A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-02 / 49. szám
Mondanom sem kell, hogy ez nemcsak helytelen, de egyenesen káros is. Természetesen, a lakosság mértéktelen gyógyszerfogyasztásának gazdasági vetülete is van. Amíg 1960-ban még csak félmilliárd koronát költött az állam az orvosságok előállítására, addig tavaly már ennek ötszörösét! S a jelek azt mutatják, hogy a jövőben tovább emelkedik majd a lakosság gyógyszerigénye. Itt kell leszögezni: nem azért, hogy talán betegebbek lennénk mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt, hanem azért, mert egyre újabb orvosságok kerülnek forgalomba, növekszik az emberek átlagos életkora és rengetegen vannak, akik operáció vagy egyéb egyszeri szakorvosi beavatkozás helyett a hoszszadalmas gyógyszeres kezelést választják. Megváltozott az emberek mentalitása is, senki sem hajlandó elviselni egy-egy gyöngébb fejfájást, átmeneti fáradságot vagy rosszabb kedélyállapotot. Ha valakinél ilyen tünetek lépnek föl, akkor séta vagy pihenés helyett, általában - a tabletta után nyúl... A forgalomba kerülő gyógyszerek skálája valóban gazdag: az orvosok a megállapított diagnózisnak megfelelően mintegy 2500 különféle orvosság közül választhatnak. A leggyakrabban igényeit alapskálát mintegy 250 féle gyógyszer alkotja, ezek között is - patikusaink tapasztalatai alapján — a dinyl és az acylpyrín a listavezető. Ebből a két orvosságból évente húszhuszonöt tablettát fogyasztunk fejenként! Sajnos, az algena, az alnagon, a neuralgen és az eunalgit is egyre keresettebbé válik és sokan kívánnának bellaspont is venni, ha szabad forgalomban lenne. Vajon hová vezet a mértéktelen, olykor mindennapi gyógyszerfogyasztás? Aki valóban beteg és az orvos által előírt gyógyszert használ, annak a javulás, a gyógyulás útját jelenti. De aki önkényesen, a „saját szakállára" nyúl egyre gyakrabban, végül pedig már naponta a különböző, gondűzőnek vélt tablettákhoz — az a saját vesztébe rohan! Eleinte „csak" megszokja az orvosságok állandó szedését, később azok rabjaivá válik, és innen már csak egy lépés hiányzik a kábítószerélvezetig . . . A harmadik párbeszéd, azaz hogy inkább vallomás. Színhely: a pszichológus rendelőjének társalgója. Egy 25 év körüli lány ül velem szemben. A keze remeg, arca kékeslila. „Még az iskolában szoktam ró az alnagonra. Minden reggel bevettem egyet, dolgozatírás előtt kettőt is. Később fokoznom kellett az adagokat, a legutóbb már napi húsz tabletta is kevés volt. Könnyednek, gondtalannak éreztem magam, a kábulat elmúltával azonban borzalmas levertség vett erőt rajtam. Félbehagytam a főiskolai tanulmányaimat és a házasságom is zátonyra futott. Utolsó erőm megfeszítésével jöttem el ide az orvoshoz . . .* Az ilyen esetek már valóban nagyon bonyolultak, a gyógyuláshoz pedig nemcsak erős akarat, de szerencse is kell! Mindannyian természetesnek tartjuk az ingyenes orvosi kezelést, a patikában pedig a recept kezelési költségén vagy jutányos pénzen a gyógyszerek vásárlását. Ez valóban így természetes, hiszen mindannyiunknak jogában áll élni a szocialista egészségügy nyújtotta lehetőségekkel. De az öncélú tablettázás, a mértéktelen gyógyszerfogyasztás révén visszaélni mindezzel — ahhoz viszont már nincs jogunk. MIKLÓSI PÉTER KONTÁR GYULA felvételei Sörivás tekintetében hazánk - statisztikai adatok tanúsága alapján - a világranglista második helyén áll. De rendkívül széles körű a röviditalok népszerűsége is, és a kalóriadús, nehéz táplálékot jelentő disznóhús-fogyasztás dolgában sem vagyunk sokkal szerényebbek, bár itt „csak" az európai mezőny „nagyétkűi" közé tartozunk . . . És ez még távolról sem minden, amivel sorozatosan rontjuk egészségünket! Mert a mértéktelen gyógyszerfogyasztás tekintetében is — sajnos - a világranglista élvonalában szereplünk. Az első párbeszéd - a váróteremben. Szereplői: két ötvenöt év körüli asszony. „Hogy van kedvesem? Már régen nem találkoztunk . . . Még mindig olyan nehezen veszi a levegőt?" „Köszönöm, most egy kissé jobban vagyok. A doktor úr a legutóbb új orvosságot írt elő, olyan barna tablettákat." „Nem syntophyllint? Én is nehezen lélegzem, de én antasthnant szedek. Tudja mit, kérjen ma egy skatulyával többet! Én is kipróbálnám." A második párbeszéd - a rendelőben. Szereplői: az orvos és egy negyvenöt év körüli férfi. „Doktor úr, borzalmasan fáradékony vagyok és a fejem is nagyon gyakran fáj. írjon elő nekem valami orvosságot!" Az orvos megvizsgálja a pácienst és egészségileg rendben találja, csak nikotinsárga ujjai s a szeme alatti mély karikák tűnnek föl neki. „Hány cigarettát szív naponta?" „Körülbelül negyvenet. És a munkámtól függően négy-öt kávét iszom . . ." Az orvos elmosolyodik. „No látja, akkor nem orvosságra van szüksége! Holnaptól kezdve igyon kevesebb kávét és csak feleannyi cigarettát szívjon. Két hét múlva pedig jöjjön el újra!" A páciens meghökken, aztán a türelmét veszti. „Én nem ezért jöttem, hanem azért, hogy orvosságot kapjak. Nem jótanácsért fizetem a betegsegélyzőt és ülök egy órát a váróteremben!.. .“ Egyik körzeti egészségügyi központunkban voltam szem- és fültanúja ennek a két dialógusnak. De ebben az esetben nem is a helyszín a fontos, hanem sokkal inkább az a tény, hogy a gyógyszerhasználat kérdéseiben olykor gyakrabban hallgatunk ismerőseinkre, mint az orvosokra! Lehetséges, hogy valaki most tamáskodva rázza a fejét, ám központi egészségügyi szerveinknek erre vonatkozó felmérései azt mutatják, hogy a lakosság tizenöt százaléka Ismerősi vagy rokoni tanács alapján használ egy-egy orvosságot, további huszonnyolc százaléka pedig „önkezelő" módszerrel s egyénileg meghatározott adagolásban! Fejfájás ellen például a lakosság 71 százaléka használ különböző porokat előzetes orvosi kivizsgálás és recept nélkül, sőt, utólag sem hajlandók orvoshoz menni, hogy az megállapíthassa a fájdalmak eredőjét. Pedig az orvosság nem csodaszer, hanem — mint ezt a neve is sejteti — orvosi megítélés alapján használandó gyógyszer! A minap járásszékhelyeink egyikében, utána pedig egy forgalmas fővárosi patikában nézelődtem néhány percig. Itt is, ott is szinte futószalagon ment a munka: ki recepttel, ki anélkül jött és az emberek sorra kérték a különböző fájdalomcsillapítókat, szívnyugtatókat és a különféle kenőcsöket.- Az emberek rászoktak a tablettás kezelésre - mondta a patikus, amikor záróra után beszélgetni kezdtünk. — Aligha sejti valaki, hogy hányán szednek rendszeresen gyógyszert. Persze, most nem azokra gondolok, akik valóban betegek, hanem azokra, akik sajátmagúk kezelik önmagukat... Az egyik nap ezért, mert éppen fáj valamijük; másnap pedig azért, hogy megelőzzék a vélt bajt. Természetesen nem lehet minden aprósággal azonnal az orvoshoz szaladni, de manapság sajnos a másik véglet tanúi vagyunk: az emberek táskái és zsebei tele vannak különböző tablettákkal, mondván, ők minden esetre fölkészültek. 4
