A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-23 / 52. szám
Az Ipoly menti palóc községek hagyományai, szokásai sok tekintetben azonosak vagy hasonlóak. Régen ezek a szokások ünnepekhez, munkafolyamatokhoz kapcsolódtak. Különösen sok hiedelem fűződött a téli ünnepekhez. Az ünnepnapok rítusainak teljes felkutatása alapos munkát, a gyűjtés közzététele pedig terjedelmesebb írást igényelne. Ezért most csak a karácsonyi s az azt megelőző jelesebb ünnepek körüli szokásokkal és hiedelmekkel foglalkozunk. Ezen belül is csak néhány község idevágó hagyományait érintjük. A karácsonyig terjedő téli ünnepkörbe tartozik Katalin, András, Borbála, Miklós, Luca és Tamás napja. Közülük karácsony kivételével a legtöbbhöz valamilyen ősi szokás kapcsolódik. A karácsonyhoz fűződő szokások már általánosabbak, melyek több népcsoportnál is kimutathatók. November 25-én van Katalin napja. Kelenyében ehhez a naphoz főlég a szerelemmel kapcsolatos hiedelmek fűződtek. A lányok itt ilyenkor egy letörött szilvafaágat tettek a vízbe. Ha az pg karácsonyra kivirágzott, az azt jelentette, hogy a lány a következő évben férjhez megy. Katalin napján gyakran jósoltak az elkövetkező időszak időjárására is. „Ha Katalinkor locsog, akkor karácsonykor kopog." — mondták a kelenyeiek. A hídvégiek viszont így mondogatták: „Ha Katalinkor a lúd jégen áll, akkor sáros lesz a karácsony". András napját november 30-án ünnepelték. Ez a nap jelentette egyben az egyházi év, vagy Advent kezdetét is. Ipolyhídvégen ilyenkor kellett a „muzsikát bezárni”, mert az elkövetkező időszak már az úrjövet volt. Az András-napi szokások célja az volt, hogy a fiatalok megtudják, ki lesz a házastársuk — férjük vagy feleségük. A tesmagi lányok ezért ilyenkor este nadrágot tettek a fejük alá, hogy megálmodják jövendőbeli vőlegényük nevét. A jóslások több helyen valamilyen munkafolyamathoz kapcsolódtak. Ilyen volt például a fonó is. Este a kelenyei lányok kimentek a fonóból, hogy megrázzák az „esztrit” (zsúpfedeles háztető). Amelyik lánynak búzaszem esett a kötényébe, az gazdag „emberhő" ment férjhez. Akinek meg rozs hullott a kötényébe, annak — a jóslás szerint — „szeginy lett az ura”. Miklóskor (dec. 6.) jelmezbe öltözött legények (pap, ördög, ministráns, harangozó) jártak a fonóba, hogy a lányokat „meggyóntassák". Ez a szokás egyébként középkori eredetű. Az ipoly- ' födémesi lányok gyónás közben ilyen szöveget is mondogattak: „Kék lajbi, piros lajbi, atyának, fiának, Balogon fát vágnak . ..” Ha valamelyik lány nem tudott ügyesen meggyónni, azt a legények jól megcsipkedték, aztán kivitték őt a „pitvarba”, ahol az ördög alaposan bekormozta. Nagyon sok szokás, tilalom, hiedelem fűződik Luca napjához. Luca reggelén fiúgyermekek járták csoportosan a házakat, hogy szerencsét, bő termést, gazdag évet kívánjanak. A jókívánságokat tartalmazó mondókák szövegei helyenként különböznek. A kelenyei gyerekek mondókája a következőképpen hangzott: „Acét hoztam kéteknek, cin legyen tájok, cin legyen kanájok, villájok. A tehenek borjazzonak, a disznók malacozzonak, az asszonyok fiazzonak. Annyi verem búzájok legyen, mint égen a csillag. A tyúkok meg így heverjenek e .. ." (a gyerekek lehevertek a földre). Ök tehát azt kívánták, hogy a gazdasszonyok edényei, evőeszközei épségben maradjanak és ne törjenek. A földreheverés pedig a termékenységre irányuló cselekedet volt. Az ipolykeszi lucázók így köszöntötték a ház Jakóit: „Jó reggelt, a Lucának, bort, búzát a gazdának! Tyúkok, lúdak jól tojjonak, a gazdasszonyok fiazzanak!" vagy „Adjon az isten bort, búzát, barackot, a gazdasszony disznójának tizenhárom kurtafarkú malacot!” Tehát ők is bőséget, gazdagságot kívántak, s a szaporodást óhajtották. Ha Lucakor asszony vagy leány érkezett elsőnek a házhoz, az azt jelentette, hogy a következő esztendő nyara áldásnélküli maradt. Az asszonyoknak ezen a napon nem volt szabad varrniuk, mert ez esetben a tyúkok meg a ludak nem tudtak volna tojni. Tilos volt a tökmagtörés is. Aki ezen a napon tökmagot tört, annak — ugyancsak a hiedelem szerint - a következő év folyamán a tányérjai is törtek. Ajánlatos volt viszont a fosztás. Ahol ilyenkor fosztottak, ott a tyúkok a következő évben