A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-08-05 / 32. szám

A VEGYIPAR AZ EMBER SZOLGÁLATÁBAN Ma már mindenki tudja, hogy nem­csak a nehézipar, de a vegyipar is meghatározza egy-egy ország fejlődé­sét. Ebből a szempontból igen jelentős a bratislavai nemzetközi vegyipari vá­sár, amelynek ma már világszerte neve van. Ezt bizonyítja, hogy nemcsak a szocialista országok hozzák el kiállítani vegyipari termékeiket és berendezései­ké, de számos nyugat-európai, sőt ten­geren túli ország is. Jellemző a fejlő­désre, hogy amíg az első Inchebát meg­előző 1967-es kísérleti rendezvényen csupán 198 termelővállalat, továbbá hat kutató- és egy tervező intézet vett részt, az idei tizedik, tehát jubileumi vásáron már o hazai kiállítókon kívül a szocialista országok 82 s a tőkés­államok 213 vállalata mutatta be Szlo­vákia fővárosában vegyipari termékeit és újdonságait. De hát villantsuk fel egy-két képben, mi mindent is lehetett látni az egyes pavilonokban. A bratislavai Chemapol külkereske­delmi vállalat Szlovákia vegyipari üze­meinek exportját és importját irányítja. Kiállítási részlege nem tartozott ugyan a lengagyobb közé, a kiállított termé­kek mégis jól szemléltették a szlovákiai vegyipar fejlődését. Láthattunk itt mű­anyagipari alapanyagokat, növényvédő­szereket, műtrágya-tápanyagokat, ház­tartáskémiai és egyéb vegyi anyagokat, termékeket. S méltán büszkék lehetünk arra, hogy a vállalat másfélszer annyit exportál, mint amennyit importál. A vásár egyik legnagyobb és leg­­reprezentatív kiállítási részlege az idén is a szovjet pavilon volt. Jenyiszej A. Malcevnek, a szovjet kiállítás igazgatójának és Vlagyimir Nyefedov mérnöknek, a prágai szovjet kereskedelmi kirendeltség igazgató­­helyettesének bizony jó néhány órájá­ba telt, amíg végigmutogatta és végig­magyarázta a rengeteg látnivalót. így tudtuk meg, hogy a Szovjetunió négy legnagyobb vegyipari külkereskedelmi ľľ> rf 2 kg 1 t kiállítási részlegének vezetőjét, Hoff­mann Ervint. Természetesen nem szól­hatunk külön-külön mind a harminc magyar kiállítási részlegről, azért csak néhányat említünk meg. A Budalakk Festék és Műgyantagyár kiállítási vezetője, Iván Károly elmond­ta, hogy újdonságként mutatják be a Budaterm nevű tűzvédő festéket, ame­lyet könnyű szerkezetű építkezéseknél használhatnak jó eredménnyel. Ez a fémbevonat tűz esetén 30—60 percig teljes védelmet nyújt. Hasonló tűzvédő festéket világviszonylatban is csak ke­vés országban gyártanak. A Taurus gumigyár újdonsága az a sima felületű széles gumiabroncs, amely a lápos, vizenyős talajon dolgo­zó nehéz munkagépeknek a haladását segíti elő. Scholtz Károly, a kiállítás vezetője arra a kaucsukkeverékből ké­szült könnyű fóliazsákra is felhívta a figyelmünket, amely 500 kg teherbírású és a juta- vagy papírzsákok alkalma­zásával szemben már 100 töltésnél 50 százalékos ármegtakarítást eredmé­nyez. A Tiszai Vegyikombinát Magyarország egyik legnagyobb mű­anyag-alapanyagokat gyártó és fel­dolgozó üzeme. Gallai György, a kiál­lítási részleg vezetője három újdonság­gal is eldicsekedett. Az agrofóliával, amely kiskertekben is jól alkalmazható és élettartama kétszerese a hagyomá­nyos fóliáénak; a konyhai hulladék, a szennyesruhák tárolására használha­tó, fillérekbe kerülő műanyagzsákkal, amelyet egyszeri használat után el le­het dobni, és egy müanyagdobozzal, amely a hagyományos kartondoboznál ötször erősebb. A Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat termékei, a híres „KHV“ férfi és női kozmetikai cikkek nálunk is na­gyon keresettek. Losonczi Károly, a vál­lalat igazgatója elmondotta, hogy bár egyik kozmetikai termékük, az Exotik habfürdő most is oklevelet kapott, ezen is túltett azonban 6 gyáregységüknek egy más profilú gyártmánya. A Pyrsitok elnevezésű csótányok elleni rovarirtó­szer ugyanis a KGST egyik aranyérmét nyerte. Hadd zárjam a sort végül két olyan vegyipari gyár kiállításának emlí­tésével, amelyeknek gyártmányai szin­tén ismertek Csehszlovákiában, Az egyik vállalata, a Szojuzchimexport, a Szojuz­­promexport, a Raznoimport és a Med­­export a Szovjetunió több száz vegyi­üzemének termékével jelent meg az Inchebán. .A Szojuzchimexport polieti­lént és egyéb műanyag-alapanyagot, növényvédöszereket, festékeket, lakko­kat és kozmetikai cikkeket állított ki. Nagy érdeklődést váltott ki a Natasa nevű kölnivíz-kollekció, amely egyik újdonsága volt a Szovjet pavilonnak. A Szojuzpromexport - amely 50 or­szágba szállít vegyianyagokat - többek között műtrágyatermékeket, a Razno­import pedig olajat, kenőanyagokat, valamint szintetikus kaucsukokat állított ki. A Medexport ugyan nem a Duna parti vásárvárosban, hanem a Téli­stadionban állított ki, de megérte, hogy ide is ellátogassunk. A mintegy 5000 féle szovjet gyógyszer közül megtekint­hettük itt a különféle antibiotikumokat, a rosszindulatú daganatok elleni pre­parátumokat, valamint a neurotikus idegbántalmak gyógyítására szolgáló készítményeket. Kedves kis ünnepség közepette top­pantunk be a magyar kiállítási részle­geket szervező Hungexpo külkereskedelmi vállalat kirendeltségének irodájába. Farkas László, a magyar kiállítás igazgatója, éppen akkor tüntette ki az első bro­­tislavai vegyipari vásár első magyar a Fabulon termékeket gyártó Richter Gedeon gyár, a másik a Tomi el­nevezésű mosószereket gyártó Tisza­­menti Vegyiművek. A Fabulon babatej aranyérmet nyert, de ugyancsak aranyéremmel tűntették ki a Tiszamenti Vegyiművek legújabb „sztárját", a Tomi brill mosóport is. NEUMANN JÁNOS Kontár Gyula felvételei 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom