A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-22 / 17. szám
Lapunk 1978/5. számában látott napvilágot Varga Erzsébet HARMINC ÉV UTÁN című riportja, amelyben a szerző Kisújfalu (Nová Vieska) harmincéves gazdasági és kulturális fejlődését vázolta fel. A riportban felhozott problémákhoz Varga Béla köbölkúti (gbelcei) iskolaigazgató is hozzászólt, s az ő bírálatával kapcsolatban a szerkesztőség kikérte a kisújfalusi hnb véleményét. Varga Béla cikkét és Udvardi András hnb-titkár válaszát itt adjuk közre. A JÖVŐ ÉRDEKÉBEN HARMINC Szokássá, szükségessé vált számomra, hogy a Hetünket rendszeresen olvasom, lehetnek a vélemények róla rapszodikusan változóak, ellentmondásosak, akkor is olvastam és olvasom. Néha egy-egy szám jobban sikerül, néha gyengébben, de mindig a miénk és mindig rólunk ír, nekünk. Mindenképpen tükrözi elért eredményeinket, sikereinket, hiányosságainkat egyaránt. Mi magyarok a 30 év előtti eseményeknek köszönhetjük, hogy van iskolánk, hogy megmaradhattunk annak, aminek születtünk, és otthon érezhetjük magunkat hazánkban. A fejlődés mindenben óriási, mérhető, látható, tapasztalható még a rosszindulatú értékelő számára is. És ebben a fejlődésben nem állhatunk és nem állunk meg, pontosan a „jövő érdekében". Ezzel érkeztem témámhoz — a Hét 5. számában megjelent Harminc év után című riporthoz —, amiről írni akarok. Szeretem az egészséges, józan lokálpatriotizmust, mert ez rend-ÉV UTÁN, szerint lendületet adott és ad közvetlen környezetünk fejlesztéséhez. A riport írója maga is kételkedett „prófétaságában". Mi sem utal elfogultságára jobban mint az, hogy beérte az egyoldalú információval. Lapunktól pedig igaz, sokoldalú problémákat megoldani akaró információkat akarunk kapni. Szeretnék néhány felvetett problémát a helyére tenni. A szövetkezetek összevonása, a nagy gazdaságok kialakítása, jövőnk érdekében történik. Még mai nagyságrendjük sem felel meg a jövő elképzeléseinek, nem vagyok mezőgazdasági szakember, de ezt kívánja a termelés szakosítása, a nagy teljesítményű gépek kihasználása, és így sorolhatnám a fejlődés követelményeit tovább. Ebben a folyamatban mindig a kisebb kapcsolódik a nagyobbhoz. a fejlettebbhez, mert ez a fejlesztés dialektikája. Miért nem gazdag a falu kulturális élete? Amikor még gazdag volt, pedig csárda sem volt. Valahol ellentmondást érzek. Most azért nincs kulturális élet, mert kevés az áldozatkész, öntevékeny, dolgozni akaró kultúrmunkás. Hogy milyen probléma van a „csárda" körül, azt a riport írója megkérdezhette volna az illetékesektől. Megtudhatta volna, hogy néhány kulturális igényt kielégítő, szerintem pótló, táncmulatság milyen „kultúrált" környezetet tud hagyni maga után, és milyen „hasznot" jelent a környező gyümölcsös, szőlő és gazdasági udvar számára. Tudniillik ez is az igazsághoz tartozik. A „kényes" iskolaüggyel kapcsolatban csupán ennyit: Ha egy jó elképzelést a jövő érdekében akarunk valóra váltani, és vannak körülötte szervezési problémák, akkor nem az elképzelést, a kitűzött célt kell megsemmisíteni, hanem a meglévő akadályokat, hiányosságokat kell az útból eltávolítani. Ha a riport írója megkérdezte volna az iskolaügyi szerveket, hogy miért, kinek és minek az érdekében történik az iskolák integrációja, megtudta volna, hogy a jövő érdekében — nem néhány kisgyerek —, hanem az egész társadalom javára történik, melynek mindig okosabb és műveltebb emberekre van szüksége. Szeretném hangsúlyozni, hogy az iskolák összevonásának kérdése, nem a nemzetiségi iskolák kérdése. A