A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 6. szám
a srnou is mÁeirrav... Lehetséges, hogy hét-nyolc évvel ezelőtt, a felejthetetlen Edith Piaf önéletrajzi naplójának megjelenése után többen látták azt az ötvenes évek elejéről származó fotót, amelyen a írandó sanzon legnagyobb sztárja felfedezettjeinek egyikével: CHARLES AZNAVOUR-ral gyakorol. Azóta több mint negyed évszázad telt el. Piai — sajnos — már régen nem él; Aznavour pedig méltó örökébe lépett a sanzon koronázatlan királynőjének. Ez a világszerte ismert énekes az elmúlt hetekben elfogadta a Slovkoncert művészeti ügynökség meghívását és a bratislavai Kultúra és Pihenés Park nagytermében — reménytelenül zsúfolt ház előtt — hazánkban először színpadra lépett. Ha most azt írom, hogy sikere volt, akkor tulajdonképpen egy fikarcnyit sem érzékeltettem abból az ünneplésből, amelyben része volt. A tapsvihar egyszerűen négy ráadás után sem akart félbeszakadni, s még azután sem, hogy Aznavour további hét alkalommal is kijött meghajolni.. . Újra rávetődött a fényszórók sugara, zúgott a taps. Pedig az öltpzöben már sokan vártak rá. Zeneszerzők, újságírók s egyszerű rajongók. Mivel azonban csaknem éjfélre járt már az idő, a beszélgetést másnapra, a szálloda társalgójába kellett halasztani. 0 Véleménye szerint miben rejlik a francia sanzon hagyományos sikerének titka? — Elsősorban az egyszerűségben és közvetlenségben. A jó sanzon nemcsak a hallgatóság egy bizonyos rétegének szól, hanem mindenkinek. És ha valami tényleg mindenkinek szól, akkor azt mindenki meg is érti. . . 0 Honnan veszi témáit és milyen típusú zenét, zenei hangzást szeret a legjobban? — A sanzon is világnyelv, érért az embereknek írok, az emberekről és emberi problémákról. Fő témáim egyike a szerelem. Úgy igyekszem ábrázolni, amilyen, nem teszem érdekessé; megmutatom a jó és rossz oldalait is. Nem szeretem a közhelyéket, zavar a szirupos zenei hangzás vagy az édeskés szöveg. Sajnos, sok olyan énekes van, aki dalaiban is azt mondja, hogy az ég kék és a fű zöld, így minden rendben van. Én azt akarom kifejezni, hogy nem minden ilyen fantasztikus és tökéletes; ám ami valóban fantasztikus, az az igazi élet, a remény és a szerelem. Ez a három dolog rendkívül fontos az életben. 0 Emlékszik még a pályakezdés éveire? Ki volt az, aki mai karrierjéhez segítette? — Emlékszem erre az időszakra is, sőt, nagyonis élénken. Az viszont tévedés, ha valaki azt hiszi, hogy a zenészek vagy énekesek egymás karrierjét segítik. Szerintem inkább csak befolyással vannak egymásra. Rám elsősorban örmény származású, Párizsban élő édesapám volt jelentős hatással. A francia főváros Latin-negyedének színházaiban meg kávéházaiban énekelt. Lényegében ő indított el a pályán, persze, Edith Piaf és Maurice Chevalier is óriási hatással voltak rám. Edith Piaffal rendezett közös turnéinkat sohasem fogom elfelejteni. 0 Miképpen állítja össze hangversenyeinek programját? — Alkalomszerűen, főképpen attól függően, hogy miről akarok aznap énekelni. Az viszont állandó elvem, hogy a legismertebb sanzonjaimat a műsor második felébe iktatom. 0 Ebből néha félreértés is adódik... Moszkvai koncertjén például a közönség végigtapsolta a szünetet és folyton a „Mammá"-t kívánta hallani I — Említettem, hogy örmény származású vagyok, így a szovjetunióbeli koncertkörút számomra külön élmény volt. Még Párizsban elmondtam egy szovjet újságírónak, hogy ezt a dalt jereváni nagymamám tiszteletére írtam. Talán ezért várta olyan türelmetlenül a publikum és négyszer kellett megismételnem, egyszerűen nem mehetett tovább az előadás. 