A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-13 / 20. szám
TUDOMÁNY HNIKA '■’17^ ELEKTROMOS AUTÓBUSZ A képen látható villanymeghajtású autóbuszt Magyarországon, a Villamosipari Kutató Intézetben tervezték. Bár maximális sebessége csupán 52 km/óra, nagy előnye, hogy viszonylag halkan közlekedik, a levegőt nem szennyezi, s motorja csak akkor fogyaszt energiát, ha a jármű mozog. A szakemberek úgy vélik, hogy ez az autóbusz (55 utas fér el benne) különösen a városi tömegközlekedésben lehet hasznos. FELFEDEZHETETLEN RADAR Izgalmas mérkőzést vívnak az Egyesült Államokban a gyorshajtók és a közlekedési rendőrök. A gyorshajtókat radarral leplezik le a rendőrök, néhány amerikai cég azonban olyan készüléket hozott forgalomba, amelyek hangvagy fényjellel figyelmeztetik az autóst a rendőrségi radar működésére, így a gyorshajtók idejében lassíthatnak. A közlekedési rendőrség most ellenakcióként egy újfajta, impulzusüzemű radarberendezésekkel szereli fel járőrkocsijait. Ezeket a készülékeket csak akkor kapcsolja be kezelőjük, amikor a szabálytalanul közlekedő autó már látótávolságban van és mindössze 1 másodperc alatt meghatározza a jármű sebességét. A kisméretű (egy kg súlyú) készülék „lelke" egy mikroprocesszor, amely a betáplált programnak megfelelően működésbe hozza a fényképezőgépet is, ha a kocsi túllépte az 55 mérföldes (kb. 90 km/órás) engedélyezett sebességet. A FÖLDKÖZI-TENGER ► VIZE -A BAHAMASZIGETEKNÉL? Amerikai kardiológusok több évi munkával olyan „műbeteget" hoztak létre, „akin" gombnyomásra egy sor szívbetegség tünetei észlelhetők. A bábuba épített elektronikus berendezésekkel a megtévesztésig utánozható a szívműködés, az erek lüktetése, a légzés, a vérnyomás, sőt a ki- és belégzés hangja is. Harvey, a „műbeteg" oktatási célokra készült, sohasem fárad el, az oktató vagy a diák kívánságára bármikor bemutatja a tanulmányozandó betegséget. A medikus addig vizsgálhatja, amíg a kedve tartja, és így a valódi betegeket megkímélik attól, hogy egymás után esetleg tíz orvostanhallgató is megvizsgálja őket a tünetek felismerésének begyakorlása céljából. A Gibraltári-szorostól 4000 mérföldnyire (!), a Bahama-szigetek magasságában egy különleges „vízzsákéra bukkantak. Az oceanológusok szerint ez a hatalmas, 100 km széles, 500 m vastagságú „zsák" földközi-tengeri vizet tartalmaz, s ez úgy tette meg odáig a hatalmas utat, hogy nem keveredett a környező vizekkel. Régóta ismert tény, hogy a Földközitenger vize az Atlanti-óceánba távozik, s csak nagyon lassan keveredik össze más összetételű vízzel. De ilyen nagy víztömeget ekkora távolságban most észleltek először! Az USA-beli Rhode Island oceanográfusai leadóval ellátott bójákat helyeztek el a „vízzsákéban, és hidrofonnal fogták fel azok jelzéseit. Az így végzett sebességmérésből következtetve, mintegy öt év kellett a víznek a 4000 mérföld megtételére. Először 1976 októberében végeztek megfigyeléseket a „vízzsák"-kal, másodszor 1977 májusában. Ügy látszik, hogy a Bahama-szigetek közelében be is fejezi az útját: vize keveredni kezdett a környező vizekkel. Alighanem óriási tömege és lassú haladása miatt maradt egészen odáig „érintetlen" állapotban. Gyors tengeráramlások hatására már régen elkeveredett volna. 1. A TELEVÍZIÓ RÖVID TÖRTÉNETE Merész, fantázia szülte gondolatok előzték meg a televízió születését: még csak csipogásszerű, meg-megszakadó jeleket tudtak továbbítani a szikratávíró fejlesztésén munkálkodó kutatók, amikor már írók és költők tucatjai lelkendező sorokat írtak egy születendő nagy találmányról. Arról a készülékről, amely hangot és képet egyaránt tud közvetíteni, házhoz hozvcf mindenki számára a színházat, az operát és hangversenytermet. Bár nagyon hosszú út vezetett a televízió megszületéséhez - hiszen a múlt század harmincas éveiben történt mindez - a kutatók kezdettől fogva tudatosan törekedtek a távolsági képátvitelre, amit legjobban az a tény bizonyít, hogy alig tíz évvel a szikratávíró megszületése után (az 1840-es években) már képet is sikerült továbbítani az ún. másoló távíró segítségével. A másoló távíró adóállomásán fémlemezre festett állóképen egy tű vízszintes irányban soronként letapogatta a képet. Mivel a „háttér" vezető anyag volt, a festék (kép) meg szigetelő, a tű áramköre be és kikapcsolt egy relét, amely a vevőállomás egyidőben, ugyanígy mozgó (festékbe mártott) tűjét' irányította. Ez a tű a vevőoldalon felvett képet rögzítette. Annak ellenére, hogy ez a szerkezet külsőleg semmiben sem hasonlított a mai televízióra, felhasználta annak legfontosabb alapelvét: az adó- és vevőoldal „együttfutását" és a képnek sorokra való felbontását, megoldva ezzel a képátvitel legnagyobb dilemmáját; a kétdimenziós képet az adó és a vevő együttfutásának előírásával egydimenziósra bontotta. 