A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
ZS. NAGY LAJOS A frankfurti (NSZK) könyvtár a II. világháború áldozata lett, csupán a homlokzata maradt épségben. Ezt a részt most restaurálták, hogy örökké a háború pusztításaira emlékeztessen. Dél-Európa tengerparti vidékein főleg a piacok tarkasága kinál megismételhetetlen élményt a közép-európai látogatóknak. Ez a felvétel például a Bordeaux-i piacon készült. Én igazán csak a fényképész bácsi kedvéért kértem meg apukámat: tegyen úgy, mintha seg-lpne vinni ezt a kanna Farrah Fawcett-Majors amerikai szivizet! nésznő sztár volt, még mielőtt egyetlen Audrey Hepburn ismét filmezik, méghozzá Párizsban. A film címe: Bloodline, s Terence Young rendezi. Képünkön: Audrey Hepburn mellett Hubert de Givenchy, a film ruhatervezője áll. nagy filmet forgatott volna. Ez még Amerikában, a mesés pályafutások hazájában is szokatlan, de igy történt: a Charly angyalkái c. bűnügyi filmsorozat egyik szereplőjében, a dús hajú, ragyogó fogsorú Farrah Fawcett- Majorsban az amerikaiak felfedezték új női szépségideáljukat. Több mint hatmillió poster készült róla. A francia lapok a közelmúltban arról írtak, hogy homarosan változásokra kerül sor a festők párizsi terén, a Place du Tertre-n, hogy megtisztítsák ezt a nyitott „verniszázst" a szélhámosoktól meg a csalóktól. R. Gašparovič felvétele azonban arról tanúskodik, hogy a szóbanforgó téren egyelőre semmi sem változott. CERUZASOROK TÉLI VADÁSZAT Gyerekkoromnak volt egy időszaka, amikor mindent helyeseltem, amit a felnőttek műveltek körülöttem, így egyebek között azt is, hogy zöld kalapot tesznek a fejükre, vállukra duplacsövű puskát akasztanak, csoportokba verődnek s vadászni indulnak: nyulakra, fácánokra, vaddisznókra meg egyéb „kártevőkre“; de miért is ne tartottam volna ezt helyesnek és természetesnek, amikor már arról is tudomásom volt, hogy más felnőtt-csoportok egymásra vadásznak, különbséget jóformán csak abban láttam, hogy ezt nem vadászatnak, hanem háborúnak nevezték. Ma már azt is tudom, hogy a mezei nyúl meg a vaddisznó kártékony állat, különösen, ha nagyon elszaporodik, vadászásuk tehát hasznos tevékenységnek számít, mert helyrebillenti a természet egyensúlyát, ezen kívül — de ez már az én magánvéleményem — sok embernek így sikerül levezetnie agresszív indulatait, s amellett azzal a jóleső érzéssel telik meg a lelke, hogy valóban ő a természet ura. Persze furcsa ura a természetnek az, aki, hogy mást ne mondjak, nem képes ősszel betakarítani a kukoricatermést, hanem arra vár, hogy kitavaszodjék; elvégre az ilyen munkát ma már jószerivel gépek végzik, az ember elszokott attól, hogy a lucskos, vagy deres csöveket kézzel törje le, mint hajdanán. Amióta a szövetkezet-alapító atyák nyugdíjba vonultak, bizony sok szövetkezetben lábon telel át a kukorica, mezei vadak, égi madarak örömére. A természet ura ma már szerfelett leleményes, amellett művelt is: ismeri az anyagmegmaradás elvét. Tehát az anyag nem vész el, legfeljebb átalakul. A mezőkön hagyott kukorica például vaddisznókká. A vaddisznónak viszont már nem árt se fagy se hó, jön a téli vadász-idény, a vadászszövetség harcias külsejű nimródjai körülveszik a szövetkezet kukoricását s az. utolsó malacig leterítik a vaddisznó-Kondát. — Én még ilyen kövér vaddisznókat nem láttam, mint az idén — mondotta a minap egyik vadászismerősöm — olyan vastag szalonnájuk volt, mint régebben a zsírra tenyésztett háztáji hízóknak. A szövetkezetek zárszámadási ünnepségeiről bizonyára nem fog hiányozni a finom vaddisznó-pecsenye sem, s feltehetően a takarmányalapból sem hiányzik majd a vaddisznókkal felétetett kukorica. Ez utóbbi dologban azonban nem vagyok egészen biztos ... A NAGYMAMA SÚG Sok vitára adott már okot, helyés-e vagy sem, hogy a nagymamák egyre nagyobb szerepet vállalnak az ifjú generáció neveléséből. Bár a vállalás is megkérdőjelezhető, mert , ki tudja e vállalkozásban mennyi az önkéntesség? A tény azonban megváltoztathatatlan; a nagymamák nevelnek, egyre nevelnek, kényeztetnek, habusgatnak, sőt mi több: oktatnak is. Az ő szemükkel nézve unokáik felülmúlhatatlan tehetségek, született kis lángelmék. Nem is állhatják meg, hogy el ne dicsekedjenek a szomszédoknak, barátnőknek és ismerősöknek, mi mindent tud a nagymami gyönyörű gyöngyvirága, egyetlen kis bogárkája, cirmoscicája, a fenemód csintalan, agyondédelgetett ebadta. Van mit helyrehozni és mások előtt kimagyarázkodni a szülőknek: Azért ilyen ez a gyerek, mert a mama mindent megenged neki. A mama megsértődik, azzal távozik, hogy többet feléjük se néz, jól becsapja az ajtót, és másnap kezdődik minden elölről. — Jaj, édes anyuka, tudjuk mennyire terhére van magának ez a rossz Pétiké, de Csak csapjon jól a fenekére, ha szófogadatlankodik. Majd jövőre felveszik az óvodába, és magának se lesz ennyi gondja vele. S történik mindez falun; értelmiségi szülők gyermekét értelmes paraszt nagymama vigyázza, tanítgatja sok-sok szépre, jóra, igaz nem modernül, de így is jó, mert ő a legolcsóbb dada, akinek mindent szóvá lehet tenni, és a dajkálás mellett a bejárónő szerepet is ellátja olcsón, köszőnömért, ha a fiatalok véletlenül nem feledkeznek meg a fizetés ilyenfajta módjáról is. Pétiké pedig szépen gyarapodik testben és szellemi javakban egyaránt. Tudja a mesét a furfangos kismalacról, a félig nyúzott bakkecskéről, belekeveri Ugyan az angyalkákat, meg a Jézuskákat, de majd lecsiszolódik ami fölösleges. Az anyuka mégmosolyogja, az apuka pedig nagy szakértelemmel, úgy kéthetente, egy félórácskában — mert igen elfoglalt ember — erős buzgalommal igyekszik egy sínre terelni a „kétvágányú“ nevelést. Főleg a nágymáma nyújtotta természetismeretek váltják ki nem-tetszését. Nem a világszemléleti fogalmakat kifogásolja, hanem a tájjellegűséget. Mégiscsak felháborító, hogy a zsenge, fogékony gyermekagyban ilyen állatnevek rögződjenek: geda, kukás, kácso, vakand, tüskésdisznó, bőregér. Elő hát a Brehmet, lássa az a gyerek képekről, és hallja helyes kiejtéssel. minden tájszólást mellőzve, az élőlények nevét. — Itt van kisfiam, látod, ez nem geda, hanem kecske. A gerinchúrosok törzsébe, a gerincesek altörzsébe, a négylábúak ágazatába, az emlősök osztályába, a párosujjú patások rendjébe, a tülkösszarvúak családjába tartozó kérődző állat. — Sorolta volna tovább is, de a hároméves Péterke nagyot ásított, nyújtózkodott, dobott magán és már csúszott is volna lefelé a nagytudományú apuka öléből. Ez így nem jó, állapította meg magában a nevelőkampányt kifejtő apa. Változtatni kell a módszeren. — Nézd csak Péterkém, a mama azt mondta neked, hogy ez az állat a bőregér. Ezt úgy hívják, denevér. Látod milyen helyes? — Nem is helyes, randa. — Nem randa, ronda — és jobban megszorította a kisfiút, amiből az világosan láthatta, most már nem tréfa a dolog, itt tanulni kell, mese nincs. — Mondd utánam szépen: de-ne-vér! — Denevér. — Patkós denevér — mutatott a következő képre. — Sima orrú denevér, pisze denevér, szőröskarú denevér, kései denevér — a fiúcska szorgalmasan sorolta apja után a hazai és az egzotikus tájak repülő emlőseit. Kezdett tetszeni neki a tanulás. — Hát ez milyen denevér? — Hosszúfülű — vágta rá a gyerek. — Nagyszerű! — Az apa egészen el volt ragadtatva logikusan gondolkodó fiától. — Látja mama, így kell! Ezt a ráhatást úgy hívják a modern pedagógiában, audo-vizuális módszer. Hallás és látás alapján való oktatás. — A fene se ért ilyeneket — legyintett lemondóan a nagymama. Én nem hallottam autó vízugrásokról, mégis felnőttek a gyerekeim. A vő jót nevetett az anyós által kitekert szakkifejezésen, de azért megjegyezte, haladni kell a korral. Tovább lapoztak. Következett egy nagy színes kép, rajta kiterjesztett szárnyú, fogát vicsorító repülőróka. — Hát ez mi lehet Péterkém? — kérdezte nagy lelkesedéssel a papa. Péter kire szintén átragadt a tanulási hév, hirtelen rá vágta: — Esernyő. Mindenki meglepődött. A hirtelen támadt csendben leghamarabb a nagymama találta fel magát. Nagyhamar az apuka segítségére sietett, hogy valamiképp helyrebillentse csütörtököt mondott pedagógiáját, és félhangosan Pétiké fülébe súgta: — Ö, te kis buta, nem látod, hogy a bagú? CSICSAY ALAJOS O
