A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-17 / 11. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV így élt Szamuely Tibor Az idén emlékezünk meg a mindössze 29 évet megélt újságíró és hazafi halálának 60. évfordulójáról. Halálának oka tulajdonképpen ismeretlen előttünk. Egyesek azt állítják öngyilkos, lett, mások szerint a Tanácsköztársaság megdöntése után, amikor a Savanyúkútnál megkísérelte a határ átlépését, elfogták és kivégezték. Az első tudományos igényű Szamuely életrajz szerzője szerint mindez örök rejtély marad az utókor számára. Simor András könyve kis híján 30 ezer példányszámban jelent meg a közelmúltban a Móra Könyvkiadó népszerű sorozatában. A nagyszerű olvasmányt áthatja az életében „a kommunizmus lovagjának" nevezett forradalmár bölcs kijelentése és hitvallása: „A forradalom azt jelenti, hogy a hátunk mögött minden hidat elégettünk, nincs hátrafelé út — út csak előre van". Mindenekelőtt az újságírói pálya vonzotta, dolgozott a Szabolcs Vármegye című konzervatív napilapnál, a Nagyváradi Naplónál, a Szabadságnál, a fiumei Tengerpartnál, majd később a Népszavánál is. Számos alkalommal kellett szembenéznie ellenfeleivel, de ő mindig kiállt saját és népe igaza mellett. Tudósította a moszkvai Szociális Forradalom című lapot is, előadott Kun Béla, Vántus Károly és Pór Ernő társaságában a magyar hadifoglyok első magyar kommunista agitótoriskolájában. Bizonyára sokan ismerik Szamuely Tibor életét, de akadnak olyanok is, akik ezidáig vajmi keveset hallottak róla. Mindkét tábornak egyformán, de mindenekelőtt az ifjúságnak nyugodt szívvel ajánlható ez az összeállítás. Abel Gábor Reich Károly: Hitem szerint Reich Károly, a Kossuth- és Munkácsydíjas, érdemes művész legújabb kötetének tulajdonképpen ez is lehetne a címe: Elet — rendhagyó módon összesűrítve. Rajzokban és szövegben, csodálatosan szép, egyszerű vonalakban és költői hitvallásban. Őszi napfényben „tárulnak ki a kapuk az emlékezés udvarán". Az első oldalakon nagyszülei alakját idézi fel az illusztrátor. Nagyanyjáét, akitől kenyeret, tejet, tejfölt és cseresznyét kapott, ha éhes volt, nagyapjáét, aki sallangos szerszámú szép Mirzájával szerettette meg vele a lovakat. A nagyszülők alakjai aztán családi fényképalbumba kerülnek, hogy önfeledten csodálhassuk a Bagódomb, a kerekes kút, a galambdúc és a csikorgó kerekű szekerek világát, majd a virágzó nánikát, amely egyszerű pompájával jelzi Reich Károly életének új fejezetét. A gyermekkori élményeket irodalmi illusztrációk váltják fel. A szállást kérő rókától az aranypáváig számos ismert és közkedvelt mesehős sorakozik fel előttünk; egy ceruzarajz Orfeusz és Euridiké kristálytiszta szerelmét juttatja eszünkbe, aztán Radnóti, Petőfi és Ady versei ihlette tusrajzokban gyönyörködhetünk. Feltűnik előttünk az aranyos hintában szálló királyi pár, az athéni halott szűz, s a következő oldalakon már Windsorban vagyunk, a víg nők társaságában, majd kék és téglavörös filctollal megrajzolt ókori szépségek vonják magukra tekintetünket. Aztán lovakat láthatunk: „napban fürdőket, csillagos homlokúakat, szabadon élőket és kegyetlen sorsúnkat". Az előbb még dús lombok alatt játszadozó csikók illatos szénában tartanak pihenőt, néhány oldallal tovább harmatcseppekben fürdenek, majd meztelen lányok szépségétől válnak egyre szilajabbá. A golyóstollat életre keltett csikók szemmel láthatóan esztétikailag is közel állnak Reich Károlyhoz. Közelebb, mint az akvarellkrétával vagy a vegyes technikával készült illusztrációk, bár azok is gazdag fantáziára, ugyanakkor egyszerű képi világra utalnak. Az utolsó oldalakon szüretre hív a mester. Szőlőszüretre, ahol a szerelemre éhes fiatalok láttán bennünk is felébred a vágy, s a „tüzes mozdony" kamaszkorunk erotikával átszőtt álmaiba visz vissza. És itt zárul be a kör — Reich Károly élete. Rajzokban és szövegben összesűrítve. G. Szabó László SZÍNHÁZ Inkognito A dramaturgiai ötletesség dolgában olykor bizony kissé jellegtelennek tetsző és a színpadi megvalósítás tekintetében ugyan hatásos, a valóságban azonban mégis inkább csak a megszokott, mondhatnám úgy is, hogy konvencionális eszközökkel élő bemutatókkal teli bratislavai színházi élet legnagyobb eseménye — művészi szempontból — a tavalyi évadban kétségtelenül J. G. Tajovský drámája, az Új élét volt Miloš Pietor bátor kísérletezőkedvvel fémjelzett rendezésében. Érdekes, hogy az idei szezon meglepetését - legalábbis eddig - véleményem szerint újra egy klasszikus veretű színpadi alkotás - lán Palárik: Inkognito című vigjátékának felújítása jelenti a Stúdiószínházban, ezúttal egy fiatal művész, Ľubomír Vajdička rendezésében. E siker egyik okát abban a rendezői szemléletben kell keresni, amelynek hagyományait