A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-10 / 24. szám
^ Együtt az iskola tanulói vatós, küldetés, egyfajta elkötelezettség. Amit ád, amit szétoszt, olyan nemes mag, ami értékesebb a gyémántnál s az igazgyöngynél. Az ötvenes évek elején a pedagógiai gimnáziumban megszerezte a tanítói képesítést. Tanítani kezdett. Szép, nemes és izgalmas feladat lehetne egy Író számára, ha regényt ima a kezdeti évekről, arról, kik és hogyan ringatták a szlovákiai magyar iskolaügy bölcsőjét s kik bábáskodtak fölötte. Az lehetne a regény kisugárzása, végkicsengése, mire képes az emberi akarat és lelkesedés a legmostohább viszonyok és körülmények között. Bozsik Péter 1955. február 1-én került Rétére, azóta itt tanít. És itt ismerkedett meg a párjával, Poór Eszterrel is. Augusztus volt, és búcsú a faluban. Fáradtabban tűzött a nap, s fakultak már a nyár színei, az ő szivükben azonban mégis a májusok színei és fényei ragyogtak fel. Egy év múlva összeházasodtak, azóta is együtt plnplŕ m pnprtpchon hnlöccÁnhan rtn. Kamenák Istvánná, a „boldog ember" LOVICSEK BÉLA dig az elmúlt három évtized sokszor állította őket szinte megoldhatatlan feladat elé — a szülőkről való gondoskodás, betegségek, házépítés, gyereknevelés s egyebek —, de a sok nehézség sem ásta alá egymás iránti bizalmukat. Házasságukból két leánygyermek született: Jolika és Anikó. Szencen leérettségiztek, jelenleg a Népművelési Intézetben dolgoznak. Tipikusan mai fiatalok. Nem pózolok, természetes minden megnyilvánulásuk. Csacskák, vidámak, szeretik a zenét, szeretnek olvasni. Reálisan gondolkodnak, nem szőnek elérhetetlen álomképeket, s ami talán a leglényegesebb — bizakodók. Hisznek és bíznak a jövőjükben. Elég erőt éreznek magukban ahhoz, hogy megkeressék és megtalálják helyüket az életben. Egy kis történelem: a rétéi magyar tannyelvű iskola 1948 őszén nyílt meg egy tanerővel — a „Jégtörő február" hatására s következményeként. Az ötvenes évek elején már kéttanerős volt, hatvanegytől pedig három. Most Bozsik Péter igazgató, Kohút József és Kamenár Istvánná pedagógusok működnek az iskolában. (És itt meg kell állnom egy pillanatra, mert olyan emberrel találkoztam, aki rendkívül elégedett és boldog embernek érzi, tartja, tudja magát. Kamenár Istvánnéról, született Rajci Jusztinjáról, azaz mindenki Jucikájáról van szó. Munkáscsaládból származik, öten voltak lánytestvérek. Az ötvenes évek elején elvégezte a pedagógiai gimnáziumot, azóta tanít. A férje vegyészmérnök, a műszaki egyetem adjunktusa. Három gyereke van — 2 lány és 1 fiú —, a nagyobbik lány most fog érettségizni, angolt s németet tanul, a külkereskedelemben szeretne majd elhelyezkedni. „Jucika" a következőket mondta: — Nagyon szeretem a tanítói pályát, szívvel-lélekkel csinálom. Egy életre elköteleztem magam vele. Hogy miért és mi a jutalmam? Hogy csak egyet említsek: az örömélmény. Sok olyan gyereket tanítottam, akik később leérettségiztek, diplomás emberré váltak, s megállják helyüket az életben. Ügy érzem, egy kicsit az én munkám is benne van az érettségi bizonyítványukban és a diplomájukban. Hiszi valaki vagy sem: ez nagyon jó érzés . . .) Rété nem tartozik a nagy községek közé. Lakóinak száma mintegy 1600. Ennek a fele a magyar nemzetiségű, mégis figyelemre méltó eredményekkel dicsekedhet az iskola (1—5. évfolyam). Az 1972—73-as tanév végéig 283 tanuló került ki az iskolából. 143-an különböző szaktanintézetbe jutottak, 87- en leérettségiztek, közülük 14-en főiskolát végeztek. (Itt jegyzem meg, hogy Végh Miklós, a Szenei Általános Iskola igazgatója nagyon elismerően nyilatkozott a Rétéről hozzájuk került tanulókról.) Az eredmények önmagukért beszélnek, meg Bozsik Péter derekas munkájáról, aki nemcsak az iskolában, hanem az iskolánkívüli munkában is megállta a helyét. Párttag. A Nemzeti Front pénztárosa. Elnöke a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetségnek. Vezetőségi tagja a CSEMADOK helyi szervezetének. Nyolc évig volt a hnb titkára .. . Felsorolni is sok, hát még az a temérdek gonddal és áldozatkészséggel járó munka, amit a becsületes tisztségviselés megkövetel! És Bozsik Péter még ma sem fáradt, szinte elnyűhetetlen. Szilárdan áll a lábán, akár a tölgy, amely mélyre eresztette a gyökerét. Cibálhatja, tépheti száz vihar, de ő sosem veszti el a reményét — örök bizakodó. Hisz és bízik abban, hogy újra meg újra kisüt az éltető sugarú nap. Az idő futását azonban nem lehet megállítani. Vészesen közeleg a nap, az óra, az a pillanat, amikor felhangzik az utolsó csengetés. Bozsik Péter szavából úgy vettem ki, hogy nem akarja még meghallani az utolsó csengetést, hogy szívesen tanítana még egy-két évig, annál is inkább, mivel a következő tanévre 19 elsőst írattak be a szülők (lám milyen nagy a vonzása az eredményes munkának!), ami a kis iskola jövőjét tekintve több mint bíztató. Bozsik Péterrel együtt én is bizakodom, hogy a vágya teljesül, mint annak idején az a régi, az első, hogy szeptember elsején — immár másodvirágzásként — újra odaállhat a katedrára a csillogó szemű gyerekek elé. A szerző felvételei NEMCSAK TÁJÉLMÉNY A CSEMADOK érsekújvári (Nové Zámky) helyi szervezete huszonhatodik alkalommal rendezett képzőművészeti kiállítást az idei Czuezor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok keretében. Fekete Zoltán tárlatán köszöntötték az általuk rendezett kiállítások harmincezredik látogatóját: az újvári kiállításokat eddig huszonkétezer, a vándorkiállításokat nyolcezer néző tekintette meg. A számszerű megjelölés nem öncélú, hanem valóban fontos tény, annak ellenére, hogy Újvárban nem a kiállítások és a rendezvények számát, mennyiségét tekintik elsődlegesnek. Mégis indokolt a számszerű kimutatás, mert amíg általában panaszkodunk rendezvényeink csekély látogatottsága miatt, addig Újvárban egy-egy két hétig nyitva tartó képkiállítást átlag kétezer ember tekint meg. Helyi szervezeteink a népi hagyományok életben tartásával, színdarabok előadásával, irodalmi színpadi műsorokkal ápolják a nemzetiségi, anyanyelvi kultúrát. Célszerű lenne azonban, ha a nagyobb helyi szervezetek a felsorolt munkaformák mellett képzőművészeti kiállítások rendszeres megszervezésének lehetőségét is fontolóra vennék, az újváriak vagy a farnadiak és más szervezetek példája nyomán. Elvitathatatlan, hogy az anyanyelv összekapcsolja a közösséget. De a szülőföld, a táj s az ott élő emberek képi ábrázolása is növeli a közösségi tudatot. A kiállításokkal azonkívül fórumot biztosítunk az amatőr festőknek, szobrászoknak, fafaragóknak, megteremtjük ilymódon a belső érzelmi kapcsolatot köztük és a közönség között. Megérthetjük és megszerettethetjük a látogatókkal a képzőművészet formanyelvén közölt érzéseket és gondolatokat. Persze nagyon óvatosnak kell lenni a válogatással, annak megítélésével, hogy mi kívánkozik a közönség elé, mi az, ami ezt színvonalánál fogva megérdemli. Vagyis megfelelő ízléssel, hozzáértéssel kell előzetesen zsűrizni: Mert azért nem minden kép vagy szobor műalkotás. Kép-, szobor-, esetleg fényképkiállítások megrendezésére elsősorban a városi szervezeteknek van módja, ahol vannak hobbyfestők, szobrászok, amatőr fényképészek és megfelelő érdeklődés is mutatkozik nagyobb számú közönség részéről. Egy-egy kiállítás megrendezése nem jár túl nagy anyagi költségekkel, különösen, ha a prospektus kiadásától, plakátok nyomtatásától, tárlatvezető biztosításától eltekintünk. (A propagációnak vannak kevésbé költséges módjai is.) Mindenesetre néha érdemes felkarolni olyan tehetségeket, akik más szervtől, szervezettől nem várhatnak megfelelő támogatást. Az újvári szervezet eddigi huszonhat kiállítása közül négy alkalommal állította ki hivatásos művészek alkotásait, a többi kiállító középiskolai tanár, munkás, műszaki dolgozó, és orvos volt. Megéri a próbálkozást ez a munka, mert ha sikerül a kiállításokat rendszeressé tenni és a színvonal kielégíti a tagság és az érdeklődők igényeit, akkor a kiállítást rendező helyi szervezet adott és kapott egyszerre: új tartalmat adott munkájának és új embereket nyert meg tevékenységének. Mindkét dolog rendkívül fontos: a régi és bevált munkaformák mellett újakkal hatni mozgalmunk egészére és közben állandóan szem előtt tartani soraink gyarapításának fontosságát. Jó lenne, ha a IX. Czuczor-napok keretén belül megrendezett kiállítást megtekintő CSEMADOK-vezetők, akik részt vettek az újvári országos találkozón, a tapasztalatok alapján az iskolák rajzszakos tanítóinak közreműködésével otthon képzőművészeti szakkört alakítanának a CSEMADOK helyi szervezetének keretében. (A két festmény Fekete Zoltán alkotása.) SIDÓ ZOLTÁN Kobolka György felvételei 13
