A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-02 / 49. szám
a vizét. Enyhe, de hűvös szél fúj a tenger felöl, úgyhogy megborzongunk, amikor fáradtan kiszállunk a kocsiból, hogy éjjeli szállás után nézzünk. Reggel, kipihenve magunkat, kedvünk szottyan, hogy megfürödjünk a tengerben, nem tudunk ellentállni a csábításnak. Ha nem is túlságosan meleg a viz — máshoz szoktunk a román, a bolgár vagy a jugoszláv tengerparton —, de jólesik a fürdés, felfrissülünk tőle, s aztán egy homokdűne védelmében megszáritkozunk. Utána megtekintjük a jellegzetes holland kikötővároskát, Harlingent. Utunk következő célja Amszterdam lévén, felmerül a kérdés, hogyan is juthatunk el a legrövidebb úton oda. Hosszas tanakodás után végül is úgy döntünk, hogy kemény 50 holland forintért, guldenért az IJssel-tón való átkelést választjuk, komphajóval. Amszterdam ugyanis, amelyet Észak Velencéjének is szokás nevezni, az Amstel folyó torkolatánál, az IJssel-tó partján fekszik. Az „IJ“ valaha a Zuiderzeenek nevezett tengerszakaszra nyílott, ezt azonban 1932-ben egy 30 kilométer hosszú gáttal elzárták a tengertől, s ily módon helyén egy nagy tavat hoztak létre. Most ezen kell átkelnünk, hogy eljussunk az Amstel folyó torkolatába. A „Gát az Amstelen" - ez a város holland nevének jelentése - Rotterdam után Hollandia második legnagyobb s Európa egyik legforgalmasabb kikötője, az Északi-tengerrel és a Rajnával csatorna köti össze. A cölöpökre épült s nagyjából félkörben elhelyezkedő várost az öböl két részre osztja. A vizén közlekedő hatalmas komphajók már régen nem képesek a forgalmi igények kielégítésére, ezért hosszú előkészületek és tárgyalások után 1955-ben megkezdték és 1968-ban befejezték egy alagút megépitését az IJ alatt. Ez az alagút megkönnyíti gépkocsikkal, autóbuszokkal az északi iparnegyedek és a déli parton fekvő belváros között a kapcsolat fenntartását. Amszterdam igazi „Víziváros". A négy fő és az ezeket összekötő számtalan kis csatornán, grachton 3000 bárka bonyolítja le a teherforgalmat, s 80 sétahajó évente 2 és fél millió látogatót szállít keresztül-kasul a városon. A csatornákon 800 - nagyobbrészt felnyitható - híd ível át. Hetenként legalább egyszer beleesik egy autó valamelyik csatornába, ezt aztán a tűzoltók szakszerűen kiemelik. A fuldoklók kimentéséről egy 300 tagot számláló mentőegyesület gondoskodik. A várost olykor egy szívhez lehet hasonlítani, amely hatalmas, emberfeletti ritmusban üt. Igen, Amszterdamot valóban szívhez lehet hasonlítani, amikor reggel kilenc óra tájt a belvárost, ahol a hivatalok, vállalati irodák, bankok, üzemek vannak, elözönlik az autók, villamosok és kerékpárok. Lassú ez a ritmus, mert órákig tart, míg a hatalmas szív összehúzódik, és kilöki magából a fáradt munkásokat, alkalmazottakat a szélrózsa minden irányába. Az utóbbi években riasztó mértékben elszaporodtak az autók, úgyhogy csúcsforgalmi időben szinte leáll a forgalom a belvárosban. Itt a parkolási, lehetőségek is régen kimerültek. Az egyetlen megoldás a csatornák kiszárítása és feltöltése lenne, de az amszterdamiak hallani sem akarnak erről, mert hiszen oda lenne a város jellegzetessége, szépsége. Amszterdamnak nincs igazi boulevardja, akárcsak Velencének, és egy kis jóakarattal a széles Amstelen hajókázva azt képzelheti magának az ember, hogy a gondolierik énekét hallja a Canale Grandén. Ha valaki városnéző hajóval vagy egy kis motorossal a folyón felfelé Ouderkerk felé halad s jobbrabalra tekint, amennyiben egy kis szerencséje van s egy késő délutánon áttetsző, kissé remegő, vibráló a fény, különböző helyeken Rembrandt-rajzokat és rézkarcokat láthat: itt dolgozott a legnagyobb németalföldi festő, ez bilincselte le és ezt adta vissza; az ember felismeri motívumait, és az a benyomása, mintha megállt volna az idő. A született amszterdami általában Rembrandtnak a Rijksmuseumban kiállított képeit átengedi az idegeneknek, hogy megtekintsék. Ö maga ritkán vagy sohasem megy oda; valószínűleg azért, mert városa egy nagyszerű, élő festmény, vagy ha az ember ezt másként akarja kifejezni: kis képek sora. Amszterdamban mintegy 900 000 ember él, az ország lakosságának nem egészen 8 százaléka. Bár a háború