A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-20 / 21. szám
ATKKI.ES (JEGYZETEK TÓTH LÁSZLÓ ÚJ KÖTETÉRŐL) Tóth László Átkelés című kötete „verseket és szövegeket"^ tartalmaz. A könyv 3. oldalán legalábbis ez a műfajmeghatározás olvasható. Gondolom. a vers fogalma nem szorul bővebb magyarázatra, azt azonban nyugodtan megkérdezheti az olvasó, vajon miféle új műfaj az a „szöveg". Mert eddigi tudomásunk szerint a „szöveg" meglehetősen bő jelentéstartalmú fogalom. A Halotti Beszéden, Balassi, Csokonai, Petőfi, Ady, Kölcsey, Móricz stb. írásain kívül magába foglalja azokat a közleményeket is, amelyeket öcsi firkál az útmenti kerítésekre, házfalakra vagy a parki padok karfáira (pl. „Jancsi hűje", így, j-vel, mert még nem sajátította el a magyar helyesírást), sőt még azt is szövegnek tarthatjuk, amit Lajos bácsi mond veszekedés közben a feleségének, s amit most — tekintettel a nagy nyilvánosságra — inkább nem idézek. Hogy Tóth László mit ért a „szöveg" fogalmán? Bizonyára azokat az írásokat, amelyeket már a legnagyobb igyekezettel sem nevezhetünk verseknek, mert — mind formailag, mind tartalmilag — eltávolodnak a lírától és az epika vagy a dráma felé közelítenek. Most megjelent kötetének zömét ugyanis ilyen írások képezik. Amit — a szó hagyományos értelmében — versnek nevezhetünk, az meglehetősen kis mennyiségben van jelen a kötetben. Ilyen például a Mérleg hava II. és IV. része (fejezete?), a Nyughatatlan II. része, valamint az Átkelés című hatalmas versfolyam, amely — véleményem szerint — nemcsak Tóth László eddigi költészetének a „csúcsteljesítménye" — ha szabad ezt a sportos kifejezést használnom —, hanem a csehszlovákiai magyar líra egészében is előkelő hely illeti meg. Tóth László ebben a versben voltaképpen mindent elmondott, amit egy fiatal költő világról-történelemről, emberségről-emberiségről elmondhat. Egy jottányit sem vehetünk el belőle, egy jottányit sem tehetünk hozzá. Tartalom és forma itt tökéletes összhangban egyesül. Sajnos, nem mondhatjuk el ugyanezt a „szövegekről". Tóth László már a Mérleg hava I., III. és V., valamint a Nyughatatlan I. és III. részében (tehát a fogadósról szóló sorokban) az epika felé közelíti a verset, vagyis inkább — mondjuk ki kertelés nélkül! — prózát ír. Hogy milyen szerepet játszik itt a versforma (azaz a verssorokbatördelés), azt eddig nem sikerült megfejtenem. Ezek a verssorokba tördelt prózai szövegek lényegében „összekötő" szerepet játszanak, ám egész nyugodtan ki is maradhattak volna a kötetből. Nemcsak azért, mert elhagyásukkal a versek — amelyeket egymással összekötnek — semmit sem veszítenének értékükből, hanem azért is, mert a fogadós, illetve a fogadó ma már nem nevezhető valami eredeti figurának, illetve színtérnek. Krúdy Gyula (Alvinczy Eduárdról írt egyik novellájában) a fogadót mint életszínteret már a század elején bevezette a magyar irodalomba, s ezt a következőképpen magyarázta: „Ez a fogadói átmeneti élet voltaképpen magát az igazi életet szimbolizálja; mindnyájan csak nézők vagyunk itt a földön, és nem érdemes semmit sem állandósítani arra az egypár esztendőre. Még csak utazókosarakat sem érdemes a padlásra küldeni, hisz akármelyik percben szükség lehet rájuk . . ." (Krúdy Gyula: Az udvar). Ezt egyébként csak azért említem, mert — véleményem szerint — a fogadó (később a kocsma) Krúdy Gyula regényeiben is hasonló szerepet játszik, mint Tóth László Mérleg hava és Nyughatatlan című költeményében. A Levél kedvesének avagy Jelentés az iszonyatos megváltozásról című költemény csak annyiban líra, hogy a költő egyes szám első személyben beszél (tehát „vall") önmagáról. A lírai vers hagyományos sajátosságait, stílusjegyeit azonban már hiába keressük benne. íme, egy találomra kiragadott részlet a „versből": „Az ablakon túl, a szakadozott vászonredőny mögött, akár ott fönn, a felszínen lennék, tudom, csikóvillámok csapdosnak: mélytengeri szövevények kusza rajzolata az uralkodó látvány. Mi mást is várhatnék: a látvány mögöttes információit kaptam ősömül-örökül . . .“ Ez a szöveg csak abban hasonlít a lírai vershez, hogy verssorokba tördelték (bár el kell ismernünk, hogy a „csikóvillám" szép metafora). Ugyanakkor tördelhették volna azonban másként is, a költemény lényegén ez egyáltalán nem változtatott volna. A forma — a versforma — tehát itt már nincs összhangban a tartalommal, elveszítette funkcióját. A Levél-... után következő kötetrész abba a műfajba tartozik, amelyet Tóth László „szövegnek" nevez. Értékelése nem könnyű feladat, hiszen már az is eléggé vitatható dolog, vajon erénye vagy hibája-e egy versnek, ha nem vers, erénye vagy hibája-e egy verskötetnek, ha a benne közölt „versek" epikai vagy pedig drámai jellegűek. Az olvasó kétségtelenül verset vár a verseskőnyvtől, illetve a költőtől. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy Tóth László „szövegei" figyelemre méltó kísérletek (főleg A vándor és a lovag avagy A nagy tét címűre gondolok). Kísérletekre nemcsak a tudományban, hanem a művészetben, tehát a költészetben is kétségtelenül szükség van, enélkül lehetetlen lenne az előre-lépés. Azt azonban nem tudtam eldönteni, vajon miért tördeltette be Tóth László az „olvasónaplóját" is a kötetébe (talán ez is kísérlet?). Az Átkelésben ugyanis a hét eredeti Tóth-versen, illetve „szövegen" kívül nyolc idézet is olvasható: Illyés Gyulától, Páskándi Gézától, René Chartái, Lászlóffy Aladártól, Karinthy Frigyestől, Witold Wirpszától és Joan Alexandrutól. Ha Tóth László ezzel az olvasottságát akarta megmutatni, sikerült neki, bár azt hiszem, hogy erre a célra nem a kötetét kellett volna felhasználnia. Ha most azt mondom, hogy Tóth László új — sorrendben immár harmadik — kötete a csehszlovákiai magyar irodalom értékei közé sorolható, mindenekelőtt a címadó vers, az Átkelés értékeire gondolok. A kötet „szöveges" részei — bár mondanivalójukat, tartalmukat pozitívan értékelhetjük — vitatható értékűek. Egyébként azt, hogy milyen létjogosultságuk van (vagy van-e egyáltalán létjogosultságuk) az átmeneti — „ez is, az is" vagy inkább „se ez, se az" — műfajoknak, lehetetlen egy korlátozott terjedelmű recenzióban kifejteni. VARGA ERZSÉBET JÓKAI ÉS PÁPA A pápai Jókai emlékmű (A szerző felvétele) Jókai-emlékművet avattak márciusban Pápán, a városkastély előtt. A városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottságának meghívására a nagy író szülővárosának, Komáromnak (Komárno), küldöttsége is részt vett az ünnepségen. Szeretném felidézni az avatóünnepély hangulatát, bemutatni az itteni Jókai-emlékeket s magát Pápát azoknak, akik még nem jártak Veszprémmegyének ebben a csaknem 33 ezer lakosú, történelmi múltú városában. Borús ég fogadott bennünket Pápán. Csaknem egész nap szemerkélt az eső, de Juhász Istvánnak, a városi tanács elnökének arcáról nem tűnt el a mosoly. Mindenhol ott volt, szervezett, irányított a nagy napon, pedig rengeteg vendég, Jókainak sok száz olvasója, tisztelője jelent meg az avatóünnepélyen. Az ünnepi szónokok méltatták Jókai munkásságát és műveinek jelentőségét a ma embere számára, majd lehullott a lepel a Jókai-szoborról, amely ott áll közvetlenül a Petőfi Sándor pápai diákéveire emlékeztető szobor mellett. A nem mindennapi szép szobor Szervártius Jenő és fia, Szervátius Tibor kolozsvári szobrászművészek alkotása. A szoboravatás ünnepségeit megelőzően kiállítás nyílt a pápai helytörténeti múzeumban, ahol a közönség meggyőződhetett róla, hogy az állami díjas Szervátius Jenő a szó legnemesebb értelmében minden tekintetben elkötelezett művész. Az ünnepi beszédek elhangzása és a szobor leleplezése után „Jókai idézése" címmel a Veszprémi Petőfi színház művészei adtak ünnepi műsort, amikor is a lelkes tömeg nagy tapsviharral ünnepelte az idős művészt. Még a késő délutáni órákban is sokan az emlékműnél álltak. Ottlétünk alatt elmondtuk a számos érdeklődőnek, hogy mi is itt, Csehszlovákiában ápoljuk a Jókai-hagyományokat, beszéltünk a Jókai-napokról, a Jókai-emlékkiállításról, valamint a nagy író szülővárosának jelenlegi szocialista fejlődéséről. Vendéglátóink megismertették velünk a pápai Jókaiemlékeket. Jókai az itteni református kollégiumban a bölcsészeti évfolyam tanulója volt az 1841/42. iskolai évben. Megnéztük a kollégiumot, az iskola előtti téren megcsodáltuk Jókai Mór bronz mellszobrát, Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását. Pápán egyébként két iskola is viseli Jókai Mór nevét. Az ódon várkastély ad otthont a Jókai Művelődési Központnak és a Jókai Könyvtárnak. Jókai maga így emlékezik pápai diákéveire egyik önéletrajzi írásában: „A pápai nagy kollégium mellett, ott volt egy kicsi fehér ház, abban egy még kisebb fehér szoba. Ennek a háznak kis szobájában szokott összejönni azelőtt sok-sok esztendővel három fiatal diák, akiknek kicsiny volt ez az egész világ. Az egyik Orlai Samu, a másik Petőfi Sándor, a harmadik voltam magam. Tizennégy évvel fiatalabbak voltunk a jelennél, s úgy hiszem, hogy az egész világ maga is sokkal fiatalabb volt akkor, mint most. Mindegyikünknek volt saját kedvenc szenvedélye: Őrlőié a költészet, Petőfié a színpad, az enyém a festő ecset. . . Mikor elváltunk, én lefestettem Petőfi arcképét, kicsinybe, olajba; nem tudom, hova lett az a kép, Orlai emlékverseket írt számunkra, Petőfi könnyekre fakasztott érzékeny szavalatával. S akkor erős fogadást tettünk egymásnak, hogy csak mint nevezetes emberek fogunk összejönni, ha még egyszer találkozunk az életben." Pápa ma Veszprém megye egyik fontos és jelentős városa, pezsgő szellemi és gazdasági élettel, sok idegenforgalmi látnivalóval. Az erre látogató turistákat mindig sok szeretettel várják és fogadják. Mi sem bántuk meg, hogy megismerkedtünk a várossal, kedves lakóival, Jókai-hagyományaival, műemlékeivel. örültünk annak, hogy Jókai szülővárosának üdvözletét hozva Pápára itt is meggyőződhettünk róla, hogy műveinek mennyi tisztelője és olvasója van mindenütt. BENDE ISTVÁN 14
