A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-23 / 39. szám
Errol Webber valósággal elzárkózott a külvilágtól. Magas falak között komor épület. Hatalmas vasajtó, a falak tetején szögesdrót. Nem jó szemmel nézték ebben a házban az idegent. Ezen az éjszakán pedig az angyalnak sem nyújtott volna menedéket a ház ura, ez az éjszaka a gyilkosoknak kedvezett. Eső, pokoli szélvihar, komor felhők — mi kell még a bűntényhez? Webber egyedül tartózkodott a hatalmas házban. A vénséges házvezetőnő, Elisa, kimenőt kapott, s valahogy úgy hozta a véletlen, hogy a ház többi lakója is ma éjjel házon kívül tartózkodott. A búskomor Webber a konyhába surrant és vizet csurgatott a teáskannába. Leoltotta a villanyokat és a dolgozószobába távozott. A szoba egyik sötét sarkában megmozdult Nero, a német vadászkutya. Majdnem ötven kilós volt az aranyoska. Lustán felemelte a fejét, a fülét hegyezte, s miután felismerte a gazdáját, nagyot ásított és tovább aludt. Talán macskákról álmodozott vagy egy virágos rétről, ahol nagyokat lehet hancúrozni. Az esőcseppek nagyot koppantak az ablaküvegen. Webber borzalmasan unta magát. Leült az asztal mögé és kezébe vette a papírvágó kést. A szélvihar tovább tombolt, a kert fái majdnem a földig hajoltak. Webber elhatározta, hogy munkához lát. A fal felé indult. Ez a fal tölgyfa lapokkal volt befedve. Tenyerét ráhelyezte az egyik sima lapra, megnyomta, a fal erre egy centivel beljebb csúszott, egy mozdulat jobbra és „előbújt“ az acélból készült hatalmas páncélszekrény. A zár kombinációját fejből tudta, s így minden nehézség nélkül besétált a széfbe, amely akkora volt, mint egy hajókabin. Hossza 2,30; szélessége 1,80. Jobbról balra polcok és a polcokon acéldobozok. Az egyiket leemelte, s ebben a pillanatban a konyhában fütyülni kezdett a teáskanna, jelezve, hogy felforrt a víz. Webber megfordult, de ereiben megdermedt a vér, egész testében remegni kezdett. A dolgozószobában megmozdult egy árnyék! Igen, semmi kétség! Valaki kihasználta az alkalmat és nesztelenül besurrant a házba. A rémülettől üveges szemmel nézte, hogyan csukódik rá a páncélszekrény hatalmas ajtaja. Egy kattanás és teljes sötétség vette körül. Holnap reggelig senkire sem számíthat, nem siethet senki a segítségére, s a páncélszekrényből egy árva egér sem mászhatott ki. Ne feledjük — ez nem a véletlen műve. Valaki azzal a szándékkal csapta be a páncélszekrény ajtaját, hogy Webbertől egyszer s mindenkorra megszabaduljon. Halál... fulladás. Semmi remény, ez a páncélszekrény lesz a koporsója. Talán ízléstelen tréfát űz vele valaki? Nem, nem. Gondolkozzunk higgadtan, nyugodtan. Legfeljebb hat óráig élhet ebben a kamrában. Sötétben és egyedül. Leguggolt. Vajon meddig tart az életmentő oxigén? Hogyan megakadályozni annak elszivárgását? Elmúlott egy óra, majd még egy. Webber egyre nehezebben szedte a levegőt. A fejében csak egy gondolat motoszkált: Vajon ki tette? Az agya szélsebesen dolgozott. Többen voltak azok, akik a hullája előtt szívesen tisztelegnének. Bizony hoszszú a gyanúsítottak listája. Hirtelen azon kapta magát, hogy mosolyog. Hiszen a tettes elsétált Nero mellett, s a kutya nem ugatta meg, tehát olyan személyről van szó, akit a házban jól ismernek. Ez az első nyom. A gyanúsítottak listája ilyképpen leszűkült. A sort a felesége, Linda vezette. A bűntény indító oka? A vagyon és a szabadság. Linda húsz évvel fiatalabb nála és igen csinos. Szívesen bebújt bárki ágyába. Igen ám, de Linda két nappal ezelőtt New Yorkba repült, tehát ezer mérföldnyire van a háztól. Mi van Mickeivel, az öccsével? Művésziélek — festő és szobrász. Éhenkórász, akinek a „művészete“ semmit sem kamatozott. Indítóok? Ha Errol elpatkol, akkor mindent a művész úr örököl. Ezért érdemes gyilkolni, elrabolni az embertől a levegőt. Igen, igen, hiszen éppen ma beszélgetett az öccsével telefonon. Meghívta ebédre, de Mickei ingerült volt, ideges. Talán legmélyebb álmából riasztotta fel. Eh, ezek a művészek ... Mickei visszautasította a meghívást, mert — ő mondta — látott a határban egy gyönyörű napraforgót, amelyet okvetlenül le kell festeni. A harmadik gyanúsított Lloyd Rossman, a vállalat alelnöke. Webber halálával a kötvények, a vállalat Rossman kezébe csúszna át. No persze, de Rossman Bostonba utazott üzleti ügyben. Nero mellett csak ez a három személy mehetett el zajtalanul. Mindenki mást megugatott volna a hű eb. Melyik a három közül? Linda reggel telefonált New Yorkból. Időközben visszarepülhetett, elkövethette ezt a galárd tettet. Most itt fulladozik, de a felesége nyugodt lelkiismerettel az első géppel visszavitethette magát a Manhattan szívébe. Lindát mégis le kell írni, mert helyzete kedvező volt. Mindent megkapott, gyilkolni nem érdemes, a rizikó nagy. Marad tehát Rossman és Mickei. Kockával döntse el, hogy melyik a kettő közül? A pénz nagyhatalom. Rossman jó munkaerő, megbízhatott benne, de ... Webbernek hirtelen eszébe jutott Rossman ígérte. Kilenc órakor jelentkezik Bostonból! Most 8,20. Tehát ha kilenckor megcsörren a telefon, akkor a „gyanúsított“ valóban Bostonban tartózkodik. Múltak a percek. Webber nekitámaszkodott a páncélszekrény falának. Pontosan kilenckor a telefon felcsörrent. Igen, ez Rossman. Mindig pontos. Webber elmozdult a faltól. Szédült, irtózatosan fájt a feje s emiatt újra leült. Az ügy tehát világos. Mickei azt mondta, hogy lefesti a határban azt a nyavalyás napraforgót, s közben egész nap dühöngött az ég, esett az eső, fújt a szél. A halálraítélt nyugalmával és szelídségével megbocsátott a tékozló fiúnak. Mindent szabad, ha pénzről van szó, és Mickeinek sohasem volt pénze. O, nem, nem! A vagyona nem csúszhat át egy gyilkos kezébe! Erről majd Webber gondoskodik! Ezért megfizet a piktor úr! A zsebében kotorászva megtalálta a flomasztert és az öngyújtót. Tudta, hogy a láng felemészti az oxigént, megrövidül az élete, de megmaradt szilárd elhatározása mellett. Az egyik dobozból előkotort egy papírlapot, meggyújtotta az öngyújtót és néhány másodperc alatt leírta a vádiratot: „Mickei tette! Láttam, amikor rám csukta a páncélszekrény ajtaját!“ Az öngyújtó lángja lelohadt. Mr. Errol Webber hangtalanul lezuhant. Másnap reggel a felügyelő természetesen első kézből Elisát fogta vallatóra, aki úgy remegett, mint a nyárfalevél. — Tehát felfedezte, hogy a tölgyfalapokat valaki elmozdította. Gyanúsnak találta és ezért felhívta a kapitányságot? — kérdezte a felügyelő. Elisa sápadtan bólintott. Alig állt a lábán. A rendőrségi szakértők mindent lefényképeztek, a holttestet és Mr. Webber utolsó üzenetét. Elisa zokogott. Webber hulláját letakarták egy pléddel és elszállították. Lehajtott fejjel a menetet az ajtóig kísérte. Nero kihasználta a kínálkozó alkalmat és a nyitott ajtón keresztül kiugrott a kertbe. Megszokta a reggeli sétát. Körülfutotta a házat, de óvatosan ugrándozott, mert fájt a jobb mancsa. A kutyuska lába ugyanis megsérült. Igen, akkor sérült meg, amikor megnyomta a páncélszekrény ajtaját. Kutyahűséggel figyelmeztetni akarta a gazdáját: a konyhában ugyanis fütyült az az átkozott teáskanna s ezt a fütyülést Nero nem kedvelte. A macskákat és a fütyülő teáskannát szívből utálta. A felügyelő ezalatt visszatért a szobába, leültette Elisát és feltette a kérdést: — Most árulja el nekünk, hogy mit tud erről a Mickeiről? LÉGIFUVAR Eleinte mindenki bolondos ötletnek tartotta. Méghogy postagalambot alkalmazni a megbízható, kipróbált taxi helyett, amely mindmáig a vér- és szövetmintákat szállította! Igaz, a galambposta gyorsabb is, olcsóbb is, és a kórházak függetleníthetik magukat a taxivállalatok egyre emelkedő tarifáitól. Minthogy azonban az ötlet ellen semmilyen komolyabb érvet nem lehetett felhozni, a városi közigazgatás és a Devonport Kórház végül is elfogta a tervet. A levet vér — vagy szövetminta — egy kis törhetetlen plasztiktartóba kerül, amelyet a galamb hátára csatolnak, és már mehet is. A laboratóriumig négy kilométeres az út, a galamb ezt négy perc alatt teszi meg. Ugyanez az út taxival tizenkét percet vesz igénybe, de a kocsitól még tíz percet kell futnia a küldöncnek a laboratórium épületéig. Abban a pillanatban, amikor a galamb belép a dúcba, az ajtón elhelyezett fotocella csengőt hoz működésbe. A laboratórium dolgozói azonnal tudják, hogy vizsgálati anyag érkezett, és rohannak a padlásra, Biztonság kedvéért a kórháziak rendszerint telefonálnak is, hogy úton van egy madár. Egy milliomos halhatatlansága? Egy ismeretlen milliomos megrendelésére egy ismeretlen orvos előállította a milliomos „másolatát“ ún. klónozás útján, azaz a milliomos egy sejtjének magját egy emberi petesejt magja helyére helyezte, a sejtet osztódásra serkentette, majd némi in vitro fejlődés után egy nő méhébe helyezte, aki 9 hónap múlva megszülte a gyermeket. Ez az állítás a lényege David Rovrik amerikai tudományos publicista könyvének, amely „A saját képére — az ember cloning-ja“ címmel az év eddigi legnagyobb könyvbotránya a nyugati sajtónak. A képtelen sztori gátlástalan hazugság — nyilatkozta számos neves szakember — s cikkek és kritikák mutatnak rá nemcsak erre, hanem a dolog tudományos lehetetlenségére is. A testi sejtből kiinduló egyedregenerálás ma már számos növényen ipari méretekben is megvalósítható, alacsonyabb rendű állatokon is megy, a gerincesek közül a békán már sikerült, de emlősön még nem. Bár elvben nem elképzelhetetlen a dolog — nyilatkozta egy angol kutató —, az így előállított másolat valószínűleg korántsem lesz olyan tökéletes, mint azt várjuk, mert az anyai petesejt citoplazmatikus tényezői módosítják a genetikai kód megvalósulását. E téren még oly csekély a tudásunk, hogy az ember „sokszorosításának“ etikai problémáival küszködni — mint azt Rovrik teszi — egyelőre teljesen felesleges, s mire megvalósíthatnánk, talán az eszünk is megjön... — mondta a nyilatkozó. 22