A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-24 / 8. szám
Jegyet váltunk a „Maid of the Mist" - „A ködfátyol lánya" nevű kishajóra, amely a két zuhatag alatt örvénylő vizen közlekedik. Kapitányunk szakállas ember, a Verne-könyvekböl ismert tengeri medvék egyik példánya. Kitűnő hajós, ügyesen vezet a sziklák, örvények, a látást olykor roppant megnehezítő vízpermet akadályai ellenére. Valamennyien esőkabátot és csuklyát kaptunk; igy is bőven permetez az esőként hulló víz arcunkra, fedetlenül maradt lábainkra. Először az Amerikai-vízesés előtt haladunk el. Vakít a nap, a pára függönyén át, néhány arasznyira a lezúduló víztől sárga virág és üdezöld fü pompázik, körülöttük madárka röpdös. Olyan idilli a kép, mintha otthon, valamelyik patakparton látnám. Hajónk közelében sirályok lesnek mohón zsákmányra, a vízzel lezúduló s a köveken halálos sebeket kapott halakra. Lám, szinte szájukba hull a sült galamb, csak {elcsípni, nem kell órákon át a betévö falatra vadászni. A szakállas kapitány legnehezebb vállalkozásába kezd: megpróbálja a lehető legjobban megközeliteni a kanadai vízesést. Szinte fülünkbe robajlik a víz, nyakig vagyunk a permetben, csaknem belülről szemléljük a természeti csodát. Gomolygó lelhő kellős közepén vagyunk? Az igazi csoda azonban, a Niagara legnagyobb ajándéka ezután következik. A napfény és a pára szinte az orrunk hegyén gyújt szivárványt! Megfoghatom, megtapinthatom, színeit közelről tanulmányozhatom. Talán haza is vihetem? Az élmény rendkívüli, a kishajó utasai arcukat a vizpermetben, lelkűket a látvány permetében ,f ürösztik. Nem tudni, kire hogyan hat a szivárvány. Én még erősebben gondolok szülőföldemre, mint eddig, amerikai tartóz-American Falls, Amerikai vizesés kodásom folyamán bármikor. Tanulmányozom, nem homályositja-e el a páratlan ajándék az otthon színeitfényeit? A válasz soha nem jött ennyire magától, ennyire egyértelműen: nincs szebb az otthoni szivárványnál, hiszen az gyermekkorunk egén, egyenest apánk meg anyánk szivéből gyúlt. BATTA GYÖRGY NÉGY MAKVIRAG (Folytatás lapunk múlt heti számából.) 4. Jaroslav Ludvig. A bratislavai közgazdasági főiskola negyedéves hallgatója. Pontosabban volt hallgatója, mert letartóztatásának napjától fogva már nem vehet részt az előadásokon és gyakorlatokon ... Hiába, a vizsgálati fogság és a börtön mégsem a legalkalmasabb hely arra, hogy ott valaki mérnöki oklevelet szerezzen. A hírhedt lakásfosztogató galeriben ő az „alfőnök“, Milan Nitranský jobbkeze. Mindketten még gyerekkori barátok, később osztálytársak, végül pedig — bűntársak. Barátságuk első napjától Nitranský volt az eszesebb, Ludvig a fürgébb, az ügyesebb. Sohasem beszéltek róla, de akaratlanul is kölcsönösen példaképnek tekintették egymást. Nitranský barátjának kézügyességét, sporteredményeit csodálta; Ludvig viszont azt, hogy haverja milyen könynyen tanul, tudásával mennyire imponál a lányoknak, hogy mennyire bíznak benne a tanárai és első „nekifutásra“ fölvették az egyetem jogi karára, aho’ bizony négy-ötszörös a túljelentkezés. Saját magáról nem mondhatta el ugyanezt, mert bizony a kevesebb érdeklődőt vonzó főiskolára sem sikerült egyből bejutnia, hanem csak másodszori próbálkozásra. Érettségi után ezért a két fiú kapcsolata néhány hónapra lazábbá válik: de az igazi barátság, akárcsak az igazi szerelem, nem rozsdállik ... Egy szép napon — alighogy Ludvigot újrajelentkezés után fölveszik a főiskolára — ismét együtt borozgat a két fiatalember, és Nitranskv nem is titkolja előtte sokáig bizalmas indítványát: újítsák fel gimnáziumi cinkosságukat s lopjanak ki néhány lakást, elvégre miféle satnya diákélet az. ha valakinek csak a szülői zsebpénzből és az ösztöndíjból kell megélnie ... És .Taro Ludvig, aki mindig és mindenben megbízható példaképnek tekintette Milan Nitranskýt, ezúttal sem utasítja el az indítványt, csupán egy kis gondolkozási időt kér. Később, miután a „négy mákvirág" rendőrkézre került, ő adja — mind a nyomozási eljárás során, mind az államügyész előtt — a galeriszervezésre vonatkozó legpontosabb információkat. — Bűnszövetségünk tulajdonképpen két esztendeig szerveződött — vallja az ügyészi kihallgatás során. —1 Eleinte kicsit tartottam az ötlettől, de Nitranský aztán meggyőzött, hogy ugyanazzal a módszerrel fogunk lopni, mint a gimnáziumban tettük. Ügy gondoltam. hogy mi kelten osztozunk majd a zsákmányon; Nitranský azonban kijelentette, hogy egy harmadik személyre is szüksége van. Kettesben, szerinte, túl veszélyes lenne a dolog, elvégre valakinek a szomszédokat is szemmel kell tartania és az utcán is ügyelnie kell. Megbízott, hogy harmadikként avassak be valakit a tervünkbe. — Ekkor lépett kapcsolatba Hlubíkkal! — veti közbe tárgyilagosan az államügyész. Jaroslav Ludvig rövid szünet után folytatja csak a vallomást. — Pavel Hlubíkot régebben ismertem, bíztam benne, ő azonban hallani sem akart a dologról. Többször is megpróbáltam beszélni vele, de hajthatatlan maradt. Amikor ezt elmondtam Nitranskýnak, ő azt tanácsolta: avassam be Hlubíkot régebbi betöréseink titkába, abból látni fogja hogy profik vagyunk- és nincs mitől félnie .. . Azt is hozzátette, hogy amennyiben sikerül Hlubíkot rávennem a dologra, akkor ő is mielőbb meg akar vele ismerkedni. Hallgattam Nitranskýra, újra meg újra fölkerestem Hlubíkot és addig győzögettem, amíg kötélnek állt. .1. Ludvig szavaiból érződik, hogy Milan Nitranskýt valóban példaképének tekintette, hallgatott minden szavára és tanácsára. Ráadásul a nézeteik és jellemvonásaik is sok tekintetben megegyeztek. Igy lett Nitranský a később négytagúvá bővült galeri főnöke, Ludvig pedig a helyettese. Tulajdonképpen ez tűnik ki vallomásának következő részéből is: — Nitranský felé én tartottam Hlubíkkal a kapcsolatot... Nitranský akkor már eléggé járatos volt a paragrafusokban, ő tanácsolta, hogy csak lakásbetörésekkel foglalkozzunk, kevésbé vannak szem előtt és fizikailag is kevésbé védettek mint mondjuk az üzletek és más közületi intézmények ... Nitranskv tanácsolta azt is, hogy csak pénzt, idegen valutát és ékszereket lopjunk, mert más tárgyak értékesítése közben könnyen a nyomunkra bukkanhatna valaki... ö javasolta azt is, hogy sohase ajándékozzunk semmit tovább a lopott holmi közül, az ilyesmi is könnyen áruló nyom lehetne... A fölöslegessé vált kulcsok eltüntetése is Nitranský ötlete volt. .. Ludvig szavaiban újra és újra viszszatér Milan Nitranský neve, mintegy igazolva, mennyire föltekintett barátjára, mennyire példaképének tekintette. Az ügyész azonban számos más részletre is kíváncsi. Például a lopássorozat indítékára. Ludvig erre a kérdésre is őszintén válaszol. — Elsősorban butaságból, suhanckori éretlenségből dőltem be a tervnek, józan ésszel aligha hagytam volna magam rábeszélni ilyesmire ... Igaz, pénzre is vágytam. Nélkülöznöm ugyan semmit sem kellett, de az évfolyamtársaim közül többen jobb öltönyökben meg gépkocsikban jártak az előadásokra. Én is nagyon vágytam egy autóra és így megvehettem magamnak . .. Otthon azt mondtam, hogy az ösztöndíjamból hoztam össze rá a szükséges összeget. — Egy új, még jobb gépkocsi reményében vállalkozna további lopásokra? — Nem, már soha. Nagyon sajnálom, hogy ilyen mélyre alacsonyodtam; a büntetésem letöltése után szeretnék teljesen új életet kezdeni... És talán a főiskolát is befejezhetem majd távúton ... Pavel Hlubík. Ideges, nyugtalan természet. Nemigen bír megmaradni egy helyben, ha mással nem, legalább az ujjaival játszik. Huszonkét éves és őrizetbe vételének napjától — sajnos — már ő sem főiskolás. A rendőrségi beavatkozással végződött utolsó betörésig a bratislavai vegyészeti főiskola, ha nem is kitüntetett. de közepes képességű hallgatója volt. A sors tréfája, hogy Hlubík épp olyan baráti bizalommal volt Ludvig iránt, mint Ludvig — Nitranský iránt. Úgy látszik, a rossz példa nemcsgk vonz, de olykor barátságot is kovácsol. Legalábbis J. Ludvig és P. Hlubík esetében mindenképpen. Ezt a huszonkét éves fiatalember vallomása is bizonyítja: — Jól ismerem Jaro Ludvigot, nem volt okom kételkedni abban, hogy amit a régebbi lopásokról mesélt, az esetleg hazugság lenne. Nem is annyira az erkölcsi gátlás, inkább a félelem tartott vissza attól, hogy azonnal ráálljak az ajánlatra ... Amikor beláttam, hogy feltűnés nélkül, biztos módszerrel akarnak pénzhez jutni, legyűrtem magamban a félszegséget. — A betörések során szerzett zsákmányból milyen arányban részesedett? — Becsületesen, egyformán osztoztunk. Sohasem volt vita közöttünk. Az így nyert pénzen egzotikus növényeket meg lemezeket vásároltam és utazgattam. — Lopás közben, idegen lakásokban tartózkodva valóban semmi erkölcsi gátlást nem érzett? Csak rövid hallgatás után, az ügyész sürgetésére érkezik a válasz. — Ludvig és később Nitranskv is azt állította, hogy csak jómódban élő emberektől lopunk. Egyébként többször szó esett közöttünk arról is, hogy közeli ismerőseinknek vagy a jobban rászorulóknak majd visszaküldőnk valami pénzt, de erre már nem került sor. Az ügyész akaratlanul elmosolyodik: — Amit most mondott, az olyannak tűnik, mintha mesét olvasnék ... Pavel Hlubík bólint. — Lehetséges ... Mert én is valami megfoghatatlan, hamis kalandvágyból csatlakoztam a galerihez ... 6. A Milan Nitranský és bűntársai körében töltött „szolgálati hónapok“ számát tekintve Vojtech Drozdík az utolsó a sorban, öt viszont P. Hlubík nyerte meg, hogy lépjen ebbe a jól jövedelmező, vagány bűnszövetségbe. Huszonkét éves, a Komenský Egyetem természettudományi karának volt negyedéves hallgatója. A társaság lebukása előtt két-három nappal kapta meg — akkor még — leendő diplomamunkájának témáját... Igaz, azóta is bőven jut alkalma a tűnődésre, csakhogy most már más „témakörben“... Társaihoz hasonlóan, Vojtech Drozdík is egyenesen, nyíltan teszi vallomásait mind a vizsgálati, mind a bírósági eljárás során. — A könnyű pénzszerzés lehetősége kábított el, ezért csatlakoztam Nitranský csoportjához. Tulajdonképpen nemigen tartottam magamnál a rám eső összegeket. Luxushelyekre jártam szórakozni, sokat utazgattam, minden tekintetben nagylábon éltem. — Nem ment ez a tanulás rovására? — Könnyen, gyorsan tanultam, az ilyesmivel sohasem volt gondom. Sőt, talán ha többet kellett volna magam törni, akkor valószínűleg se kedvem, se időm nem lett volna szoros kapcsolatot tartani az akkor már befutott gépezetként működő rablóbandával. — Otthon milyen családi körülményei voltak? — A szüleim dolgos, becsületes emberek. egy koronát sem emelnének el sehonnan. Tanulmányi eredményeim alapján ösztöndíjat is kaptam, úgyhogy korábban sem volt semmi különösebb anyagi gondom. — A jövőjét hogyan képzeli el? A törvény kezétől sohasem félt? — Tartottam az ilyesmitől, de bíztam a szerencsében. Nitranský egyébként előre figyelmeztetett bennünket az óvatosságra. Ha lebukunk, mondta, akkor komoly büntetés vár ránk, mert minden egyes betörésnél újabb cselt alkalmazó, zárt bűnszövetséget alkottunk. Félő, hogy igaza lesz ... — És a jövője? — Tudom, hogy nehéz lesz majd az újrakezdés... De elég fiatal vagyok még, bízom benne, hogy sikerülni fog... 7. Milan Nitranský nemcsak a rablóbanda vezéreként tűnt ügyesnek, de leendő jogásznak is. A zsúfolt tárgyalótermekben, több napig zajló bírósági eljárás ugyanis őt igazolta. Mármint abban, amire előre figyelmeztette három társát: a büntetőtanács szigorú ítéleteket hozott. Sőt, Nitranský és Jaroslav Ludvig esetében a Büntetőtörvénykönyv által előírt büntetés felső határát alkalmazta! A jogásznövendék és galerifőnök kettős életét élő Milan Nitranskýt és „helyettesét" nyolc-nyolc évi szigorított szabadságvesztésre ítélte. Pavel Hlubík büntetése hét és fél, Vojtech Drozdíké pedig öt és fél év. Természetesen, az ítélet a lopott összegek visszafizetésére kötelezi a vádlottakat; a szabadulásuk után pedig meghatározott ideig gyámhatósági felügyelet alá kerülnek. Ezzel véget ért az annyi ijedelmet és szóbeszédet kavaró négy „mákvirág" tanulságos és figyelmeztető legendája. 17 A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBERI SORSOK