mai követelményeknek megfelelő szinten már több évfolyamú osztályokban nem lehet eleget tenni, legyen bármilyen a tanítás nyelve. Vagy van olyan hely, ahol ehhez értenek és kellő szinten eredményeket érnek el? írják meg, hogyan csinálják, szívesen alkalmazzuk. Befejezésül: amit a harminc év alatt elértünk, közös munkánk eredménye. Közösek a sikerek, közösek a kudarcok is. Az akadályokat is közösen távolítottuk el eddig, és közösen fogjuk a jövőben is. Társadalmunknak mindinkább művelt, okos, sokoldalú emberekre van szüksége. Ez korparancsl Tehát nem beszélhetünk másról, mint arról, hogyan tudjuk ezt elérni, s minél gyorsabban, jövőnk érdekében. VARGA BÉLA, iskolaigazgató A DOLGOK VALÓBAN KERÜLJENEK A HELYÜKRE Varga Erzsébet, oki egyébként falunk szülötte, falunkról az itt harminc év alatt elért eredményekről írt: ez volt cikkének lényege. Hogy a problémákról is írt, azt természetesnek tartom: cikke enéikül valóban egyoldalú, mondhatni elfogult lett volna. Hogy a dolgok valóban a helyükre kerüljenek, a harmadik, a semleges szemével kell látni a dolgokat, és ez nekem is nehéz, annak ellenére, hogy mindig igyekszem^ így nézni a dolgokra. A szövetkezetek összevonásának a nagy gazdaságok kialakításának szükségességét mi is értjük, amit talán a legjobban az bizonyít, hogy a gondolat megvalósításában mi is aktívan részt vettünk. Viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem kisebbségi érzettel indultunk a társításba. Nem voltak és ma sincsenek szégyellni valóink a mezőgazdasági termelés eredményeit illetően, elég a szövetkezet részlegeinek eredményeit elemezni. Véleményem szerint a község kulturális életét az a folyamat jellemzi, amely egyben a mai kor jellemzője, bizonyos pangásnak lehetünk tanúi, az emberek egy-egy tévéközvetítés miatt mindenről le tudnak mondani. Tény azonban, hogy községünkben hagyománya van a viszonyainkhoz képest jónak mondható kulturális tevékenységnek. Színdarabok betanulása, előadása jellemezte, képviselte a kultúrát. Szomorú valóság, hogy néhány évvel ezelőtt összedőlt az addig mindenre használt moziépület, amelyet harminc évvel ezelőtt alakítottak át egy mintegy százéves magtárból. Volt ott egy kis színpad, ahol a színielőadások megrendezésre kerültek. Sajnos ez a múlté, és valóban nincs megfelelő helyiség a hasonló jellegű előadások megrendezésére, de ami legalább ugyanennyire elszomorító, az az, hogy a politikai tömegmunka kifejtését is korlátozza ez a tény, mivel 50—60 személynél többet nem tudunk egyszerre összehívni, őzt is csak a volt csárdában. (Megjegyzem, erre a célra eddig mindig megkaptuk, de a legújabb értesüléseink szerint az épület átépítésre kerül — „más célokra". A cikk írója igenis megkérdezte az illetékeseket — gondolom, a községet érintő dolgokban a helyi nemzeti bizottság eléggé illetékes —, hogy mi a helyzet a csárdával, és meg is kapta a tájékoztatást: a szövetkezet vezetősége azért nem adja oda bálok rendezésére, mert szerinte a mulatozók —, akik nagyrészt szövetkezeti dolgozók és ezek családtagjai, gyermekei — „garázdálkodnak". Nem érzem magamat eléggé illetékesnek ahhoz, hogy elbíráljam, milyen célt szolgál a táncmulatság, de tény, hogy én is voltam fiatal és nyilván a bíráló Cikk írója, Varga Béla is . . . Inkább talán megkérdezem, nem lehetne-e jóindulattal, józan megfontoltsággal (esetleg kerítéssel, ami a szövetkezetnek igazán nem okozna komolyabb megterhelést!) megoldani ezt a problémát? Ami az esetleges károkat illeti, ezek nem lehettek olyan tetemesek. Egyébként megtörtént az bál nélkül is, hogy elveszett a szövetkezetnek egy csapadékmérő edénye, vagy kitörték a pótkocsi lámpáinak üvegét, éspedig lakodalmi rendezvény alkalmával, nem pedig mulatságkor. Nem tudom, milyen kárt tehettek az emberek, mondjuk, a gyümölcsösben, vagy a szőlőben táncmulatság alkalmával. A falu kulturális életének szegénységét igenis elsősorban ott kell keresnünk, hogy hiába van érdeklődés az emberek részéről, ha nincs megfelelő helyiség a rendezvényekhez. Ennek ellenére a SZISZ-nek van egy kis tánccsoportja, a CSEMADOK-nak pedig egy jól működő asszonykórusa: ez Kovács tanító vezetésével rendszeresen gyakorol és fellép különböző járási rendezvényeken olyan sikerrel, amelyet nagyobb községek is megirigyelhetnének. Tagjai pedig családos anyák és nagymamák, akik igenis áldoznak a kultúra oltárán (s ezt illő volna tudnia az iskola igazgatójának, hiszen csaknem száz tanuló községünkből látogatja az iskoláját) .. . És ha már itt tartunk, az iskolaügy igenis „kényes kérdés", mert a mai napig sem megoldott azoknak a gyerekeknek a problémája, akik jelenleg Köbölkútra járnak. Reggelenként 82 gyermek utazik egy pótkocsi nélküli autóbuszon az iskola székhelyére, vissza pedig ki hogyan tud. Az isko-labuszt ugyanis úgy indítják Köbölkútra, hogy ezt a járatot nem érik el azok a tanulók - és ezek vannak többségben —, akiknek hét órájuk van, tehát kénytelenek a párkányi papírgyár dolgozóit szállító munkásjáratot igénybe venni, ahol olyanokat kell hallaniuk, amik nem gyerekfülnek valók, s a nyomdafestéket sem bírják el, s ami még szomorúbb, ezekkel a kifejezésekkel a gyerekeket illetik a „dolgozók". Ezt nem azért mondom, mintha nem érteném meg a kis létszámú iskolák integrációjának szükségességét, s meggyőződésem szerint a bírált cikk írója is tisztán látja, hogy összevont osztályban nehezebb tanítani. Nem vagyok pedagógus, de megjegyzeVn, hogy azért a tanító lelkiismeretén is sok múlik. Itt nálunk, amióta emlékszem, de úgy tudom, azelőtt is, mindig összevont osztályban folyt a tanítás, hogy milyen eredménnyel, arról a Kisújfaluból a köbölkúti iskolába átkerült gyerekek előmeneteli naplója tanúskodhat a legmeggyőzőbben. Továbbá, hogy miért tartom még kényes kérdésnek az iskolaügyet? Azért, mert két pedagógus távozik a községből. Lehet, hogy kissé konzervatív vagyok ebben a kérdésben, de kire támaszkodhatunk azután a polgári ügyeket intéző testület munkájában, nevezetes évfordulók, személyi jubileumok megünneplése alkalmából, ha nem a tanítókra, s rajtuk keresztül a kulturális műsort nyújtó tanulókra? Persze ez is megoldható, jóindulattal, a problémák megértésével, nem az erősebbgyengébb alapon, hanem igenis józan lokálpatriotizmussal. Meg kell jegyeznem: nem a saját érdekemben szóltam, nem is a hnb érdekében kardoskodom azért, hogy megmaradjon Kisújfaluban az iskola, hiszen egy gonddal kevesebb lenne a község vezetősége számára, ha az iskolát ótvinnék Köbölkútra, de a gyerekek érdeke és a szülők ezt várják tőlem mint a hnb titkárától. Ide tartozik még, hogy a köbölkúti iskolában sem adottak az integráció feltételei, a kisiskolások valószínűleg csak délutáni műszakban tanulhatnának, s ezt nem tartom sokkal áldásosabbnak, mintha továbbra is helyben összevont osztályban folyna a tanítás. Ebben ugyan laikus vagyok, a kérdést döntsék el a szakemberek . . . Egyébként kételkedem abban, hogy talán a bírált cikk írója Varga Erzsébet egyéni érdekből hívta volna fel a figyelmet ezekre a tényekre. UDVARDI ANDRÁS, hnb-titkár 15
