A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-14 / 42. szám

A zalabai ház

A méhesben

Érik már a szőlő Az egyik unoka

CSONTOS VILMOS új versei:

AHOGY

SZÁMVETÉS

MÁR CSAK

Ahogy leírom,

Percekből órák, órákból napok,

A SZÓ

Ahogy olvasod;

Napokból évek, - évekből vagyok.

örömem, kínom,

Havasfehéren — hetvenévesen,

Már csak a szó az,

Miből fölragyog.

Mérlegre állok - nincsen szégyenem.

Miben való vagy,

Ahogy parazsát

Szépülő élet.

Szívembe rejtem:

Már csak a szív az,

Az otthont, hazát

Úgy jöttem eddig, örökös-gyalog.

Mi hittel biztat,

Hogy kell szeretnem . . .

Nem jelölték meg utam csillagok.

Ami még éltet.

Ahogy elhiszed,

Porban és sárban indulnék tovább,

Szívedet gyújtva,- De már figyel rám konok porkoláb . . .

Tovább te viszed,

Már csak a versben

Hitet virulva.

Mondom el: bennem

S ahogy minden ház

Topogok helyben, mintha egy lakat

Kalász a bánat.

Küszöbét járod,

Fogva tartana, erős zár alatt,

S holnapra, őszre,

Lelkek ajtaját

Azt a zárat már szét sem törhetem,

Kévébe kötve

Ahogy kizárod:

Hogy szabaduljak - gyenge a kezem.

Látom búzámat.

Mécses világa

Hull a nyomodra,

S borul virágba

Sorsom vállalom, így záron belül.

Már csak úgy mondom,

A kedved bokra . ..

Az elítélést állom emberül.

Egyetlen gondom:

Megérzed akkor:

Letelik egyszer, s kiszabadulok,

Megteljen zsákom.

A földön te vagy,

Meglássátok majd, messzire futok . . .

— Ne tudja senki:

Szellemi magból

Meg kell szenvedni,

Ki vet és arat;

Rendem ha vágom . . .

Tégy vendégséget,- Addig azt teszem, mit eddig tettem:

Oszd e kenyeret:

A sok keserűt, amit lenyeltem,

Szoborba vésed

Bennem édesre átváltoztatom . . .

Emberségedet!

— Élni így is szép, — te mondd

el — dalom!

Percekből órák, órákból napok,

Napokból évek, — évekből vagyok.

Havasfehéren, hetvenévesen,

Mérlegre állok - nincsen szégyenem.

11