után nagy ütemben indult meg az építkezés, sok amszterdami költözött ki az elővárosokba, a nyomasztó lakásprobléma ezzel nem oldódott meg: fiatal pároknak csaknem lehetetlen a városban valamirevaló lakást találni. Amszterdam igen fontos ipari, pénzügyi és kereskedelmi centrum. Az iparban 151 000, a kereskedelmi vállalatoknál 71 000 dolgozik. Világhírű gyémántcsiszoló ipara. A kávé, a kakaó, a dohány, a kaucsuk nemzetközi jelentőségű nagybani piaca. Kikötőjében, amelynek áruforgalma meghaladja a 11 millió tonnát, évente 6000 hajó fordul meg. Nemzetközi repülőteréről, Schipólról a világ 105 városába indulnak gépek. Tőzsdéi és bankjai vezető szerepet játszanak Európa pénzügyi életében, de számos - összesen 35 - jelentős múzeum is található itt. Pezsgő a kulturális élet: jelentősek opera- és prózai színpadai, gyakran ad hangversenyt a Concertgebouworkestr, a világ minden zenerajongója által ismert szimfonikus zenekar. Megőrizték azt a házat, ahol Anna Frank és családja rejtőzött a fasiszták elől. Rengeteg benyomással gazdagodva hagyjuk el a holland fővárost, hogy gátakon és csatornák hídjain, szélmalmok és virágszönyegek között dél felé vegyük az utunkat, újabb tájakkal, városokkal, emberekkel ismerkedve, munkásokkal és kereskedőkkel, halászokkal és tengerészekkel, a tengertől elhódított földek, a polderek szorgos parasztjaival - de minderről talán majd egy másik alkalommal. Szöveg és képek: PAVEL HAŠKO 1. A szélmalmok egy részét még ma is vízszivattyúzásra használják 2. Jellegzetes felnyitható híd - brug 3. Amszterdam legforgalmasabb utcája, a Demark 4. Amszterdam főtere, balról a második világháború áldozatainak emlékműve 5. Kikötői hangulat ALKALOM SZÜLI A TOLVAJT... — Mind tavaly, mind pedig az idei esztendő első felében — csökkent a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűntettek száma, önmagában örömteli jelenség ez, lényegében azonban mit sem változtat azon, hogy a gazdasági bűnözés továbbra is komoly károkat jelent szocialista közgazdaságunknak és csökkenti a becsületes munkát végző milliók által termelt társadalmi javak értékét. Bíróságaink többnyire nemcsak a közvagyont a sajátjának tekintő tettest ítélik el, de a tárgyalások során egyben arra is megpróbálnak választ kapni: a vádlott milyen egyéni indítékból, milyen körülmények között került szembe a paragrafusokkal; mi tette lehetővé törvényellenes cselekedeteit? Az ilyen oknyomozásnál gyakorta kiderül, hogy a vádlottak korábban felelősségteljes munkakört töltöttek be és saját beosztásukkal visszaélve — a munkahelyükön, munkaadójukkal szemben követték el bűntetteiket. És a bírósági tárgyalásokon általában az is kiderült, hogy a munkatársak szembehunyós hamis barátsága helyett, körültekintőbb és alaposabb ellenőrzési munkával elejét lehetett volna venni a különféle gazdasági mesterkedéseknek. Mert ha valaki egyszer „megcsuszamlik“ a lejtőn, ott bizony már nehéz megállni__ § § § František Kišš, a nyitrai Agrokomplex esztergályosának a becsületes kenyérkeresetet biztosító állása mellett, állandó mellékjövedelme is volt: a Nitra-Chrenová-i sportegyesület által fenntartott büfét vezette. A napi bevételből egyre nagyobb összegeket sikkasztott. Az ilyen módon szerzett „mellékest“ Büntető Törvénykönyvünk a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűntettnek tekinti, így a bíróság Kiššt tízhónapi feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte és további két évre eltiltotta az anyagi felelősséggel járó munkakör gyakorlásától. Tömören tulajdonképpen ennyi lehetne a tárgyalás jegyzőkönyve. A bírósági tárgyalóteremben elleniben sok mindenre fény derült... Elsősorban arra, hogy Kiššnek nem kellett volna ilyen mélyre süllyednie, ha nem ejti őt kísértésbe a pénz vagy a felettesei szigorúbbak, következetesebbek vele szemben. A szóban forgó büfét ugyanis már 1972-től vezette s eleinte kifogástalanul látta el munkáját és a bevételt is az előírások értelmében adta le. Később azonban, ki tudja miért, úgy egyezett meg a sportklub könyvelőjével, hogy nem naponta, hanem alkalomszerűen, hetente két-háromszor, nagyobb összegekben postautalványon adja le a bevételt. Kišš itt csúszott meg a lejtőn: a megállapodást nem tartotta be, hanem a készpénzt otthon, a saját kasszájában „helyezte letétbe“ és valóban alkalomszerűen adta csak postára a bevételt. Eleinte csak kisebb tételekben sikkasztott, később azonban egyre bátrabb és vakmerőbb lett, mígnem közel húszezer korona vándorolt át a büfé pénztárából Kišš magánkasszájába. Az eset külön érdekessége, hogy a büfében történő sikkasztásról többször tárgyalt a sportegyesület vezetősége, de érdemleges döntést mégsem hozott az ügyben. A bíróság — szakértők bevonásával — megállapította, hogy ez a hanyagság bátorítólag hatott Kiššre, aki teljes mértékben beismerte bűnösségét. Mentségére nehéz családi körülményeit hozta fel, valamint azt a körülményt, hogy öt gyermeke eltartásáról kellett gondoskodnia. ítélethirdetéskor a bíróság Kišš személyi felelősségét és feletteseinek elnéző nemtörődömségét is figyelembe vette. A büntetőtanács rámutatott: szocialista társadalmunkban senki sincs rászorulva, hogy lopás és sikkasztás útján szerzett pénzből tartsa el családját. Ugyanakkor azonban azt ii megállapította, hogy Kišš bűnösségében a sportegyesület vezetőségének is része van, hiszen tudtak vagy legalábbis sejtettek valamit a háttérben zajló A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBERI SORSOK anyagi visszaélésekről, de erélyes beavatkozás helyett csupán el-elsiklottak a dolog fölött... § § § Joggal hiányolható a revíziós szervek precizitása az alábbi, csaknem százezer korona anyagi kárral járó bűnügy esetében is. Főszereplője Alexius Kuba, aki letartóztatásáig Szakolcán (Skalica) „A ferencesekhez“ címzett borozó vezetője volt. A. Kuba a letűnt dzsentrivilág szomorú emlékű figuráinak nagystílű életmódját élte. Több éven át egy vérbeli krőzusként bánt a felelősségére bízott állami vagyonnal. Az „alaphangot“ azzal ütötte meg, hogy saját cigarettaszükségletét a borozó raktárkészletéből fedezte. Természetesen, nem füstszűrő nélküli Detvát szívott... Cimborái ingyen ettek-ittak „A ferencesekénél; a raktárban pedig az érkező és a kiadott áruról még felületesnek is csak alig nevezhető nyilvántartást vezetett. Előfordult, hogy néha hónapokig egyetlen tollvonást sem húzott a könyvelési kimutatásokban, amit aztán utólagosan pótolt — természetesen — az időközben jelentősen megváltozott raktárkészletnek megfelelően ... Így hát nem is csoda, hogy az alapos leltárellenőrzés, majd a nyomozás során feltárt anyagi viszszaélés pénzbeli értéke csaknem százezer koronára rúgott! Talán az olvasóban is fölmerül a kérdés: miképpen történhetett, hogy évekig senki sem nézett alaposabban Alexius Kuba „körmére"? Nos, a válasz nem is olyan bonyolult. Elsősorban az üzemi ellenőrzés volt hanyag és nemtörődöm, másrészt az ingyen tivornyázó cimborák között olyan egyének is voltak, akik beleláttak ugyan Kuba üzelmeibe, de nem szóltak, mert egy ilyen nagyvonalú jóbarátot mégsem illik elárulni, nemde?! Más nézeten volt ellenben a rendőrség és a bíróság is. Az ügyész két váddal is terhelte Alexius Kubát: a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűntettel és sorozatos anyagi és gazdasági visszaélés bűntettével. A. Kuba a főtárgyaláson a beosztottjaira próbálta hárítani a felelősséget. Azzal védekezett, hogy egy ilyen nagyforgalmú borozóban nem lehetett mindenütt ott a szeme. A beidézett tanúk — egykori munkatársai — azonban ezt a hitvány mentséget is megcáfolták: az üzemvezető amolyan önkényuralmat gyakorolt a borozóban, senkit sem engedett bepillantani az üzelmeibe, mindent egymaga akart elvégezni és elkönyvelni ... A büntetőtanács a tanúvallomásoknak adott hitelt, mert egyebek között az is bizonyságot nyert, hogy Kuba egy irodai munkaerőt elbocsátott, mondván: kár itt lopnia a napot és a prémiumalapot rontania, ha a könyvelést amúgyis neki kell vezetnie!... Az ítélet a sikkasztás és lopás komolyságához mérten szigorú volt: A. Kuba háromévi szigorított fegyházbüntetést kapott és további négy évre eltiltották az anyagi felelősséggel járó munkakör betöltésétől. § § § Alkalom szüli a tolvajt — tartja a régi közmondás. A fenti esetek tapasztalatai alapján két további tényezővel is kiegészíthető ez az ősi igazság: a ferde jellem és a hamis barátság is. 17
