A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-08 / 28. szám
SZÍNÉSZEKKEL NÉGYSZEMKÖZT A legtöbb színész o magánéletébe is beleviszi figuráinak karakterét. A bonviván például a társaságban is világfi igyekszik lenni. A tragika két vicc között is az elmúlásra gondol. Az intrikus pedig akkor is sanda arcot vág, ha tisztelőinek autogramokat oszt. De vajon így van ez az öregasszonyszerepeket oly kiválóan alakító Gobbi Hildával is? Véleményem szerint egy kicsit így van. Azt hiszem, hogy e nagy művésznő, aki már fiatal színésznő korától a legkülönbözőbb öregasszony-típusokat alakítja, annyira összenőtt Aaseval, Karnyónéval, Szabó nénivel és egyéb híres figuráival, hogy még asszonyi hiúságát is alárendeli ezeknek. Ezért öltözködik egyszerűen, ezért mondja magáról, hogy „úgy nézek ki, mint egy dragonyos őrmester", és bár mást most a szemeiből előcsillanó jóság, ezért ijesztgeti ismerőseit csípős megjegyzéseivel. Engem is jól zavarba hozott. Háromszor telefonáltam már, hogy találkozni szeretnék vele. Gobbi Hilda azonban filmforgatásra hivatkozva, mindig azt mondta, hívjam fel másnap. Idegesített ez a halogatás, eltökéltem tehát, hogy utoljára telefonálok neki. Ez a kedvetlenség azonban, úgy látszik, kincsengett a hangomból, mert amikor a művésznő felvette a hagylót, még ő támadt nekem.- Mi az, barátom, már nem is köszöntjük egymást? - kérdezte hózsártos hangon. - Vagy talán elment a kedve a velem való telefonálgatástól? Meg sem tudtam mukkanni, annyira váratlanul ért a zsörtölődése. A művésznő azonban nyilván észrevette zavaromat, mert néhány pillanat múlva elkacagta magát.- No jól van - mondta a régi kedvességével -, várjon rám délben a Rádió Pagodájában. Hanem máskor ne higgye rólam, hogy nem mondom meg nyíltan, ha nem akarok találkozót adni! A találkozón is bebizonyosodott persze, Gobbi Hilda „rámenőssége". Fényképész kollégámmal annyira elbámészkodtunk a Pagoda (az „öreg" Rádió híres üvegtetős presszója) bohém népségén, hogy már csak a művésznő kiáltására rettentünk fel. A bárpult mellett állott és onnan kiabálta, hogy „mit isztok, emberek?” Hiába tiltakoztunk, a művésznő már elibünk is tett két másféldecis Traubisódát. Amikor aztán kínálgatására nagyot hörpintettünk a vélt üdítő italból, majd hogy a palack le nem csúszott a torkunkon. A fiaskókban ugyanis — kijátszva a házi szabályzatot - valódi orosz vodka volt! A kérdezgetést a Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész gyermekkorával kezdtem. S lám Gobbi Hilda, akit mint kommunistát nem egyszer meghurcoltak a nyilasok, nem restellte elmondani, hogy nagypolgári családból származik. Anyai ágon német és lengyel arisztokraták, valamint bécsi gyárosok sorakoznak a családfáján. Dédnagyanyja például Kamarniczky grófnő volt. Apai részről olasz eredetű a család. Gobbi Hilda nagyapja egy ideig a Nemzeti Zenede igazgatója volt. Apja katonatiszt, miután megnősült, átvette felesége tapétagyárát. A vállalkozásba azonban belebukott, így aztán Gobbi Ede visszatért eredeti hivatásához, aktív huszárszázadosként szolgált. De vajon mit kapott Gobbi Hilda ettől az előkelő családtól?- Egyrészt kitűnő nevelést, nagy-nagy szeretetet a kedvesen bohém szülőktől, és a gondtalan gyermekkor ellentéteképpen a legsötétebb nyomort — válaszolta a művésznő. - Volt olyan időszak, amikor hárman ebédeltünk abból az egy tál ételből, amelyet nagymamámnak juttatott az egyik szeretetotthon. Sőt színinövendék voltam már, amikor akkor laktam jól, amikor évfolyamtársnőm, Móricz Lili meghívott hozzájuk, és itt Zsiga bácsinak mindig akkor jutott eszébe a vacsorázás, amikor felmentem hozzájuk!- Tudom, hogy a szülői házban zeneművészek és színészek is gyakran megfordultak. Befolyásolta ez a pályaválasztását? — Sohasem szerettem az olyan kollégát, aki azt állítja, hogy már csecsemőkorában színész akart lenni - válaszolta mérgesen Gobbi. - Én már bizony felnőtt leány voltam, amikor egy ragasztott bajúsz hívta fel a figyelmemet a színészi pályára. Úgy történt a dolog, hogy a gimnázium elvégzése után Putnokon, az ottani Magyar Királyi Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetben folytattam a tanulmányaimat. Itt egyszer a lányok egy színdarabot adtak elő, amelyben én egy bajúszos ezredes szerepét játszottam. Nos, ez a ragasztott bajúsz, meg az, hogy a színlapon is szerepelt a nevem, annyira megtetszett, hogy az iskola elvégzése után felvételire jelentkeztem a Színművészeti Akadémián. Először ugyan eltanácsoltak, de miután nagy és örökké tisztelt mesterem, Ódry Arpád is meghallgatott, felvettek. Móricz Zsigmond lányával, Móricz Lilivel jártam egy évfolyamba, de évfolyamtársam volt Perczel Zita, Szörényi Éva és később Básti Lajos is. Egyenesen az Akadémiáról kerültem aztán imádott színházamba, a régi Nemzeti Színházba, ahol bizony az első időkben nem kaptam nagyobb szerepeket. Kedves emlékem például, hogy a színfalak mögül a békabregegést utánoztam, ezt olyan nagy lelkesedéssel csináltam, hogy napi 40 fillér tiszteletdíjat fizettek érte.- Felejthetetlen sikereket aratott a Nemzeti Színházban. Onnan aztán 1959-ben a József Attila Színházhoz szerződött. Sok éven át ked a perifériák munkásközönségénen. Szíve azonban újból visszahúzta a Nemzeti Színházba, ahol azóta is játszik. Közben persze filmezik, tévézik, rádiószerepeket vállal. Az Akadémia elvégzése óta több száz szerep megformálásával vívta ki a nézők és a szakemberek elismerését. Vannak-e olyan alakításai, amelyekre különleges szeretettel gondot?- Én a szerepeimbe a testemből és a véremből igyekszem életet önteni. Ezért azokra a figuráimra is szeretettel gondolok vissza, akik szürkék mint a verebek és csak villanásnyira lehet kiásni belőlük egy-egy emberi vonást. Nagyon igaznak tartom Pudovkin szovjet rendezőnek azt a megállapítását, hogy kétféle színész van, karakterszínész és rossz színész. Talán mert magam is a jellemek megmutatásában látom a színész igazi hivatását, talán ezért emelném ki a többi szerepeimnél egy kicsikét jobban a III. Richárdból Margitot, Csokonai Karnyónéját, Csokonai Dorottyáját és természetesen Móricz Légy jó mindhaláligjából a kis Nyilas Misit. Szívesen játszom persze a Rádió Szabó családjában is. Szabó néni szerepének alakítása nem éppen művészi produkció, de hát a sorozatnak már az ezredik folytatása megy, milliók hallgatják, és az emberek annyira azonosítanak a szerepemmel, hogy millióknak lettem a Szabó nénije.- A művésznő rengeteget dolgozott az ellenállás időszakában. Járta a vidéket, munkásgyűléseken szította a tüzet Petőfi, Ady és József Attila verseinek elmondásával, olyan műsoros esteken is részt vett, amelyeket betiltott a rendőrség, sohasem üldözték a harcos kiállása miatt?- Ha azt érti ezen, hogy börtönbe csuktak-e, hát ez nem sikerült nekik. Részint művészbarátaim, részint a munkásvezetők mindig segítettek, ha belém akartak kötni a belügyiek. Amikor pediq égni kezdett a talaj a talpam alatt, „ '&U u a ’a <?£ ' <2^,h a. --* „ rXsí'rt’ z <rv ^ 4-7 hát bujkálva éltem. Előfordult olyan eset is, hogy három nap és három éjjel hasaltam az egyik háztetőn!- Gobbi Hildáról mindenki tudja, hogy nemcsak nagy színművész, de a felszabadulás utáni magyar színháztörténetnek is kiemelkedő egyénisége. Még lövik a magyar fővárost, Gobbi azonban máris előbújik valamelyik rejtekhelyéről. És összetoborozza színészkollégáit is. Dayka Margitot, Tolnay Klárit, Mészáros Ágit a filmgyári rejtekhelyükön keresik meg. Márkus Emíliát, Bajor Gizit csónakon hozzák át Budáról. Törzs Jenőt és Csortos Gyulát szánkával húzzák be Pestre. És bár még lakásuk nincs, s még meleg ételhez is alig jutnak hozzá, Gobbiék, Majorék már úgyszólván tíz körömmel építik a megsérült Nemzeti Színházat. Miért tette ezt? És miért járt házalni, jótékony célú műsoros előadásokat szervezni, minisztériumokkal, mindenféle egyéb hivatalokkal veszekedni? Mert fejébe vette, hogy a színi pályára tehetséget érző munkás- és parasztgyerekek számára kollégiumot épít. És mi űzte, hajtotta arra az emberfeletti akarásra, hogy az 1947 márciusában megnyitott Horváth Arpád kolégium után 1948-ra kiverekedi a megöregedett színészek álmát, a Jászai Mari színészotthont, rá két esztendőre pedig az Ódry Árpád otthont? És miért nem volt ez még mindig elég? Miért építi, szépíti napjainkban is az újabb „Gobbi találmányt", a Déryné Színészmúzeumot?- Nagy szamár maga! - nevette el magát a színésznő. - Hát nem tudja, hogy a művészek közül csak mi színészek nem léphetjük át a halhatatlanság kapuját? A. mi alkotásainkban nem gyönyörködhetnek az emberek halálunk után, kell hát hogy mi is hátrahagyjunk valamit. Ezért kell a színészmúzeum, és ha már halhatatlanok nem leszünk, ezért kell szebbé és hosszabbá tenni öregségünket. És hogy miért fogok én bele mindenbe? Mert könynyen lelkesedő és nagyon lelkesedni tudó embertípus vagyok. Márpedig aki kezdő színésznő korában lelkesen tud brekegni, hogy ne lelkesedne idősebb korában a szentebb célokért? Aztán meg egy csöppnyi kis huszárvér is folyik ereimben. S apám mindig arra tanított, hogy ne az akadályt nézze az ember, ha nekilódul a célnak. És végül szerepeim többségében rosszindulatú gonosz banyákat játszom. Miért ne szerezzek hát az életben egy kis örömet azoknak, akiket oly nagyon szeretek?- Hatalmas méretűre, házvezetőnője szerint egy kissé „lovardaszerűvé“ építette ót a lakását. A házvezetőnőjével Folytatás a 15. oldalon 4