0 Moszkva és Leningrád után, Jerevánban is volt hangversenye... — Ott születtek a szüleim, ott élő nagyanyámmal pedig sohasem találkoztam. Egész életem a vele való találkozás körül forgott. kiskoromban azért beszéltek velem örményül, hogy majd a nagymama is beszélni tudjon velem. Azért tanultam örmény dalokat, hogy majd elénekelhessem neki. És aztán egy nap Jereván felé szállt velem a repülőgép. . . Nagymamám alacsony, ráncos arcú, kilencvenedik életévén túl járó teremtés volt, amikor betoppantam a lakásán. Nagyon nagy szeretettel fogadott. Szobát készített, vele kellett maradnom és percek alatt Garabed Aznavourianná változtam, akinek Párizsban születtem. Aznap még próbára sem engedett, másnap a karomon jött a koncertterembe és az első sor közepén kapott helyet. 0 Ennek a koncertnek különös atmoszférája lehetett... — A teremben másfélezren szorongtak, a koncertet hangszórókon közvetítették a kintrekedteknek, de én csak a nagymamának énekeltem. Amikor a Mamma következett, akkor odaültem vele szembe a rivalda szélére, nem láttam mást, csak arcát és két piciny szemét. Eljött a megálmodott pillanat: a szemébe néztem és örményül énekeltem. . . 0 Sanzonokat ír, énekel és filmekben játszik. E szerteágazó tevékenység közül mit csinál a legszívesebben? — Ez a felsorolás találó, a legszívesebben ugyanis sanzonokat írok. Általában napi tizenöt órát dolgozom. Szívesen vállalok koncertkörutakat és a filmezéstől sem idegenkedem, de általában ez fáraszt ki a legjobban. 0 Épp oly gyakori vendége a hatalmas világvárosoknak, mint a kisebb városok színpadainak. Mit jelent On számára az ilyen különbség? — Semmit, az ilyesmit nem veszem figyelembe. Sohasem azt nézem, hogy hol vagy kinek éneklek, hanem mindig a tőlem telhető legjobbat igyekszem nyújtani, hiszen a világ legeldugottabb sarkának közönségét sem szabad becsapni. A színpadon mindig az érdeklődés és a közvetlen kapcsolatteremtés bűvöletében élek. (miklósi) MICHAL BORSKÝ FELVÉTELE SZÉP FEHÉR SIRÁLY... Nyílt színpad fogadja a belépőt Thália templomában. Kecses kerti bútorok, szűrt fény és mozdulatlanság. Ha valaki ötletszerűen tévedne be a színházba, akkor is rájönne, hogy itt ma este Csehov-darabot játszanak. Az előcsarnokban tompított hangerőre fogott a beszéd, a közönség testben és lélekben átöltözik, hogy méltó vendége legyen Arkagyinának és társainak. Nem telik meg a vörössel bélelt mesedoboz, foghíjas nézőtér előtt indul az előadás. Kassa (Košice) százötvenezer lakosából nem jut fél ezer a nézőtérre. Szerencsére, egy autóbusszal pedagóguscsoport érkezett a szomszéd járásból. Közös színháznézőbe jöttek, vagy ötvenen. No de hagyjuk a számadatokat. Az előadás kerek és egész. Varázslat folyik a színpadon, nagyon tetszik az előadás. Csendes vívódások és tompa sikolyok. Béna tehetetlenség és kétségbeesett elhatározások. Csehov doktor mesterien diagnosztizál, akkor is, ha nem hallatszanak erős jajszavak. Érti ő a belső fájdalmakat, de vajon értjük-e mi is? Belesüllyedünk a kényelmes zsöllyébe, a terem melege elbágyaszt, és olyasféleképpen nézünk a színpadra, mint egy nagy méretű akváriumra. Más világ másféle élőlényei azok ott, a vízben, és másfélék vagyunk mi is. Valóban másfélék vagyunk? Nem ugyanúgy úszkálunk, közönyösen elkerülve egymást, nem ugyanúgy álljuk el egymás elől az utat a vágyaink és céljaink felé? Nem, nem ismerünk be semmit. Nem hat meg az unalom poézise. Nem hat meg Mása sorsa, a mi Másáink már nem csinálnak nagy ügyet az ilyesmiből - legfeljebb elválnak. Közöttünk egyre kevesebb Trigorin születik, Medvegyenkót pedig lámpással sem találnánk. Megkeményedtünk. Vakká és süketté lettünk a halk szenvedések iránt. Mi mindent harsányan csinálunk. Mégis igaza volna némely mai szerzőnek, akinek a színdarabjaiban a szereplők elejétől végig harsognak, pörölnek és csapkodnak? Szegény fehér sirály! Nem gyönyörködünk szép ívű röptében. Nem elégszünk meg kecses suhanásával, nekünk más kell. Ügy repüljön, ahogy mi akarjuk! Kiflivégeket dobálunk neki, ha szép szaltót csinál, majd tapsolunk a mutatványnak. Ha bukfencezik, ha ügyesen kapja el a zsákmányt, amely nem is az eredeti eledele. De nekünk az ilyen játék tetszik. Ilyenek lettünk mi, emberek. Sajnos. GYŐRI SAROLTA 4
