A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-10-28 / 44. szám
Csehszlovákia népeinek költészetéből MIROSLAV VÁLEK: GÁL SÁNDOR: KÖZELEG AZ ŐSZ közeleg az ősz a benti sodródom benne — feléd ha van még lépésnyi út előttem e lépésnyi út célja te légy hogy hulltomban is hozzád essem szerelemnek ölelésnek csóknak mint fa lomb fája tövéhez fagy elől védő takarónak zimankók és por-havak jöttén gyökereinket óvni — magammal ha megdermed is számban a nyelvem gazdagabb leszel mindig egy hanggal mely kimondatott e köd-időben a közelgő ősz naptalan egén ha van még lépésnyi út előttem e lépésnyi út célja te légy ÓDA AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGHOZ Egy bizonyos nyár bizonyos napján, mikor a méhek mór hangolnak a kaptárban, mikor a vizek nem nyitnak ajtót senki vendégnek, mikor az eső nem bánja, hogy újra fontos lehet. Van, ami több, mint a dolgok zenéje, ha a férfiak szárnyas csapatban elhagyják a műhelyeket. Lépj a helyükbe, így leszel halhatatlan! Könnyű az egészet a férgekre kenni, merthogy a sárban heverésznek, s elindítják az órák ketyegését a fákban. S a fa bólint. Visszavonul, az őszbe lépked. Egyedül. Magában. Egy jó szót vár, és feladná a harcot. Egy kis részvétet. Ha láthatna egy arcot, akárkiét. Mennykő. Galambszárnyak villámlanak, suhannak. Lelőtt üstökösök zuhannak. üstökösök zuhannak, és nincsen kezdet, és nincs vég sem. Isten feje körül porzik a sörét, s a bodza lelkében hull a hó, akár a fösvény szívében. (Rácz Olivér fordítósa) VILÉM ZÁVADA: KOCSMA Prágai kocsma jó nekem, hol üldögélnek kettecskén. Nem eszik krémest egyik sem, csak csillogó szemük beszél. Falusi csárdát kedvelem, gyakran átléptem küszöbén, az egyszerű nép ült velem, örömre, búra ittam én. Amely mindig nyitva marad: földünk is hozzám közel áll, régi kocsma a nap alatt, hol születés vár és halál. Itt lehet élni s örülni, hitel nincs, se tivornya, gőg. Vendéglős fogja fizetni a napfényt és a levegőt. Az ember kedvvel maradna, ha cseh a csehre rátalál, felzeng végre a muzsika, lagzikor s temetés után. (Ozsvald Árpád fordítása) LACO NOVOMESKÝ: A SZÓ Fejezd be költeményed s búcsúzz utána, rajta, játékos költő, jobb, ha mór utódra mégy. ütött az óra is, az idő megvasalva, s mi csetlünk-botlunk benne, gyönge, mihaszna nép. Fojtott sírás fanyar kökényszeme torkunkban, összezúz ez a kor kegyetlenül, siváran. Mindennek vége hát? Egy szó ajkamra buggyan. Rágondoltam a fájdalomra, s máris írját találtam. (Rónay György fordítása) 11
