A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-04 / 45. szám
A Garam mente népi építészete I. FEKVÉSE, TELEPÜLÉS- ÉS TELEKFORMAI, TELKEK BEOSZTÁSA, KERÍTÉSEK A bemutatásra kerülő következő tájegységünkhöz a Garam mentéhez sorolhatjuk a Lévától (Levice) egész Párkányig (Štúrovo) a Garam völgyében elterülő településeket. Habár a Garam menti falvak nagy része a bő vizű Garam közvetlen közelébe települt, mégsem alakult ki ezen a vidéken a jellegzetes alföldi épitkezés vesszős- és földfalaival, az ágasfás-szelemenes tetőszerkezeteivel és nádfedeleivel, hanem egyaránt megtalálhatók az alföldi és dombvidéki épitkezés jegyei. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy ezeket a falvakat soha nem veszélyeztették olyan gyakori és nagyfokú áradások mint a csallóközieket vagy a mátyusföldieket. Viszont a közeli kőbányák bőven ellátták őket épületkővel. A Garam közvetlen közelében gyakoriak a szabálytalanul terjeszkedett halmaztelepülések és a folyó mentén a domboldalakban húzódó egyutcás települések. A Gorámtól kissé távolabb eső, a dombok között meghúzódó falvak általában a völgyekben folydogáló kis patakok mindkét partjára épült egy-egy házsorból álltak. A telkek formája a természeti lehetőségektől függően hol rövidebbek, hol hosszabbak, de mindig sorosan egymás mellé kerültek merőlegesen az utcákra. Az utca felöl indulva a telek első építménye volt a ház. A többcsaládos udvarokban a házak a kert felé húzódvo egymásba épültek. Ritkább esetben az udvarban egymással szemben. A keskenyebb, de hosszú telkek esetében a házat követték az istállók, a magtár, a disznóól, a juhakol és a tyúkól. Szélesebb telkeknél az említett gazdasági épületek szembe kerültek a házzal. A gazdasági udvart a kerti résznél a telken keresztbe épített pajta zárta le. Régebben a telkeket ezen a vidéken sem kerítették be. A legegyszerűbb kerítés, melyet általában a kerti résznél használtak a „gyepűnek" nevezett sövénykerités volt. Tehát a földbe vert karók közé a kívánt magasságig vesszőket fontak. A sövénykerítés másik változata is ismert volt, melyet „deáksövénynek" hívtak. Ez annyiból állott, hogy a beültetett oszlopokra vízszintesen három magasságban „csatlóknak" mondott fákat erősítettek és ezek közé fonták függőlegesen a vesszőket. A sövénykerítéseket általában egyszárnyú „vesszöskapuval" látták el. A vesszőskapunak előre egy keretet készítettek, majd az alsó és felső csatlója közé egymástól 40-50 centiméterre erősebb botokat tettek, melyeket fűzfavesszővel fontak be. Az udvar utca felőli részét deszkával, ritkább esetben kővel kerítették be és' deszkakapuval szerelték fel. A kapuoszlopokat legtöbbször körkörösen díszítették. A múlt század második felében a Léva (Levice) és Zseliz (Želiezovce) között elterülő falvakban nagymértékben elterjedtek a kőből faragott kapuoszlopok. Legszebb volt a kiskapuk kiképzése, melyeket három darab kőből raktak össze: a két függőleges oszlopból és az ezeket szegmens ívben összekötő felső részből. A felső részbe rendszerint belevésték a készíttető nevét és a készítés évszámát. Az oszlopokat általában virágmintákkal díszítették, melyek közül leggyakoribbak a tulipánok voltak. Ezeket a kőoszlopokat és íveléseket Borfőn (Brhlovce) készítették a helybeli kőfaragók és innét készen szállították a rendeltetés helyére. A Garam mentén több faluban még a közelmúltban is élt az a szokás, hogy farsang idejében az utcaajtókat, kiskapukat a legények kicserélték vagy a falu egy távolabb eső részére hordták. BUDAYENDRE
