A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
Ha napjainkban az űrhajós televíziózásról esik szó, szakemberek és kívülállók egyaránt a távközlési feladatokat ellátó műholdakra gondolnak, amelyek segítségével a világ tv-nézőinek népes tábora egyidejűleg szemtanúja •ehet egy-egy rendkívül fontos politikai, társadalmi vagy sporteseménynek. Az utóbbi időben azonban egyre több szó esik az űrhajós műsorszórásról, amelynél a néző készülékének antennáját közvetlenül a műholdra irányítva egyenesen az űrből vehetné a műsort. Hogy a televíziós közvetítésekben egyre nagyobb szerepük van a műszaki tudományok eme legnagyobb vívmányának. a televíziós hullámok terjedési törvényszerűségével magyarázható. A képtovábbítás kifejlesztésén fáradozó kutatók már a kezdeti időszakban, századunk húszas éveiben rájöttek arra, hogy a rádióhullámok a rezgésszám növelésével egyre inkább egyenes vonalban terjednek. Ez azonban egyáltalán nem zavarta a rádiós sugárzást és vételt, mivel a földi légkör felsőbb rétegei a kibocsájtott hullámzást visszaverték, így többszörös visszaverődés után elméletileg a Föld bármely pontján fogható volt valamennyi rádióműsor. Annál nagyobb meglepetésként érte őket a felfedezés, hogy egy bizonyos rezgésszámot túllépve a sugárzás kiszökik az űrbe. Bár ennek óriási jelentősége és előnyei vannak, mivel lehetővé teszi üzenetek továbbítását az űrbe, másrészt a különböző csillagrendszerekből hozzánk eljutó sugárzással foglalkozó tudományág — a rádiócsillagászat — kialakulását hozta magával, a továbbítandó képinformáció vételi lehetőségeit nagymértékben leszűkíti. Nemcsak a televíziózásra, de a jóval kisebb rezgészszámon sugárzó URH (ultrarövid hullámú) rádiózásra is érvényes, hogy az antenna által kisugárzott adás csak látótávolságon belül fogható, tehát ha valamilyen természeti akadály — pl. hegy vagy a Föld görbülete — van az adó és a vevő között, a vétel gyakorlatilag lehetetlen. Ezért vált szükségessé minden ország számára egész adóhálózatokat kiépíteni, hogy az egész lakosság számára lehetővé tegyék a vételt. Az lenne az ideális, ha mindenütt egyforma minőségben lehetne fogni az adást, ennek azonban műszaki és pénzügyi akadályai vannak. A tévéállomások erősítő és adóhálózata nagyteljesítményű ún. gerincadókból és kisebb hatósugarú átjátszóadókból áll. melyek száma az ország domborzati vidékeitől és egymástól való távolságuktól függ. A zavarás és az esetleg fellépő interferenciajelenségek elkerülése végett a „látótávolságon“ belül elhelyezkedő adóknak eltérő frekvenciasávon kell sugározniuk, ez azonban leszűkíti az adott sávba telepíthető adók számát, ellenkező esetben bizonyos fokú zavarás veszélye áll fenn, amely egyes helyeken megnehezíti vagy lehetetlenné teheti a vételt. Minden országban akadnak olyan területek, amelyeket nem sikerül besugározni: a hegytetőn elhelyezett adóállomás műsora egy másik hegy által árnyékolt völgyben már nem fogható. Hazánk területének mintegy 86— 88 °/o-án fogható az 1. műsor. Mivel a lakosság sűrűsége a nagy domborzati vidékeken meglehetősen ritka. így az összlakosság 94—96 %-a tudja fogni a műsort — ez európai viszonylatban is jelentős eredménynek mondható. Sokkal nagyobb problémát jelent azonban a több tízezer kilométeres távolságokra történő műsortovábbítás, illetve — átvétel, mivel ilyen hatalmas rádiórelé-láne építési és karbantartási költségei csillagászati összegeket érnek el. Szerencsére ezen igények kielégítésére sietett az űrtechnika. Az eddig hátránynak számító jelenség — hogy a tv-sugárzás „kiszökik“ az űrbe — előnnyé változott: távközlési műhold segítségével a Föld bármely két pontja között kapcsolat létesíthető. Az első távközlési célokat szolgáló műholdat, a Telstart 1962-ben küldték Föld körüli pályára, hamarosan az első szovjet távközlési műhold, a Molnyija I. is megkezdte működését. Ezek a műholdak ugyanazt a szerepet töltik be. mint a földi