A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-13 / 20. szám
Ezzel o címmel adta ki a Magvető Könyvkiadó Arató Endre figyelemre méltó tanulmánykötetét, amely jó alapul szolgálhat ahhoz, hogy az olvasó — különösen a fiatal olvasó -*• bőséges ismeretanyag birtokába jusson a szlovákiai magyar nemzetiség történelméről, helyzetének alakulásáról, a nemzetiségi kérdés megoldásáról a kapitalista, majd a szocialista Csehszlovákiában. E probléma-komplexum rendkívül bonyolult és csak kellő marxista felkészültséggel tanulmányozható, amint azt Arató Endre is teszi. A marxista történelemszemléletre azért van szükség e problémák taglalásakor, mert — a szerző szavaival — „ez megóv bennünket attól, hogy az alapjában indokolt magyar sérelmeket elfogultsággal szemléljük, és minden felelősséget a cseh-szlovók nacionalizmusra hárítsunk''. A kötet tanulmányai nem csupán politikai és szűkebb értelemben vett történelmi vonatkozásban elemzik az eltelt évtizedek Csehszlovákia nemzetiségi politikáját, hanem nemzetiségünk „hídszerepét" is figyelemmel kisérik. A szerző félreérthetetlenül elitéi mindennemű irredentizmust és magyar nacionalizmust. Tucatnyi tanulmányában valóban a marxistatörténész álláspontjára helyezkedik, igyekszik leleplezni az ellenforradalom szülte magyar sovinizmust és az egészségtelen magyar naban élő magyarok politikai és kulturális helyzetével foglalkozik, taglalja a kisebbségvédelmi rendszert, a polgári demokratikus Csehszlovákia nemzetiségi politikáját, a magyarlakta terület változásait, a kulturális élet alakulását. Szól a magyar oktatásügy viszonyairól, a magyar iskolák számának erős korlátozásáról, hiszen a szlovákiai magyarságnak 31 százalékkal kevesebb iskolája volt, mint amennyi a hivatalos népszámlálási adatok szerint megillette volna. Nagy hiányossága volt a magyar nyelvű oktatásnak, hogy — a teológián kívül — magyar nyelvű felsőfokú képzés nem létezett. Ennek ellenére Csehszlovákiában kedvezőbb volt a magyar oktatásügy helyzete, mint Romániában vagy Jugoszláviában. A román és a nagyszerb sovinizmus jól tudta, hogy a nemzetiség fennmaradásában az anyanyelvi oktatás a legdöntőbb tényező, ezért a magyar tanítási nyelvű iskolák elsorvasztására törekedett. Ami a gazdasági helyzetet illeti, a polgári demokratikus Csehszlovákia nem tartotta szükségesnek az országrészek gazdasági szintkülönbségének kiegyenlítését, így aztán Szlovákia és a magyarlakta terület gazdasági fejlődésének visszatartása elsősorban a proletár és paraszti tömegek számára járt rendkívül súlyos következményekkel. A gazdasági-társadalmi viszonyok rendkívül bonyolult volta arra késztette turpolitikai tevékenységét a két nép kulturális és politikai közeledése terén, foglalkozik a Szép Szó munkatársainak csehszlovákiai látogatásával (1937 októberében), Bartók Béla csehszlovákiai kapcsolataival, a Sarló és a Szlovák Akadémikusok Egyesülete, valamint a haladó cseh mozgalmak közti kapcsolatokkal, a szlovák DAV és a Fábry szerkesztette Az Út együttműködésével, Balázs Béla, Kassák Lajos és Fábry Zoltán tevékenységével, továbbá a kommunisták vezette tömegszervezetek együttműködésével, a magyar-szlovák kapcsolatok kontinuitásával. A Szép Szó munkatársainak csehszlovákiai útjával egyébként önálló tanulmányban is foglalkozik Arató. Mivel a Szép Szó demokratikus fellépése a fasizmus által fenyegetett Csehszlovákia melletti állásfoglalást jelentette és ezáltal az antifasiszta frontot erősítette, a magyarországi jobboldali sajtó nagy támadásba lendült a Szép Szó akciója ellen. Külön tanulmány foglalkozik a CSKP 1937. májusi Banská Bystrica-i konferenciája utáni eseményekkel. Ez a konferencia jóváhagyta Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális fellendítésének tervét, melynek magyar vonatkozásai is voltak, s ezért a tervezetet a magyar lakosság között is terjesztették. Az iskolákkal kapcsolatban a terv hangsúlyozta: „A magyar iskolák száma nem felel meg a magyar lakosság nulmány Juraj Zvara bratislavai egyetemi tanár A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában című 1965- ben megjelent és A magyar dolgozók részvétele a szocialista Csehszlovákia építésében című 1969-ben megjelent munkái alapján foglalkozik a szlovákiai magyarság felszabadulás utáni életével. Külön fejezetet szentel az 1968-as eseményeknek is és igen pozitívan értékeli a CSEMADOK tagságának akkori tevékenységét: „...e szervezet a nemzeti ellentéteknek ebben a pergőtüzében helytállt, és nemcsak nem élezte, de gátat is igyekezett vetni — hisz ez létérdeke volt — a parttalan nacionalizmusnak, és a szocializmus mellett foglalt állást". Ez a tanulmány a következő gondolatokkal zárul: „Áttekintve a több mint negyedszázados fejlődést, megállapíthatjuk: hosszú út vezetett a jogfosztástól, az egyéni szabadságjogok biztosításán keresztül, a kollektív nemzetiségi jogok törvénybe iktatásáig. Persze, a nemzetiségi alkotmánytörvény — ezt az elmondottakból jól láthatjuk - csak kiindulópontnak tekinthető, s hogy kedvező keretei milyen tartalommal töltődnek meg, és miképpen mennek át a valóságba, az a jelenlegi konszolidáció egyik fontos tényezője, valamint a csehszlovákiai TANULMÁNYOK A SZLOVÁKIAI MAGYAROK TŰRTÉNETÉBŰL cionalizmus valamennyi megnyilvánulását. De a cseh és a szlovák nemzeti elfogultság megnyilvánulásaira, valamint a szlovák sovinizmusra is rámutat. Ugyanakkor kellő figyelmet szentel a magyar haladó gondolat és mozgalom bemutatásának, amely többféle formában nyilvánult meg, kezdve a cseh és szlovák néppel való együttműködéssel a reálpolitika platformján, valamint a tudatos internacionalizmus formájában. Hangsúlyozza annak a jelentőségét, amely a kedvezőbb viszonyokkal élni tudó szlovákiai magyar és a magyarországi demokratikus mozgalmak között volt észlelhető. A nemzetiségi lét problémáit, a csehszlovákiai nemzetiségi politikát két nagy korszakra — az első köztársaság idejére, valamint a második világháború és az azt követő felszabadulás utáni korszak idejére — bontva tárgyalja. Az új köztársaságot belehelyezi Kelet- Európa egészébe, a köztársaság nemzetiségi politikáját és a szlovákiai magyarok helyzetét egybeveti a nagyszámú magyar lakosságot magába foglaló Romániával, Jugoszláviával és az ellenforradalmi Magyarországgal. Ez az összehasonlítás kétségtelenül kidomborítja Csehszlovákiának a polgári demokratikus rendszerből eredő pozitívumait és előnyeit. Bevezető tanulmányában Arató Csehszlovákia megalakulásával, a nemzeti függetlenség és a szocializmus ügyével, a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átfejlődésének problémáival, az új állam szlovákiai határainak kialakulásával foglalkozik, és rámutat arra, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja az „ezeréves" Magyarország visszaállítását öszszeegyeztethetetlennek tartotta a nemzetek önrendelkezési jogával és azt imperialista kívánságnak, a szlovákiai magyarok nemzeti egyenjogúságát pedig a forradalom ügyétől elválaszthatatlannak tekintette. Egy további tanulmány a polgári demokratikus Csehszlovákiáa szerzőt, hogy ezekkel a problémákkal külön tanulmányban foglalkozzék. Itt ir az ország általános gazdasági helyzetéről, a cseh burzsoázia vezető szerepéről, Szlovákia és a magyarlakta területek gazdasági elmaradottságáról, a mezőgazdaság és a földreform problémáiról, a cseh kormányzat elnyomó gazdaságpolitikájáról és a konkurrenciaharcról, valamint a csehszlovákiai magyar társadalom osztályairól és rétegeiről. A munkásság és az agrárproletariátus helyzetét megdöbbentő adatok felsorakoztatásával ecseteli a szerző. Megdöbbentően alacsony volt a magyar értelmiségek száma, s ez a tény a felsőoktatási intézmények hiányával hozható összefüggésbe. Az 1930-as népszámlálás szerint még négy és fél ezernél is kevesebb volt a magyar nemzetiségű értelmiségi. A Politikai differenciálódás a csehszlovákiai magyar társadalomban az első világháborút követő esztendőkben című tanulmányát a szlovákiai magyar politikai pártok tevékenységének szenteli a szerző. Részletesen ismerteti a háború után létrejött két magyar ellenzéki jobboldali párt, az Országos Magyar Kisgazdapárt tevékenységét, a Magyar Nemzeti Párt szerepét, a magyar és a szlovák keresztényszocialisták és a fasiszta Magyarország viszonyát, a magyar szociáldemokrata baloldal harcát a kommunista párt létrejöttéért. Mint ismeretes, ez a harc sikerrel járt és 1921. január 16—17-én — a szlovákiai marxista baloldal l’ubochnai országos kongresszusán — a 88 szlovák, 36 magyar, 15 német, 6 ukrán és 4 zsidó küldött a magyar küldöttség indítványa alapján dolgozta ki a kongresszus pártszervezési határozatát. Az Együtt a haladásért című tanulmány a szlovákiai magyarság híd-szerepét méltatja. Ez a tanulmány tárgyalja a csehszlovákiai és a magyarországi kommunisták, a két ország kommunista sajtójának kapcsolatait, György Dezső és a szlovák Anton Straka kulszázalékos arányszámának, és egyre több az olyan magyar diák, aki csehszlovák iskolába kénytelen járni. így viseli magán a magyar iskolapolitika Szlovenszkón az elnemzetlenítés antidemokratikus törekvéseinek látható nyomait, amiért a szlovák nemzet, mely maga is végigélte a nemzetiségi elnyomás keserű tapasztalatait, nem vállalhatja a felelősséget". A fentiek alátámasztására a továbbiakban megdöbbentő adatot közöl a terv: „A magyar nemzeti kisebbséget a nemzeti kulcs aránya szerint 87 polgári iskola illetné meg, de nincs neki csak 11, tehát 76-tal kevesebb". A tervezet gazdasági és politikai vonatkozásban is teljes egyenjogúságot igényelt a magyarok számára, érthető tehát, hogy a CSKP terve a szlovákiai magyarok körében is lelkes visszhangra talált. A manifesztációk és a haladó magyar szervezetek aktivizálódása is ezt igazolták. A tanulmánykötet második részében a szlovákiai magyarság második világháborús és felszabadulás utáni életét vizsgálja a szerző. Egy terjedelmesebb tanulmány Gustóv Husák Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről című művét elemzi. Ebben a tanulmányban szó van az 1945—1948 között hozott magyarellenes diszkriminációs intézkedésekről, s arról, hogy ezeket az intézkedéseket a hatvanas években a CSKP elítélte. Husák elvtárs ezt 1968-ban így fogalmazta meg: „Szeretnénk, hogy a nemzeti kisebbségek, mindenekelőtt a magyar nemzeti kisebbség helyzetét úgy rendezzék, hogy a szó legszorosabb értelmében saját országának, saját hazájának, otthonának tekintse ezt az államot, s olyan megelégedett legyen benne, mint amilyen megelégedést kiván a cseh és a szlovák nemzetnek". A Csehszlovákia magyarok helyzete a felszabadulás után című tanemzetiségi politika újabb próbaköve lesz". Egy rövidebb tanulmány a nemzetiségi sorban élő magyarok nyelvhasználatának problémáival, egy további tanulmány pedig a cseh-szlovák föderáció történelmi előzményeivel foglalkozik. A kötet A nemzetiségi kutatások fő irányai és eredményei Csehszlovákiában az utóbbi öt esztendőben cimű tanulmánnyal zárul, amely számos elgondolkoztató adatot tartalmaz. A lakosság szociális összetételét dokumentáló táblázat szerint Csehszlovákia cseh nemzetiségű polgárainak 34 százaléka, a szlovák nemzetiségű polgárok 29,4 százaléka értelmiségi, ugyanakkor a magyar nemzetiségű polgároknak mindössze 17,9 százaléka dolgozik értelmiségi pályákon. A szerző rámutat arra, hogy ez az arány „összefüggésben van a felszabadulást követő három esztendő politikájával, a jogfosztással". A 15 éven felüli lakosság iskolai végzettségét bemutató táblázat adatai szerint a szlovákiai magyarságnak mindössze 1,3 százaléka (!) rendelkezik főiskolai végzettséggel. Ezen a téren tehát még sok a pótolni való. Megállapíthatjuk, hogy Arató Endre tanulmánykötete rendkívül hasznos könyv. Szembeállítja a polgári demokratikus és a szocialista Csehszlovákia nemzetiségi politikáját és a tények kétségtelenül ez utóbbi javára billentik a mérleget. De tárgyilagosan állapítja meg azt is, hogy a nemzetiségi problémának a lenini elveken alapuló megoldása rendkívül nagy körültekintést, megértést és következetes marxista hozzáállást igénylő, bonyolult feladat, amelynek részletkérdéseit folyamatosan ugyan, de hiánytalanul és komplex módon kell megoldani! Sági Tóth Tibor 14
