A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-29 / 18. szám

A glasgowi cirkusz Libby nevű tevéje rendszeres látogatója az egyik közeli vendéglőnek, ahol néhány korsó sört és egy pitét fogyaszt, iá reklám a cirkusz­nak meg a vendéglőnek is. Persze, Libby sem jár rosszul! Ez a szinpompás meisseni porcelán­­alkotás 1741-ben került ki a zseniális Köndler keze alól. Fröhlich és Schmie del szász udvari bolondokat látjuk magunk előtt. Joachim Köndler volt a: első művész, aki az európai barokk ízlés alapján saját stílust kölcsönzött a meisseni porcelánból készített tárgyak nak. Ceské Budéjovice kórházában új cé­ziumágyút helyeztek üzembe a daga­natos és nem daganatos betegségek sugárkezelésére. A Cesioterax 3n elne­vezésű berendezés kétezer curie-s töl­tetével a test mélyén levő daganatokat is hatékonyan besugározhatják. A be­sugárzási idő rövidebb, s a nagy su­gáradag sem okoz börreakciókat. 0 Belenka brazil városban többször is felgyulladt egy fiatal özvegyasszony lakása, méghozzá mindig akkor, ami­kor Vincente Hetubal tűzoltó volt szol­gálatban. Az özvegynek sikerült elérnie, hogy az ifjú tűzoltó felfigyelt rá és fe­leségül vette. Az, hogy szándékos tüz­­okozásért megbírságolták, egyáltalán nem számított a fiatalasszonynak. 0 A franciaországi klubokban gyakran szokatlan érdeklődési körű emberek tömörülnek. Létezik például olyan autó­sok klubja, akik nem szívesen utaznak egyedül, azoknak a klubja, akik nem néznek televíziót, szamárbarátok klubja, őszülök klubja stb. Párizsban mutatták be ezt a víz alatti, kupolával ellátott műszaki találmányt, amely három-négy búvárnak nyújthat veszély esetén menedéket. Miután a tengerfenék kutatásával egyre több országban foglalkoznak, nyilván hasz­nos szolgálatot tesz majd a búvárok nak. 0 Raimondo és Maria Carnabuának van a világon a legtöbb gyereke. A házaspár harminckét csemetéje közül huszonöt maradt életben. Nadja Tiller a nemzetközi szinészvilág Az egykori francia gyarmatokról szár­egyik legműveltebb, legfelkészültebb mazó párizsi manökenek Valerie Cis­egyénisége, és egyben az egyik leg- card d'Estaing köztársasági elnök port­megbecsültebb tagja is. Magánéleté- réjával mintázott anyagból készült ru­nek nincsenek botrányai. hókat ajánlanak legújabb divatként. ÉRTEKEZÉS A Az Ökörszarv Vállalat igazgatója szemöldökét összevonva ül foteljé­ben. Bájos, szőke titkárnőjének meg­hagyta, hogy ma senkinek sincs itt, már mint a hivatalában. Most ő a múzsákkal értekezik. Meg kell olda­nia az ökörfarkkóró nagyüzemi ter­melésének problémáit. A hagyomá­nyos kisparcellás termelés elavult. Társítani kell a kistermelőket. Meg kell szervezni a mammunt-farmokat, s megválasztani a farmok elnökeit. így született meg Bátor Balambér, az Ökörszarv Vállalat igazgatójának agyában a zseniális ötlet, hogy el­rendeli a kisparcellás ökörfarkkóró termelés azonnali felszámolását. Utasította hát bájos titkárnőjét, ad­jon fel táviratot minden kisterme­lőnek, hogy holnap reggel hat órára jelenjenek meg az Ökörszarv Válla­lat igazgatóságán fontos megbeszé­lésre. A gyűlésre mindenki pontos időre megjelent a kötelező hupikék ruhá­ban és a kanárisárga nyakkendőben, mert ugyebár a külső megjelenés is fontos ahhoz, hogy az értekezlet színvonalas és hasznos legyen. — Az igazgatóhelyettes megnyitja az értekezletet, melyen meleg szere­tettel üdvözli Bátor Balambér igaz­gató kartársat, akit a jelenlevők felállva, hosszas tapssal köszöntenek. Bátor Balambér büszke öntudattal hordozza végig tekintetét az értekez­let résztvevőin. Szeméből az a mély meggyőződés sugárzik, hogy ő egy pótolhatatlan fontos személy. Majd megköszörüli torkát, s mély basszus hangján kezdi: — Kartársak, azonnal a tárgyra térek, s rövid leszek, mint egy táv­irat. Ezennel elrendelem a kispar­cellás ökörfarkkóró-termelők társu­latát. Indok: a racionálisabb gazdál­kodás. A nagy farmok élére én jelö­löm ki az elnököket, akiket a tagság majd titkos szavazással jóváhagy. A bővebb felvilágosítást és a szük­séges utasításokat, mint eddig is, táviratban közlöm majd. Most pedig fel a munkára, kartársak! Mindenki pisszenés nélkül felállt, s csak amikor már a bűvös falakon kívül voltak nyílott szóra az ajkuk: Mi ez már megint? A mi vélemé­nyünket ki se kérik, pedig mi va­gyunk a termelők, mi tudjuk, hogy mit lehet termelni és mit nem. Hi-MÜZSÄKKAL szén erre alaposabban fel kellett volna készülnünk. Több szakember­re és korszerűbb gépekre van szük­ség. Most törhetjük a fejünket a részlegmegoldásokon. S ha majd a termelés akadozik, jön a távirat, hogy miért van ez így elnök elvtárs, miért nem csinálod úgy? Mikor csi­nálsz már rendet a farmodon? Még mindig adósok vagytok öt deka­gramm szúnyogháj beadásával... De azért mindenki végrehajtotta Bátor Balambér igazgató bölcs uta­sításait. Időben el is vetették az ökörfarkkóró magvait, azok szépen ki is keltek, s nőtek is volna, ha... Ám ott volt az a bizonyos ha. Már hetek óta egy szem eső sem hullott a kókadozó szomjas ökörfarkkórók­ra. Hiába kémlelték az e célra ki­jelölt emberek az eget, nem volt azon egy fia bárányfelhő se. Bátor Balambér újra összevonta szemöldökét, foteljébe süppedt, hogy folytassa értekezését hűséges mú­zsáival, akik szorult helyzetében eddig még mindig homlokon csókol­ták, hogy megszülessen lángelméjé­ben a mindent megváltó bölcs gon­dolat. Így történt ez most is. Becsengette bájos titkárnőjét, s máris diktálta a táviratot: Elren­delem az öntözőkupa Rohambrigád azonnali megszervezését, aláírás: Bátor Balambér, az Ökörfarkkóró Vállalat igazgatója. így az öntözés is megoldódott vél­te. Az elnökök azonnal szétküldték a szélrózsa minden irányába anyag­­beszerzőiket, hogy minden öntöző­kannát, amit csak találnak vásárol­ják fel. Aztán elővették a régi jó falajtokat és abban hordták az ön­tözéshez szükséges vizet a Netecs patakból. Nőtt is szépen minden szál ökörfarkkóró. S közben órán­ként jött a távirat a szükséges ter­melési utasításokkal. Az ökörfark­kóró betakarítása is rekord idő alatt sikerült. Igaz, a termés csak húsz százaléka volt a tervezettnek. De az elnökök megkapták az utolsó meg­nyugtató táviratot, mely így szólt: Tudatom, hogy az Ökörfarkkóró Vállalat igazgatósága az évi egy­millió korona távirati költségvetését becsülettel teljesítette. Bátor Balam­bér, vállalati igazgató. TÖRÖK ELEMÉR Miért nem írtam a géprablókról Kedves Barátom, a múltkor azt kér­dezted, miért nem írunk többet a repülőgép-eltérítőkről és más terro­ristákról, hiszen állítólag az egész világsajtó velük van tele. Akkor, viccesen azt válaszoltam, hogy éppen ezért, hisz amiről a többi lap ír, arról nekünk már nem érdemes írni. Most mégis elgondolkoztam rajta: valóban, miért nem érdekelnek ben­nünket és például személyesen en­gem a terroristák, a repülőgép­­eltérítők. Nos hát, most már komolyabban, leszögezhetem, hogy engem igenis érdekelnek, nagy figyelemmel hall­gatok minden róluk szóló hírt és kommentárt. Szinte lélegzetvissza­fojtva figyeltem például a nyugat­német terroristák által elrabolt gép sorsát, azt, hogy az SS-különítmé­­nyekre emlékeztető egység (kom­mandó) tagjai, milyen ügyesen, né­hány másodperces akcióval szabadí­tották ki a rémült utasokat. Mondom, érdekel a dolog. Ha eddig mégsem írtam még terroris­tákról, repülőgép-rablókról, annak egyszerű a magyarázata: még soha­sem találkoztam velük. Pedig elég sokat utazom. Repülőgépen is. De az én gépemet soha senki nem akar­ta még eltéríteni. Hálistennek, tehet­ném hozzá. El sem raboltak még, sőt eddig a környezetemből sem rabol­tak el senkit. Erre te azt mondhatod, hogy iro­nizálok. Sőt, hogy cinikus vagyok. Csakhogy: az újságíró, tehát e so­rok írója is, a valóság rabja, vagy ha így jobban tetszik, megszállottja. Nem írhat olyasmiről, amit nem ismer. Egyszóval nem üthet a hasá­ra, mondván, most pedig írok egy cikket terroristákról, ha soha életé­ben nem találkozott még ezzel a furcsa és utálatos teremtménnyel. Akiket mi is megvetünk. Nem be­csüljük le a terrorizmus veszélyét. Mi is szeretnénk, ha a nyugatnémet hatóságok kiadnák a csehszlovák repülőgépek elrablóit I De — és ez talán megnyugtató dolog is egyben — nálunk mégsem olyan gyakori a terrorizmus, mint nyugaton. Bátran állíthatom, hogy eddig szerkesztőségünk egyetlen tagja sem találkozott igazi terroristával, repü­lőgépeltérítővel. Ennek ellenére, ez a levél bizony­ság rá, írtam róluk. Szeretettel köszönt ZS. NAGY LAJOS 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom