A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-09 / 37. szám
A Mátyusföld népi építészete IV. A LAKÓHAZAK TÉRBELI TAGOLASA, BÚTORAI ÉS TŰZHELYEI A mdtyusföldi hozok nagy része egysoros alaprajzi elrendezésű volt. Tehát az utca felöl a helyiségek sorrendje a következő: első szoba — pitvar vagy konyha — kamra vagy hátsó szoba — istálló, kocsiszín. A keresztirányú fejlődés első lépése a „szerhocsurgás" vagy „eresztik" kiszélesítése volt. Később az eresztéket vastag oszlopokkal és falazott mellvéddel látták el. Ez volt a „folosós ház". A ház homlokfala általában kiterjedt a folyosóra is. Ilyenkor a folyosóra az utca felől ajtót tettek. A fejlődés során a folyosót fokozatosan nagy üvegablakokkal látták el. Újabban a régi házakat úgy bővítik, hogy a folyosó helyére újabb helyiségeket építenek. Az első szoba az utca felől aszimmetrikusan elhelyezett egy vagy szimmetrikuson elhelyezett két ablakkal volt ellátva. A hátsó szobának általában csak egy ablaka volt, a pitvarnak egy sem. Hogy a nyári melegben a pitvarajtó nyitva maradhasson és a baromfi se jusson a pitvarba, az ajtó helyett „saraglát" használtak. A lakóház minden helyiségének talaja régebben földből készült. Először a földet ledöngölték, majd minden hét végén pelyvás sárral betapasztották. Különösen ünnepek alkalmára a szobák talaját díszítették is. Ez volt a „kencsefencsélés”. A kencsefencsélés annyiból állt, hogy a betapasztott talajt „lőtyének" nevezett agyagos vízzel simára kenték. Ezután „kenőcsével" (seprűvel) egyenes vagy hullámos vonalakat rajzoltak beléje. Közismert volt az a változat is, amikor a „felmeszelt" talajt száraz homokkal kicifrázták. Leggyakoribb minták a hullámvonalak voltak. A ház helyiségei közül az „első szoba" a többi fölé emelkedett. A családtagok, esetleg a vendégek, csak nagyobb ünnepeken léphettek ebbe a helyiségbe. Bútorainak elrendezésére a sarkos elrendezés volt a jellemző. A szoba utca-udvar felőli szögletében kapott helyet az „asztalpad" az asztallal. Ezzel szemben volt a tűzhely, mely sok első szobából teljesen hiányzott. A szabadon maradt utca felőli szögletben volt a díszes vánkusokkal magasra rakott „vetett ágy", melyben nem szoktak aludni. A falak mellett levő helyett a rakodó bútorok töltötték ki. Közülük legnagyobb volt az „ómárium", melyet attól függően, hogy a ruhát függesztve vagy összehajtva tartották benne, „rakásnak" vagy „akasztósnak" nevezték. Ugyancsak ruha tárolására használták a „fiókos kasznyit" és a „suglótot" is. A család hétköznapi élete a hátsó szobában és a pitvarban folyt. A hátsó szoba bútorainak elrendezése hasonló volt az első szobáéhoz, csak jobban igazodott a mindennapi élet követelményeihez. Itt is volt sarokpad, de az asztalt legtöbbször felváltotta az „asztalágy" vagy „csukott ágy", mely nappal mint asztal, éjjel pedig mint ágy szolgált. A családtagok számától függően az asztalágyon kívül a hátsó szobában egy, esetleg két ágy volt. Fekvőhelyül szolgált a kemence szurgyikja is. A pitvarban vagy konyhában kapott helyet a „tálasómárium", a „kiskasznyi", a „vízpad" és a „luknak" nevezett vakablak. A tűzhelyek közül legegyszerűbb volt a pitvarban sárból vagy mórból épített „rakott pad". A pitvarból fűtötték a hátsó szobában lévő „siskát" is. A házakra eleinte nem építettek kéményt. A füst a padláson gomolyogva a tetőzet hézagjain távozott a szabadba. Később a pitvar fölé sövényből gúla alakú kéményt készítettek. Ez volt a „nyitott kímíny". A kémény fokozatosan leszűkült a rakott pad fölé. Mivel továbbra is a rakott pádon főztek, a kéményt ajtóval látták el. Ezt nevezték „terhes kímínynek". A pitvar alatt gyakran kenyérsütő kemencét is építettek. Ilyenkor a ház hátsó falán a pitvari résznél jellegzetes dudor volt. A rakott padot és a siskát később felváltotta a mórból épült „rakott sporhelt", majd a vas „csikós sporhelt" és a ma is jól ismert tűzhelyek. BUDAY ENDRE
