A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-15 / 16. szám
TUDOMÁNYTECHNIKA AZ ÉLET HARMADIK ÚTJA Amerikai tudósok az élet új formáját fedezték fel: primitív egysejtűeket, amelyek a földi őslégkörben, az „őslevesben” fejlődtek ki. A különös egysejtűek a nagyvárosok szennyvíztisztító berendezéseiben, az óceánok mélyén, a Yellowstone Park hőforrásaiban és a szarvasmarhák gyomrában tartózkodnak előszeretettel. Mikroszkópos képük meghökkentően hasonlít a baktériumokéra — ezért eddig közönséges baktériumoknak tartották őket. Az amerikai lllionis Egyetem kutatói viszont öt évig tartó vizsgálatsorozat eredményeként arra a meggyőződésre jutottak, hogy a hőigényes egysejtűek a földi élet különleges, harmadik formáját képviselik — talán a legidősebbet. Ezek az élőlények 3,5—4 milliárd évvel ezelőtt keletkezhettek — akkoriban, amikor még üres sivatag volt a Föld. Dr. Carl R. Woese, a kutatócsoport vezetője archebaktériumoknak, ősbaktériumoknak nevezte el őket. Közismertebb másik nevük: metánbaktériumok. Ez az utóbbi elnevezés életműködésükre utal; széndioxidot és hidrogént vesznek fel és metánt (bányaléget, mocsárgázt) termelnek. Eddig azt tartották a tudósok, hogy a földi élet két úton fejlődött ki: az egyik a baktériumok, az alacsonyrendű élet vonala, a másik pedig a növények és állatok mind összetettebbé váló sejtformációi. Hogy a metánbaktériumok az evolúció harmadik útját képviselhetik, ezt genetikus szerkezetükből olvasták ki a tudósok. Más kutatók vizsgálatai is megerősítik ezt a megállapítást. A müncheni egyetem botanikai intézetének kutatói kimutatták, hogy a metánbaktériumok sejtfala is alapvetően különbözik az eddig megvizsgált baktériumokétól. A „KURILI FÉNY EREDETÉRÜL A CONCORDE MENTŐTUTAJA Kilencven másodperc alatt kimenthető egy Concorde repülőgép — ha történetesen leszállásra kényszerülne az óceán vizére — száz utasa, hat légikísérője és három főnyi legénysége a képen látható mentőkészülék segítségével, CSISZOLÁS - POR NÉLKÜL Elszívó berendezéssel kombinált csiszalókorongokat hoztak forgalomba legújabban Svédországban. Az új berendezés mindenütt jó szolgálatot tesz, ahol a csiszolás során nagy mennyiségű por képződik. A csiszolókoronghoz azonos átmérőjű műanyagsapka csatlakozik, amely együtt forog a koronggal. (Hajlékony vászon vagy papír korong esetében a sapka követi a korong hajlását.) A port nagy sebességű vákuumszivattyú szívja el. A műanyagsapka nem zavarja a csiszolást, nem takarja el a megmunkált felületet. A szivattyú kevés helyet foglal el — a készülék használata nem kényelmetlen a kezelőnek. Nagyobb műhelyekben több korongot lenet egy vákuumrendszerre kapcsolni. A korongokat egymástól és az elszívótól szelepek választják el. Ezek csak akkor nyílnak ki, ha az adott korongot bekapcsolják. amelyeket egy brit társaság készített. Minden gép hat ilyen felfújható mentőcsúszdát visz magával — háromból összeállítható egy tutaj —. valamint egy 36 személyes mentőtutajt. A közelmúltban tartott mentőgyakorlaton mindössze három ilyen mentőcsúszdát használva az egész gépet sikerült 86 másodperc alatt kiüríteni. PILLANTÁS A DOBOGÓ SZÍVBE Az aberdeeni egyetem kutatóinak készülékével megfigyelhető a dobogó szív. A műszer ultrahangnyalábbal „vallatja” az emberi szervezetet, hasonlóan a hajók szonárjához, amely a tenger mélyét térképezi fel. Ez a szívvizsgáló készülék azonban nem közönséges állóképeket ad: a képernyőn működés közben láthatók a szervek, így könynyebb felfedezni esetleges rendellenességüket. A fókusztávolságot nyolc centiméterre beállítva 1—25 centiméteres távolság között minden látható, a legfinomabb részletek azonban nyolc centiméteres távolságról — ilyen mélységben helyezkednek el a szív legfontosabb részei a mellkas felszíne alatt, így az egyébként szokásos, de korántsem veszélytelen szívkatéterezés nélkül felderíthetők a vele született szívrendellenességek és billentyűhibák. Szovjet vulkanológusok új elméletet dolgoztak ki a „kurili fény” keletkezéséről. Ez a különös fényjelenség éjjeli repülésekkor figyelhető meg az égen Japántól északra elterülő Kurili-szigetcsoport fölött. A szovjet kutatók szerint a vulkáni hő (a Kuriliszigetek vulkáni övezet) hatására elgőzölgött tengervíz hidrogén- és hidroxilionokra bomlik, s azok a 7000 és 15 000 méteres magasság között ismét vízmolekulákká egyesülnek. Az egyesülés folyamata energia felszabadulással jár és fénykibocsátás közben megy végbe. Ezt a fényjelenséget nevezték el a repülők kurili fénynek RAKÉTÁKKAL KILŐTT AFRIKAI NAGYVADAK A nyugat-afrikai Dél-Csód Guerahegységében levő Abour-Telfane Természetvédelmi Területen megfigyelték, amint a Francia Haderő helikopteres egységei az utolsó nagy kuduíat (Tragelaphus strepsiceros) rakétókkol terítették le. Hasonló módon vadásztak elefántokra is. A Csád Köztársaság hivatalos szervei képtelenek voltak (vagy talán nem is akarták) a nagyvadak pusztítását megakadályozni. ERDŐNMEZŐN JÁRVA... A csíkbogarak (Dytiscidae) viszonylag könnyen megfigyelhető rovarok, hiszen egyaránt megtalálhatók a tiszta vizű erdei patakokban, a réti pocsolyákban, a halastavakban és a folyókban. Ennek ellenére életükről a természetjáró keveset tud, sőt többnyire ügyet sem vet rájuk, ami végeredményben nem is csoda, elvégre megjelenésükben nincs semmi rendkívüli. A mindenütt gyakori, olykor a 3,5 centimétert is meghaladó sárgaszegélyű csíkbogár (Dytiscus marginális) nagyszerűen úszik, mozgása szinte megkomponált és ökonomikus. Hátsó lábaival hajtja magát előre, ami azért lehetséges, mert a lábakat úszóserték borítják, s így azok evezőként működnek. A csíkbogarak élete a vízhez kötött, de ez nem jelenti azt, hogy a vizet sohasem hagyják el. Meglepően jól repülnek, s kivált ha táplálék-hiány fenyeget, gyakran rákényszerülnek arra, hogy más életteret keressenek maguknak. Rendszerint éjjel kelnek útra. A csíkbogarak addig repülnek, amíg csillogó vízfelületet nem pillantanak meg; fejjel belevágódnak a vízbe, a végbelükből kitüremkedő hólyagokat megtöltik vízzel, hogy elérjék a vízben való mozgáshoz szükséges optimális fajsúlyt. Nem ritka eset, hogy a rovarok a csillogó üvegfelületeket vagy a kátrányozott háztetőket képzelik víztükörnek, s így ott is találkozhatunk velük, ahol egyébként nem várnánk. A csíkbogár alapjában véve mindenevő. Előszeretettel fogyasztja a szúnyoglárvákat és az apró férgeket, de a békaporontyok és a halivadékok sem lehetnek túlságos biztonságban tőle. Gyakran megtörténik, hogy a halastavakban tetemes károkat okoz. A sárgaszegélyü csíkbogár sajátos módon gondoskodik a faj fenntartásáról. Fűrészes tojócsövével felhasitja a vízinövények szárát, s az így keletkezett kis hasadékokba egy-egy petét helyez el. A növény nemcsak védelmet nyújt a petének, hanem oxigénnel is ellátja. A kikelt lárvák ugyanolyan vérmes ragadozók, mint a felnőtt bogarak. A lárva-állapot hosszú ideig eltarthat, olykor egy évig is. A kifejlett lárva kimászik a szárazra, beássa magát a parton és ún. bábbölcsőt épít magának. A báb csak két végével érintkezik a talajhoz, valószínűleg azért, mert így védekezik a nedvesség ellen. Egyébként a vízből kimászó felnőtt bogáron sem látni vízcseppeket. Testét olajos, hidrofób (víztaszító) hártya borítja, s ez védi őt. A lárva — eltérően a bogártól — nem falja fel, tehát nem kis darabokra harapva nyeli el a táplálékát, hanem íogószerű rágóját belevájja az áldozat testébe, s a rágóban levő csatornán keresztül bénító hatású, enzimet is tartalmazó folyadékot lövell be. Ez a tripszintartalmú váladék feloldja a zsákmány belső szerveit, a lárvának mindezt elég felszívnia. A csíkbogár és a lárvája is rendszeresen felemelkedik a víz színére, hogy levegőt vegyen. A bogár ezt úgy végzi, hogy testének hátsó részét kidugja a vízből, potrohát kissé meggörbíti, ezáltal a potroh és a szárnyfedők között egy kis nyílás keresztül zajlik le a gázcsere. — ez — 18
