A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-08-26 / 35. szám

Jól szórakoztunk Búzavirág - Izsa Reggel ugyan esett, kisebb pocsolyá­kat kikerülve juthattak a szereplők és a közönség a szabadtéri színpad­hoz, ám a nap folyamán már ke­gyeibe fogadta az időjárás a tizen­hatodik kolozsnémai Kližská Nemá) járási dal- és táncünnepély részt­vevőit. Már kora délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a halászcsárda és a fák hűvösében felállított ételt, italt árusító sátrak előtt. Tíz órakor pe­dig, amikor a műsor szinte percnyi pontossággal elkezdődött, már vagy hat-hétszázan voltak jelen a néző­téren. Arról, hogy a komáromi járásban szép sikereket érnek el a népművé­szeti munkában, már a Hét olvasói is értesültek. Sok éneklőcsoport, citerazenekar, szólóénekes és két népművészeti csoport fejt ki aktív tevékenységet. Érthető tehát, hogy a járási titkárság több csoportnak kívánt fellépési lehetőséget biztosí­tani. Erre csak úgy volt mód, hogy a műsort két — délelőtti és délutáni — részre osztották. A délelőtti műsorban tizenhárom műsorszámot láthatott a közönség. Tapsolhattak a csicsói, karvai, nagy­­keszi, vágfüzesi, ekeli, dunamocsi és füssi éneklőcsoportnak, Papp Ilona búcsi és Édes István madari szóló­énekeseknek, a naszvadi citerazene­­karnak, valamint a naszvadi és búcsi folklórcsoportoknak. A délelőtti műsorban minden két­séget kizárólag a búcsi népművé­szeti csoport nyújtotta a legkiforrot­­tabb teljesítményt, s természetesen ők aratták a legnagyobb közönség­­sikert is. Előadásukban a búcsi lako­dalmi szokásokat, láthattuk. Műso­rukkal véleményem szerint a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon is megállnák helyüket. A kétórás szünet alatt ismét az ételt, italt és hűsítőket árusító sátra­ké volt a főszerep. Közben állan­dóan érkeztek a látogatók, úgyhogy a hivatalos kezdésre már minden hely foglalt volt, sőt az árnyat adó fák alatt is álltak szép számmal. Becslések szerint közel négyezer né­ző jött össze... Ez a szám különö­sen akkor jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy a rendezvény időpont­ja röviddel a kezdete előtt az elhú­zódott aratás miatt még bizonytalan volt. A délutáni műsort Kurucz Nán­­dorné, a CSEMADOK komáromi já­rási bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Szabó Imre, az SZLKP komáromi járási bizottságának tit­kára mondott ünnepi beszédet. Ezután a szereplők felvonulásával kezdetét vette a délutáni program, melyben az izsai gyermek és felnőtt tánccsoport, a naszvadi gyermek és felnőtt citerazenekar, a madari női éneklőcsoport, a karvai éneklőcso­port, és a vendégegyüttesek léptek fel. Nagy tapsot kapott a naszvadi gyermek-citerazenekar, valamint a két izsai csoport. Különösen a gyer­­mektánccsoport fellépése keltett jó benyomást. A vendégek közül elsőként a blanskoi népművészeti csoport lé­pett színpadra. Őket a magyarorszá­gi kapuvári-vitnyédi folklórcsoport követte. Értő kézzel, tudatosan ösz­­szeállított, gyermekjátékokkal indí­tott, verbunkkal és párostánccal zá­rult műsoruk vastapsra késztette a nézőket. A Csallóközi Dal- és Táncünne­pély a diószegi Üj Hajtás tánc­csoport fellépésével ért véget. A Zse­­lizen bemutatott műsorukkal osztat­lan sikert arattak. Fellépésük az ünnepély méltó befejezése volt. A XVI. Csallóközi Dal- és Tánc­ünnepély sikeres volt. Elégedett volt a közönség — a taps alapján ítél­ve —, és elégedettek lehettek a szer­vezők is. Néhány gondolatot azon­ban szeretnék papírra vetni, anél­kül, hogy ünneprontó lennék. A ren­dezvény a dal- és táncünnepély nevet viseli. Ennek ellenére az egész műsornak inkább folklórjellege volt. Éneklő- és népdalénekesek léptek fel. Véleményem szerint a dal- és táncünnepélyek jellegének megfele­lően — mivel sok fiatal is jelen volt — a szervezők beiktathattak volna egy tánczenekart vagy táncdal­­énekest is a műsorba. Másik dolog a színpad. Különösen a ritmusosabb és több szereplőt igénylő táncszá­moknál ütköztek ki hiányosságai. Nincs kellő mélysége, hajlik, mozog a padlózata. Ismétlem: nem akarok a kákán csomót keresni. Az általam felsorolt néhány hiba a rendezvény értékéből vajmi keveset von le; ezek a hibák bármikor és bárhol előfordulhatnak. Mindent egybevetve: jól szórakoz­tunk Kolozsnémán, s még a kelle­metlen szúnyogcsípések sem zavar­ták élvezetünket. GÖRFÖL JENŐ GRAFIKUSOK KIÁLLÍTÁSA Júliusban Losoncon (Lučenec) megnyitották a fiatal szlovák grafi­kusok kiállítását. A múzeum veze­tőségének nevében Szabó Gyuláné Haltenberger Kinga üdvözölte a járási nemzeti bizottság küldöttét, Rusznák Jánost és a közönséget, majd Ľuba Kudolániová művészet­­történész méltatta a grafika fiatal „úttörőinek" munkásságát. A szép kiállításért dicséret és el­ismerés illeti a Nógrádi Múzeumot, hiszen ma még ritkaságnak számít képzőművészeti kiállítások rendezé­se. Sajnos, Losoncon az illetékesek részéről nem nyilvánul meg kellő érdeklődés. Mindenképpen örven­detes, hogy a fiatal tehetséges mű­vészek munkáit kiállították váro­sunkban. Szabó Gyuláné megnyitójában hangsúlyozta, hogy a kiállító fiatal művészek már régen nem nevezhe­tők kezdőknek. Már valamennyien átestek a közönséggel való talál­kozás tűzkeresztségén. A múzeum termeiben kilenc grafikus — Sta­nislav Dusik, Maja Dusíková, Du­šan Kállay, Jana Kiselová, Ľubica Končeková-Veselá, Marian Minaro­­vič, Karol Ondreička, Igor Ru­­manský és Kamila Stanclová — állította ki alkotásait. A grafikák színvonalasan és sokrétűen tükrö­zik szocialista köztársaságunk tár­sadalmi, erkölcsi és politikai törek­véseit. SÓLYOM LÁSZLÓ JÁRÁSI NÉPDALSZEMLE A nyitrai járási dal- és tánc­ünnepélyt ebben az évben Beren­­csen (Branč) rendezték meg. Több mint 200 szereplő vonult végig a falun, hogy azután szép műsorral szórakoztassa a közönséget. A tar­ka tömeg a hősök terén megkoszo­rúzta a második világháborúban elesett hősök emlékművét. így adó­zott a harcban életüket vesztett szovjet katonák emlékének. A szabadtéri színpadon a járás élenjáró vegyes kórusai, folklór csoportjai, csoport- és szólóéneke­sei léptek fel. Sok-sok kellemes percet szerzett a közönségnek a lédeci menyecskekórus, a gesztéi folklór csoport, a gerencséri vegyes­kórus és a nyitracsehi férfi éneklő csoport. Nagy sikert aratott az alsócsitári Dolinský Kati népdal­­énekes. A műsor utolsó részében az aranyéremmel kitüntetett soproni táncegyüttes lépett fel. Műsorukat hosszantartó tapssal jutalmazta a közönség. BALKÓ IMRE 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom