A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-14 / 42. szám

A pesti színházi világban Bilicsi Tivadart mindenki Bil bácsinak nevezi. Bilnek, mert ezzel a há­rom betűvel kezdődik családneve, bá­csinak pedig, mert az idén tölti be 77. életévét. No meg a „Bil bácsi" megszólítás jobban érzékelteti azt a rokonszenvet, amelyet Bilicsi Tivadar iránt érez az ember. íme egy példa kedvessége bizonyítására: Fényképész kollégám és én több mint másfél órás késéssel érkeztünk a szí-SZÍNÉSZEKKEL négyszemközt 1 (1 mű" közönséget, azonkívül több mint 75 játékfilm őrzi a Bilicsi-alakításokat. Hogyan csinálta ezt, művész úr, és ho­­gyon viselte el, amikor nyugdíjba kel­lett mennie?- Az én színészi pályámat az az ars poetica irányította, amelyet nagy pél­daképem Pethes Imre úgy fogalmazott, hogy a színészi munka átélés nélkül csak hülye komédiázás. Én bizony a gyermekek népszerű Csin-bum cirku­szában is úgy bohóckodtam, hogy a szívemet is beleadtam ebbe a szerep­be. Ami pedig a nyugdíjaztatásomat illeti, igaz, hogy hatvannyolcban nyug­díjaztak, de azért még nem kötöttek útilaput a talpamra. Színházam, a Víg­színház minden esztendőben elküldi azt a levelét, amelyben „tisztelettel közlik", hogy arra az idényre is megújítják a szerződésemet. Jelenleg például Molnár Ferenc üvegcipő című darabjában ját­szom, amelyet az író születésének szá­zadik évfordulója alkalmából tűzött műsorra a színház. Ám szerepelgetek más területeken is. Most próbáljuk a Rádióban „A szatíra története" című összeállítást, és a tv-ben is forgatják sorolását tréfásan Bilicsi Tivadar.- Haknizni szokott még?- Hála istennek, ez nálam már ré­góta kiment a divatból. Eleget játszom a színházi szezonban. Legfeljebb a szí­nészotthonokba látogatok el, nagy öröm megnevettetni és megénekeltetni azokat a nyugdíjas kollégákat, akik oly nehezen felejtik el a pálya szépségeit.- Gyermekkoráról és ifjú éveiről még nem esett szó . . .- No hót ezekben ugyan nem sok sztorit talál! Budán születtem, apám­nak papír- és könyvkereskedése volt. Emellett zeneműveket is szívesen kia­dott. Anyám színinövendék volt, amikor apám elvette, férjhezmenése után azon­ban zenetanulósra tért át és megsze­rezte a zenetanárnő képesítést. Azt hiszem, ez a családi zeneszeretet okoz­ta, hogy bár apám hallani sem akart szándékomról, énekes színész lettem. Egyébként eléggé jó gyerek voltam, három vesszőparipám volt csupán, az énekelgetés, a tenisz meg a foci. Bi­zony még ma is lelkesen szurkolok egy­­egy izgalmasabb teniszmérkőzésen vagy focimeccsen. Ifjú éveimnek két fontosabb állomása volt. Az, amikor elvégeztem az Orszá­gos Színészegyesület Színészképző Isko­láját és amikor megnősültem. Felesé­gemet, Lizát, aki a Magyar Színház művésznője volt, úgyszólván a színpad­ról „hurcoltam" az anyakönyvvezető elé. Általában szerencsés embernek tartom magamat, hiszen a legtökélete­sebb feleséget választottam, s nemcsak ő, nemcsak gyermekeim és unokáim, hanem kedves közönségem is szeretett és szeret. nész budai villájához. Azt hittük, le­szedi rólunk a keresztvizet, vagy nem is lesz már otthon. Bil bácsi azonban kertjében sétálgatva várt és szemre­hányás helyett úgy összeölelgetett, hogy szinte ropogott a csontunk. Pedig nem is mi voltunk az egyedüli vendé­gek. Svájcban élő leánya és kedvenc unokája aznap érkezett haza.