közvetítőláncok, a pont—pont közötti közvetítést bonyolítják le, műsoraik közvetlenül nem foghatók. Az általuk sugárzott jeleket speciális berendezésekkel átalakítva a földi hálózatba táplálják, a néző az adótoronyra irányított antennával foghatja csak a jeleket. Ezekkel a műholdakkal szerzett évtizedes pozitív tapasztalatok indították a konstruktőröket a közvetlenül sugárzó műholdak készítésének útjára. Mivel az ilyen műsorszóró műhold több ezer kilométeres távolságban kering majd a Föld körül a világűrben, az adás az általa besugárzott egész területen egyformán jó minőségben vehető. Ezek a műholdak majd egy speciális tv-adóról kapják a jelet, amit az említett ország területére szétsugároznak. a tv-előfizető készülékének antennáját közvetlenül a műholdra irányítva foghatja majd a műsort. A műsorszóró űrhajók óriási előnye, hogy nagyon magas frekvencián — 10—12 GHz (tízezer millió hertz) — sugároznak. ahova több tucat adóállomás helyezhető el a kölcsönös zavarás veszélye nélkül, így bármelyik állam akár több csatornán is sugározhat. Az űrhajós műsorszórás elvi és műszaki problémáit a hetvenes évek közepére megoldották, ezért a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) 1977. január 10. és február 13. között Genfben világértekezletet rendezett a műsorszórás vételére alkalmas terv kidolgozására. Az értekezleten — melyen résztvettek hazánk képviselői is — a vita tárgya a 11,7—12,5 GHz-es sáv felosztása és a műholdak műszaki adatainak, valamint a sugárzott műsor paramétereinek megállapítása volt. Két csoportban folytatták a tervezést. Az első feladata egy olyan terv elkészítése volt, amelyik figyelembe vette az összes ország által benyújtott igényeket. A második ezzel szemben az igényektől függetlenül dolgozott, és feladata az volt, hogy az általa kidolgozott rendszer minden tagország számára jóminőségű vételt biztosítson legalább három csatornán. A két bizottság által kidolgozott verziók egyeztetésénél kiderült, hogy lehetetlen olyan tervet készíteni, amelyik ki tudná valamennyi igényt elégíteni. Végül is sikerült kompromisszumos tervet kidolgozni: a konferencia úgy határozott, hogy minden jogos igényt ki kell elégíteni, a túlzott kívánságokat azonban a jó vételi minőség biztosítása érdekében el kell utasítani. A Nemzetközi Távközlési Unió megbízásából tizenegy fős munkacsoport dolgozta ki az egyes műholdak sugárzási zónáit, és a sugárzott jel minőségi jellemzőit. Mivel a tervezésnél figyelembe kellett venni a jövő évtizedek várhatóan megnövekvő minőségi igényeit, a terv kivitelezésének magas költségeit, a sugárzott jel műszaki jellemzőire nagyon szigorú szabványt állítottak fel. A legfontosabb feltétéi az volt, hogy a sugárzott műsort az illető ország egész területén egyforma jó minőségben lehessen fogni, a jelben semmilyen emberi érzékszerv (szem. fül) által észlelhető torzulás ne forduljon elő, ezenkívül az adó semmilyen körülmények között se zavarhassa a szomszédos körzet (ország) műsorát. Mivel az adás minőségének az országhatáron is a „központi“ területtel megegyező minőségűnek kell lennie, ez azt jelenti, hogy az eddigiekhez képest jelentősen megnő az adás szórása — a műsor az érintett állam határain túl még messze fogható (több száz kilométernyire is) a növekvő távolsággal egyre romló minőségben. A technikával való visszaélés lehetőségeire, ill. veszélyeire az ENSZ már régebben felhívta a figyelmet, a felmerülő jogi és politikai problémákat ENSZ-közgyülés vizsgálja meg. Külön problémát jelentett egyes országok multinacionális igényeinek elbírálása. Például az iszlám országok közös sugárzási övezetet kívántak létesíteni. Mivel ez az elgondolás a közeljövőben műszakilag megvalósíthatatlan. mindamellett beláthatatlan politikai konfliktusok árnyékát is előre vetíti, a kérelmet elvetették. Sok vita után azonban lehetővé tették számukra, hogy a kiosztott csatornák közül egyet közös célokra fenntarthatnak. Kulcsfontosságú problémát jelentett — nem utolsósorban a magas kivitelezési költségek miatt — a lehető legtöbb csatorna biztosítása minden tagország számára. Hosszú vita után megegyeztek, hogy minden ország 5—5 csatornát kapjon, ez lényegében minden résztvevőt kielégített. Műszakilag csak úgy lehetséges a kijelölt terület egyenletes (tehát jóminőségű) „beszúrása“, ha a műhold geostacionárius pályán kering (a Föld egy meghatározott pontja felett „áll“, tehát a Földdel megegyezően forog). A konferencia által elfogadott műholdak kúp alakban sugároznak, aminek kör alakú vetülete van, ha a műhold a jelt fogó ország felett helyezkedik el. Az európai országok földrajzi alakjának azonban sokkal inkább az ellipszis alakú vetület felel meg, így a közép-európai államok számára műholdjaik elhelyezésénél szélességi irányban az egyenlítő vidéke jöhet számításba. Hazánk esetében a sugárzási ellipszis középpontja Olomouc környékére esik. A hosszúsági koordináta kijelölésénél nagyon fontos szeperet játszott, hogy a műhold folyamatosan tudjon az éjszakai órákig sugározni. Mivel a műholdak energiájukat napelemekből nyerik, éjjel kb. egy óráig nem szabad földárnyékba kerülniük. Azonban a jóminőségű vétel biztosítása érdekében a horizont felett legalább 20 fokkal kell lenniük. E két igény egyidejű biztosításával hosszanti irányban a szocialista államok egy része — köztük hazánk is, az NDK, Lengyelország, Magyarország, Románia és Bulgária társaságában — mesterséges holdjukat az 1. fok nyugati hosszúságon helyezhetik el kb. 40 000 km magasságban a földfelszín felett. Bár a konferencia kifejezetten műszaki kérdésekkel foglalkozott, különféle jogi problémák is felmerültek. Az egyenlítő mentén elhelyezkedő afrikai államok tiltakozó jegyzéket nyújtottak be az ellen, hogy felségterületük felett mesterséges holdat helyezzenek el. mivel ezt a területet is légterükbe sorolták, néhány ország pedig bérleti díjat követelt az űrhajót fellőni szándékozó államtól „légiterük“ bérbeadásáért. A tiltakozást és a követelést a konferencia elvetette a világűr békés felhasználásáról szóló ENSZ határozatra való hivatkozással. A konferencián született megállapodás értelmében a tagállamok akár már a közeljövőben fellöhetik saját műsorszóró műholdjukat a kijelölt helyre anélkül, hogy tartaniuk kellene egy másik állam később fellőtt űrhajós adójának zavarásától. Mivel meglehetősen költséges vállalkozásról van szó — az előzetes számítások szerint a műsorszódó műhold gyártási költsége és pályára állítása kb. huszonöt millió dollárba kerülne — előreláthatólag csak a nyolcvanas években kerül sor az első műholdak fellövésére. Hazánk — a többi szocialista államhoz hasonlóan — a nyolcvanas évek közepére tervezi az űrhajós műsorszórás megkezdését. Minden bizonnyal ez új korszakot nyit meg majd a televíziózás alig félévszázados, rohamosan fejlődő történetében. OZOGÁNY ERNŐ ŰRBŐL KAPOTT TV-MÜS0R TÜDŐÁTVILÁGÍTÁS RADIOAKTÍV KRIPTONNAL Az argonne-i laboratóriumban (USA) a tüdő radiográfiás átvilágításának új eljárását mutatták be. A beteg 10—20 percen át radioaktív kriptont lélegez be, amely mintegy belülről világítja meg a tüdőt. A beteget ezzel a technikával feleannyi ionizáló sugárzás éri, mint a hagyományos röntgenfelvétel esetén, mivel a kripton felezési ideje mindössze 13 másodperc, s így röviddel a belélegzés után elveszti radioaktivitását. De a kriptonatomokból addig kibocsátott gammasugarak fénylő pontokként láthatóvá tehetők egy televíziós képernyőn. E fénylő pontok tömegéből kirajzolódik a tüdő képe, és megláthatok azok a helyek is, ahová a kripton nem tudott behatolni. A kripton a nemesgázok sorába tartozik, így a szervezettel nem lép semmiféle reakcióba. Az eljárást ki akarják próbálni szénbányákban is, remélve, hogy alkalmas lesz a szilikózis szűrésére. 1. Egészséges és ... 2. . . . beteg tüdő radiográfiás képe 42 TUDOMÁNYTECHNIKA
