A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-29 / 18. szám
majd 1921-ben Szovjet-Belorussziával, a Buharai Népköztársasággal, a Grúz Szovjetköztársasággal és Szovjet- Örményországgal, 1922-ben pedig egyesült a Távol-keleti Köztársasággal. Kezdetben valamennyi szovjetköztársaság önálló, független államként állt fenn. Saját hadsereggel, pénzzel stb. rendelkeztek. A polgárháborúban egyesült erővel harcoltak a fehérgárdisták és az intervenciós csapatok ellen. Az élet azonban azt mutatta, hogy az említett szövetségi szerződésekben lefektetett kapcsolatok nem elegendők. A gazdasági építömunka érdekei megkövetelték az egykori cári birodalom népei szövetségének további erősítését: egyesíteni kellett a szerény erőforrásokat, hogy jobban ki lehessen használni őket. 1922. december 30-án a szovjetek X. össz-oroszországi kongresszusa kimondta az Oroszországi Szovjetföderáció, Ukrajna, Belorusszia és a Kaukázusontúli Szovjetföderáció egyesülésével a Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetségének megalakulását. Az első szovjetkormány (népbiztosok tanácsa) elnöke Vlagyimir lljics Lenin lett. Ahogy Mar* és Engels pálcát törtek a Német Birodalomnak a nemzetiségeLenin állásfoglalása a nemzetiségi politika konkrét kérdéseiben, bár ez a sajátos oroszországi körülményekre vonatkozik, mégis példamutató, éspedig azért, mert sajátos konkrét viszonyok elemzésén alapul. Ezek közül említsük meg a politikai és az állampolgári szabadságot s annak alkotmányjogi leszögezését, hogy el kell törölni mindenfajta kiváltságot, illetve megkülönböztetést. Ehhez a nemzeti nyelv korlátozatlan használata éppúgy hozzátartozott, mint a demokratikus helyi önkormányzat. A nemzetiségi kérdés megoldása tehát az oroszországi bolsevikok szemében elválaszthatatlan volt a polgári demokratikus és a szocialista átalakulás ügyétől. Lenin szembefordult azokkal - és ezt már az Októberi Forradalom után tette -, akik attól tartottak, hogy Oroszország különálló köztársaságokra hull szét. Ezeknek a nacionalistáknak Lenin azt válaszolta, hogy a bolsevikok ettől nem ijednek meg. Nekik nem az a fontos, hogy hol húzódik az államhatár, hanem az, hogy a burzsoázia elleni közös harcban fennmaradjon az együttműködés a különböző népek, nemzetek között. A föderáció megteremtésének súlyos gyökét elnyomó politikája felett, Lenin éppúgy elítélte a nagyorosz sovinizmust. Ide tartozik - és ez a soknemzetiségű Oroszországban a munkáspártok belső szervezetének kialakításában is fontos kérdés volt - a kulturális autonómia követelésének kritikája. A kulturális autonómia hívei igen korlátozott követeléseket támasztottak. Az általuk követelt autonómia nem terjedt ki a gazdasági és politikai életre, területi követeléseket sem tartalmazott, hanem a nem orosz lakosságú vidékeken szétszórtan élő nemzetek számára csak önálló kulturális és szervezeti keretet akart teremteni; s ezzel a különböző nemzetiségű munkásság összefogásának előmozdítása helyett a nem orosz munkásokat a polgári nemzeti mozgalom irányításának engedték át. Ezzel szemben a lenini koncepció internacionalista volt: minden nemzet és népcsoport számára nemcsak kulturális, hanem az élet minden területére kiterjedő sokoldalú autonómiát kívánt. korlati problémái már az Októberi Forradalmat követően felmerültek. Tudjuk, hogy Lenin csak 1917 májusában vetette fel az államszövetség gondolatát. Az első alkotmány nem tisztázta, hogy az Oroszországi Föderáció autonóm vagy szuverén szovjetköztársaságokra épül-e fel. A bizonytalan fogalmazás elvi tisztázatlanságokat és nézeteltéréseket takart. Ezt még tovább növelte az az elvi harc, amely a párton belül folyt. Voltak, akik tagadták az önrendelkezés jogát, mások laza szerkezetű államszövetség mellett voltak, egy harmadik csoport pedig egy erősen centralizált föderációt akart létrehozni. Az első szocialista föderáció internacionalista elveken felépülő laza államszövetség volt. Lenin később annak a véleményének adott kifejezést, hogy ennek a szövetségnek a helyét egy állandó szovjet föderációnak kell átvennie, amelyben a köztársaságok viszonyát a legteljesebb egyenlőség szabja meg. Lenin már halálos betegen, utolsó erejével küzdött az elvi és gyakorlati hibák ellen. 1922 szeptemberében a politikai bizottság tagjaihoz írt levelében szembefordult a nagyorosz nemzeti türelmetlenséggel, a centralisztikus törekvésekkel, s az volt a véleménye, hogy a szovjetköztársaságoknak nem „belépniük" kell az Orosz Föderációba, hanem egyenrangú félként kell megalakítaniuk a Szovjetuniót, Felhívta a figyelmet arra, hogy megbocsáthatatlan lenne és a szovjet állam tekintélyének megrenditését eredményezné, ha akár a legkisebb durvaságot, igazságtalanságot is elkövetnék az új szovjet állam nem orosz nemzeteivel szemben. A bolsevikok nemzetiségi politikája, amelynek kidolgozása elsősorban Lenin érdeme e politika elvi szilárdsága és gyakorlati rugalmassága valóban meg tudta teremteni - első ízben a világon - népeknek, nemzeteknek egy nagy szövetségi államban való egyesülését. HAMAR KÁLMÁN A TETTES £ MINDIG 8 HAGY NYOMOT EMBERI SORSOK A bratislavai Malomvölgyben, szemben az Állatkerttel, egy fákkal borított lankás hegyoldal magasodik. A fák terebélyes koronái között szél suhog, a bokrokon madárka rezzen; lépteid nyomában elsárgult, hullott lomb zizzen... Aztán hirtelen vége a csendnek. A domboldal kerítéssel elzárt részéről szinte vezényszóra tör fel egy csapatnyi kutya dühös ugatása. — Fogd meg! Csibész! Rajta! — hallatszik az erélyes vezényszó és a tisztáson egy erős német juhászkutya — farkaskutya — tépi, szaggatja villogó szemekkel a „csibész“ vattaruháját; majd egy újabb vezényszóra elereszti, abbahagy morgást, ugatást és engedelmesen „lábhoz“ ül. Innen néz végig csaholó, morgó társain... ö már bemutatta gyakorlatát: a csibészfogást, most pedig kíváncsi nyugalommal várja, hogyan csinálja majd a többi. Hogy hol történik mindez? Az SZSZK Belügyminisztériuma szolgálati vagy köznyelven rendőr kutyákat képző osztályának gyakorlóterén, ahová a jogi esetekkel, bűnügyi tudósításokkal, kriminológiával foglalkozó újságírók egy csoportjával látogathattam el a minap. A Szolgálati Kinológiai Osztály parancsnokhelyettese a tisztás széléről figyeli a nyomozó szervek négylábú segítőtársainak kiképzését. Amikor az utolsó kutya is befejezi gyakorlatát, felénk fordul: A vadászoknak már évszázadok óta hű kísérőik a kutyák, mert biztosan elvezetik gazdáikat az elejtett állathoz — mondja. — A négylábúak rendőrségi alkalmazása a múlt század vége felé vált altalánossá. E nyomozássegítő módszer elterjedése főképpen az erre a feladatra különösen alkalmas német juhászkutyák kiképzésével kapcsolatos. Ez a fajta rendkívül tanulékony, igen ellenálló a különböző kutyabetegségekkel szemben, gyors, és kiváló a szaglása. Rögtön példát is említ a parancsnokhelyettes. A közelmúltban történt, hogy egyik nagyvárosunk peremterületén egy férfi megerőszakolt egy nőt. A helyszínre érkezett rendőrkocsiból kiszaladó nyomozókutya kitűnő szimatot kapott, és csaknem öt kilométeres nyomkövetés után — tulajdonképpen már a város belterületének számító lakótelepen — a többszintes bérházak földszinti lakásainak egyike előtt jelezte: a tettest az ajtó mögött kell keresni. Pillanatok múlva kiderült: a kutya nem tévedt, s az erőszakos, brutális férfit azonnal őrizetbe vették. A parancsnokhelyettes a vezetőik lábánál pihenő kutyákra pillant: — A nyomozó szerveknek és a munkánkat segítő szolgálati kutyáknak sokszor nagyon bonyolult helyzeteket kell megoldaniuk. Napjainkban már a megtévedt, bűnözésre vetemedő ember is agyafúrtabb, sokoldalúbb, mint régen. A tettes ellenben akarva-akaratlanul, de mindig hagy nyomot. Ezért a mi szakmánkban íratlan szabály, hogy a bűnözők nyomai sohasem veszhetnek el, legföljebb ideig-óráig megszakadhatnak ... Még a legbizonytalanabb kimenetelűnek tűnő nyomozás esetén is arra törekszünk, hogy munkánk eredményre vezessen. Ezért a szolgálati kutyák is egyre igényesebb kiképzést kapnak. A „kutyaiskolában“ nem ütik a kutyákat; az oktatást itt is korszerű pedagógiai és pszichológiai ismeretek birtokában végzik. Az alapkiképzés folyamán a kutyát engedelmességre szoktatják. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy befejeztével a kutya póráz nélkül teljes biztonsággal halad láb mellett, mászik, kúszik, ugrik. Ezután már a szakosítás következik. A rendfenntartásra és az „egyszerű“ járőrszolgálatra kiszemelt ebek őrző, védő s üldöző feladatokat gyakorolnak; míg a szimatnyomozásra kiszemelt kutyák egyre összetettebb szimat- és nyomkeresési gyakorlatokat oldanak meg. Es ha kell, hát embert is „fognak“. Az emberfogás, vagyis a csibészelés már az idomító munka koronájának számít. Érdekes és izgalmas egyszerre. A kutya is ezt szereti a legjobban. Persze, amíg eddig eljut, hosszú, türelmes és fáradságos munka áll már mögötte. De nem veszélytelen a védőbundába vagy úgynevezett csibészkarba öltözött személy szerepe sem. Tudnia kell, mikor melyik karját kell felkínálnia támadásra. Hibája végzetes lehet, hiszen a kutya zápfogai élének nyomóereje meghaladja a kétszáz kilogrammot! Ilyen helyzetben talpon maradni nem egyszerű. A szimatmunka mellett rendkívül fontosak a fegyelmező gyakorlatok. Ezek arra szoktatják a kutyát, hogy különféle körülmények között is engedelmeskedjék a gazdának, hiszen ugyancsak végzetes hibával járhatna, ha a külvilág zavaró jelenségei elvonnák figyelmét a fő feladatról. Ezért meg kell tanulniuk, hogy védjék ki, ha megtámadják őket, esetleg úgy is, hogy közben közeli lövések dördülnek el ... Tulajdonképpen figyelmeztető „műhelytitkot“ árulok el azzal, ha leírom: a szag olyan áruló jel, mint az ujjlenyomat; két különböző személynek nem lehet egyforma szaga. A kutyát a nyomkövetés során segíti, hogy a tettes menekülés közben fokozott izgalmi állapotban van, s ennek következtében a szokásosnál lényegesen erősebben izzad. E „félelmi veríték“ bűncselekmény elkövetőjének szaga tartós: míg a „normális“ emberi szag csupán nyolc-tíz óráig marad vissza, addig a tettes szagnyomáról még egy-két nap múlva is elindulhat a nyomozó kutya. Nincs úgynevezett tökéletes bűntény, mert a szagnyomot egyszerűen nem lehet eltüntetni, sem sóval, borssal, paprikával sem — ahogy a közhiedelem tartja —, újabban különböző sprayk használatával, mert a gyakorlott kutya teljes biztonsággal kiszűri az emberi szagot. Azt is kevesen sejtik, hogy a kutyavezetők szívesebben választanak hím kutyákat, mert szívósabbak, megbízhatóbbak a különböző bűntények földerítése során. A szukák rendkívül szaglóképességét viszont szagok azonosítása esetén hasznosítják. Ebben az esetben nem a nyom követése, hanem a helyszínen rögzített szagnyom és a gyanúsított szagának azonosítása az állat feladata. A bűncselekmény elkövetésének helyszínen, vagyis a tetthelyen visszamaradt „egyéni szagokat“ a szakemberek megfelelő módszerrel rögzítik, majd az úgynevezett „szagbankban“ helyezik el. A legújabb eljárásokkal évekig is megőrizhetők ezek az úgynevezett szagkonzervek, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy visszamaradt tárgyi bizonyíték nélkül is kiderüljön a bűntettet elkövető személy kiléte ... — A magánéletben is kedveli a kutyákat? — kérdezem a parancsnokhelyettestől. Eölcsillanó szemmel inti „lábhoz“ a tisztás szélén várakozó kutyák egyikét. — Már hogyne szeretném?!... Sőt, a nyomkeresésben, bűnüldözésben egyenrangú társamnak érzem, hiszen a modern kriminológiában is még sokáig szükség lesz a szolgálati kutyák legfőbb értékére, kiváló szaglóképességükre. 17
