A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
AZ ELSŐK KÖZÖTT VOLTAK S A LEGNAGYOBBAK LETTEK Az egykori hires erődből, Rákóczi büszkeségéből, az „ország kulcsából" szinte semmi sem maradt. Az érsek új várának magas falait, rézkakasos toronytetőit, csipkés mellvédjét felemésztette az idő, a vasfogú, a könyörtelen. A történelem átvonult ezen a tájon és megsemmisítette önnön emlékeit. A valamikori piactéren, valahol a vastag hótakaró alatt azonban — ha jól emlékszem — mnapság is megtalálható a kő, arflely azt a helyet jelöli, ahol Ocskayt, az áruló brigadérost lefejezték. Mert az újváriak sohasem bántak kesztyűs kézzel az árulókkal. Most azonban nem múltat idézni jöttünk Érsekújvárba (Nové Zámky). Pontosabban: nem a régmúltat idézni. Ezúttal a harminc év előtti eseményekről meg a máról, Érsekújvár mozgalmas kulturális életéről lesz szó: a CSEMADOK helyi szervezetének megalakulásáról, s arról, hogyan, milyen körülmények között nőtt naggyá, a legnagyobbá. Mert — ha valaki esetleg nem tudná — elárulhatom, hogy a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének legnagyobb helyi szervezete éppen az érsekújvári: az évzáró közgyűlés idején pontosan 1114 tagja volt, de — vagy száz új taggal — már azóta is gyarapodott. Ám nemcsak a tagok számában, hanem a tevékenységében is nagy ez a szervezet. A Nyitra-parti várost csakugyan kultúraszerető emberek lakják. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy annak idején — harminc évvel ezelőtt —, amikor végre a csehszlovákiai magyar dolgozók is lehetőséget kaptak egy kulturális szövetség létrehozására, az érsekújváriak az elsők között voltak, akik éltek ezzel a lehetőséggel. 1949. március 15-én előkészítő összejövetelt tartottak az akkori Szabóféle kocsmában, majd március 20-án megalakították a CSEMADOK helyi szervezetét. Hogyan emlékeznek vissza erre a sorsdöntőnek is bátran mondható eseményre a CSEMADOK nagy „öregjei", az alapító tagok? Velük — Bencze Istvánnal, Bajtko Károllyal, Blaho Károllyal, s a mindig vidám Samu bácsival, azaz Hübsch Sámuellel — beszélgetünk most a CSEMADOK helyi szervezetének székházéban, amelyet bármelyik kulturális intézmény megirigyelhetne. — Annak idején bjzony nemigen hittük, hogy lehetséges egy ilyen székházat felépíteni — emlékezik Samu bácsi. — Aztán mégiscsak hozzáfogtunk: volt olyan vasárnap, hogy húsz-huszonöt kőműves is dolgozott itt önkéntes társadalmi munkában. Az építkezést a vnb finanszírozta (akkor éppen Blaho elvtárs volt a vnb-elnök), no meg aztán a CSEMADOK-nak is volt egy kis pénze a színdarabokból .. . De ne vágjunk a történtek elébe! Hiszen a kulturális élet nem a CSEMADOK-székház felépítésével kezdődött. Bencze István (aki Samu bácsival együtt máig is vezetőségi tagja a szervezetnek) egy levelet tesz elém: egy levelet, amelyet harminc esztendőn át gondosan megőrzött, hogy most segítségünkre legyen a múltidézésben. A szóbanforgó levél 1949. január 13-án kelt Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságán — A magyar kultúrának akkor itt még nem volt szervezett formája — mondja Blaho Károly, aki harminc évvel ezelőtt éppen a városi pártbizottság titkára volt. — Egy vasárnap délelőtt a járási pártbizottságra hívtam Fellép a társastánc-csoport Czuczor Gergely szobra a CSEMADOK- székház előtt össze a megbízható elvtársakat, ott írtuk alá (körülbelül harmincöten-negyvenen) azt a beadványt, melynek alapján aztán megalapítottuk a CSEMADOK-ot, Érsekújvárban ugyanis a kommunisták kezdeményezésére jött létre a szervezet. — Azt is érdemes megemlíteni — véli Bajtko elvtárs —, hogy nagyon sok szlovák nemzetiségű ember is volt (és van) köztünk, főleg fiatalok. Első énekkarunk vezetője ugyancsak szlovák volt, Sovanecnek hívták. A nehézségek, az akadályok azonban bizonnyal csak azért vannak, hogy legyőzzük őket. A CSEMADOK végül is Érsekújvár legaktívabb és legnépesebb kulturális tömegszervezete lett. A színjátszók már akkor, 1949 tavaszán munkához láttak: először a Mélyszántást, aztán a Duda Gyurit, majd a Közös útat vitték színre. Hamarosan megalakult az énekkar és a tánccsoport, valamint az úgynevezett „kultúrbrigád", melynek tagjai a környékbeli falvakat járták, s még a szántóföldeken is fölléptek (a traktor pótkocsija volt a „pódium"). — Annyi az akciónk — mondja Sidó Zoltán, a helyi szervezet elnöke (aki immár tíz esztendeje tölti be tisztségét) —, hogy koordinálnunk kell a munkát, azaz be kell osztanunk a székhazat: nem dobálózhatunk a terminusokkal. Pontosan, szinte percről percre meg kell határoznunk, mikor ki, melyik szakcsoport foglalja el az egyes helyiségeket. Legaktívabb szakcsoportunk a Keller Gábor vezette társastánc-csoport, amely már több ízben lett Szlovákia bajnoka. 1977-ben és 1978-ban a Népművelési Intézettől megkapta a „Nyugat-Szlovákiai Kerület Legjobb Táncklubja" címet s a felhatalmazást, hogy külföldön is képviselje a Szlovák Szocialista Köztársaságot. A Záhorszky Elemér vezette színjátszók sem szorulnak bővebb bemutatásra; jelenleg éppen a Csárdáskirálynőt tanulják. Honismereti körünket Major Ferenc, a helyi szervezet titkára irányítja; a kör egyébként nemcsak ismeretterjesztő előadásokat szervez (kéthetente), hanem gyűjtőmunkával is foglalkozik. A Zsilinszky Sándor vezette énekkar főleg a CSEMADOK-rendezvényeken lép fel. A CSEMADOK fiatal tagjai a Kassák Lajos Ifjúsági Klubban dolgoznak, ismeretterjesztő előadásokat szerveznek és minden jelentősebb „megmozduláson" ott vannak. Természetesen az önkéntes társadalmi munkában is résztvesznek, sőt, hogy a legjobb „brigádosakat" kitüntethessék, külön'díjat is alapítottak. A „Csont-díj”-ra minden évben ráírják a legjobb „brigádmunkásök" nevét. Jelenleg Gál Péter a klubelnök. A Balogh György vezette Képzőművészeti Klub tagjai kiállításokat és képzőművészeti tanfolyamokat rendeznek. A felsoroltakon kívül működik még Bencze Istvánná vezetésével az ügyes Kezek Klubja; tagjai minden évben kiállításon mutatják be munkáikat, s természetesen a színjátszók kosztümjeinek az átalakításába is „besegítenek". A gyermektánc - csoport tagjai elsős-másodikos kisdiákok, népi táncokat és gyermekjátékokat adnak elő. Kleinné Szombat Marianna a vezetőjük. A teljesség kedvéért megemlíthetjük, hogy még műszaki csoportunk is van, amely — Rátz Kálmán és Samu Sándor vezetésével — a székház karbantartásáról gondoskodik. Sidó Zoltán alapos beszámolója nem szorul bővebb kiegészítésre. Azazhogy szorulna, de ha mindenről kimerítően akarnék írni, akkor ebben a számunkban bizony csak Érsekújvárról olvashatna a kíváncsi olvasó. Végezetül hát csak annyit kérdezek a CSEMADOK helyi szervezetének örökmozgó elnökétől, mit tart a vezetőség az év legfontosabb feladatainak. S a rövid, távirati stílusú választ kénytelen vagyok még táviratibbá rövidíteni. íme: „továbbra is emelni a taglétszámot, terjeszteni a Hétét (amelynek egyébként minden vezetőségi tag előfizetője), tartani a szakcsoportok színvonalát és erősíteni a városi szervekkel való kapcsolatokat (ezek a kapcsolatok különben jelenleg is jók, mert az a véleményünk, hogy aki „kínai fallal" veszi körül magát, az meghal)." Az érsek új várának magas falait, rézkakasok toronytetőit, csipkés mellvédjét felemésztette az idő, a vasfogú, a könyörtelen. De nemcsak az idő. A második világháború az időnél is könyörtelenebből bánt el a várossal. Az emberek azonban előjöttek a romok alól és felépítették az új Érsekújvárt. Az új Érsekújvárban pedig virágzásnak indult az új — a szocialista — kultúra, amelynek éppen a CSEMADOK-tagok a leglelkesebb „napszámosai". Harminc esztendeje immár... VARGA ERZSÉBET (Prandl Sándor felvételei) 4