a kortárs szlovák színházművészetben K. L Zachar alapozta meg, s amelynek a középnemzedék soraiban M. Pietor a folytatója. A szlovák irodalom klasszikus színművei színpadi megjelenítésének eszközeit keresve ezen az úton jár. Ľ. Vajdička is, aki az 1800-as években írt Inkognitónak nem idillikus egyszerűségét, a naiv nemzeti öntudat „csiklandozását", az úrhatnám vidéki polgárság kipellengérezését állítja színpadi törekvéseinek homlokterébe, hanem ötletes rendezéssel és sallangmentes színészi játékkal „csak" egy jó, gördülékeny színházi előadás megteremtésén fáradozik. Munkájának céltudatosságát bizonyítja, hogy Vajdička tisztában van avval: mennyivel toldhatja meg, illetve milyen mértékben kurtíthatja-porolgathatja a múlt században játszódó darab eredeti szövegét. Korhű képet nyújt ugyan az akkori társadalmi viszonyokról, de mai szemmel nézi azt; így éri el azt a kettős hatást, hogy Palánkkal is és a mai nézővel is együtt mosolyog a cselekményen . . . Valószínűleg az is a megfontolt rendezői irányítás érdeme, hogy ritkán találkozni a színészeknek ilyen egységes és ennyi eredeti ötlettel teli játékával, mint ebben az előadásban. Magda Paveleková játéka Sokolová asszony szerepében külön élmény, kisasszonykodáshoz szokott leányát Magda Váiáryová játssza szintén sokszínű egyéni eszközökkel. Jelenský szerepében Emil Horváth figurázza ki minden mozdulatában, gesztusában és hanglejtésében egy korabeli fűzfapoéta fiataluras allűrjeit. Jelenský inkognitóját felfedő, ugyancsak titokban érkező Jelenfy alakjában František Kővár tud sok új, a figura jellegével harmonizáló vonást hozni; de az előadás többi szereplője is szinte kivétel nélkül kitesz magáért. Miklósi Péter RÁDIÓ Zola: A Rougon- Macquart-család Úgy tetszik, korunk mégiscsak a tömör, rövid szépprózának a kora. A hatalmas regény-trilógiákra, sok kötetes regényciklusokra aligha van ideje a ma rohanó emberének, s ha jut is az idejéből, legfeljebb ha egy-két valóban nagy kivétel számára jut, amilyen például a Háború és béke vagy Thomas Mann tetralógiája, a József és testvérei. De arra már ugyancsak kíváncsi lennék, hányán olvasták teljes egészében, mondjuk, az Embéri színjátékot? Pedig azt nem kevésbé illusztris szerző írta, mint Honoré Balzac, s jó másfélkét évtizeddel ezelőtt megjelent magyarul is tíz vaskos kötetben. Méginkább ez a helyzet Balzac honfitársával s némiképp tanítványával, Zolával s annak mesteréhez méltó, több mint húsz kötetet számláló regény-folyamával, a Rougon-Macquart-családdal. Korunk tömegkommunikációs eszközei persze igyekeznek lépést tartani a korral s egyrészt az olyannyira elfoglalt kortársak asztalára-ágyába vinni a kivonatolt világirodalmat, másrészt anyagqal látva el Moloch-falánk műsoridejüket. Vitatják persze s jogosan, valóban jó szolgálat-e nézőnek-hallgatónak s irodalomnak egyaránt a film-, tévé-, rádió-átirat? Nincs szándékunkban eldönteni ez eldönthetetlen kérdést, csak annyit jeqyzünk meg, hogy ami például éppen a Zola-sorozatot illeti, hát éppen ez az a határeset, amely egyrészt még valóban nagy irodalom is, de azért mégsem annyira nagy, hoqy az ezernyi más könyv s egyéb szellemi élvezet nyomása alatt vonagló huszadik századi ember éppen erre áldozza minden dráqa idejét, mégha irodalmárról van is szó, mint jelen esetben. Elolvassa a Germinalt, elolvassa a Nanát s esetleg még A patkányfogót vagy a Mouret abbé vétkét s ezzel vége. Akinek a többire is futja az idejéből, azt csakis más, netán kiadósabb szellemi táplálék rovására teheti. Magam is így vagyok vele. Az említett három-négy regényen kívül nekem se futotta a Zola részére kiszabott időből s most örömömre szolgál, hogy a Magyar Rádió jóvoltából, egy-egy vasárnap délutáni óra föláldozásával, megismerkedhetem a teljes Zola-i világgal. Mert a paradoxon éppen az, hogy az igazi élményt éppen a „teljes" ciklus ismerete jelenti, s tanúsíthatom, hogy a Rougon- Macquart-család így is a teljesség illúzióját kelti. (cselényi) Ezt o tarka, piros és kék csíkokkal díszített halat vámpírnak hívják, s a név elég jól árulkodik tulajdonságairól. Fersze, a floridai tengeri akváriumban ö is szelíd, noha nem vág éppen barátságos arcot. 0 Egy iráni kőfaragó eredeti módszert választott, hogy behajtsa ügyfelein az elkészített sírkövekért járó fizetséget. Amikor a halott családja elment a temetőbe, hogy megnézze a síremléket, megdöbbenve látta, hogy azon a szokásos jámbor sirvers helyett gyalázkodó szavak olvashatók a nem íizető klienseknek címezve. Az akciónak azonnal meglett az eredménye, és a kőfaragó még aznap kicserélte a szokatlan feliratot. Egy nyugat-berlini kiállitáson az egész világ bábjait kiállították - 1900-tól egészen napjoinkig. Képükön: eredeti kínai bábok. 8
