A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-10 / 24. szám
TUDOMÁNYTECHNIKA AZ ÉGBOLT TITKAI A TIT budapesti planetáriumában Budapest ege borul fölénk a kupolában, majdnem úgy, mint a valóságban, ha .. . Ha mindennapjainkban volna elegendő időnk meg-megállni és elgyönyörködni a csillagos ég csodáiban. Sietünk. így van ez, akár Budapesten élünk, akár másutt, a mai ember szeme sokkal inkább a földre szegeződik, mint hajdanvolt őseié. Ök még az égitestek járásához igazították teendőiket, sőt, sorsukat is kiolvasni vélték a fura alakzatokból, amelyeket az egymáshoz „közeli" csillagok alkotnak. A Kos és a Halak, a Nyilas és a Vízöntő... Ki ne hallott volna róluk és az egyéb állatövi képekről, amelyekben születni - a hagyomány szerint - eleve determináltságot jelent: az egy jegyben világra jöttek hasonló karakterűek, és hasonló jövő vár rájuk. Talán a babona maradt ránk a legörökletesebben A TIT budapesti planetáriumának épülete esti kivilágításban (Z. Szántó András felvételei) elődeink eget vizsgáló buzgalmából. És ez különös módon megfér az ember egyre élénkebb érdeklődésével az űrkutatás iránt. Gyermekeinket faggatva „Mi akarsz lenni?" - egyre gyakrabban halljuk a választ: „Űrhajós". És ki ne vágynék a Holdra, a Marsra utazni? A két véglet, a babona és az utópia között ott a mindenki számára elérhető „utazás”, a tudományos ismeretszerzés lehetősége. A magyar Tudományos Ismeretterjesztő Táruslat budapesti planetáriumának előadásai körülbelül egyórásak. De az idő észrevétlenül repül, és a látogató sajnálja, amikor a mesterséges égboltról eltűnnek a csillagok, s a kör alakú teremben kigyullad a villany. Milyen is egy csillagásztól előadás a Népligetben? A kupolaterembe belépőt halk zene fogadja, s a magyar főváros panorámája gyönyörködteti a falon körbefutó képen — úgy, mintha a Duna fölött, egy képzelt, magas hídról egyszerre látnánk mindent, ami csak szép a történelmi Budapesten. Majd bejön a csillagász, és megkezdődik az előadás. A terem elsötétül és mi, nézők, érzéki csalódás folytán sokkal nagyobbnak érezzük a fejünk fölé vetített égboltot, mint amekkora a valóságban. A kupola átmérője 23 méter, és egy időben 8900 csillagot képes láttatni. Ilyen nagy számú csillagot az átlagos szemű néző a valóságban nem képes egyszerre észlelni. Az előadók tudományos kísérő szövege is minden kívánalomnak megfelel: tényközlő, közérthető és érdekes. A planetárium munkatársai számolnak azzal, hogy a nézőtéren a legkülönbözőbb előképzettségű emberek ülnek, minden korosztályból. Csak elismerés illeti munkájukat, amelynek sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint a bejutni kívánók hosszú sora nap mint nap a pénztár előtt. Augusztusban lesz egy éve, hogy a Zeiss Universal műszer segítségével naponta többször megismétlődik a csoda: a hétköznapi utazás a Föld körül és a világűrben. Mert nem csupán a Magyarország fölött látható égboltot képes bemutatni a műszer, a Föld bármely pontján szemünk elé táruló látványt is prezentálni tudja. Például: a valóságban csak kevesen jutnak el A planetárium nézőtere a Zeiss-műszerrel és a kezelőpulttal az Egyenlítő vidékére, ahol olyan csillagokkal is találkozhatnánk, amelyek nálunk mindig a látóhatár szintje alatt maradnak . .. Ám a planetárium elvisz bennünket oda is. És szféránkon kívül, lépésközelnyire a Naphoz, a Marshoz, a Vénuszhoz. Sétálhatunk a Hold felszínén, és mint valami időgépen, visszatérhetünk a múltba, hogy azt az egyet láthassuk, amely a Föld forgástengelye irányának állandó változása miatt a valóságban már soha többé nem borul fejünk fölé. Néhány előadáscim a repertoárból: A csillagok között; A Nap; Élet a Naprendszerben; Utazás térben és időben. Mindenkinek, aki Budapestre látogat, érdemes megtennie azt a tíz-tizenöt perces villamos- vagy autóbuszutat, amellyel a Belvárosból el lehet jutni a Népligetbe. Ajánlatos előzetesen megvenni a „Pesti Műsor" című hetilapot, amelyből megtudható, hogy mikor milyen előadást tartanak, mit vetítenek, sőt azt is, hogy pontosan melyik busszal vagy villamossal utazhatunk a planetáriumhoz. TÓFALVI ÉVA Áttetsző gyantakoporsók A tudományos kutatás számtalanszor húzta már a rövidebbet olyan érdekekkel szemben, amelyeknek érvényesüléséből voltaképpen semmi haszna az emberiségnek. Jellegzetes példája ennek a „tudománytörténeti törvényszerűségnek", hogy az ékszeripar, amely borostyánkő függőket akaszt a nők nyakába, borostyánkő szipkát dug a férfiak foga közé, borostyánköves gyűrűt húz azok ujjára, akik nem elég gazdagok ahhoz, hogy drágább ékszert vásároljanak — már számtalan lelet tanulmányozásának lehetőségétől fosztotta meg az őslénytan tudományának művelőit, azokat a kutatókat, akik aprólékos munkával igyekeznek minél több adatot összehordani a tíz- és százmillió év előtti élet mindmáig hiányos mozaikjának kirakásához. A ma élő rovarvilág törzsfejlődésének kutatásához ugyanis azok a borostyánkő-leletek a legalkalmasabbak, amelyek tökéletesen szigetelő koporsóként őrzik zárványaikat, a beléjük dermedt sok millió éves rovarokat. Borostyánkő-lelőhelyekre mindig ott bukkantak, ahol évmilliókkal ezelőtt gyantatermelő fák erdei álltak (a Föld harmadkorából származó oligocén borostyánkő-képződmények legalább 40 millió évesek). A legszebb borostyánkövek leggazdagabb és szinte kimeríthetetlen lelőhelyei Európában a Balti-tenger délkeleti partján találhatók, ahol fenyők és más gyantatermelő fák szegélyezték széles sávban már az őskorban is a tengerpartot. 1885 és 1914 között félmillió kilogrammnyit bányásztak-gyűjtöttek „észak aranyából" a mai Kalinyingrád környékén. A balti terület felmérhetetlen borostyánkővagyonának képződését a tudósok azzal magyarázzák, hogy évmilliókkal ezelőtt ismétlődő betegségek söpörtek végig a táj érdéin s a fertőzések következtében a fák rengeteg gyantát „könnyeztek" (más kutatások eredményeként - Üj-Zélandban - kiderült, hogy egyes ottani fafajták megbetegedés nélkül is nagy mennyiségű gyantát választanak ki). A balti borostyánkőlelőhelyek egyetlen vetélytársa Dominika, az amerikai kontinensen. Napjaink borostyánkő-kitermeléséről nincsenek adatok, de tény, hogy az ékszeripar szerte a világon ma is tonnaszámra dolgoz fel borostyánkövet minden esztendőben. Lehetetlen megállapítani, -hány nagy értékű lelet veszett el már örökre a kutatás számára. A balti borostyánkövek óriási gyűjteményét a második világháború idején a hitleri Németországba hurcolták, ahol a gazdag leletanyag tönkrement, szétszóródott, napjaink legtöbb értékes dominikai lelete pedig az ékszeripar „jóvoltából" nem kerülhet a tudósok szeme elé. 1. Még buja szubtrópusi őserdők borították a Föld északi féltekéjét, a mammutok épp hogy birtokukba vették az északi kontinenseket, amikor egy ifjú szöcske ugrott egy fenyőfára, s ott beragadt a lágy, nyúlós gyanta-„mocsárba". Csodálatos, 40 millió év után is megbízható ereklyetartó lett a megszilárdult gyantából: lehullt a fáról és betemetődött. Száz éve, amikor a Balti-tenger partján lekopott róla a sok millió éves földréteg, a kővé szilárdult gyanta, amely megőrizte foglyát, borostyánkőként került a felszínre a 12,7 milliméter hosszú őskori szöcskével. 2. Küzdött az életéért az ájtatos manó, amíg rá nem dermedt a gyilkos gyanta, majd félig nyitott bicskához hasonló tartásban merevedett meg örök időkre. A Dominikai Köztársaságban kitermelt borostyánkövek közül minden századik darabban találhatók hasonlóan érdekes rovarzárványok, de csak nagy ritkán kerülnek az őslénytankutatók laboratóriumaiba 3. Tökéletes szoborként maradt meg az Araneae rendbe tartozó őskori pók a borostyánkő szorításában 18