jobban’ szétrepültek és többet tojtak. Lucakor több helyen a boszorkányok ellen is védekeztek. A boszorkányok elleni védekezés egyik eszköze volt a fokhagyma. A kelenyei asszonyok ilyenkor fokhagymával keresztet írtak a ház ablakára meg az ólak ajtajára, hogy a gonosz szellem oda be ne menjen. Kelenyében és Ipolyhídvégen °gyaránt ismeretesek voltak a Luca-napi szerelmi jóslások is. A mágikus cselekedeteket főleg a fiatal lányok végezték. Gombóc készítésekor például papírszeletekre fiúneveket írtak. Az elkészített gombócokat, melyekben elhelyezték a névvel ellátott cédulát, egyszerre vízbe dobták. Amelyik gombóc feljött elsőként a víz felszínére, azt gyorsan kivették az edényből. A gombócban talált cédulára írt név jelentette a jövendő vőlegény nevét. A cédulázással kapcsolatos egyéb szokások is ismeretesek voltak. Lucakor tizenkét papírszeletre egy-egy fiúnevet írtak. A papírdarabkákat összehajtogatták, majd december 24-ig közülük minden nap eldobtak egyet. Ebben az esetben a megmaradt cédulára írt név jelentette a vőlegény nevét. A „Készül, mint a lucaszék”-féle szólás az Ipoly mente több községében ismeretes. A lucaszék a sámlihoz hasonló támlátlan szék volt, melyet december 13-tól karácsonyig kellett elkészíteni. Minden nap végeztek rajta valamilyen munkát. Az említett két faluban az elkészített széket karácsony böjtjén használták fél babonás célokra. A nép hiedelme szerint az, aki erre éjféli misekor a templom ajtajában ráállott, megláthatta a falu boszorkányát. Karácsony böjtjéhez ugyancsak sok •szokás és hiedelem kapcsolódott. December 24-én a pásztorok már reggeltől jártak házról-házra, hogy békességet és boldogságot kívánjanak. Hónuk alatt nyírfa vagy fűzfavesszőt vittek. Hídvégen a gazdasszonyok szoknyájuk szélével húztak néhány szálat a vesszőkötegből. A kihúzott vesszőkkel aztán megveregették a pásztorokat, hogy az állatok a következő évben is egészségesek legyenek. A pásztorok cserébe cipót, bort, esetleg pénzt kaptak. Pásztorjáráskor Kelenyében férfiembernek nem volt szabad a házban tartózkodnia. Az asszony itt törülközővel húzott ki pár szálat az említett kötegből. A vesszőkkel a kanász, a juhász meg a tehénpásztor megveregette a lányokat és a fiúkat, hogy vígak legyenek, ne legyenek varosak, és „fickándozzanak mint a báránykák”. Miután a pásztorok elmentek, a férj vesszőzte meg a feleségét, hogy az mindig friss legyen. A vesszőt ezután a ház valamelyik sarkába tették, s aprószentekkor (dec. 28.) ezzel hajtották ki inni a teheneket. Érdekesek a karácsonyböjti étkezés körüli szokások is. Vacsorakor (vagy ebédkor) ostya, mézespálinka, dió, alma, „mákosguba", túróshaluska, fokhagyma, szőlő volt az asztalon. Az étkezőknek mindenből kellett enniük, inniuk. Az asszony addig nem állhatott fel az asztaltól, amíg az étkezés tartott. Ellenkező esetben a tyúkok nem „ültek” volna meg. Étkezés után aztán összegyűjtötték az ételmaradékokat (morzsákat), s eltették hogy betegség esetén ezzel „füstöljék" meg az állatokat. A karácsonyi asztalnál mindenkinek példásan kellett viselkednie, bőségesen kellett táplálkoznia. A hiedelem szerint ugyanis „Mindenki olyan lett a következő évben, amilyen karácsony böjtjén volt”. Az asztaltól Tesmagon pl. ajánlatos volt egyszerre felkelni, mert aki elsőnek kelt fel, az elsőként halt meg a családban. Ismert volt a karácsonyi étkezéssel kapcsolatos néhány szerelmi jóslás is. Kelenyében a fiatal lánynak le kellett kapnia az apja villájáról a karácsonyi gubát. Ezzel az utcára futott, s amilyen nevű férfit ott meglátott, olyan nevű lett a vőlegénye. Lepénysütéskor ugyanezt tették az eladósorban lévő lányok. Ha az utcán elsőnek asszonyt vagy leányt pillantottak meg, akkor nem mentek férjhez a következő évben. A megváltozott életkörülmények, a civilizált életformák a fent említett néhány szokást is feledésbe szorítják. A jövőben a mi feladatunk lesz, hogy ezeket valamilyen formában megmentsük, megőrizzük az utókor számára. Mert ez is része lehet annak a munkának, amely elődeink megbecsülését, életüknek, szokásaiknak, gondolkodásuknak megismerését szolgálhatja; jelenünket pedig tartalmasabbá, ismereteinket gazdagabbá teheti. CSAKY KAROLY J. MÉSZÁROS felvétele 22
