A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-06 / 1. szám

A vertcsipke a munkaigényes csipke­fajták egyike. Egyszerű eszközök segít­ségével - párna és csölönk (orsó) - egyetlen művelettel, a szálak össze­­fonásával készül. Maga a vertcsipke több csoportra osztható: Nem csak vi­dékenként különbözött, amit a felhasz­nált alapanyag indokolt, milyensége attól is függött, mely társadalmi réteg készítette. Az úri csipkét finom cérná­ból, hivatásos csipkekötők készítették és csupán díszítő szerepe volt. A pa­rasztoknál a célszerűség állt az első helyen. A mindennapi használatnak ki­tett vertcsipke erős fonálból, szilárd kötéssel készült. Az ingujjak és más használati textíliák széleit, hogy meg­védjék a kopástól, vertcsipkével szegé­lyezték. A vertcsipke kötéséhez a következő eszközökre van szükség: párna, csölönk (legalább öt pár) és gombostű. A párnát 40x50 cm-es szövetből ké­szítjük. A hosszabb oldalakat összevarr­juk, a két rövidebbet beszegjük és az egyiket zsinórral összehúzzuk. A zsák aljára kartonpapírból kivágott kört helyezünk, a zsákot szénával jó ke­ményre tömjük. A tetejére is papírkört teszünk és bekötjük (1. ábra). A parasztok a vertcsipke kötésénél A vertcsipke készítésének kellékei: A párna, melyet, hogy munka közben el ne guruljon, egy kosárba helyezünk, a különféle faragással díszített csölön­­kök és a gombostűk. Az abrosz szélét, melyen mindezt elhelyeztük, széles vert­csipkével díszítették. (Prandl Sándor felvétele) 1. ábra sem sablont, sem előrerajzolt minta­lapot nem használtak. Ezért a párna közepére sötét szövetdarabot varrtak, hogy a csipke - ami leggyakrabban világos színű volt — jobban látszódjék. A csölönk fából készül. Formája, mé­rete a rajzon látható. FÜLÖP MÓNIKA BRENDA ARNAU Amerikában, a Tennessee államban fekvő Memphis városában, a dzsessz és az afro-amerikai néger folklór egyik fellegvárában született. Hatéves, amikor barátságot köt a zongorával. Délutánonként egy-egy órácskára beoson a lakhelyükhöz közeli mulatóba, és egy takarítónő szívessé­géből hallás után zongorázgat. Egyszer ; meghallja őt a valamivel korábban munkahelyére érkező zongorista és vé­letlen jókedvében megtanítja néhány egyszerűbb dallamra. Nyolc-kilenc éves, amikor már rend­szeresen zongorázni tanul, és még tizenöt éves sincs, amikor a hangja I lemezre kerül: a Records-cég fölvételt készít az iskolaénekkarral, itt pedig ő a szólista . . . A pop zene világában New Yorkban próbál szerencsét, de énekel eredeti néger dalokat és operetteket is. Rövi­desen a Columbia-cég szerződteti és első felvétele azonnal egymilliónál na­gyobb példányszámban kel el. Ekkor indul el első európai útjára is, és ekkor dönt véglegesen - az operett és más örökzöld dallamok helyett — a pop-muzsika mellett. Ritmikailag szinte az eksztázisba ho­zó, rendkívül szuggesztív előadásmód híve. Dalait látványosan énekli, de a show-elemeket sohasem viszi túlzásba a zenei hangzás kárára. Európai „ki­rándulásai" során hazánkban is járt: két ízben szerepelt a bratislavai nem­zetközi dalfesztiválon. (m) Fotó: archív HETI ÉTREND CUKORBETEGEK RESZERE Hétfő: reggeli tea, vaj, kenyér tízórai virsli mustárral, kenyér ebéd csontleves tésztával, sült hal vagy fiié, burgonyapüré, para­dicsomsaláta, narancs uzsonna tej, kenyér vacsora paprikában, paradicsomban párolt marhahús, rizs II. vacsora túró, kenyér Kedd: reggeli kakaó, kenyér tízórai sajt, kenyér, alma ebéd zöldbableves, sült borjúhús, tökfőzelék, citromlé uzsonna csipketea, kenyér vacsora virslivel párolt marhahús, rizs II. vacsora sonka, kenyér Szerda: reggeli tej, kenyér tízórai vajaskenyér, kefir ebéd zöldségleves, sült sertéshús, kelfőzelék, gyümölcs uzsonna tea, kenyér vacsora marharostélyos, burgonya, céklasaláta II. vacsora kolbász, kenyér, tea Csütörtök: reggeli tea, kenyér, vaj tízórai lágytojás, kenyér ebéd parajleves, tejfeles marhahús, gombóc kétszersültből uzsonna tej, kenyér vacsora töltött káposzta, burgonya II. vacsora szalámi, kenyér Péntek: reggeli tejeskávé, kenyér tízórai túrókrém, kenyér ebéd paradicsomleves rizzsel, marha­­becsinált, burgonyapüré uzsonna aludtej, kenyér vacsora sült borjúhús, főtt burgonya, diakompót II. vacsora párizsi felvágott, kenyér Szombat: reggeli tea, kenyér tízórai sonkásszalámi, kenyér, mustár ebéd húsleves májgombóccal, főtt marhahús, parajfőzelék főtt burgonya uzsonna tej, kenyér vacsora borjúgulyás csigatésztával II. vacsora vajaskenyér, tea Vasárnap: reggeli kakaó, kenyér tízórai sonka, kenyér ebéd becsináltleves, sült csirke, bur­gonyapüré, diakompót, narancs uzsonna tea, kenyér II. vacsora virsli, mustár, kenyér, tea A cukorbetegek étrendjénél ügyel­nünk kell arra, hogy az ételeket ne cukrozzuk. A főzelékeket, leveseket, mártásokat nem rántjuk be és nem ha­barjuk liszttel, hanem sűrítésükhöz bur­gonyát és zöldséget használunk. Következő számunkban közlünk ebéd­receptet cukorbeteg részére. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom