A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-18 / 47. szám
ELKÉSETT ŐSBEMUTATÓ (EGRI VIKTOR: A Gedeon-ház című színműve a MATESZ műsorán) Kucman Eta és Hoiocsy István Együtt a Gedeon-család (Ferenczy Anna, Hoiocsy István, Lőrincz Margit és Bugár Béla) j w> '_* ^ 'US A nyolcvanadik születésnapi jubileumát ünneplő állami díjas írónkat, Egri Viktort egyik legrégebben írt, de hivatásos színpadon eddig még sohasem játszott színművének ősbemutatójával köszönti a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttese. Nagy várakozással tekintettünk színházunk évadnyitó premierje elé, különösen azután, hogy a színház dramaturgiája egy eddig méltánytalanul mellőzött dráma színpadi jogainak igazolásáról, divatos szóval élve úgy is mondhatnám, visszaállításáról beszélt. És főképpen ezzel indokolta döntését is, amellyel Egri Viktor már sikerrel játszott színjátékai valamelyikének felújítása vagy az utóbbi években írt, de egyelőre még ugyancsak be nem mutatott drámái előtt a Gedeon-család több mint negyven éve született története színrevitelének adott előnyt. Kezdjük rögtön a nehezén: Az utóbbi másfél-két év biztató jelei ellenére hazai magyar irodalmunknak — sajnos — még ma sincs igazi színműirodalma, így prózairodalmunkkal s főképpen költészetünkkel szemben a csallóközi, gömöri vagy bodrogközi ember élete a színpad világában ma sincs eléggé képviselve. Tagadhatatlan, hogy Egrit — Fábry Zoltán után legjelesebb írónkat — pályakezdése óta először ösztönösen, aztán pedig egyre tudatosabban izgatta a drámaírás kérdése, amit eddig írt színpadi műveinek és rádiójátékainak tekintélyes száma igazol. Ha most a harmincas évek derekán írt Gedeon-ház máig tartó kalládására gondolunk, rögtön a sűrűjében vagyunk annak a vitának, ami a csehszlovákiai magyar dráma hélyzete körül az utóbbi időben kibontakozott és jószerivel nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy színházunk dramaturgiája hosszas bizonytalankodás és útkeresés után, sajátos arcélű műsorpolitika megteremtésére törekedjen. E jóindulatú vita keretében — az októberben látott ősbemutató kapcsán — merül föl a kérdés: hogyan is történhetett, hogy Egri Viktornak ez a darabja mindeddig nem érdemesült jobb sorsra a porosodásnál, hiszen korábbi bemutatása minden bizonnyal a szerző és a színház számára is tapasztalatokat érlelő tanulságokat jelentett volna... De fölmerül az a kérdés is: miképpen is történhetett, hogy Egri darabjai csak alkalomszerűen kerültek színre és mennyi felelősség terheli a huszonöt éves MATESZ-t, illetve annak dramaturgiáját azért, hogy megfelelő dramaturgi irányítás s alkotó összmunka híján Egri drámaírói talentuma nem bontakozott ki a maga teljességében. Ma már csak sajnálattal elegy bosszankodással állapíthatjuk meg, hogy államdíjas írónk drámaszerzői „kiugrását" — javarészt önhibáján kívül — nem követte töretlen ívű fejlődés, és így ahelyett, hogy szép számmal írt színművei a hazai magyar drámairodalom egy-egy tartás pillérét jelentenék, sajnos e művek (a Közös út kivételével) nem hoztak mélyebb, elemibb hatást a csehszlovákiai magyar drámaírásban és színművészetben. Ezért érzem késői adósságtörlesztésnek A Gedeon-ház most látott bemutatóját is. Főképpen a színház minden aktualizálást mellőző, túlságosan hagyománytisztelő előadásában. A sors iróniája, hogy a MATESZ — egy-két dramaturgiai „átdobást" leszámítva — szinte teljesen eredeti voltában viszi színre a darabot — éppen úgy, ahogy azt már húsz-huszonöt esztendővel korábban kellett volna megtennie. Mert akkor és ott még helyénvaló volt az effajta darab-értelmezés, a dráma sima eljátszása, hiszen az ötvenes évek elején még kísértett a múlt, lépten-nyomon találkozni lőhetett még a letűnt világ dzsentroid figuráival... Időközben azonban egy negyedszázad telt el, sokat változott a világ, sokat változtak az emberek s egy új nemzedék nőtt fel. Egri Viktor szándéka — a darab írásának időpontjában — nyilvánvaló: leleplező szenvedéllyel s realista hitelességgel kívánja megrajzolni a panamát újabb panamával foltozó, az országot gazdasági katasztrófába sodró, önző dzsentrivilágot. A helyszín egy polgári ház nappalija, a szereplők — Ivóit, az intéző kivételével — polgárok és a történet is jellegzetesen polgári. Egri nem kívülről láttatja ezt a világot, nem idegenként szemlélődik ebben a szobában, hanem nyers őszinteséggel és realista szemmel. Ezért tűnik még ma is helyenként szuggesztívnek ez a darab. Sajnos azonban valóban csak helyenként, különben a komáromiak előadása — Takáts Ernőd rendezésében — meglehetősen jellegtelennek és erőtlennek tűnik. Az elmúlt évtizedek prizmáján ugyanis már más szemmel, újszerű igénnyel értékeljük a színműben felvetett problémát. A mai néző saját ifjúságának vagy szülei fiatalsága társadalmi visszásságainak ábrázolásától már nemcsak korhű dokumentumot, hanem a dzsentrivilág széthullásának lélektanát várja. Sajnos, a komáromi előadás esetében azonban hiába . .. Takáts Ernőd itt-ott vontatott rendezésének fő hibája, hogy megelégszik a jó nyelvezetű darab külső formáinak csillogásával, nem igyekszik mélyre ásni és sokoldalú, izzó erejű lélektani motivációval lemezteleníteni a szereplők kétszínű, polg'ári képmutatással teli lelki világát. Pedig e színmű máig érvényes aktualitása éppen a felkiáltójelszerűen éles társadalmi kór- és korkép kihangsúlyozott összefonódásában rejlik; épp ennek a tanulságos társadalomkritikának felerősítése tenné — a dzsentrivilág letűntével is — máig izgalmassá és általános érvényűvé ezt a művet. Nagy kár, hogy a MATESZ évadnyitó premierje mindezzel adásunk maradt. A Gedeon-ház parádés szereposztást kapott ugyan, de két kivételtől eltekintve a „sima" rendezői koncepcióba illő, többé-kevésbé bizonytalan és jellegtelen alakításokat láttunk Ferenczy Annától (Anna), Lőrincz Margittól (Katalin), Hoiocsy Istvántól (Imre) és Turner Zsigmondtól (Garai). Szerepformólásában valahol a félúton rekedt Kucman Eta Lilinek, a csodálatosan szép asszonynak szerepében, aki nemcsak a Gedeon-ház urát, de az ifjabb Gedeont is bűvöletbe ejti. Kucman Etának megkapóan szép, hiteles pillanatai vannak. Ilyenkor valódi élet van szerepében : fejvesztően szép és vonzó. Több helyütt azonban külsőséges eszközökhöz folyamodik s ilyenkor mindig megtörik a figura szépen induló íve. Ami miatt esemény az előadás, az Bugár Béla Gedeon Györgye és Ropog József Ivánja. Bugár Béla mintha saját kamaszkorának emlékeit álmodná viszsza a színpadra, olykor egyetlen kézmozdulata, egyetlen hangsúlya jelzi az előadás egészéből hiányzó társadalomkritikai „felkiáltójelet". Ha lehet, akkor Ropog József még kevesebb eszközzel él, de ha színpadon van, a szunnyadó cselekmény egyből felizzik. Alakításának jelentőségét emeli, hogy ez a figura író flag halovány, befelé forduló, fénytelen személyiség. Ropog József sem teszi sarkosabbá vagy netán lázadóbbá, kopottnak ábrázolja, de egyenes gerincűnek, tisztának és szigorúnak. Az előadás szcenikai keretei ugyancsak felemásak. Platzner Tibor jelmez- és díszlettervei közül a kosztümök sikerültek jobban, a díszlet nem túlságosan logikus. Keveset merít a Gedeonházrvak a szerző által utalt berendezésére és a színészi játékot is csak csekély mértékben segíti. Hasonló véleményen vagyok Hanzsér Árpád zenéjéről is. Sajnos, színházunk évadnyitó bemutatójában sok a ha ... Tény viszont, hogy a dráma hosszas késlekedés után mégis megelevenedett. Igaz, nem eléggé élményszerűen és meggyőzően, bár ígv legalább a tapasztalatokat érlelő tanulságok sütnek át a külsőleg talán elfogadhatónak tűnő formán. MIKLÓSI PÉTER (Nagy László felvételei) 14
