A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-23 / 52. szám
Ki ölte meg Álmost? (Megjegyzések egy régészeti .szenzációt" ismertető folyóiratcikkhez) A régészet nem szenzációra-éhes kincskeresés tudománya, hanem a történelmi múlt minél valósabb rekonstruálásához szükséges tárgyi emlékanyag módszeres felkutatását végző szakma. Előfordul persze, hogy nagyritkán óriási értékek, egyedi kincsleletek kerülnek elő a földből (és jobbára ezek válnak aztán a nagyközönség előtt ismertté), de nem ez a jellemző! Általában a régmúlt idők szegényembere tárgyi hagyatékát kutatjuk, amelyből aztán — egy kevés fantáziával — a feldolgozás során az akkori idők hétköznapjai elevenednek meg. Fantáziára tehát szüksége van — azonban mértékkel! A korlátlanul csapongó képzelet felemás dolgokat szülhet, sokszor egész rémtörténeteket. Az alábbiakban erről ejtenék néhány szót. Zemplén községtől (trebišovi járás) nyugatra, a Szélmalomdomb elnevezésű emelkedésen az ötvenes évek végén Vojtech Budinský-Krička szlovák régész egy római-kori hamvasztásos temető rendszeres ásatását végezte. A temetőben egyszerű urnasírok és halomsírok is voltak. 1959-ben aztán a 4-es számú halom feltárása során váratlan felfedezés lepte meg a munkálatoknál jelen levő szakembereket: a halomból egy gazdag honfoglalás-korabeli magyar előkelőség maradványai kerültek elő! Budinský-Krička professzor a leletanyag értékelésére a honfoglalás korának jeles magyar szakértőjét, Fettich Nándort kérte fel; ő maga pedig közzétette az anyagot az Archeologické rozhledy 1965/3-as számában (309-336. o.). Az igazi „szenzációt" nem is a lelet jelentette, hanem az a történet, amelyet az anyagot feldolgozó Fettich Nándor képzelete köréje szőtt. A Zemplénben előkerült több mint ezeréves leleteket Álmos, magyar fejedelem maradványaiként határozta meg, részben középkori krónikáinkra, de inkább saját csapongó fantáziájára támaszkodva. E feltételezés köré aztán egy egész politikai gyilkosságtörténetet fabrikált, amit röviden így foglalhatnánk- össze: A magyarok fejedelme, Álmos már Kijevnél (tehát másfél évszázaddal I. István előtt) belátta a portyázó-, állandó vándorlásokkal terhes életmód tarthatatlanságát és a korszerűbb feudális államformára való áttérés szükségességét. A régi életformához ragaszkodó maradi elemek Álmost Munkácson a törzsfők gyűlésén lemondatták, ügyüknek megnyerték fiát, Árpádot, de a hatalmi jelvények Álmosnál maradtak. Mivel ezeknek a néphit mágikus erőt tulajdonított, Árpád hívei Álmost Zemplén várába csalogatták, ahol orvul meggyilkolták és így a hatalmi jelvények is birtokukba kerültek. Fettich Nándor ennek a gálád gyilkosságnak a tényére a „holttest" helyzetéből és az elföldelés körülményeiből következtetett. A „felfedezésnek" óriási sajtóvisszhangja lett 1965-ben (Esti Hírlap, Népszava, Petőfi Népe, Tükör, Élet és Irodalom stb.) majd 1966-tól 1969-ig az Archeológiái Értesítő (AÉ) és a Magyar Nyelv (MNy) hasábjain folyt a szakemberek vitája a kéziratban levő elgondolásról. A polémia az elmélet egyöntetű elvetésével végződött. Fettich Nándor azonban nem adta fel véleményét, amely 1973-ban - a szerző halála után - meg is jelent Bratislavában az Archeologica Slovaca-monográfiák második köteteként (Budinský-Krička Vojtech — Fettich Nándor: Das altungrische Fürstengrab von Zemplín; Bratislava 1973). Aztán a Život 1978. augusztus 11-i számában megjelent egy népszerűsítő írás Laco Zrubec tollából a szóbanforgó régészeti szenzációról (Zabil Arpád svojho otca? 54-55. o.). Kitűnő publicistánk, aki egyébként a régészet valóban nagyon lelkes és értő népszerűsítője, úgy beszél a fentebb vázolt meséről, mint egy ma is időszerű lehetőségről; sőt több dolgot úgy állít be, mint megfellebbezhetetlen tényt. Nézzük hát röviden, mi a szakemberek véleménye a kérdésről! A holttestet annak idején egy faragott tölgyfakoporsóba helyezték, gazdag melléklettel. Azóta a fából kiszivárgó csersavak csaknem teljesen elpusztították a csontvázat, csupán a fémmellékletek maradtak meg (szablya, öv- és ruhaveretek, nyílcsúcsok, arany kar- és lábperecek, egy csésze stb.). A holttest egykori helyzetére és méreteire tehát jószerével csak a koporsó méretei és a mellékletek elhelyezkedése alapján következtethetünk. Mindez pedig elég tág teret nyújt a képzeletnek, hisz Fettich Nándor egy akkora embert képzelt a koporsóba, hogy a feje már nem is férhetett bele: levágva kellett azt mellé tenni. Ráadásul a tetemet — véleménye szerint — hasra is fektették. Mindezekből az is következne, hogy az illető nem természetes halállal halt meg. Nos, az ásatási dokumentáció alapján nem érthetünk egyet a szerző ezen megfigyeléseivel, hiszen a sírrajzok ehhez semmi alapot nem szolgáltatnak. Erre az álláspontra jutott a vita során László Gyula, Bóna István, Bartha Antal és Dienes István is (AÉ, 1966, 278-282. o. és 1969, 114-125. o.). Fettich Nándor tehát — súlyos módszertani hibává I— egy feltevésre aztán feltevések láncolatát építette: így született meg az „apagyilkos Árpád" meséje. Gyűjtött természetesen több bizonyítékot is elmélete hihetőbbé tételére, de ezek sem bírnak nagyobb hitellel. A közeli Szomotor helynévben a „szomorú tor" kifejezést véli megtalálni, ami Álmos szomorú végére utalna. Mindezt Laco Zrubec tollából is tényként olvashatjuk („smutný kar"), pedig Pais Dezső kimutatása alapján egy szláv eredetű helynévről van szó (pl. a szlovénben: smotermeglátó). „A Szomotor helynévnek a Szomorú-tor egész későn költ elfacsarása, s így nem lehet tanúsága egy ősi gyásztornak." (MNy; 1968, 345. o.). Azt hiszem nyelvészeti kérdésekben inkább hihetünk egy nyelvésznek (főleg ha Pais Dezsőről van szó), mint egy régésznek. Most vizsgáljuk meg Béla király névtelen jegyzőjének krónikáját, hisz Fettich Nándor elméletéhez ez is jelentős alapokat nyújtott, és a Život-ban is ezt olvashatjuk: „Profesor Fettich sa vo svojom tvrdení odvolával na Anonymovu kroniku, ktorá bola pre Maďarov východiskovým prameňom.” (Fettich professzor állítása igazolásaként Anonymus krónikájára hivatkozott, amely a magyarok számára kiindulási alapul szolgált.) Végezetül még arról szólnék néhány szót, hogy Zrubec királynak (kráľ) nevezi következetesen Álmost. Hát Álmos nem király volt, hanem inkább vezér vagy fejedelem (knieža). A Zemplén mellett elföldelt magyar előkelőség azonban még vezér sem volt, amit többek között a mellé elhelyezett nyílvesszők száma is bizonyít. Arról van szó ugyanis, amint azt László Gyula A honfoglaló magyar nép élete (Bp. 1944) című könyvében kimutatta, hogy a honfoglaló magyaroknál a nyílvesszőnek rangjelző szerepe is volt (a gazdagabbat több nyílvesszővel temették el mint a szegényt). A zempléni sírba helyezett hét nyílvessző egyáltalán nem utal fejedelmi személyre! De hát akkor ki lehetett ez a nagy szenzációt keltő magyar vitéz? „A zempléni vár közelségében magányosan elhantolt, gondosan felszerelt és temetett — valóban igen rangos — férfi nem lehetett más, mint a vár és a környék ura, aki a honfoglalás és Géza, illetve István államalapítása közötti időszakban végezte be életét" - véli Dienes István (AÉ, 1966, 289-281. o.), és - úgy tűnik - józanul szemlélve a tényeket, hihetünk neki. Mindezt persze nem azért írtam le, hogy pellengérre állítsak egy valóban nagyon jelentős, nagyérdemű kutatót, de ha történelmi múltunkban valamelyest is tisztán akarunk látni, akkor mindenképpen a tényeket kell előtérbe helyezni! Fettich Nándor igen értékes gyakorlati és elméleti munkássága nagyban előrelendítette a régészeti kutatás fejlődését, ám az utolsó műve nem sikerült olyanra, amit olvasói elvártak volna tőle. A megjelent kötetről László Gyula írt bírálatot szerzője halála után. A következő sorokkal fejezi be mondanivalóját: „Ezt a könyvét úgy tartom számon, mint amit a sakkozók sakkvaksógnak hívnak: néha nagy sakkmesterek is elnézik a legegyszerűbb lépéseket és így elképzelésük összeomlik.“ (AÉ, 1976, 84. o.) Ezzel a gondolattal fejezném be én is mondandómat, még egyszer hangsúlyozva, hogy „a deli Álmosról, s Álmosnak büszke fiáról, párducos Árpádról" kiagyalt rémtörténet nem. felel meg a valóságnak! LISZKA JÓZSEF Rakétacsónak A kaliforniai Lee Taylor olyan rakétacsónakot épít, amellyel még ez év decemberében túl akarja szárnyalni a hang terjedési sebességét, az US Discovery-lll-nak elnevezett csónak — mintája látható képünkön — alumíniumból épül, önsúlya 2 tonna, hossza 5 méter, teljesítménye 41 188 kW (56 Tóerő); az 1 kg tömegnek megfelelő teljesítmény 20,6 kW. A kísérlet egymillió dollárnyi költséget harmincnyolc ember adja össze. Levél-telefon Ezt a postaládát, amelyből csak egyetlen kísérleti példány készült az NSZK-beli SEL laboratóriumban, nem a postás üríti ki. Ha belehelyezik a levelet, a postaláda fényképező berendezése önműködően fotókópiát készít róla, s ezt a képet elektronikus jelek formájában telefonvonalon továbbítja a készülék a címzett postahivatalnak. Ott egy hasonló berendezés a kapott villamos jelekből összerakja a levél másolatát, majd borítékolja. A levelet azután hagyományos módon a postás kézbesíti. A SEL kutatómérnökei remélik, hogy 15-20 év múlva a levelek 50—60 százalékát így lehet majd eljuttatni a címzetthez. Mekkora a Fertő tó? Erre vissza kell kérdeznünk: mikor? A 36 kilométer hosszú és 7-15 kilométer széles tó felszínének területe ugyanis ma 183 négyzetkilométer, 1854-ben azonban még 356 négyzetkilométer volt, II. József idején pedig, az 1786. évi mérés szerint 515. Régi adatok szerint előfordult, hogy a tó teljesen kiszáradt. A Fertő ugyanis sekély vizű tó, a legtöbb helyen félméteres, de a legmélyebb pontján sem több 1,2 méternél. Nem árt azonban tudnunk: vízi tragédia, különösen viharok idején, a sekély vizű Fertő tavon is történt már. 18