A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-19 / 34. szám
A Mátyusföld népi építészete I. TERÜLETE, TELEPÜLÉSFORMAI, TELEKFORMAI, TELKEINEK BEOSZTÁSA ÉS KERÍTÉSEI A tájegység magvát a Kis Duna és a Vág között elterülő falvak adják. Tágabb értelemben ide sorolhatjuk a Szene (Senec) - Galánta (Galanta) — Újvár (Nové Zámky) vonal mentén húzódó falvakat is egész a Dunáig. Mátyusföldet délről a Kis Duna választja el Csallóköztől. Keleten Garammentével határos. Építészete közel áll Csallóköz népi építészetéhez, hiszen mindkettőre hasonló természeti viszonyok nyomták rá bélyegüket. Déli részét a Kis Duna, Fekete víz, Dudvág és a Vág árvízterülete tölti ki. így a szinte minden évben ismétlődő árvizek elárasztották a vidék nagy részét. Ezért tartós letelepedés csak a viszonylag magasabban fekvő részeken történhetett. A települések a természeti adottságoktól függően szabálytalanul bővültek. Ezeknek a halmaztelepüléseknek az utcáira a nagy össze-visszaság jellemző. A faluk képét a természetes úton, vagy a mórvető helyeken keletkezett tavacskák teszik színesebbé. Telkeinek formája a helyi adottságoknak megfelelően eltérő. Néhol az utcára merőlegesen elhelyezkedő hosszúkás, máshol négyzet vagy háromszögalakú, esetleg teljesen szabálytalan. A telkek beosztásában is sok volt az eltérő, de általában a lakóházak merőlegesen helyezkedtek el az utcára. A lakóházzal szemben volt az udvar, melynek közepén volt a kút. Régebben az „ágasból", „hankalíkból" és a „sulytóból" álló „gémeskút", majd a „kerekeskút" és a „rángatóskút" (kézipumpa). A telek hátulsó részében kaptak helyet gazdasági épületek, a kazlak és a trágyadomb. Valamikor a településeket nem szokták keríteni, hiszen a környező mocsarak természetes védelmet biztosítottak a lakóknak. Néhány faluban azonban még a század elején is ősszel, kukoricaérés idejében ún. „árokkaput'1 állítottak a falu szélén lévő és az utat szegélyező árkok között. A telkeket is csak a tulajdonjog megerősödése idejében kezdték kerítésekkel elkülöníteni. A legegyszerűbb kerítés a „sövénykerítés" volt. A készítése egyszerű volt: a bevert karók közé vízszintesen fűzfaágakat fontak. A kerítés másik változata volt a „sellenc" vagy „sallanc”. Ezt úgy készítették, hogy két-két egymás fölé helyezett fa közé nádat vagy vesszőt állítottak. Ezért is nevezik több faluban „állításnak". Ha a kerítést erősebbre akarták készíteni, akkor a fák közé állított nádat vagy vesszőt kévékbe kötötték. Ezt a változatot hívták „pőskeritésnek". A sövény és sellenckerítést általában a telek kerti részénél használták. Az udvarokat az utca felől „palángnak" nevezett deszkakerítéssel határolták. Az egy- vagy kétszárnyú kapukat sövényből vagy deszkából készítették. A kerítésnél és a kapuknál használt oszlopokat általában „szobroknak" nevezték. A „kapuszobrok" végét valamikor fejhez hasonlóra faragták. Az ilyen díszített kapuszobrot „faszentnek" is szokták hívni. Lehet, hogy innét a mondás: „Állt mint a faszent"? BUDAY ENDRE 24
