A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
r r W W W MŰSZAK ES TERMÉSZETTUDOMÁNYOS 1. A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR ÉRTELMISÉG HELYZETE 1945 ÉS 1948 KÖZÖTT A két viilóghóború közötti időszak csehszlovákiai magyar szellemi életét a viharos történelmi eseménye* — Csehszlovákia lerohanása és feldarabolása, az önálló, klerofasiszta Szlovák Állam megalakulása, valamint a második világháború kitörése — lényegében szétziláltak. A csehszlovákiai magyar értelmiségiek többsége 1939-ben automatikusan magyar állampolgárrá vált, azok közül pedig, akik Szlovákiában maradtak sokan a második világháború kitörése után faji vagy egyéb okok miatt Magyarországra illetve más országokba emigráltak. 1939—1945 között a szlovákiai magyar kisebbség igen korlátozott szellemi életének megnyilvánulását néhány Bratislavában megjelenő újság, könyv, almanach és időszakos kiadvány jelentette. Nem kis büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a szlovákiai magyar értelmiségiek legnagyobb része abban az embernyomorító korban erkölcsileg helytállt, nem tagadta meg a humanizmus eszméit, sőt akadtak közöttük olyanok is, akik nyíltan hirdették antifasiszta nézeteiket. Sajnálatos módon mindezt nem vették figyelembe 1945 után. A magyar kisebbség 1945—1948 között légüres térbe került, gyakorlatilag teljesen jogfosztott lett. Aki emberhez méltón akart élni, két lehetőség közül választhatott: vagy „reszlovakizált", vagy pedig áttelepült Magyarországra. A csehszlovákiai magyar értelmiségiek közül csak kevesen éltek az első 'lehetőséggel, inkább az áttelepülés mellett döntöttek. A mintegy 600 000 főnyi magyarság értelmiség nélkül maradt. A magyar iskolákat bezárták, magyar nyelvű folyóiratokat nem adtak ki. Ez a három év kiesés komoly problémát okozott 1948 után, amikor fokozatosan normalizálódott a helyzet és lehetővé vált, hogy ismét meginduljon a csehszlovákiai magyar szellemi élet. 2. ÉRTELMISÉGÜNK HELYZETE 1948 UTÁN Az 1948-as februári eseményeket követően alapjaiban megváltozott Csehszlovákia belpolitikai helyzete. A burzsoázia — mely a nacionalista érzelmek szításával is igyekezett magának megnyerni a tömegeket — fokozatosan elvesztette az állam irányításába vo'ló beleszólási jogát, s ezzel lehetővé vált az is, hogy Csehszlovákia kommunista pártja a lenini eszmék szellemében oldja meg a nemzetiségi kérdést. A magyarok meghurcoltatása: a kitelepítés, a diszkrimináció — véget ért. 1948 decemberében megjelenik az Új Szó első száma, a következő évben megalakul a CSEMADOK, egyre több magyar iskola nyitja meg kapuját. Beindul a magyar szellemi élet — számottevő értelmiség nélkül. Hogy legyen elegendő pedagógus, újságíró — különböző gyorstanfolyamokat rendeznek, ahol a legszükségesebb ismereteket sajátíthatják el a jelöltek, öntudatos munkás- és parasztfiotalokbó! toborzódik az új csehszlovákiai magyar értelmiség. Műveltsége meglehetősen hézagos, ráadásul ez az életforma szokatlan számára, de már tevékenykedik — s ez a legfontosabb. Ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk az akkori idők bonyolult viszonyai között, óhatatlanul magunk elé kell képzelnünk az ötvenes évek, a személyi kultusz időszakának légkörét is. A kialakuló csehszlovákiai magyar értelmiség még jóformán csak a sorait rendezgette, máris komoly politikai teendőkkel bízták meg: hatnia kellett a bizalmatlan paraszti tömegekre, harcolnia kellett osztályellenség ellen, újfajta életszemléletre kellett nevelnie egy több mint félmilliós néptömeget. Ez a munka sok ember számára erőt meghaladó feladatot jelentett, hiszen ők is — akik pedig másokat neveltek — inkább tanulásra szorultak volna. Pedagógusaink és újságíróink jelentős része hosszú ideig megfelelő szakképesítés nélkül végezte munkáját, s vajmi keveset tudott az irodalomról, kultúráról, tudományról, közgazdaságról. Nem túlzás, ha azt mondom: 1948-ban a nullapontról indultunk. 3. ÉRTELMISÉGÜNK ÖSSZETÉTELÉNEK ALAKULÁSA Az ötvenes évektől kezdődően egyre több magyar fiatal szerez érettségi bizonyítványt, s nyílik meg számára az út a főiskola, egyetem felé. Az akkori helyzet követelményeinek megfelelően sokam választják a pedagógusi pályát, de a továbbtanulók között nemegy orvostanhallgató és mérnökjelölt is akad. A csehszlovákiai magyar műszaki és természet-tudományos értelmiség kialakulásának kezdeteit az ötvenes évek közepére, második felére tehetjük. A hatvanas években már ez az értelmiségi réteg kerül számbeli fölénybe, s jelenleg értelmiségünk 70 százalékát alkotja. A csehszlovákiai magyar értelmiség összetételének ilyen alakulását elsősorban a társadalmi fejlődés diktálta. Egyre több orvosra, agrárszakemberre, gépész-, villamos- és vegyészmérnökre volt szükség országszerte. Például magyar atomfizikusból van vagy húsz huszonöt (néhányon közülük már Dubnába is elkerültek), viszont az elmúlt harminc év alatt sem sikerült kinevelnünk annyi magyar etnográfust, hogy megnyugtató módon összegyűjtötték és feldolgozták volna a csehszlovákiai magyarok néprajzi hagyományait. (Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy egy tudományos kutató, legyen bármelyik szakterület művelője, csakis intézményes keretek között képes teljes értékű munka végzésére!) A száz lakosra jutó értelmiségiek számát tekintve a csehszlovákiai magyarok helyzete nem a legkedvezőbb. Legalábbis ez derül ki azokból a táblázatokból, melyeket Arató Endre adott közre közelmúltban megjelent könyvében (Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből, Magvető — Madách, 417. és 440. lap.) Az első, Juraj Zvara nyomán közölt kimutatásban a dolgozó lakosság szociális összetételére vonatkozó adatok találhatók az egyes nemzetiségek szerint. Ebből többek között megtudhatjuk, hogy a csehek 34 %-a, a szlovákok 29,4 %-a és a magyarok 17,9 %-a értelmiségi. Sajnálatos módon azonban a szerző azt már nem közli, ki-mindenkit sorol az ,,értelmiség"-kategóriába. Nyilván nemcsak a főiskolai és egyetemi végzettséggel rendelkezőket, mert hiszen ők — a másik táblázat adatai bizonyítják — ennél jóval kevesebben vannak. A cseheknek 3,6 °/o-a, a szlovákoknak 3,0 %-a. a magyaroknak 1,3 %-a a diplomás. A félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy én nem sorolom az értelmiségiek közé a hivatalnokokat, bolti eladókat stb., csupán azokat, akik valamilyen intelektuális tevékenységet folytatnak, s az esetek túlnyomó többségében (a műszaki és természettudományos értelmiségieknél pedig kivétel nélkül) egyetemi illetve főiskolai végzettséggel rendelkeznek. Az a 17,9% feltételezhetően a dolgozó lakosságnak nem-termelő munkát végző részét jelenti. Egyébként a diplomások számára vonatkozó adatok is meglehetősen szűkszavúak. Nem derül ki belőlük a főiskolás réteg szerkezeti öszzetétele, nevezetesen, hogy mennyi a pedagógus, jogász, közgazdász, orvos, tudományos kutató, gépész-, villamos-, építész-, vegyész- és agrármérnök stb. Ennek a fejezetnek az elején már említettem, hogy értelmiségünk 70 %-át műszaki és természettudományos képzettségű szakemberek alkotják; ez az adat azonban becslés, melyet mint újságíró és egykori prágai diák kockáztattam meg. 4. MEGJEGYZÉSEK MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉRTELMISÉGÜNK KÉPZÉSÉRŐL Joggal fölvetődik a kérdés: mivel magyarázható, hogy 100 cseh nemzetiségű lakosra több mint két és félszer, 100 szlovák nemzetiségű lakosra pedig több mint kétszer annyi diplomás jut, mit 100 magyar nemzetiségűre. Nem könnyű a válasz, már csak azért sem, mert nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni, az okok bonyolult kapcsolatrendszert alkotnak. Fontos szerepet játszhat az a körülmény, hogy a csehszlovákiai magyarok túlnyomó többsége falvakban, illetve kisvárosokban él, olyan közegben, amelyben viszonylag kis számú értelmiségire van igény. (Csak bonyolítja a helyzetet, hogy a magyarlakta vidékek iparosítása jóval később kezdődött, mint Szlovákia más területeié). Az évszázadok során kialakult paraszti életforma, s az ezzel szorosan összefüggő gondolkodásmód csupán az utóbbi tizenöt-húsz év