- A boldogság költözött be hozzánk - dicsekedett az idős művész ragyogó arccal, miközben befelé tessékelt a házba. - Nálam ugyanis nemcsak a szülők szeretik gyerekeiket, hanem a gyerekek és az unokák is imádják egy­mást. Képzeljék hát el, mennyi öröm lesz ebben az öreg viskóban holnap, ha a hagyományos családi összejövete­len mind a négy lányom és mind a hat unokám kacagása üli meg a házat. Nos, ami azt illeti, nem tartottunk attól, hogy Bil bácsi „öreg viskójában" nem fér majd el a család. A könyvtár­szobában például, ahol a kávét és a likőrt szolgálta fel Liza asszony, bőven volt helye a 3000 kötetnek. De tágas, nagy méretű a többi helyiség is, iga­zán meglátszik, hogy nem centiméterrel méregették a villa építői.- Szellemek szobája ez - magyaráz­ta jókedvűen Bilicsi. - A magyar szín­művészet legkivólóbbjaival vagyok itt együtt esténként. Könyvtáramnak több mint 500 kötete színháztörténeti munka, s azt kutatgatom belőlük, mi űzi, hajtja a színészt nagyobbnál nagyobb erő­feszítésre. Honnan nyerte a cseléd­lányból színésznővé lett Jászai Mari azt az erőt például, hogy görögül és ango­lul is megtanult, csakhogy jobban megérthesse és jobban átélhesse Elektra szerepét?- Hát a saját erőfeszítéseit vajon megérti, kedves Bil bácsi? Hiszen már hatvanadik esztendeje, hogy színész, és mindenki tudja, hogy opera-, operett és prózai szerepekben egyaránt ottho­nos. „Inaskodott" Szegeden, Miskolcon és végigtájolta az ország számos kis­városát. Játszott a városligeti Színkör­ben, az Operaházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Magyar Színház­ban és a Vígszínházban. Nem is említ­ve, hogy egyszer egy nyáron Rátonyi Róberttel és Feleki Kamilla! még a cir­kuszban is szórakoztatta a „nagyérde­már Az eltűnt miniatűrök című játék­filmet, amelyben főszerepet játszom.- Említette már, hogy szerepeit egy­forma lelkesedéssel játssza. Melyik ala­kításait emelné ki mégis?- Hű de nehezet kérdez! - vakarta meg fejebúbját az idős színész. — Hi­szen hatvan esztendő alatt isten tudja, hányszor játszottam színpadon és hány­szor álltam a mikrofon és a tévé­kamerák előtt. Inkább tehát kapásból sorolok. Szerettem a Toscóból a sek­restyés szerepét, a Carmenból a csem­pészt, a Szabin nők elrablásából Rette­gi uramat, a Néma leventéből Beppót, a Három a kislányból Tschöll papát, a János vitézből a francia király sze­repét, A falu rosszából Gonosz Pistát és A piros bugyellárisból a cigányt. Leginkább azokat a szerepeket kedve­lem azonban, amelyeket öregszínész koromtól bíznak rám - fejezte be fel­- Többször vendégszerepeit, Bil bá­csi, a tengerentúlon, így az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliá­ban is. Nem mesélne el valamilyen ott átélt kedvesebb epizódot?- Kanadában kedvenc dalaimat éne­keltem az egyik kisváros magyarjai előtt. Másnap megállított az tucán egy alig hatéves fiúcska és megkért, hogy még egyszer magyarázzam el, „hód med be a kis medve a nagy oroszlán barlangjába". Egyébként ennek az em­léknek a felidézése kapcsán hadd di­csekedjem el, hogy tavalyi nagyleme­zem után az idén aranylemezem jele­nik meg. Ezen is újból „megmagyará­zom", hogy Apu, hód med be A kis medve A nagy oroszlán barlangjába . . . NEUMANN JANOS Kontár Gyula felvételei 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom