A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-28 / 5. szám
ÁLLOTT! IK LVASTIJK ÁTTIJK TELEVÍZIÓ Petőfi percei Gálán Géza, a fiatal csehszlovákiai magyar színművész és rendező - jelenleg a budapesti Huszonötödik Színházban játszik — annak idején (1973-ban) nagy sikerrel mutatta be Bratislavában eredeti hangvételű, különös atmoszférát árasztó Petőfi-műsorót, amely lényegét tekintve a naqy költő verseiből, útirajzaiból, leveleiből és cikkeiből, valamint a kortársak írásaiból szerkesztett „kollázs", a költő utolsó óráinak képzeletbeli „rekonstrukciója" belső monológ formájában. A műsor újszerűsége a felhasznált művek és dokumentumok sajátos átcsoportosításából adódott, hiszen a versek, a levelek, az útirajzok és a cikkek hozzáférhetők, elvileg bárki olvashatta már őket. Mind Bratislavában, mind Budapesten (ahol szintén bemutatásra került az összeállítás) a nézőket elsősorban Gálán Géza fegyelmezett előadásmódja, kevés mozdulatból felépített játéka ragadta meg. Legutóbb — 1978. január 1-én - a televízió is műsorára tűzte Gálán Géza „látomását". Ez alkalommal Gálán játéka — ha ez egyáltalán lehetséges — még puritánabb, még visszafogottabb volt, s szinte érezni lehetett, hogy itt valaki kivülről beavatkozott, és a vadhajtásokat (legalábbis azt, amit annak vélt) lenyesegette. Sajnos, ez a „kertészkedés" nem tett jót az előadásnak, öt évvel ezelőtt Gálán Géza játéka frissebbnek tetszett, több volt benne a lüktetés, az izzás. Azóta mintha megfakult volna a hang; azt is szomorúan kellett tudomásul vennünk: Gálán már nem olyan átéléssel mondja a szöveget, sőt helyenként — különösen az első részben — szinte érthetetlenül hadar. Gyaníthatóan a rutin, az automatizmus káros hatása ez. Úgy vélem, Galánnak hasznos lenne bizonyos időre félretenni ezt a szerepet és csak akkor elővenni, amikor már tud újítani.- ez -KÖNYV Granasztói Pál: Városaink sorsa A XX. század végének emberéhez azt hiszem nagyon közel áll az urbanisztika fogalma: városaink jelenének és jövőjének helyzete, alakulása. Hiszen az egyes települések fejlődése sohasem volt annyira rohamos ütemű, mint napjainkban. A nagyobb községek kisebb városokká, a városkák egy-egy tájegység centrumává, a nagyvárosok pedig óriási kőlabirintusokká fejlődnek, s mindenütt ugyanaz a fontos vonás észlelhető: minél kisebb alapterületen minél több lakás épüljön. Lerombolva a természet minden ékességét: füvet, lát, virágot. Hogy az ember az ablakból kinézve csak újabb égbe nyúló hatalmasságot lásson, amelyben nincsen „élet", hangulat, megkapó vonzás — csak arcunkba lógá pelenkák, két tömb autóútján futkározó gyermeksereg, és ház, és ház, és ház... egymás hegyénhátán. Granasztói Pál Városaink sorsa című könyve kapcsán mondom mindezt. A szerző — már foglalkozásánál lógva is — nagyon jól ismeri a városépítés, a városban-élés problémáját, az urbanisztika szerteágazó szövevényeit. Granasztói Pál évtizedek óta foglalkozik várostervezéssel (urbanisztikával). Most a Magvető Kiadó Gyorsuló idő című sorozatában megjelent könyvében öszszegezi tapasztalatait, eltöpreng eddigi munkáján — pontosabban: a várostervezők tevékenységén —, kérdéseket boncolgat feleletekkel vegyítve, összehasonlítja egyes országok várostervezőinek munkáját. Könyve olvasmányos nyelvezettel, a városlakók mindennapjait ismerő és átérző, féltő szakértelemmel íródott. Féltő gonddal, mert Granasztói úgy érzi: ezekben a toronyházakban elidegenednek egymástól az emberek. Az író is keresi a városok helyes irányban történő alakulásának lehetőségeit. Persze a kulcs, a megoldás kulcsa nálunk, lakóknál is lehet, akik tervezők is vagyunk egyben. — zolezer — Három veréb hat szemmel Egy pogánykori töredékből választotta a címét Weöres Sándor annak az antológiának, amely méltán lett a tavalyi könyvpiac egyik legértékesebb és legizgalmasabb könyve. Nem csoda, hisz hasonló válogatás eddig a magyar etnikumban nem — de talán a világon másutt sem — látott napvilágot. Nem átfogó kép a magyar irodalom évszázadairól - mégis kicsit az; nem halhatatlan értékek gyűjteménye, ennek ellenére legalább akkora jelentőségű. Alig, vagy rosszul ismert, méltatlanul elfeledett verseket sorakoztat elénk Weöres több, mint hatszáz oldalon, nem mellőzve a nagyokat sem, de bemutatva a köztudat előtt eddig rejtve lapuló költeményeket, életmű-cserepeket, amelyek színes mozaik-kockáiból egy végtelenül gazdag freskó áll össze. A Murányi Vénusz költője éppúgy szerepel itt, mint első „modern" költőnk, Ungvárnémeti Tóth László; Apafy Mihályné fejedelemasszony mellett megtaláljuk a zaklatott sorsú, alig tizennégy évet megélt Karay Ilonkát, és Amadé Lászlót meg Czóbel Minkát, Kiss Józsefet és Virág Benedeket. Temető-feltárásnak is nevezi ezt az eddigelé példátlan vállalkozást Weöres, amely azonban mentes a temető szagától, ellenkezőleg: üde, fordulatos, szokatlan, pajkos, ezerszínű anyagról lebbenti el a porréteget. Elsődleges célja is ez: a verseknek a közönséghez való eljuttatása. Fölmerülhet a kérdés: miért éppen most? Miért nem előbb, vagy ne adi' isfen később? Talán a történelmünk iránti figyelem fokozódása vezette a költőt, vagy csak hirtelen ötlet? Furcsa paradoxon: éppen most, az iskolai irodalom-oktatás méltatlan megnyirbálása idején, amely annyi vitát kavart Magyarországon. Vagy kicsit ezért is? Bizonyításképpen? Mindenekelőtt Weöres Sándornak, a közönség érdekében önzetlenül fáradozó és munkálkodó költőnek jelentős megnyilatkozása ez a mű. Elmondhat>uk: ismét egv nélkülözhetetlen könyv került az olvasó asztalára. KOVESDI KAROLY FOLYÓIRAT Viszontagságok után Valamennyi magyarországi hírközlőeszköz tudtul adta (mi a Népszabadság híradására támaszkodunk), hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Carter, úgy döntött: visszaadják Magyarországnak a magyár koronát és koronázási ékszereket. Az említett lap szerint ez méltán váltott ki elégedettséget a magyar közvéleményben. „Az átadás eseménye — írja a lap — megérdemli az ünnepélyes külsőségeket. A korona viszontagságos történetének utolsó fejezete zárul le ezzel, a korona visszatér jogos tulajdonosához. Ezt jelképezi, hogy az ékszereket népünk, a magyar társadalom képviselői veszik át: az országgyűlés, az Elnöki Tanács, a kormány felelős személyiségei, a magyar egyházak vezetői, a társadalmi és tömegszervezetek, a kulturális és a tudományos élet képviselői.“ A koronát és a koronaékszereket megfelelő helyen, állandó jelleggel ki fogják állítani, hogy azokat bárki — magyar és külföldi állampolgár egyaránt — megtekinthesse.- zni -Irodalmi Szemle Az Irodalmi Szemle múlt évi 9. számának gerincét azok az írások alkotják, melyek három jelentős évforduló — a NOSZF 60., Ady Endre születésének 100., Illyés Gyula születésének 75. évfordulója — alkalmából Íródtak. Szinte valamennyivel külön kellene foglalkozni, ezúttal azonban egy olyan írásra szeretném felhívni a figyelmet, amely tartalmánál fogva nem illeszthető ebbe a „triptichonba“. Tóth László Veres Jánossal készített interjújára gondolok. Fiatal költőnk példamutató következetességgel és rendszerességgel készíti újabb és újabb interjúit — a tervek szerint kötetté állnának össze —, vállalva azt a nem mindig hálás feladatot, hogy a költőt, az írót ne mint a versek, elbeszélések, regények vagy tanulmányok szerzőjét, hanem mint embert mutassa be az olvasónak. De e beszélgetések során nemcsak az ember tárulkozik ki előttünk, hanem kibontakozik annak a kornak a képe is, amelyben ezek az emberek éltek, alkottak. Az az irodalomtörténész, aki egyszer majd arra vállalkozik, hogy megírja a második világháború utáni csehszlovákiai magyar irodalom történetét, minden bizonnyal hálás lesz ezekért az interjúkért, s természetesen azokért az írásokért is, amelyek Első közlésem címmel jelennek meg az Irodalmi Szemlében. A csehszlovákiai magyar Írók — kis lélekszámú csapatról lévén szó — szinte kivétel nélkül ismerik egymást. A személyes kapcsolatok — pozitív és negatív értelemben egyaránt — fontos szerepet 'látszottak életükben, ezért nehezen világíthatja meg az egyes müvek keletkezésének körülményeit az, aki csak az iskolai történelem-könyvekből ismeri a kort, s mit sem tud arról a mikrovilágról, melyben ezek az alkotások fogantak és testet öltöttek. De ahhoz, hogy megismerhesse ezt a kort, ezt a mikrovilágot, szükség van ezekre a vallomásokra is, különösen az olyan őszinte kitárulkozásra, mint amilyen a Veres Jánosé volt. — ez -A feltűnni vágyó New York-i asszonyok újabban bajuszoson jelennek meg a szórakozóhelyeken. Az új divatot főként a „Candy Jones Career Girls" fotomodelljei propagálják. Ügy látszik, nincs más gondjuk ... Néhány évvel ezelőtt még szerény sikereket elérő, névtelen énekesnő volt az olasz származású Gilla. Tavaly rámosolygott a szerencse Bobby Farell, a Boney M együttes férfitagja szemé lyében. Új, közös felvételük, a Gentleman's callers not allowed Gilla számára is meghozta a várva várt sikert. A dal az európai slágerlisták vezető helyén szerepel. ONNAN 8