alatt kezdett intenzívebben megváltozni. Dél-Szlovákiábon ma már sokkal több értelmiségire van szükség, mint tíz évvel ezelőtt, de ezzel a lehetőséggel egyelőre még nem élünk teljes mértékben. Sok diplomás nem tud kiszakadni a nagyváros Vonzásából; inkább vállalja a megpróbáltatásokat (lakásgond, a zsúfoltsággal járó sztresszhatások stb.), mint hogy vidéki környezetben alapozza meg egzisztenciáját. Az arányeltolódás legfontosabb oka azonban szerintem az, hogy iskolahálózatunk kevésbé fejlett, mint más területeké. (Különösen a szakmunkásképzésre érvényes ez, de e helyütt nem kívánok részletesebben foglalkozni a problémával, mivel csak közvetve kapcsolódik a témához). Az Arató Endre által is közölt adatokból (i. m. 400. 1.) kitűnik, hogy a 100 főre jutó érettségizettek számát -tekintve is rosszabbul állunk, mint a csehek és a szlovákok (13,9 %-al illetve 12,7 %-al szemben csupán 7,6%), s ez nyilván azzal függ össze, hogy Dél-Szlovákiában a 100 lakosra jutó gimnáziumi illetve szakközépiskolai férőhely kevesebb, mint LACZA TIHAMÉR másutt. Ez a statisztika ugyanakkor — közvetve — azt is bizonyítja, hogy o magyar középiskolákban érettségizett diákok a felvételi vizsgákon, és később az egyetemeken, főiskolákon ugyanúgy megállják a helyüket, mint szlovák és cseh kollégáik. Műszaki és természettudományos értelmiségünk számának és helyzetének alakulása tehát nagymértékben összefügg a magyar középiskolák jövőjének alakulásával. Az érettségizett fiataloknak elsősorban a társadalom érdekeit kell szem előtt tartaniuk, amikor pályát választanak, a magyar kisebbség „elvárásai" óhatatlanul (de szükségszerűen) háttérbe szorulnak. Csehszlovákia gazdasági fejlődése következtében jelentősen „megnőtt a kereslet" a műszaki és természettudományos képzettségű szakemberek iránt, ugyanakkor — de a fejlődéstől függetlenül — a „humán" területeken megszűnt a szakemberhiány, sőt túltélítődés mutatkozik. Ho azonban a magyar kisebbség szemszögéből nézzük a dolgot, bizonyos fokig módosul a kép. „Humán” értelmiségünk száma és összetétele kedvezőtlen, ezért nem kielégítő az ún. „magyarságtudományi" szakterületek fejlődése sem. (Megfelelő intézmények nélkül nem is várható javulás). Példaként említettem már a néprajzosokat, de a történettudomány, a nyelvészet, a művészettörténet és az irodalomtudomány területén sem jobb a helyzet. A „reálértelmiség" összetételében is megfigyelhető némi aránytalanság: sokkal több magyar orvosra és agrárszakemberre lenne szükség, ugyanakkor a magyar gépész-, villamos- és vegyészmérnökök jelenleg nehezen találnak képesítésüknek megfelelő állást a magyarlakta vidékeken, annak ellenére hogy számuk jóval alatta van az optimális értéknek. Egy arányosabb iparfejlesztés és — telepítés természetesen sokat javíthatna ezen a helyzeten. Az eddigiekben — a rendelkezésemre álló számadatok és újságírói ta- Dasztalataim alapján — megpróbáltam egyfajta statikus képet rajzolni a csehszlovákiai magyar értelmiségről. Nem kevésbé fontos azonban annak a kérdésnek a tisztázása sem, hogy „reálértelmiségünk miképpen viszonyul a csehszlovákiai magyarsághoz, irodalmához és kultúrájához, a CSEMADOK-hoz stb. Mivel tudományos igényű felméréseket ezen a téren nem nagyon végeztek, megállapításaimat tekintsék magánvéleménynek, amellyel vitatkozni nemcsak lehet, de kell is, hiszen én a valóságnak csupán egy darabkáját ismerhetem, ráadásul nem tartom magamat a kérdéses problémakör szakértőjének sem. 5. MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉRTELMISÉGÜNK ÉS A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM Világjelenség, hogy az emberek műveltsége hovatovább egyoldalúvá válik. Ez részben az információrobbanás következménye, részben pedig azzal függ össze, hogy szakterületünktől távolabb eső vidékekre nem szívesen merészkedünk, mivel eleve reménytelennek tartunk minden effajta igyekezetei. A mai kor embere — mivel szabadidő-hiánnyal küzd, illetve rossz az időbeosztása — nem sokat olvas, s könyveinek kiválasztásában is többnyire a vé-38
