A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-15 / 29. szám
Kilencre ígérte Rótonyi Róbert, hogy bejön értünk Pestre és kilenc óra öt perckor már indultunk is kocsiján budai villája felé. Nem csekély kedvesség volt ez az egyik legismertebb színésztől, hiszen vasárnap reggel volt, s ilyenkor mindenki szeret egy kicsit lustálkodni. Arról már nem is beszélve, hogy két hölgy is van a Rátonyi családban, akiknek nemcsak korán kellett kelniük miattunk, de érkezésünkig a lakást is, önmagukat is rendbe kellett hozniuk.- Ez legyen a legkisebb gondotok! - vigasztalt Rátonyi. - Nálunk nemigen SZÍNÉSZEKKEL NÉGYSZEMKÖZT léptették a Magyar Televízióban. Fél Pest pletykálta akkor, hogy lám Rátonyi Róbert máris egyengeti gyermekei útját a világot jelentő deszkák felé. Az igazság azonban az, hogy a papa nem is tudott két gyermekének szerepléséről, Bécsben vendégszerepeit éppen, és hetek múlva értesült csak Hajnalka és Robi debütálásáról. — Tulajdonképpen melyik színésztípushoz tartozol? - kezdtem a faggatózást feketézés közben. — Azok közé, akik már gyermekkorukban színészek szerettek volna lenni, vagy akiket a véletlen sodort erre a pályára?- Nekem nemcsak gyermokkori vágyam volt e pálya, de már négyéves koromtól színészkedtem is — válaszolta a „nagyobbik" Robi. - Előbb bábszínházdiskodtam, később pedig tízezrek előtt alakítottam gyermekkorom legnagyobb „szerepét": az 1938-as budapesti Eucharisztikus kongresszuson ugyanis főministránsként vonulhattam végig a város utcáin. Ettől függetlenül édesapám, aki Pest egyik munkáskerületében pék volt, hallani sem akart arról, hogy „komédiás" legyen a fia. Azzal már valahogy megbékélt, ha a zenei stúdiumokban vezetem le művészi vágyaimat. Ezért aztán a gimnáziummal párhuzamosan zenét tanultam, ma is hat hangszeren játszom s még zenetanítói oklevéllel is dicsekedhetem.- És hogyan volt tovább?- Úgy, ahogyan elrendeltetett. Érettségi után beiratkoztam Rózsahegyi Kálmán híres színiiskolájába. És aztán szájon csókolt Fortuna, a szerencse istenasszonya. Úgy történt, hogy azon a nyáron Horváth Árpád, a Vígszínház híres rendezője, vendégrendezőként egy operettet akart színre vinni a Fővárosi Operettszinházban. Már a premier napvan különbség vasárnap és hétköznap között. Különben is mind a négyen korán kelők vagyunk. — Hogyhogy négyen? - kérdeztem meglepődve. - Hiszen úgy tudom, hogy Robi fiad a katonaéveit tölti.- Persze hogy katona - villant elő a művész fogsora, a híres „Rátonyi mosoly". - Csakhogy a fiam nélkül is négytagú a család. Tagjai: a feleségem, Hajnalka lányom, jómagam és a Snupy kutya. Nagyot nevettünk a tréfán. Mire azonban viszonozhattam volna az ugratást, már meg is érkeztünk az impozáns Rátonyi villához. A hatalmas hall valóságos kis színészmúzeum. Falain száz és száz színlap és színházi fénykép, amelyek legnépszerűbb operettszerepeiben örökítik meg Rátonyi érdemes művészt. De a többi helyiség is lenyűgöző. Különösen tetszett a nappali, a jókora kandallóval, valamint a házigazda faragott bútorokkal berendezett dolgozószobája. Hadd mutassam be azonban ezek után a villa lakóit. Rátonyit magát nem kell külön bemutatani a közönségnek. Milliók ismerik a színpadról, mozi- és tévéfilmekből. A még ma is csinos, fiatalos háziasszony legnagyobb erénye a pózolás nélküli kedvesség, a természetesség. Meglátszik rajta, hogy férje és lánya oldalán végigutazta már a világnak jó néhány országát. Rótonyi ugyanis amerikai, ausztráliai és más turnéin a legtöbbször a lányával együtt lépett fel, s van egy olyan rendelkezés, hogy a kiskorú leányt egy felnőtt nőnek is el kell kísérnie. S hogy milyen Hajnalka? A Hét olvasói valószínűleg már csak gyermekkori tévészerepléseiből emlékeznek rá. Nos, Hajnalka azóta felserdült, ma már 23 éves felnőtt hölgy, elvégezte a Színművészeti Főiskolát, s egy év óta a Vidám Színpad tagja. S hogy nem az apja „keze" van ebben az életútban, íme egy történet: Hétéves volt, amikor egy évvel idősebb fivérével együtt (Robi a zenészi pályát választotta) felját is kitűzték, de közben a darab bonvivánja átszerződött a Margitszigeti Szabadtéri Színházhoz. No már most mit tegyen szegény Horváth Árpád? A legtöbb budapesti színész nyaralt vagy haknizott, nem volt hátra más, mint körülnézni a színiiskolákban. Én akkor éppen az első évfolyamot végeztem, a rendező azonban mégis engem választott ki. Két nap alatt bebifláztam a szerepet, a darabban sikert is arattam, s attól kezdve harminc éven keresztül csakis főszerepet játszottam. Csupán az érdekesség kedvéért említem meg, hogy ebben az első operettben (18 éves voltam akkor) a harminc évvel idősebb Kosáry Emmivel alakítottuk a darab szerelmespárját.- Nevetséges lenne, ha most megpróbálnám felsorolni összes híres szerepedet és sikereidet. Közismert, hogy a háború után a Pódium Kabarészínpadán, a Művész Színházban, a Vígben, a Magyar Színházban, az Operett Színházban és néhány esztendő óta a Tháliában játszottál, illetve játszol. A legnagyobb népszerűséget természetesen a Csárdáskirálynőben vívtad ki. Hallottam, hogy e világhírű Kálmán-operett férfi főszerepét idegen nyelveken is játszottad?- Azonkívül, hogy 1413-szor játszottam a Csárdáskirálynő férfi főszerepét magyarul, hét különböző országban, hét különböző nyelven is játszottam ezt a szerepet. Csehszlovákiában például csehül is énekeltem szerepem dalait. Persze, olykor humoros epizódok is előfordultak. fgy például odaát nálatok Párkányban adtuk elő a Csárdáskirálynőt, a „Jaj cicám" című dalt énekeltem éppen, amikor egy néni szemrehányóan felkiáltott a színpadra: „Ugyan kedves művész úr, miért nem dalol magyarul, hiszen mi csak magyarul tudunk!"- Tudom hogy Bratislavában is többször felléptél. Vannak-e nálunk barátaid. És mi az oka annak, hogy bár nálunk is igen népszerű vagy, úgy tudom, másfél évtizede nem léptél fel ideát?- Pozsonyban több jóbarátom is van. Például Branislav Koreň, Martin Gregor, az örökifjú Ungváry Ferenc és mások. Ami pedig a második kérdést illeti, egyszerű a válasz: 1963 óta nem hívott meg senki. Pedig nagyon vágyom már viszontlátni a Csallóköz, a Mátyusföld, Gömör, a Bodrogköz tájait, nagy szeretettel fogadott annak idején az ottani közönség.- Még egy utolsó kérdés. Lehet, hogy érzékenyen érint, de nálunk is sokan beszélnek erről a témáról. Évtizedeken keresztül az egyik legnagyobb operettszínész voltál. Ma is, ha elhangzik a Rátonyi név, mindenki a nagyoperettek kedves főhőséivel asszociál. Miért van az, hogy otthagytad népszerűséged színhelyét a Fővárosi Operettszínházat és évek óta a Tháliában prózai szerepeket játszol?- Őszintén válaszoljak? Nos egyrészt megbántottak a Fővárosiban. Akkor elhatároztam, hogy nem lépem át többé a Mozsár utcai kiskaput. Pedig búcsúelőadásomon, egy vidám zenés játékban, könnyezve búcsúztatott a színház közönsége. De volt egy „komolyabb" okom is. Nincs olyan színész, aki ne érezné beskatulyázva magát, ha mindig a könnyű műfaj könnyű szerepeit játssza. Még a legharmadrendűbb színész is arra vágyik lelke legmélyén, hogy az emberi jellemet, az esettséget, a jóságot vagy a talpraállító lelkierőt rajzolja meg figuráiban. Nos, az ilyen szerepekre vágyom én a Thália színpadán, ezért fogadtam el a kitűnő Kazimir Károly szerződési ajánlatát s ezért vagyok megelégedett még akkor is, ha kevésbé látványos szerepkörben lépek fel. Egyébként az operettel sem szakítottam meg a kapcsolatot végleg. Én vezetem például a Televízió népszerű „Ez is operett, az is operett" sorozatát. Fellépek a rádióban is. Ha pedig némi szabad időm marad, ezt irogatással ütöm agyon. Állandó munkatársa va‘ gyök a Lúdas Matyinak és a Fülesnek, s most írom a negyedik könyvemet. A „Ne vegyék komolyan" című novelláskötetem például három kiadást ért meg. S hogy mi hiányzik a teljes boldogsághoz mégis? Nos ezt is elárulom: Az a túlhajszolt régi Rátonyiféle ritmus! NEUMANN JÁNOS Kontár Gyula felvételei Következik: Harsányi Gábor 4
