A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-05-20 / 21. szám

KLCTCM A felkészülés, az alapozás, az erő­gyűjtés a labdarúgó legnehe­zebb próbája. Én jobban szeret­tem a hollandiai Zeistet, mint a Magas- Tátrát, mert ott jó pályákkal vártak, labdákkal edzettünk, ha kellett este is, mivel a tíz pálya közül kettő villanyfé­nyes volt. Zeist, a Holland Labdarúgó Szövet­ség edzőtábora Utrecht közelében, sík­ságon fekszik. Itt rendezik az edzőkép­ző tanfolyamokat meg a tehetségkuta­tó diáktornákat is. Egy játékosnak naponta kellene kü­lönböző technikai elemeket gyakorol­nia. Ha ezt nem teszi, felejt. Három héten belül akár teljesen elfelejthet bi­zonyos technikai elemeket. (Nem arra gondolok, hogy valaki há­rom hét alatt elfelejti, hogyan kell ál­lóhelyzetben levenni egy labdát. Vi­szont a futás közben, a mérkőzés tét­jének nyomása alatt végrehajtott lab­daátvételeket, átadásokat naponta kel­lene gyakorolni!) Amikor a válogatottal Hollandiában készültem, sokkal előbb lendültem for­mába, mint máskor, a labdával való állandó „együttlét” miatt. A szurkolók most talán megértik, miért ragaszkod­nak az edzők a külföldi, jótalajú pá­lyákhoz. Vegyük azonban a csehszlovák csa­patok felkészülésének leggyakoribb szín­helyét, a Magas-Tátrát. A Slovan évek óta ott készül, az ottani magaslati vi­szonyok között, s mivel Belgrád előtt erre a klubcsapatra épült a válogatott gerince, és mivel ennek a csapatnak Vengloš az edzője, erőnlétünk körül nem voltak bajok. (A hollandok és a nyugatnémetek ellen számunkra rendkí­vüli időjárási viszonyok között álltuk a sarat — hidegben, esőben, és meleg­ben, párában. Mérkőzésenként három­négy kilót adtunk le, de kibírtuk és győztünk I) Milyen egy tátrai hétköznap? Reggel negyed nyolckor kelünk, utána pulzus­mérés következik, majd elfogyasztunk egy tábla csokoládét és futunk. A reg­geli futás az állóképesség fokozását szolgálja és egyúttal szinte előkészíti a testet a további terhelésekre. Ezután reggelizünk; következő gya­korlásunkra délelőtt tizenegy órakor ke­rül sor. Ez másfélórán át tart, általá­ban a tornateremben zajlik, súlyzózás szerepel műsorán és gimnasztika, oly­kor előkerül a labda is. Ebéd után pihenünk, majd fél négy­kor jön az újabb edzés; kinn, a sza­badban. Megint futunk, az állóképes­séget és a gyorsaságot fokozzuk. Utá­na vacsora és tornatermi foci jön. En­nek már hagyománya van, háromtagú csapatok mérkőznek egymással. A tor­natermi foci nem kötelező, de érdekes, a napi három edzés dacára ragaszko­dunk hozzá. Tíz után takarodó, alvás és reggel a hóban-fagyban kezdődik min­den élőiről, többnyire labda nélkül. x A belgrádi döntőre a poprád-tátrai összpontosításon készültünk. Tudtuk, hogy a hollandokkal játszunk először, erre a mérkőrésre összpontosítottunk a legjobban. A hollandok zömét ismer­tük még az Ajaxból, nagyjából sejtet­tük, mire képesek. A tátrai felkészülés alatt azt tanulmányoztuk — film segít­ségével — mik a hollandok jellemző tulajdonságai, szokásai. Neeskensnél például megfigyeltük, hogy minden bal­oldalon vezetett támadást figyel és a kellő pillanatban a kapu elé iramodik, hogy a beadást fejjel továbbíthassa a hálóba. Taktikailag tulajdonképpen mindent végrehajtottunk Jugoszláviában, techni­kai hibák persze becsúsztak olykor — például a hollandok elleni Ondrus-ön­­gól — dehát az elképzelések sohasem . válnak be száz százalékosan. Az volt a lényeges, hogy játékstílu­sunkat sikerült az ellenfelekre kénysze­­ritenünk, az ellenfél nem tudott kizök­kenteni küzdőmodorunkból. Játékstílusunkat a külföldi szaksajtó elnevezte „blokkbutballnak'. Azt hiszem, az NSZK szakírói ajándékoztak meg ez­zel az elnevezéssel. Mit takar ez a ki­fejezés? Ott ahol a játék éppen folyt, a csapat egy bizonyos blokkot alakí­tott ki a labda körül, s ezen belül mindegyik játékosunk szoros emberfo­gást alkalmazott. Támadásaink során viszont a két kö­zéppályás is bekapcsolódott akciónkba, szinte „fürtösen" helyezkedtünk el a labda körül. Nyolc játékossal védekez­tünk, hattal támadtunkl Vengloš min­dig arra kért, cikk-cakkban játsszuk be a pályát, foglaljuk le a lehető legna­gyobb teret. x A döntő előtt a végletekig fel voltak ajzva idegeink. Én hajnalban szuny­­nyadtam el — altatóval. Szervezetünk­re talán nem is nehezedett még na- ; gyobb nyomás. Ilyenkor történhet aztán, hogy egy-egy „biztosíték" kicsap. Le­het, hogy Viktor gerincsérülése is itt vált komollyá? Az ember egy ilyen döntő előtt vé­giggondolja egész életét, a sok gürcö­lést, az alapozást, a rengeteg lemon­dást és utazást. A játékost közben is érik apró örömök — ha jól sikerült a felkészülés, ha megy a játék, ha meg­dicsérik a társak — egy ilyen döntő azonban mégiscsak más! x Nekem a gyors szélsők ellen volt a legkönnyebb dolgom, velük elegendő volt együtt futni. A ravasz, lesipuskás típusokai több a gond. Ilyen például Rensenbrinck, akinek sajátos a labda­vezetése, hosszúkat lép, de a labda mindig a lábánál marad, villámgyorsan felismeri a helyzeteket. Megkeserítette az életemet az Ajaxból való Geels is, aki kiváló fizikumú játékos, rengeteget mozog a középpályán, aztán egyszerre — váratlanul — helyzetbe kerül. Masný ellen szerencsére nem ját­szottam; ha formában van, posztján a világ egyik legjobbja. x A nemzetközi futball-porond nagy csapatai az utóbbi években nem so­káig — általában két-három eszten­deig — képesek csak győzelmet győze­lemre halmozni. Ha megváltozik a já­tékosállomány és kihullnak a kulcsem-Amikor a válogatott (vagy klubom, a Slovan) jó eredményeket ért el, nem panaszkodhattunk a közönségre. Jó em­lékezni a szovjetek, az angolok, a skó­tok elleni találkozókra. Sajnos elegen­dő egy kisiklás, s a tapsból fütty lesz. A leghűségesebb szurkolókra Spanyol­­országban, Olaszországban és Angliá­ban találtam. Ezek a nézők jóban-rossz­­ban kitartanak a játékosok mellett, biz­tatják őket, de ugyanakkor tapssal ju­talmazzák az ellenfelet is. x Érdekes, hogy a fiatal, kezdő bíró ál­talában jobb teljesítményeket nyújt pá­lyája kezdetén, mint később. Nem tu­dom, mi ennek az oka, többször be­szélgettem erről a bírókkal is, akiknek elég nehéz a helyzetük, mivel nem hi­vatásosak, azaz nem tudják minden erejüket és idejüket a focinak szen­telni. Az Európa-bajnokság mérkőzései so­rán nem voltak különösebb gondjaink a bírókkal, bár Vengloš és Ježek utolsó utasítása mindig az volt, hogy ne a bí­róval, hanem a játékkal törődjünk, a pályán úgyis a bíró az úr. A hollandok elleni meccsünk játékve­zetője, a walesi Thomas kissé teátrális­­nak látszott, de úgy látszik, ilyen a stí­lusa. A pólyára lépés előtt elbeszélge­tett velünk, elmondta, szeretné, ha si­mán zajlana a küzdelem, aztán levetet­te nyakláncainkat és gyűrűinket, meg­vizsgálta cipőinken a bőrszeget. x A nemzetközi mérkőzések a lehető legjobb pályákon kerülnek sorra. Mint válogatott labdarúgó a ciprusi pályát minősítem a legrosszabbnak, bár sze­rencsénk volt ottjártunkkor, mert — mint kiderült — félesztendei szárazság után éppen a mérkőzésünk éjszakáján lazí­totta fel egy kissé a kemény talajt az eső. Csehszlovákiai pályáink elérik a jó európai átlagot; kiváló gyepen játszot­tunk Jugoszláviában, a zuhogó eső sem befolyásolta a fű minőségét. x Én jól el tudok beszélgetni a romá- j niai klubok magyar nemzetiségű játé­kosaival, a Schalke 04 focistáival vagy a világbajnok Berti Vogts-szal. Elmond­juk hogy élünk, mi a véleményünk egy­­egy meccsről. Minél többet utazik az ember, annál gyakrabban alakít ki jó kapcsolatokat. Szívesen beszélgetek a magyarországiakkal is. A játékban bizonyára szerepe van a szerencsének is, de végülis az a csa­pat, amely lelkiismeretesebben készül, többet dolgozik, jobban megállja a he- i lyét a pályán is. A lövés néha a kapu­fán csattan, vagy a kapu fölé száll. Gerd Müller viszont szinte százszá­zalékosan kihasználja helyzeteit, mert napi másfélórás különedzésen gyakorol­ja a legváratlanabb helyzetek megol­dását is! Ha az ellenfél csatára hatvan métert vágtázik saját kapuja felé csak azért, hogy segítsen védelmének, és kirúgja a gólba tartó labdát a kapuvonalról, azt szokás állítani, szerencsés megoldás volt. Azt kevesen veszik tekintetbe, hogy ezért a szerencsés megoldásért hatvan métert kellett futni és már csírájában fel kellett ismerni egy helyzetet! A mérkőzések sorsa általában azon múlik, melyik csapat játékosai képesek többet áldozni a győzelemért? Ha jól sikerült a felkészülés és a játékosok minden idegszálukkal a győzelmet akar­ják, vágódhat egy-egy lövés a kapufá­ba, valamelyik majd csak bemegy — ; függetlenül a szerencsétől! Nekem legalábbis ez a véleményem Fortuna istenasszonyról. BATTA GYÖRGYj berek, elkerülhetetlen a visszaesés. A csehszlovák válogatott például képtelen volt a megsérült, majd visszavonult Viktort és a letiltott Ondrušt pótolni. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom