A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-16 / 38. szám
ronynak szánt jelentést, és lentről a földi irányítóközpontból is. Jozef Ziman teljesítette az utasítást, de keserűen elmosolyodott, hiszen azt sem fönt, sem lent nem tudhatják, hogy ezt előrelátóan még a startolósnál megtette.. . A gép egyre lassabban repült, a sebességmérő már ólig-alig mutatott 130 kilométeres óránkénti gyorsaságot. Ez pedig már csaknem a zuhanási sebesség határa! örökkévalóságnak tűnő percek következtek, mígnem sikerült szerencsései! földet érnie — Sliačon. Alighogy kikászálódott a gépből és megpróbált nyugalmat parancsolni az idegeinek, a repülőtér szolgálatos tűzoltótisztje néhány hasábnyi jégdarabot tett nevetve Jozef Ziman karjába: „Komám, ezt tedd el emlékül otthon a jégszekrényedbe. A gép törzséről olvasztottuk le. . ." Ma sokkal nyugodtolbban, békésebben röpült az L—200-as Morava. A pilótája is „csak" fáradt, nem ideges, bár a délelőtt szállított fiatalember sorsa még most is nyugtalanítja. Akárcsak az orvosok és az ápoló személyzet, a mentőrepülő pilótája is szívébe (árja a páciensek sorsát. — Mondott már nemet, ha egy-egy árasztó nap után, mondjuk, éjjel is isszahívtók szolgálatba? Szinte megütközve keresi a tekintetemet: — Ilyesmi nem fordulhat elő! Mindig készenlétben állunk. Sőt, az ügyeletes diszpécser mindig tudja, hol vagyok. Bejelentem, ha a lányommal moziba megyek, körlöm, ha étteremben vacsorázom. Előfordul, hogy éjjel ébresztik föl. Néha akkor kel, amikor más lefekszik; vagy akkorra kerül ágyba, amikor más számára már az ébresztőóra csörren. A leggyakoribb mondat, amit Pőstyénben élő felesége megkérdez tőle: — Sokat repültél? És ha elmegy otthonról, ezt a két szót hallja: — Vigyázz magadra! Mindenhová siet, de sohasem tudja, mikor ér haza. És azért Pőstyén — Bratislava között is egy jó órányit eltart autón az út. Ezért nem is jár haza naponta, hanem a repülőtér tőszomszédságában üzemi szállást biztosítottak számára. Beszélgetünk, közben éktelen robajjal egy TU—154-es óriásgép érkezik Ivánkára. Most én keresem a tekintetét: — Nem szeretne inkább nagy gépre kerülni? — Nem! — érkezik egyből a határozott válasz. — A nágy gépek pilótái úgyszólván semmit sem élveznek a repülés romantikájából, több-kevésbé puszta „fuvarozásból" áll minden útjuk. Az L—200-asok fölszerelése biztonságos, de mégsem olyan tökéletes, mint a nagygépeké, ezért több munka jut a pilótának is; sőt, sok esetben nekem kell döntenem, folytatom-e a megkezdett utat vagy visszafordulok-e, esetleg fölszállbk-e egyáltalában?. .. Különben is, a pilóták sohasem nézik le egymást, bármiyen gépen is repüljenek. Célunk minden gépen ugyanaz: a megszabott útirányt „lerepülve", biztonságosan földet érni. Ennyit mond, de szavaiból kiérződik, szükség esetén előtte még egy cél lebeg- a gép fedélzetén szállított rászorultakat mielőbb a mentőorvosok gondjaira bízni. Mert néha valóban csak percek, másodpercek döntenek egy-egy emberéletről. Kint végleg besötétedett közben. Jozef Ziman az órájára pillant és a telefonért nyúl. — Hazahívok. .. Legalább telefonálni szoktam, ha esténként nem mehetek haza. .. A bátorság és a kötelességtudás mellett, mennyi őszinteségnek és gyöngédségnek is jut még hely egy pilóta szívében. MIKLÓSI PÉTER GYÖKERES GYÖRGY felvételei GONDOLATOK EGY FA ALATT L—200-as fedélzetére kerül lőtt pilóta pillanatok alatt felismeri — és felméri — o helyzetet. Az enyhe téli éjszakában épp a fagypont szintjén haladt, a vizes „vatta" a gép törzséhez fagyott! Gázt adott, alaposan megtáncöltatta a motort, meghúzta a gyorsulást irányitó kart. A gép nem engedelmeskedett. Repült, de egyenletesen süllyedt közben. „Nem tudom megtartani az előírt haladási szintet" — szólt rádióján a legközelebbi jelentéspont ügyeletesének. „Kapcsold be még egyszer a szárnyak fűtését!" — érkezett „föntről" és „lentről" az útbaigazító tanács. Föntről egy pilóta társától, aki hallotta a to-A Nagyfödémes (Veiké LJIany) felöl Jókára (Jelka) érkező embernek, ahogy a Fövenyek erdőt elhagyja, egy hatalmas lombú fa tűnik fel: a „cidrusfa“, ahogy a jókaiak nevezik. Valójában platán. Amint azt a közelmúltban, a galántai jnb kereskedelmi és idegenforgalmi osztálya által kiadott színes, érdekes prospektusból megtudtam, Szlovákia legnagyobb platánja. Törzsének kerülete 752 cm. Hatalmasan, mintegy őrködve áll a falu szélén, figyelve a végbemenő változásokat. Vajon hány éves lehet, és miről regélne, ha beszélni tudna? Ki és mikor ültette ide az e tájon ritka fát? Ki mindenki pihent meg hűsöt adó lombja alatt? A monda szerint itt pihent Bercsényi Miklós, Rákóczi hadvezére. De vajon lehet-e hinni a mondának? Mindenesetre 1705. október 24-én (okiratok tanúsága szerint) Bercsényi Miklós járt a faluban. A kurucok ittjártát egyébként egy név is őrzi, a Kurucitató, a Kis-Dunán. Tanúja volt-e a fa az Í490—1491-es háborúnak, amikor a magyar koronára pályázó I. Miksa német—római császár seregei bevonultak az országba és Jókát Nagyfödémessel együtt elpusztították? Hát igen, akkor már csaknem ötszáz éves ez a platán és az 1541-es törökdúlásnak is tanúja volt. Az 1553-as portális összeírásban a falu akkori birtokosa, Farkas János nevén csak két porta van bejegyezve. Igaz ez az adat csak Nagyjókára vonatkozik. Habár az akkor külön településként szereplő Kisjóka birtokosa is csak két porta után adózott. Mi minden történt, amíg az alig pár lelket számláló két kis falu több mint négyezer lakosú községgé fejlődött? Hányán estek áldozatul az 1833-as és 1866-os kolerajárványnak a faluban? Ezek és hasonló kérdések jutnak eszembe a fának földbe markoló hatalmas gyökerein ülve. Ha szóra bírhatnám, mondanivalójával valószínűleg jócskán ki lehetne egészíteni a könyvekben megjelent és a levéltári adatokban szereplő szűkszavú utalásokat a falu múltjáról. A fák azonban nem tudnak beszélni. Legalábbis nem emberi fülnek érthető nyelven. Megpihenve alattuk azonban még akkor is érdemes néhány kérdést feltenni magunknak, ha tudjuk, hogy választ úgysem kapunk rájuk. A fák életkorát ma már a szakemberek hozzávetőleges pontossággal meg tudják állapítani. Bizonyosan nem én vagyok az egyedüli, aki Szlovákia legnagyobb platánjának életkorára kíváncsi. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy az illetékesek a fa mellé egy táblát állítanak a hiányolt adattal és még néhány, a fára jellemző sorral. Ezen túlmenve, azt sem tartom kizártnak, hogy a szövetkezet kimustrált, a platán lombja alatt nagy összevisszaságban rozsdásodó mezőgazdasági gépeinek is megfelelőbb helyet találnak, és a törzset körülvevő gazt és bokrokat kivágják. Ennyit igazán megérdemel ez a hatalmas ősi platán. Kép és szöveg; GÖRFÖL JENŐ 13
