A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-19 / 34. szám
A szövetkezet elnöke és Huszár István a szemveszteséget vizsgálja (A szerző felvételei)- Nehéz a terep - mondta Huszár István, amikor kérdő tekintettel mutattam a tarlón imitt-amott látható 4-5 centiméter széles, dőlt gabonasávokra. — Egyrészt a talaj mocsaras volta miatt gyakrabban kell nagyobb sebességre kapcsolniuk a kombájnosoknak, mert különben elsüllyedne a gép - mint például tegnap —, másrészt az idén szokatlanul sok kárt okoz a mezei vadállomány. Ezek a ledőlt gabonasávok az ő lábnyomaik. A gép, ha nem fordul szembe a földhöz lapuló növényzettel, bizony nem tudja felemelni, kicsépelni a kalászokat. A kombájn nem foroghat olyan cikcakkban, ahogy az őzek szödkeltek. Itt bizony lesz csíra bőven.- Olyan nincs - lép hozzánk az elnök, - hogy veszteség nélkül tudjuk betakarítani a termést. Csupán azon múlik, hogy mekkora ez a veszteség. Arra törekszünk, hogy minél kisebb legyen. Gépeink, s az aratók, a lehető legtökéletesebben dolgoznak. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának kiadványa 2 százalékban jelöli meg a gabonaneműek kombájnos betakarításakor megengedhető szemveszteséget, és 4,1 százalékban a megengedhetetlent. Csallóközi viszonylatban a búza esetében nyugodtan beszélhetünk 55—60 q közötti átlaghozamról. A megengedett két százalékos szemveszteség tehát hektáronként 11-12 kg. Vagyis ezer hektáron ilyen szemveszteség esetén annyi mag marad kint a tarlón, mint amennyi egyébként két hektáron megterem. El kell ismernünk, hogy ez valóban minimális veszteség. Hogy mégis milyen sok, arra akkor döbbenünk rá, amikor tarlóhántás után kicsíráznak az elhullott magvak, amikor a zsenge növénykék kibújnak a föld felszínére s üdén zöldellve hirdetik hányán is vannak tulajdonképpen. A gelleiek példája bizonyítja, hogy ember és gép tökéletes összmunkájával igazán szép eredményeket lehet elérni. Nem kell pirulniuk, ha tarlóhántás után ismét ellátogatok hozzájuk.- fm -a berendezés és a gyártási program átállításával. Egy ellenben biztos: üzemünknek ez idén 1300, januártól pedig évi 1600 lakásegységnek megfelelő házgyári épületelemet kell gyártania. E célkitűzés komolysága talán érthetőbbé válik, ha elmondom, hogy a Bratislava-Petržalkán (Ligetfaluban) épülő új lakótelepek tömbházainak többsége a jövőben NKS-típusú lesz, azaz Vereknyén gyártott panelből készül majd! Izgalmas feladat ez, hiszen Szlovákia fővárosának távlati fejlesztési programja szerint a mai Ligetfalu területén az ezredforduló éveiben egy teljesen új és önálló városrész áll majd: mintegy 150-200 ezer ember otthona. Maradjunk azonban a jelenben és nézzünk szét a panelgyárban! A központi irányítóteremben elsősorban műszereket talál a riporter. Fölöttük apró lámpák villognak, a kapcsolókat kezelő technikus előtt mérőműszerek jelzik a keverőbe adagolt kavics és cement minőségét, a keverékbe jutó víz mennyiségét, a töltés időtartamát, az ürítés irányát. A keverődobokból — két irányba - futószalagok szállítják tovább a kész betont, ami aztán ugyancsak gépi töltéssel a méretre „szabott", azaz milliméternyi pontossággal beállított, szárítóprésekbe kerül. Persze, mindez nem azt jelenti, hogy az egész munkafolyamat csupán egy-két gombnyomásból áll és röviddel később mór kész, szárazszilárd panelek „lépnek ki" a gyárkapun . . . Ellenkezőleg, a nagyfokú gépesítés ellenére az ember jelenléte az egész munkafolyamat során rendkívül fontos, hiszen ügyelni kell, nehogy valahol torlódás keletkezzék, szabályozni kell a vízellátást, a keverőkbe kerülő kavics minőségét, a szárítóprések működését, a friss panelek száradásának ütemét és végül — de nem utolsósorban - nagy körültekintést igényel a kész épületelemek elszállítása is, mert ekkor sérülnek meg a legkönnyebben . . . Befejezésül talán hadd mondjam el még azt is, hogy - a régebbi típusokkal szemben - milyen újdonságokat jelent az új szerkezet. Az újítások lényege a panelek új méreteiben, könynyebb illeszthetőségében, a szobafal nagyságú betonlapok felületének simább kivitelezésében és a hatalmas formákba öntött betonkeverék jobb minőségében rejlik. Kilépünk a gyár hatalmas csarnokából és Földes József megáll egy pillanatra az udvaron sorakozó, elszállításra váró panelek mellett.- Elért eredményeink ellenére, eddig elég sok volt a panasz az új lakások minőségére - mondja. - Remélhetőleg, az NKS-típusú panelek módosított elemeivel már nemcsak korszerűbben, de jobban is építkezünk majd. Ha így lesz, akkor megérte a tervezők és a panelgyáriak igyekezete; akkor érdemes volt vállalni a második rajt fáradságát. MIKLÓSI PÉTER Fotó; Prandl Sándor Ha riportútjaim alkalmával végigjártam a kis falvak vagy városok utcáit, mellém szegődött helybeli vezetőm melle dagadt a büszkeségtől, amikor a házak előtt virágzó rózsákat és a kiültetett, lombosodó fiatal fákat, az emberhez méltó környezetet dicsértem.- Nincs benne semmi boszorkányság - mondta mosolyogva - az emberek szívesen dolgoznak a közösség javára, ha látják az értelmét és tudják, hogy ez az ő javukat is szolgálja. Persze nem ilyen egyszerű az egész. És nem lehet leszűkíteni csak a falu- és városszépítésre. A munkához nemcsak lapátolok, kétkezi munkások kellenek, hanem jó szervezők is, akik tudják, mit, miért és hogyan kell csinálni. így van ez a közművelődés, a kulturális munka területén is. Egy-egy község vagy kisváros hullámszerű kulturális fellendülése mögött azokat az egyéneket kell keresnünk, akikben megvan az a képesség, hogy távlatokban gondolkozzanak, és az emberekre műveltségüknél, kitűnő szervezőképességüknél és főként szocialista meggyőződésüknél fogva hatni tudjanak. Ez persze nem könnyű dolog, néha sok-sok gánccsal, megnemértéssel és lemondással jár. De vannak sikerek is. Van úgy is, hogy a nagy eredmények láttán a kitűnő egyén fejébe száll a dicsőség és a munka oroszlánrészét csak magának tulajdonítja, lebecsülve ezzel a közösség alkotó szerepét. És ez természetesen magával hozza a sértődéseket, a vitákat, súrlódásokat, különösen akkor, ha a közösség a megbírált egyén nélkül is tud már eredményeket elérni. A közösséggel a közösség javára, az egyéni alkotó kezdeményezést kihasználva, csakis így lehet számottevő eredményt elérni. Minden ember szereti a szépet, a kellemes környezetet, igényli a kulturális szórakozást. De ennek érdekében nem mindenki egyformán veszi ki a részét a munkából. Sőt vannak olyanok, akik a közösségi munkát semmibe véve fákat, parkokat rongálnak, autókkal a füvesített parkszegélyekre hajtanak. És érzésem szerint ezek közül kerül ki az is, aki csak azért megy el egyegy öntevékeny színházi előadásra, hogy szomszédjának hangos megjegyzéseket tegyen (úgy hogy mások is hallják) a szereplők színészi képességeiről, összehasonlítva őket a televízióban naponta látott rangos színészekkel. A közösség javára dolgozni - e gondolat jegyében írtam ezt a levelet, mert szerintem a közösségi munka, mely már a távoli őskortól kimutatható az emberiség történetében, sohasem lehet lealázó és főleg a mi korunkban, a szocialista társadalmunkban pedig éppen nem. OZSVALD ÁRPÁD 3