1875 - a televízió történetének egyik legfontosabb dátuma. Ebben az évben fedezte fel C. R. Carey bostoni kutató, hogy a szelénben (Se) fény hatására áram folyik — fényelektromos jelenség játszódik le benne. Olyan felvevőcsövet készített, amely mozaikszerűen összerakott apró szelénelemekből állt. Fel fedezésével és képcsövével jelentős lépést tett a tv kialakulása felé, mivel ő volt az első, aki a képet apró pontokra bontotta. A legnagyobb problémát azonban sem ő, sem a találmányát tökéletesítő francia de Peuve nem tudta megoldani: az optikai kép átalakítását egymást követő villamos impulzusokká. Ez csak P. Nipkow lengyel mérnöknek sikerült 1884-ben, aki Németországban szabadalmaztatta a róla elnevezett berendezést. Ennek egy olyan forgó tárcsa a lelke, amelyen spirális alakban lyukak helyezkednek el. A tárcsa egyik oldalán van a felvevendő kép, a másik oldalán fotocella helyezkedik el. A kép előtt mindig csak egy lyuk van. A tárcsa forgása közben a lyukak egymás alatti sorokat alkotva haladnak el a kép előtt. Ilymódon a képet pontról-pontra letapogatva a fényimpulzusok villamos jelekké alakulnak, amit a vevőkészülék egy hasonló szerkezettel fényingerekké alakít vissza. Az első, vezetéken átvitt képek nagyon kicsik és homályosak voltak, ez azonban mit sem von le a találmány korszakalkotó jelentőségéből: megszületett az első, ún. mechanikus televízió. Azért nevezték mechanikusnak, mivel a képátalakítás forgó tárcsával, mechanikus úton történt. (A mozgó alkatrész nélküli, elektronikus televíziót csak ötven évvel később, századunk harmincas éveiben sikerült kikísérletezni.) A televízió elterjedésében döntő szerepet játszott a múlt század végének jelentős felfedezése: Popov és Marconi vezeték nélküli rádiótávirója. 1897-ben K. F. Braun német fizikus elkészítette az első katódsugárcsövet, a mai képernyő ősét, 1904-ben pedig Sir John Ambroise Fleming angol tudós az elektroncsövet, amely lehetővé tette az elektromos jelek erősítését. B. Rosing pétervári tudós 1911-ben a magaszerkesztette mechanikus televíziójával a világon elsőként képet továbbított egyik helyiségből a másikba. Hosszú időn át foglalkozott a mechanikus televízió fejlesztésével, végül arra a következtetésre jutott, hogy csak teljesen elektronikus rendszerrel lehet megoldani a minőségi képátvitelt. Rosing kutatásaival lezárult a televízió kutatásának első, „hősi" korszaka: a képtovábbításra szolgáló, berendezéseket már felfedezték. A következő időszak a nagy műszaki újítások kora volt. V. K. Zworikin orosz származású mérnök 1923-ban az Egyesül Államokban szabadalmaztatta ikonoszkóp nevű felvevőcsövét, amely döntő módon befolyásolta a televízió további fejlődésének irányát. A cső fénykatódjára lencsén keresztül jut a kép, amelyet az elektronágyúból kilőtt sugárnyaláb soronként letapogat és elektromos impulzusokká alakít át. Bár ma már az ikonoszkópot nem használják, az elv lényegében ugyanaz maradt. Zworikin képcsövet is szerkesztett és kineszkóp néven szabadalmaztatta. Mivel az ő elektronikus rendszere abban az időben még nagyon tökéletlen volt, kezdetben a mechanikus tévét alkalmazták a gyakorlatban. 1925-ben az amerikai C. F. Jenkins és a skót J. L. Baird olyan tökéletes mechanikus tv-rendszert dolgoztak ki, hogy Angliában 1926-ban megindulhatott az első rendszeres tv-adós. Ezt követően gombamódra szaporodnak a tv-állomások: több adó kezdi meg működését az USA-ban, a Szovjetunióban, Franciaországban és Németországban. A harmincas években megjelennek az elektronikus tv-rendszerek is, egymás után fedezik fel a jóminőségű felvevőcsöveket (ortikon, szuperortikon, vidikon néven kerülnek forgalomba). A 2. világháború utón kifejlesztik az Egyesült Államokban az első színes televíziós rendszert (NTSC - National Television System Comitte). 1967-ben a Philius gyár mérnökei megszerkesztik a nagy érzékenységű, mindeddig legjobb színes felvevőcsövet, a plumbikont. A hatvanas években az űrkutatás eredményeinek felhasználásával létrejönnek az első űrhajós közvetítőrendszerek. A számítástechnika rohamos fejlődése lehetővé tette a televíziós műsorkészítés és adás teljes automatizálását, illetve számítógéppel történő irányítását. A hatvanas évek végétől már vagy féltucat változat született. Napjainkban intenzív kutatás folyik a térhatású (holografikus) színes televízió megvalósítása érdekében. OZOGÁNY ERNŐ 18
