A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 4. szám
Szakszervezetek prágai konferenciáján részt vett Puha Vince elvtárs, a kábelgyári dolgozók képviseletében. Akkor kapta dr. Milan Hodža miniszterelnök a következő szövegű táviratot: „A bratislavai kábelgyár 700 dolgozója, nemzetiségre való tekintet nélkül, az utolsó csepp véréig kitart és szilárdan áll a Csehszlovák Köztársaság mellett." A megszállás idején a kábelgyári kommunisták illegális harcot szerveztek és folytattak a fasiszták és kiszolgálóik ellen. Később bekapcsolódtak a felszabadítási mozgalomba s minden eszközzel gyengítették az áruló rendszert. Sokat közülük bebörtönöztek, és sokan nem érték meg közülük a felszabadulást. Puha Vince elvtársat például kirésztvevői. Az első sorban balról a második a jelent s egy kicsit talán a jövőt is. Ján Formanko ötvenéves, markáns arcú, mégis szelíd tekintetű férfi. Jelenleg ő a munkásőrség (Ľudová Milícia) gyári alakulatának a parancsnoka. Harmincnégy éve dolgozik a gyárban. Hétgyermekes családból, faluról került ide. Apja alkalmi munkás volt, akkoriban jórészt munkanélküli, nagy szegénységben éltek. A gyerek- és kamaszkor küszöbén idekerült fiú örült és boldog volt, hogy munkát kapott, hogy eltarthatja magát a saját keresetéből. — Hogyan emlékszik vissza a februári eseményekre? — A magamfajta fiatal nem sokat tudtam még akkor a világ folyásáról — mondja Ján Formanko. — Ha tudtam is valamit, nem nagyon értettem még az összefüggéseket, a lényeget . . . Emlékszem, hogy azokban a napokban a pártszervezet vezetősége és az üzemi bizottság felhívására figyelmeztető sztrájkba léptünk. Déli tizenkét órakor megszólaltak a szirénák, mi leállítottuk a gépeket és kitódultunk az udvarra. A munkásság legjava, edzett és megbízható kommunisták LOVICSEK BÉLA A kábelgyári dolgozók figyelmeztető sztrájkja 1948. február 24-én A kábelgyári munkásőrök legjobbjai átveszik kitüntetésüket a februári győzelem 10. évfordulóján néz a szemembe Ján Formanko —, de okvetlenül említésre méltó, hogy a mi egységünk megkapta a „Példás alakulat" címet. — Szeretném megjegyezni — szól ismét közbe František Valovič —, hogy a munkásőrségnek az említetteken kívül egyéb feladatai is vannak. Nagyobb természeti katasztrófák és egyebek idején a hadsereggel vállvetve segítünk a lakosságnak, de segítjük a mezőgazdaságot is a betakarítási munkák idején, azonkívül néhány iskola felett védnökséget vállaltunk, ahová rendszeresen ellátogatnak az idősebb elvtársak és elbeszélgetnek a tanulókkal a múltról meg a mai életünkről. S végül de nem utolsósorban a munkásőrség tagjai kötelezettség-vállalásaikkal elősegítik a gyárban a termelést. — Befejezésül néhány jellemző adattal illusztrálhatná a kábelgyár harmincéves fejlődését. — Nagyon szívesen — mondja Valovič elvtórs belelapozva a jegyzetfüzetébe. — Lássuk csak: 1948- ban 159 millió korona volt a gyár termelési értéke, ma 613 millió korona. Míg harminc évvel ezelőtt 116 ezer korona volt az egy dolgoán&crtrw fWJwirw«* äa&ob«,, *éi»4 3aOOnjum a (i town ÍÍ33-.J A kijevi kábelgyáriak baráti üdvözlete 1933-ban utasították az országból. Indoklás: „Mivel megállapítást nyert, hogy idegen állampolgár és veszélyes elem, a közrend és a biztonság érdekében azonnal hagyja el a Szlovák Köztársaságot!" Eugen Guderna, az ellenállás fiatal kommunista harcosa életét vesztette. Fiatal kora ellenére elszántsága és egész emberi magatartása méltán lehet példaképe a mai ifjúságnak. A felszabadulással, de főleg 1948 februárjával gyökeresen megváltozott a kábelgyári dolgozók sorsa, élete... Mindezt a forradalmi hagyományok dokumentumait őrző helyiségekben tudtam meg, ahová elkísértek Ján Formanka és František Valovič elvtársak. Most itt ülünk hármasban és vallatjuk a múltat, puskát kaptak, hogy szükség esetén védjék meg a gyárat, azt a gyárat, amely már örök időkre a miénk . . . Mintha csak most is látnám, szerelőruhában, olajszagúan szorították a fegyvert az első munkásőrök: František Valovič, Ľudovít Tóth, František Fakó, Jozef Sajan, Jozef Čech, Pavol Pilát, Ľudovít Belovský, Pavol Leško, František Daniš, Pavol Veselský és a többiek. Lehettek vagy negyvenen... František Valovič veszi át a szót. Harminc éve dolgozik a gyárban. Szállítómunkásként kezdte, most pedig a bérelszámoló osztály vezetője. Annak idején szintén az elsők között fogott puskát, hogy védje a munkásosztály gyárát. 1950-től 1954-ig ő volt a munkásőrség parancsnoka. — Én pedig arra emlékszem — mondja —, hogy a párt és az üzemi bizottság javaslatára háromtagú küldöttség utazott Prágába: Eugen Spaček, Pavol Pilát és Terézia Zvolenská. Ök képviselték gyárunk dolgozóit és vitték az üzenetünket: úgy vigyázunk a gyárra, mint a szemünk fényére . . . Ami a munkásőrség felszerelését illeti, abban az időben bizony eléggé kezdetleges volt, annál kitűnőbb a tagok elszántsága és megbízhatósága. Ján Formanko elmosolyodik: — Ma bezzeg a lehető legkorszerűbben felszerelt az alakulatunk — mondja szerényen, de nagyon magabiztosan. — A kiképzést és a tervezett gyakorlatokat pontosan megtartjuk, így az alakulatunk ütőképes, szükség esetén a legigényesebb feladatokat is megoldja, örvendetes, hogy sorainkban sok a fiatal, akik minden tekintetben megbízhatóak. Aggodalomra tehát semmi okunk. Ha mi ki is öregszünk és letesszük a fegyvert, nem kell féltenünk a munkásőrség jövőjét.. . Ne vegye dicsekvésnek — zára eső termelési érték, ma 504 ezer korona. Valamint a keresetekről is mondanék, lényeges kérdés, hiszen pénzből élünk... 1948-ban 718 korona volt az átlagos havi kereset, ma pedig 2433 korona. Természetesen sok mindent elmondhatnék még arról is, milyen egyéb juttatásokat kapnak dolgozóink s hogy miként gondoskodunk róluk és családtagjaikról . . . Hát így élünk, így fejlődünk. Állandóan bővítjük és korszerűsítjük a gyárunkat, de közben azért folyamatos a termelés. — Ezért aztán, ha kiadjuk a vezényszót, hogy „Sorakozó I“ — mondja Ján Formanko —, a munkásőrség tagjai tudják, hogy miért fognak fegyvert, s hogy minek a védelmére kell készenlétben állniuk. A szerző és archív felvételek 13
