez hasonlítottak. Elülső részük volt a „peckának" nevezett gödör, ahonnét fűthették a kemencét. A hátulsó részét a kemencét vékony vesszőkből font „liszkával“ takarták be, melyet megraktak felszeletelt gyümölccsel és alatta óvatosan tüzeltek. Az aszalmány, a „susinka" télen a gyerekek legkedvesebb csemegéje volt. A felső-bodrogközi szallagtelkek beosztása a kö­vetkező volt: Az utcához legközelebb állt a hosszú­kás ház, végében a ló- és tehénistállóval. Ezek után következtek az ólak. Az udvartól kissé távolabb, a telek kerti részében keresztben állt a csűr. Általá­ban a házzal szemben ásták meg a kutat, mely mel­lett itató vályúkat helyeztek el. A parasztházaknál először a telek udvari részét kezdték keríteni, hogy megakadályozzák az apró háziállatok szétszéledését. Leggyakrabban a vesz­­szőből font „pocsitkerítést" használták, de kerítettek náddal és napraforgókóróval is. Az utca felöl a gazdagabb házaknál deszkából „palánkot" emeltek. Az utcakapuk kétszárnyúak voltak. A Szentes (Ple­­sany) környéki falvakban kihasználva a kitűnő épü­letkő adta lehetőségeket, a telkeket egész körben kőfallal vették körül. A lapos kövek összeillesztésé­hez nem használtak semmilyen kötőanyagot. A felső­­bodrogközi falvakban egy ház elől sem hiányozha­tott a „lóca“, mely vasárnap délutánonként sok pihenő, szórakozó embernek adott helyet. BUDAY ENDRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom